Darynda Jones: Első sírhant

Kiadó: Athenaeum, 2013
Terjedelem: 424
Ár: 3490 Ft

A halál angyala személyében egy újabb belevaló hősnővel és regénysorozattal bővül a paranormális történetetek sora. Darynda Jones Charley (Charlotte) Davidson kalandjait vetette papírra, amelyben a vagány huszonéves lány szellemekkel diskurál, segíti őket a továbblépésben, miközben magánnyomozói prakszist működtett, nagybátyján keresztül rendőrségi nyomozásban vesz részt és álmaiban egy őrülten szexi pasival szeretkezik.

Az Első sírhantban három, körülbelül egyazon időben elhalálozó ügyvéd kapcsán folyik a nyomozás, amelyben maguk az áldozatok szellemei is tevékenyen részt vesznek, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az álompasi nagyon is valóságos, csak nem teljesen emberi. Vajon akkor mégis ki ő?

Az Athenaeum kiadó a Sírkertek Királynője után újra paranormális regénnyel jelentkezett, ám míg Amanda Stevens regényét a misztikus, olykor hátborzongató hangulat határozta meg, addig Darynda Jones a szarkasztikus humor eszközével élt. Ám tette ez olyan mennyiségben, hogy az már az elején erősen negatív értelem mellbe vágott. Ez a fajta poénrengeteg és ezáltal a hősnő stílusa ahelyett, hogy szórakoztatott volna, inkább fárasztóan, már-már irritálóan hatott, így magát a regényt sem tudom az egekig magasztalni.

Charley Davidson alapvetően a kedvencek között is kedvenc karakterem, Anita Blake jellemvonásait - és családi hátterét - öltötte magára. Egy olyan belevaló nőét, aki megy a maga feje után, egyedül is megállja a helyét a világban, nem fél szembenézni a gonosszal, sőt úgy érzi egyedül is szét tud csapni közte és teszi mindezt gunyoros stílusban, amelytől még vagányabbnak tűnik. Ám míg Anita Blake sokszor tudatában sincs a szavait átható szarkazmusnak és pókerarccal tarkítja poénokkal gondolatait, hiszen ő ilyen formában tesz megállapításokat, addig Charley vigyorogva löki a sódert, teljesen tudatosan, szinte kényszeresen lődözi poénjait, egy félmondattal mindig sikerült többet mondania, gondolnia, mint amennyi nálam belefért. Ha valamit kifejezetten jó szövegnek tartott többször el is sütötte, folytonosan produkálta magát és cserébe elvárta, néha úgy éreztem tőlem, az olvasótól is, hogy vigyorogjak rajta, ha akarok, ha nem. Önön nagyszerűségében dagonyázásnak tekintem a fejezetek elején olvasható Charley Davidson idézeteket is. Ez pedig így már erőltetett, művi és hervasztó. 

Lehet, hogy Charleyval nem leszünk puszipajtások, ám környezetében két fickónak is sikerült szimpátiát ébresztenie bennem, az egyik kifejezetten érdekes mellékszálként emelte is a kötet színvonalát. A történet fő csapása ugyan az ügyvédek gyilkosának kézre kerítése, ám hősnőnk gondolatai nem csak a nyomozás körül forognak. Emlékek, tények kerülnek felszínre, amelyek egyre közelebb viszik a titokzatos álomszerető, Reyes kilétéhez, aki már nem csak éjjel, az álmaiban jelenik meg és nem csupán gyönyörben részesíti a halál angyalát. A pasi nemcsak szexi, akinek megjelenésével azonnal felforrósodik a levegő, hanem sokkal misztikusabbá teszi a regény eme történetfonalát, a benne rejlő erő és sötétség által lesz érdekesebb, főleg, hogy olyan lassan és keveset ad magából és ezért is fogom folytatni a sorozatot. 

Romantikára érzékeny, kombináló oldalam Reyes lehetséges vetélytársát látja Garrett Swopesban, aki a természetfelettiben igencsak kétkedő nyomozó. Szívesen köszörülik egymáson a nyelvüket a lánnyal, ám súrlódásokkal teli kapcsolatukban látni vélek némi titkolt vonzalmat is. Garrett lehet, hogy egy hétköznapi fickó, és nem ellenfél egy Reyes kaliberű és karizmájú alaknak, mégis üde színfoltja tudott lenne a regénynek.

Nagy reményeket fűztem a kötethez, így némi keserű szájízt hagyott maga után, hogy nem tudtam rokonszenvezni a hősnővel és ez E/1-ben azért nem elhanyagolható probléma. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban esetleg visszavesz-e magából, formálódik-e a karaktere. Mivel volt a történetben olyan részlete, amely megragadta az érdeklődésem és a későbbiekben látom kibontakozni, így kísérletet teszek a Második sírhanttal is. Egy új nyomozás, egy új esély...

~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

 
  Sorozatinfó:

 CHARLEY DAVIDSON

1. First Grave On the Right (2011) - Első sírhant (2013)
2. Second Grave on the Left (2011) - Második sírhant (2014)
3. Third Grave Dead Ahead (2012)4. Fourth Grave Beneath My Feet (2012)
5. Fifth Grave Past the Light (2013)
6. Sixth Grave on the Edge (2014)7. Seventh Grave and No Body (2014)

J.R. Ward - Irigység

Kiadó: Ulpius-ház, 2012
Oldalszám: 541 (+ajánlók)
Ár: 3990 Ft

Bukott angyalok #3

A Fekete Tőr Testvériség sikere után mikor megjelent J.R. Ward hellyel-közzel spin-off sorozatként definiált új regényfolyamának nyitó kötete, a Kapzsiság, olyan természetesnek tűnt, hogy olvasni fogom. Meglepő könnyedséggel ugrotta meg az eddig vámpírok uralta Caldwellben játszódó pararománcok által támasztott lécet és annyira elvarázsolt Vin és Marie-Terese története, hogy azonnal besoroltam a kedvenceim közé és a sorozat is már fél lábbal átlépte a kitüntetett határt. Csakhogy a folytatás már mérsékelt sikert aratott, valahogy a Sóvárgásból áradó katonai hangulat miatt nem tudtam annyira szeretni, mint egyébként a szereplők megérdemelték volna, hiszen végül is Isaac udvariassága le tudott volna venni a lábamról. Szóval mondhatom azt, ahogy a sztoriban úgy nálam is 1-1 lett az állás a második menet végére. Azonban a Sóvárgás után a sorozat mondhatni parkolópályára került, köszönhetően leginkább a kiadónak, aki sokáig húzta - az egyébként kész fordítás - megjelentetését, és így időközben inkább már csak Ward neve tartotta fenn bennem az érdeklődés szikráját. Így viszont a kötet igazán kellemes meglepetéssel tudott szolgálni, amelyhez hozzájárult egyrészt az aktuális gerlepár, de talán még inkább az, hogy kezdett igazán elmélyülni a történet, erősödött a folytatásosság érzete, hiszen az előzmények egyre inkább befolyásolták a történet alakulását.

A történet:

Egy sorozatgyilkos fiaként a gyilkossági nyomozó, ifjabb Thomas DelVecchio a gonosz árnyékában nőtt fel. Most állampolgári kötelesség és vak gyűlölet között egyensúlyozva vezekel apja bűneiért, miközben saját démonaival harcol. Veck megfigyelésével Sophia Reillyt, a belső ellenőrzés hadnagyát bízzák meg, aki nem csupán szakmailag, de magánemberként is érdeklődik a férfi iránt. Vecket és Sophiát valami más is összeköti… Jim Heron, a titokzatos idegen, aki túl sok választ tud… ám olyan kérdésekre, amelyek halálosak. Amikor Veck és Sophia nyakig merül a jó gonosz ellen vívott harcában, a bukott angyal az egyetlen, aki megmentheti őket az örök kárhozattól.

Gondolatok:

Bevallom őszintén, ha az Újjászületett szerető megjelenése előtt nem olvasom újra a Felszabadított szeretőt, azaz Payne és Manny történetét, akkor nem biztos, hogy ennyire eleven képként élt volna a fejemben Butch régi társának, José de la Cruz nyomozónak az új partnere, egy bizonyos Thomas DelVecchio, aki újoncként is hamar bajba került, hiszen először egy lesifotósnak húz be egy nagyot, majd gyilkos szándékkal akar rátámadni egy sorozatgyilkosnak vélt gyanúsítottra. Csakhogy egy vámpír az utolsó pillanatban megelőzi és memóriatörlés után egyedül találja magát a vérző áldozattal. Mi pedig a könyv végére érve szembesülünk azzal, hogy ez a történeti szál bizony nincs lezárva. A miértre a válasz most már teljesen egyértelmű... Veck sztorija a Bukott angyalokban folytatódik, hiszen a világ sorsáért folyó harcban ő a következő válaszút elé ért lélek, akit Jim és Devina egyaránt a maga oldalán akar tudni.

A démoné volt a lehetőség, hogy lelket válasszon és bizony nem is ő lenne Devina, a megtestesült gonosz, ha nem olyan személyt szemelt volna ki, akinek már régóta a nyomában jár, sőt mi több, a papát könnyűszerrel csábította a bűnre, a fiát azonban még csak kísérti, de most mindent belead, hogy a vesztét okozza. Nagyon úgy tűnik, hogy Devina eddig csak bemelegített, mert most látszott csak igazán, hogy mennyire egy gátlástalan, manipulatív ribanc. Aljas, hazug kis kurva, aki a szabályokat megszegve személyesen avatkozik bele az eseményekbe, szinte állandó jelleggel - fizikailag és mentálisan is - támadja mind Vecket, mind pedig a három bukott angyalt, Jimet, Adriant és Eddie-t.

A szereplők ellenségei nem csak felbukkanó démonok hadai voltak, hanem belső démonokkal is küzdeniük kellett. Szív harcolt az ész ellen, így  a kötet igazán érzelemdúsnak is mondható, néhol már-már drámainak, feszültséggel telinek.

A történet természetfeletti oldalát nézve a sorozat alapját Jim és Devina hét mérkőzéses meccse alkotja, mely a világ sorsát hivatott eldönteni, így elméletben a két ellenfélnek csupán egy cél kellene, hogy lebegjen a szeme előtt, ami nem más, mint a győzelem. Csakhogy Devina időközben túl sokat gondol Jimre és vonzalmát már nem is titkolja, ami Jim malmára hajthatja a vizet, hiszen eddig ez tűnik a démon egyetlen gyenge pontjának. Csakhogy Jimet nem csak az aktuális megmentendő lélek foglalkoztatja, hanem szeretné megmenteni Devina szűz áldozatát, az ártatlan Sissy Bartent is. Jim ragaszkodása a lányhoz feszültséget, már-már szakadást idéz elő a három bukott angyal között, amelynek bizony súlyos következményei lesznek. Adrian újfent a gyötrődő oldalát mutatja, és úgy tűnik képtelen feldolgozni Devina perverz játékait, és ez okozott néhány érdekes jelenetet. Meglepően sokat voltunk fenn a mennyország kapujánál az arkangyalok társaságában. Eddig ez a piperkőc négyes egész közömbös volt a szívemnek, de Nigel gondterhelt pillanatai és Colin tettre kész elszántsága pozitívan befolyásolt irányukban, kettejük kapcsolata pedig csak hab volt a tortán. Ezek után pedig őszintén remélem, hogy a későbbiekben még aktívabb szerepet fognak vállalni.

A "szerencsés" páros pedig, akivel a sors cicázik, nem más, mint a már említett Thomas DelVecchio és partnernőjévé vált Sophia Reilly. Volt bennem némi szándék is, hogy a végére hagytam őket, hiszen előző részekkel ellentétben most nem érződnek az ő jeleneteik hangsúlyosabbnak, mint a paranormális, amely jóformán beszippantja őket és játszik velük, mint macska az egérrel.
Határozottan kedvelhető párocska, akik nem igazán akarják titkolni vonzalmukat egymás iránt, de nem is esnek azonnal ágyba. Veck érdekes karakternek tűnt már az FTT-ben is, bár nem hittem volna, hogy itt fogok találkozni vele, mégis örülök neki, hiszen most még jobban kedvelem. Isaachez hasonlóan benne is meg van a kellő udvariasság, mégis a belőle áradó szexuális kisugárzás miatt legkevésbé sem nevezném úriembernek, inkább veszélyesen vonzó fickónak. Belső démonai, félelmei pedig emberivé tették.
Reilly sokáig igazán szimpatikus volt, sajnos azonban csalatkoznom kellett a nőben. Nem azt kérdőjelezem meg, hogy kételyeket tudtak benne ébreszteni, hanem az abszolút és azonnali elutasítását, amelyet nyomozó létére nem előzött meg teljes eszmefuttatás, csak azt látta meg, amit szerettek volna láttatni vele, pedig a történet során sosem volt benne igazi gyanakvás Veck tetteit illetően és nem is arra éleződött ki a munkaköre, hogy gyanúsítottként ellenőrzése alatt tartsa Vecket, amelyre személy szerint elsőnek számítottam volna, hanem ideiglenes társakként működtek együtt, a közös munka során pedig még a magát nem túl nőies nőnek tartó nyomozóból is előhozta a vágyat és a szenvedélyt. 

Szerintem jót tett a sztorinak, hogy halványodott benne az epizód jelleg, hogy az eddig ismert karakterek igazi személyiséggé kezdtek válni. Szerettem benne, hogy hozott néhány tipikus Wardos szituációt, és az írónő most igazán jól játszott a gonosszal is, sokkal jobban, mint az Alantasok társaságával tette. Mit ne mondjak, van miért várni a folytatást, hiszen az állandó szereplőket életében drasztikus változás is bekövetkezett, és fény derült arra, ki a következő kiválasztott, és személye engem meglepett, bár elsőnek nem töltött el túl nagy örömmel, de ezek után még bármi lehet belőle.

J.R. Ward - Újjászületett szerető

Kiadó: Ulpius-ház, 2012
Oldalszám: 628 +ajánlók
Ár: 4999 Ft
A sorozat köteteiről

Fekete Tőr Testvériség #10

Több mint egy hónapig tartottam magamba a gondolataim a könyvről, valahogy nem is éreztem késztetést, hogy „papírra” vessem őket, hiszen azon kívül, hogy sorra veszem a szereplőket és a hozzájuk fűzött érzéseim, mi másról tudnék írni. Viszont egy idő után arra jutottam, hogy egy sorozat 10. kötete esetében, amelyet már jóformán valóban csak a rajongók olvasnak, akik legtöbbje valószínűleg már a külföldi megjelenés után lecsapott a legapróbb információmorzsákra is, nem kedvcsinálót akarnak olvasni, hanem egyszerűen kíváncsiak lehetnek a véleményemre. Nem kell nekiállnom bemutatni a sorozatot, a szereplőket, egyszerűen csak jöhetnek sorban a benyomások, gondolatok. Szóval ezen elgondolás alapján kezdtem neki a bejegyzésnek, de azért igyekeztem spoilermentes maradni.

Tohrmentről nagyon jól tudjuk már, hogy a Megsebzett szeretőben vesztette el felét és meg sem született fiát, azóta pedig gyötrelem az élete, láttuk őt eltűnni, majd egy angyal karjaiban visszatérni. Láttuk némileg erőre kapni és bizony már egy ideje tudjuk, hogy Sen’ki mellett lel majd nyugalmat. Ward megszakítva hagyományát egy olyan történetet írt, amely fittyet hány az eddigi egyetlen szerelemre épített, meglátni és meghalni a másikért kapcsolatokra és új esélyt ad egy férfinak (vámpírnak) egy második nő mellett. Kissé merésznek tartottam ezt a lépést, mert hiába akarjuk boldognak látni a szereplőket, azért bizony felmerülhet a kérdés, hogy elhisszük-e majd, hogy az új kapcsolat is végzetes szerelem lehet. Erre a válaszom, így olvasás után az, hogy ha nem is végzetes szerelem, de egy végzetes kötelék valóban kilépett a lapok közül és elhiszem, hogy a sors egymás mellé rendelte ezt a két embert. Határozottan előnnyel indultak a szememben, hiszen nem egy égből pottyant szexi csaj élesztette fel Tohr érzéseit, hanem egy régi ismerős, aki ha egykor nem a halált választja, akár menedékre találhatott volna a férfi óvó karjai között (persze ez csak egy kósza gondolat a részemről, de akkor is el tudtam volna képzelni).

Szentül hittem, hogy ez egy igazi könnyfakasztó történet lesz, annak ellenére is, hogy Tohrment nem tartozik kifejezetten a kedvenc, vagy a várva várt karakterek közé. Azt gondoltam, hogy erősen depresszív hangulatú, lehangoló könyv lesz, de Ward inkább elfojtott dühvel, keserűséggel árasztotta el a lapokat, adott hozzá némi mazochizmust, és a szívszorító jelentekben a minőségre helyezte inkább a hangsúlyt és nem a mennyiségre. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor borult könnyfátyol a szememre, de azok igazán emlékezetesek maradtak és felértek egy tucattal.

Nem csak a kötet nem volt annyira megrázó, de Tohr se kifejezetten azt a viselkedést produkálta, amit előre megkomponáltam a fejemben. Bizony a logikus gondolkodású, fegyelmezett vezetőből egy kissé nyers, néha kifejezetten bunkó, indulatos seggfej lett. Határozottan van rá mentsége, és a kötet hivatott egy új mederbe terelni őt, így nem mondanám, hogy negatívan érintett volna a modora és habitusa. Sen’kivel szembeni tetteit pedig egyrészről ösztön, másrészt meg kényszer szülte, hiszen Lassiter határozottan ultimátumot adott. Vagy továbblép, így vagy úgy, vagy Wellsie és fia sosem térnek nyugalomra az Árnyékban.
Ahogy Tohrt, néha Sen'kit is megráztam volna kissé, annyira lealacsonyította magát, annyira megértő volt. Szívesen olvastam volna részletesebb leírást, ahogy Xhexszel közelebb kerülnek egymáshoz, egyébként egész közömbös maradt a nő számomra

Egy ideje Ward már több mint egy párost helyez előtérbe és egy-egy adott főszereplőhöz úgymond kötelező sleppként tartozik egy kiválasztott szereplőgárda. Tohr esetében ez főleg Lassiter és John. A néma harcoshoz pedig már fél is tartozik, és most ők cáfolnak rá a „boldogan élnek, míg meg nem…” tündérmesére. Nem az lepett meg, hogy probléma adódott köztük, hiszen a kiváltó ok mindig is adott volt, az viszont megdöbbentett, hogy ennyire nem tettek semmit egymásért. Lassitert Tohrral együtt eddig a kissé semleges kategóriába soroltam és nem mindig értem a nyúlfarknyi szerepei után az olvasók rajongását irányába. Nekem attól, hogy vicces egy faszon, még nem biztos, hogy azonnal be is lopja magát a szívembe, de ebben a könyvben határozottan közelebb került hozzám. Bizony a bukott angyalnak is vannak érzései és most meg is mutatja.

Egy másik díszes társaság a szintén már több köteten keresztül szenvedtetett fiúkák, Qhuinn és Blay, tartozékaik pedig Layla és Saxton. Kevesebb szerep jutott nekik, mint szerettem volna, de amitől tartottam, így is bekövetkezett. Bármennyire nem akartam, Qhuinn és Layla között megtörtént az elkerülhetetlen, és a hogyan volt az, ami igazán elszomorított. Szóval kifejezetten nem örültem a körülményeknek. Layla viszont érezhetően megváltozott, és határozottan jobban tetszik az új kiválasztott.

Az Alantasok Társasága elleni harcot, már a Felszabadított szeretőben felváltotta egy új „ellenség”, az óhazából jött banditák bandája, azaz a régi módszerekkel küzdő, barbár vámpírcsoport, akik vezetője, Xcor Wrath helyére pályázik. Mivel ez a csoportosulás újabb kötetek főhőseinek „lelőhelye” így érthető is, hogy többször visszatértünk hozzájuk, különösen Xcor és Throe gondolataiba. Nem mondom, hogy örömmel tölt el a felbukkanásuk, mert bizony rosszul érint, hogy a szeretett vámpírjaimat akarják elkaszálni, mindenesetre Ward azért néha őket is tudta szerethetőbb pillanatukban mutatni, de még nagyot kell változniuk ahhoz, hogy a szememben valóban megérdemeljék a boldogságot. Mindenesetre egy szép szőkeség elhúzta orruk előtt a mézesmadzagot és lángra lobbantott néhány szereplőt, kíváncsian várom, mi lesz belőle.

Számomra még igazi kérdőjel az új karakter, Assail, aki kicsit olyan, mint Rhev kistestvére. Egész izgalmas fickó, de ha nem kezd vele komolyabban az írónő valamit a folytatásban, akkor nem érte meg színre léptetni. Szóval remélem ez egy ígéretes kezdet volt vele.

Számomra Ward még nem tudott csalódást okozni, ezt a történetet is pillanatok alatt kivégeztem, mert tetszett, pedig nem egy rövid sztori. Akadt emlékezetes szomorú jelenet, akadt hangosan felröhögős, erotika tekintetében pedig inkább szükséglet hajtotta, mint érzelmekkel teli, de az idő, a vágy, a közös emlékek egy idő után a két megtört embert eggyé olvasztják.

A folytatás pedig egyértelműen a fiúké, Qhuinn is megmondta „Eljött a mi időnk.”. Johnék óta nem vártam már ennyire FTT kötetet, mint most a Lover At Last-ot.

Kresley Cole - A démonkirály csókja

Kiadó: Ulpius-ház, 2012 
Oldalszám: 401
Ár: 3499 Ft
A sorozat kötetiről

Halhatatlanok alkonyat után #6

"Az Illúzió a Valóság félénk testvére, aki felvidítja őt, amikor mogorva kedve van. Az Illúzió maga a csalafintaság a sok éves tapasztalat mellett, édes felejtés a tudás mellett. Bőkezű ajándék ott, ahol hiányzik valami. Számomra ez a szent. 

– Te magadat is illúziónak tartod? 

Sabine erre lassan elmosolyodott. 

– Akarsz a valóság lenni mellettem?"

Két testvér külön utakon, de nagyon is egy időben járta a szerelem rögös útját, az egyikőjük történetét már magunk mögött tudjuk egy ideje, és most elérkezett az idő, hogy a másik történetét is megismerjük. Úgy gondolom, másfél év után épp ideje volt már. 

A történet egy erotikus "mese"  egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon.

Gondolatok:

Szerintem az írónő nem sok kétséget hagyott, hogy miről is fog szólni az idősebb Woede testvér története, így már előre dörzsöltem a tenyerem az újabb erotikus játékra gondolván, hiszen már alaposan kiismerhettem Kresley Cole általános koncepcióját. Ahogy vártam, nem hazudtolta meg magát az erotika terén, hiszen egy újabb késleltetett orgazmus köré építette történetét, öltöztette azt olykor romantikus köntösbe, gyújtott alá némi bosszúval és fűszerezte szerethető szereplőkkel, régi ismerősökkel, amely számomra tökéletes kombináció volt.

Először is ugorjunk vissza a Vámpírzóna elejére, mikor is Cadeon megkapja legújabb küldetését, hogy keresse meg az Edényt, azaz Holly-t és vigye el őt Grootnak, aki egy különleges karddal fizet majd érte, amely majd a halál nélküli Omort vesztét okozza. Csakhogy a kiszemelt áldozat is hozzájut ezekhez az információkhoz és tervet sző, hogyan is akadályozhatná meg a két testvér találkozását, hogy el se tudjanak indulni a kijelölt úton. Féltestvérére, Sabine-re hárítja a feladatot, hogy az idősebb testvért várbörtönbe vesse és beteljesítsen egy jóslatot, melynek egyik része, hogy az Illúziók Királynője Rystrom, Rothkalina törvényes királyának arája legyen. A varázslónőnek azonban nincs ideje lassú csábításra, így azonnal nehéztüzérséget vet be és erotikus fantáziák valóra váltásának ígéretével, heves izgatással igyekszik kicsikarni egy eskü szavait láncra vert kiválasztottjából. A démon azonban nem adja magát könnyen, hiszen neveltetése és becsülete miatt még mindig úgy véli, hogy a királyság sorsa előbbre való, mint a királynő, így szökésen töri a fejét. Jól is teszi, mert már több tekintetben is robbanás közeli állapotba került. Forr benne a düh, a vágy Sabine és a bosszú iránt is és a sors úgy akarja, hogy legyen lehetősége viszonozni a vendégszeretetet.

Azt már eddig is tudhattuk, hogy a két Woede testvér igen különböző személyiség. Cadeon sosem tagadta közönséges, csaló, hazudozó kufár voltát, de Rystrom eddig csak a kiegyensúlyozott oldalát mutatta mindenkinek. Sabine miatt azonban hektikussá válik, mivel a nő kifordítja józan, logikus viselkedéséből, előhozza belőle azt a démont, akinek piszkos a fantáziája, aki revansot akar, kiélvezni a bosszú minden percét. Készen áll a játékra, a küzdelemre a szeretett nőért, akit előbb meg akar leckéztetni, majd meg akar szelídíteni. Rystrom kifejezetten nehéz helyzetbe hozott, mivel eddig minden további nélkül Cadeon mellé álltam volna, de most erősen egyensúlyban érzem a két fickót, főleg, mert mindkettőnek más az igazi szexepilje.

"Lehet, hogy ez a varázslónő egy gonosz szuka, de az én gonosz szukám. Az első és az utolsó."

Sabine fennhangon hirdeti, hogy rosszalkodni jó, és igyekszik bizonyítani, hogy a varázslónők valóban a sötét oldal szülöttei. Önzőnek láttatja magát, aki csak a saját érdekében cselekszik, aki gátlástalanul játszik másokkal, miközben viselkedése egy része csak egy álca. Lelke mélyén csak biztonságra vágyik, el akarja felejteni a vele történt borzalmakat, a számtalan átélt halált, és most látja elérkezettnek az időt, hogy igazán kezébe vegye az élete irányítását.
Meglepődtem rajta, hogy az írónő őt is egy szűz karakter képében léptette színre, bár cseppet sem játszatta el vele a szende ártatlant. Elméleti tudását minden vonakodás nélkül ültette át a gyakorlatba. Vagányság, nagyszájúság és a szűzi életmód miatt hasonlóságot vélek felfedezni közte és Az Alvilág Uraiból ismert Anjával, a Fejetlenség istennőjével. Határozottan emlékezetes karakter mindkettő.

Végre felbukkant a Lothaire c. kötet Lothaire nevű vámpírja, akire már nagyon kíváncsi voltam, hiszen kezdett már zavarni, hogy az önálló kötettel rendelkező vámpírharcoshoz még nem volt szerencsém, nem tudtam mi fán terem és hasonlók. Azt rebesgetik, hogy jó történet lesz, és én is úgy érzem, hogy meg van benne a megfelelő alapanyag. Holly és Cadeon is vendégszerepelt néhány jelenet erejéig, ahogy Nix is nevetésre késztetett, amikor úgy döntött segítségére lesz a démonkirálynak.

Ha nem is nagy mélységgel, de a sztori boncolgatja a testvéri kapcsolatokat. Egyrészt ott a két démontestvér, akik hiába tűnnek elválaszthatatlannak, mégis éket ver közéjük a múlt, a bűntudat és a neheztelés. Sabine és Lanthe között pedig igazi összetartás, örök kapocs van, egymás egyetlen bizalmasai egy gonosz féltestvérekkel teli közösségben.

A történetben az erőteljes erotika mellett eltörpül Rystrom 900 éves harca a koronáért, és úgy vettem észre, hogy ez több olvasót rosszabbul érintett, mint engem. Tény és való, hogy nem egy eseménydús kötet, nem tarkítják halálig tartó összecsapások, és Omortot is hamar eléri a vég, de én mégsem hiányoltam semmit. Elfogult vagyok? Naná, teljes mértékben. Nekem teljesen megfelel a meséket idéző világ, a varázslatos hangulat, szerethető szereplők és az erotikus izzás.

Hiába tartom egy letehetetlen könyvnek, amelynek a kedvenceim között a helye, akkor sem tudom megállni, hogy ne szapuljam a magyar kiadást, nevezetesen a fordítást. Egyszerűen nem tudom felfogni miért kell minden kötetet más fordítónak adni, aki aztán "újításba" kezd, és ezzel elveszi a sorozat egységét, a kiadó, a korrektor és még ki tudja ki, pedig ugyanolyan hanyag, mert hagyja. Kifejezetten zavart, hogy három kötet után a tomboló démonok dühöngőkké váltak, amivel jóformán egy fajátnevezést történt. A titulusok rendre megváltoztak, szinte senkit nem úgy hívnak, mint ahogy az előző kötet(ek)ben. Amit még viccként tudok felfogni az a Káprázatok királynőjeként beharangozott Sabine, aki saját kötetében már az Illúziók Királynője, de hát ha már ő a főszereplő, hívassa úgy magát ahogy akarja. A Királcsinálóból Királyavatóvá válás is eltörpül a Balfasz Idióta Nix mellett, amit én kifejezetten sértőnek érzek. Mindenki tudja, hogy Nix a nap szinte minden percében zizi, és az őrültségére utalást értem én, hogy hangsúlyozni kell, de nem így. Maradt volna akkor már a Furva Klúgos, ami szintén baromság, de mégsem ennyire durva. Szomorú, hogy az igényesség színvonala a mocsár fenekén van.

Nem akarom bosszúsan zárni a soraim, így inkább remélem, hogy 2013 sem fog elmúlni újabb Kresley Cole kötet nélkül, főleg hogy egy olyan párosé lesz majd a főszerep, aki már az első kötet óta kergetőzik a háttérben. Szegény Garreth... tehát várom az újabb lykae-valkűr páros történetét, hiszen tapasztalat alapján kár remélni egy Murdoch Wroth & Daniela novellát .

Larissa Ione - Elszabadult vágyak

Kiadó: Egmont, 2012 

Oldalszám: 430

Ár: 3999 Ft

Daemonica 2.

Szinte azt lehet mondani, hogy el vagyunk kényeztetve. Egyszerre két kötet látott napvilágot Larissa Ione sorozatából, így akiknek tetszett a Csábítás, azoknak nem kellett várniuk a következő seminus testvér, Shade történetére. Mivel engem igen hamar meggyőzött az írónő, így nem volt kétséges, hogy szeretném olvasni és ekkor még nem sejtettem, hogy milyen találóra sikeredett a cím, és borítóra sem véletlenül kerültek láncok.

A történet:

"Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami elhamvadt, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa változásokat is érzett saját magán…
Megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, aki tönkretette az életét, és a nyomába eredt, ám ez oda vezetett, hogy Shade leggonoszabb ellensége foglyul ejtette őket.
Shade, a seminus démon, akin szerelmi átok ül, remélte, hogy sosem látja többé Runát. Ám mikor egy sötét tömlöcben ébredt a mérges és titokzatos erőt sugárzó Runa mellett, rájött, hogy a nő még veszélyesebb hatással van rá, mint valaha. Rabtartójuk varázslata arra kényszerítette őket, hogy átessenek a nászszertartáson, így egy életre egy párként kénytelenek élni. Együtt vették fel a harcot az őrült ellenséggel, akinek nem csak velük voltak tervei…"

Gondolatok:

A kötet főhőse az a Shade, aki túl lusta volt évekig koptatni az iskolapadot, hogy orvos legyen, így hát mentős lett belőle. Az a seminus démon, akinek szexuális ízlése igencsak hajaz Vishouséra (FTT), akitől szerintem Christian Grey (A szürke ötven árnyalata) is tudna mit tanulni, persze ez csak feltételezés, hiszen az írónő nem merült el olyannyira a BDSM vonalban, bár így is a szó szoros értelmében egy kéjbarlangot épített a srácnak. Tehát erotikában nem marad el az első kötettől, bár azt azért el kell mondanom, hogy hiába léptünk most is gyorsan a tettek mezejére a legelején egy visszaemlékezésben, nem sikerült olyan ütősre, inkább hitetlenkedve olvastam a jelenetet. Egyszerűen kissé abszurdnak tűnt, ahogy az ismeretlen szexi macsó kézen fogva kivonszolja a sikátorba a lányt, akivel három mondatot, ha beszélt. (Bár Tayla és Eidolon sem volt semmi, de az mégis tetszett.) Kellett egy kis idő is míg megláttam, hogy Shade seggfejsége csak egy álca és a felszín alatt érzelmekkel teli, hiszen mardossa a bűntudat, a megbánás, fájdalom és találunk ott szeretetet is. Az átka pedig akadályozza az igaz szerelemben, és így Runával való kapcsolata is igen végzetes kimenetelű lehet.

A belevaló Runával szerintem jobban jártunk, én legalábbis örülök, hogy ha kényszerből is, de kilépett a szerény, csendes, túl jó lány szerepéből és kemény csaj lett belőle, aki nekimegy a rosszfiúknak, felesel, követel és bírja a vad szexet.

Ha magát a párost nézem, akkor megmaradtak közömbösnek, így sem ők sem a kötet nem múlta felül Tayla és Eidolon kettősét, bár szerintem megint kisebbségben leszek a véleményemmel, mert úgy vettem észre, sokak szemében volt szálka Tayla viselkedése, így biztos jobban fognak szimpatizálni Runával, nálam azonban, ha nem is egyedül Tayla, de a nő és Eidolon története győzött.

Az erotikán kívül a cselekmény haladt tovább, hiszen felfedte magát a ghoulok vezetője, egy tébolyult elme, aki bosszút esküdött, a testvérek életére tört és tovább ritkította a kórház személyzetét. Runán keresztül pedig kissé bekapcsolódott a történetbe egy emberi Paranormális Különítmény, amely leginkább a végén kavarta meg a szálakat. Ezzel kapcsolatban most úgy érzem, bár ne tették volna.

Egy sorozat esetében általában már az első kötetben tudok egy-egy olyan karaktert mondani, aki jobban meg fog, mint a többi és általában ő lesz a kedvenc szereplőm, de a Csábítást olvasva, nem éreztem különösebb vonzódást senki felé, azonban ez a második kötetre megváltozott. Hiába volt ez Shade és Runa sztorija, engem mégis jobban érdekelt a Kynan-Gem szál. Sajnos, velük olyan párost szemeltem ki magamnak, akik sorsát teljesen bizonytalannak látom és nem tudok arról, hogy lenne saját kötetük, így a legnagyobb szerencsével is további mellékszálakban játszadozhatnak majd az idegeimmel. Kynanban az tetszik, hogy látványosan szenved és őrlődik, igyekszik feldolgozni felesége halálát, árulását és azt a tényt, hogy démonok lettek a legjobb barátai és itt jön a képbe egy újabb párosítás, amelyre elsőnek nem gondoltam volna. Kynan és Lidérc között alakul egy mély barátságféle, amely szeretném, ha olyan jó lenne, mint egy Butch-Vishous duó.

Az írónő saját bevallása szerint is először volt olvasó, és csak azután kezdett írni, és ez kissé meg is látszik a történetvezetésén és karakterein. Érezhető kik is lehettek a kedvencei, de ennek ellenére mégis úgy tud írni, hogy ez cseppet sem megy a könyvei rovására. Szeretem a világát, egyre jobban.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

4 pont

Larissa Ione - Csábítás

Kiadó: Egmont Dark, 2012 

Oldalszám: 440

Ár: 3999 Ft

Daemonica 1.

Alig akartam elhinni, hogy magyarul fogok Larissa Ione könyvet olvasni. Annak a Larissa Ione-nak a Daemonica sorozatát, aki újra és újra visszaköszönt a fórumok, bloggerek bejegyzéseiből, mint ajánlott paranormális romantikus szerző, akinek annyira vágytam már olvasni valamely művét, de szinte remélni sem mertem, hogy egyszer valóra válnak az álmaim. És íme, az Egmont kiadó mégis teljesítette.

A történet:

„Tayla, a fiatal őrző élete nem áll másból, mint gyilkolásból. A lány feladata, hogy az emberekre támadó démonoktól megtisztítsa New Yorkot, lehetőleg nyom és nagyobb zűr nélkül. Csakhogy Tayla az utóbbi időben nincs jól: furcsa emlékezetkieséses időszakai vannak, és egy vadászat alkalmával lebénul a jobb oldala. A harcban meghal a társa és legjobb barátnője, Tayla pedig egy különös helyre kerül: egy kórházba, amelynek fekete falait mágikus írásjelek borítják.

Kezelőorvosa, a jóképű Eidolon az első pillanattól kezdve Tayla különös, erotikus álmainak főszereplőjévé válik, miközben a démon férfinak sem közömbös a lány.

Eidolon fajtája a nők szexuális kihasználásának él, mégis Tayla kedvéért hajlandó lenne alávetnie magát a véres és mindkét fél számára életveszélyes párválasztási szertartásnak – még akkor is, ha minden észérv ennek ellentmond…

Vajon Tayla választ kap-e a múlt kérdéseire? Akarja-e, hogy válaszokat kapjon a férfitól? És mi lesz, ha a jövője olyan fordulatokat tartogat, amelyeket a legvadabb álmaiban sem gondolt volna?”

Gondolatok:

Még alig kezdhettem el olvasni a könyvet, mikor fejbevágott a felismerés: már nagyon hiányzott egy jó – és legfőképpen új - paranormális romantikus sorozat. Jelentek meg fantasy kötetek, de a legtöbbjük urban fantasy egy újabb tökös csaj kalandjaival, nem pedig olyan igazi romantikázós, erotikával teli, párra találós történet. Szeretem mindkét műfajt, de a pararománcok terén rájöttem, hogy Ward, Kenyon, Adrian és társaik történetei már évek óta a repertoáron vannak, megjelenésük mondhatni ritka, mint a fehér holló és ha nem is unalmasak még, de bevallom őszintén már nem akkora izgalommal veszem a kezembe az aktuális újdonságaikat. Most pedig a Daemonica első kötet olvasva azt éreztem, hogy bár hasonló dolgokkal játszadozik, mégis annyira üdítő olvasni. Rendkívül élveztem az olvasást.

Már a sorozatcímből is kiderülhet, hogy a vámpírok helyett a démonok veszik át a stafétát és lépnek főszereplővé. Nem is egyféle démon tűnik fel a lapokon, és a velejéig gonosztól az igazán szexiig terjed a skála. Az elején nem egyszer éreztem úgy, hogy elvesztem a teremtmények sokaságában, hiszen nem volt egyszerű magam elé képzelni, beazonosítani és megjegyezni a különféle démoni lényeket, főleg, hogy legtöbb csak röpke pillanatokra bukkant fel, de összességében úgy érzem sikerült felvennem a fonalat.

Az első könyv a három incubusnak született seminus démon legidősebbikéi, Eidoloné – őt követik majd a testvérei -, aki a leginkább önmegtartóztató életet él, mindaddig, míg a faját pusztító egyik vadász fel nem tűnik a kórházában, és fellobbannak köztük a tiltott vágyak. Tiltott, hiszen a lány szentül hiszi, hogy küldetése megszabadítani a világot a gonosztól, így Eidolontól is, a kórház személyzete pedig nem habozna Tayla életére törni, hisz csak a mészárost látják benne, majd azt, aki elvette a legjózanabb doktoruk eszét. Azonban egy idő után kérdésessé válik ki is igazán gonosz, és kiben lehet megbízni.

Pararománchoz hűen előtérbe kerül az erotika, a forró jelenetek, gyorsan, hevesen, szenvedélyesen. Mondjuk egy incubus szereplésével ezt eleve nem tartom túl meglepőnek, hiszen ők erősen szexközpontú lények, és csalódtam volna, ha az erotika csak pislákol a páros között. A történet azonban nem csupán ebből áll, hiszen a háttérben az ellenséges erőket szövevényes és illegális kapcsolat fűzi össze, amelyet titkok, árulás, összecsapások tarkítanak.

Azt lehet mondani, hogy viszonylag sok szereplőt vonultat fel az írónő, elég sokak gondolataiba is beenged, és meglepő módon jelentős „népirtást” is véghezvisz. Oly sok mindenkiért nem fájt a szívem, csak meglepődtem, hogy ilyen mértékben hullanak jók és rosszak egyaránt.

Nem mondanám, hogy választottam magamnak kedvenc szereplőt, hiszen, akik túlélték, jóformán mind egyformán szimpatikus lettek, valamitől mindenki érdekessé vált, így pedig szeretném jobban megismerni őket. Shade, az átokkal vert titokzatos középső testvér története nem is várat magára túl sokat, őt pedig a vérszívó Lidérc fogja követni. Szeretném, ha viszontlátnám Kynant, a Vadászok vezetőjét is, és erre lehetőséget is látok, hiszen a történet végére közel sem derült fény minden titokra, és neki aztán van miért a végére járni a dolgoknak.

Az írónőhöz fűzött reményeim már nem csak remények, hanem biztos tényekké váltak. Nagyon tetszik az írónő stílusa, és hiába érzek egy kis hasonlóságot Ward világával, Ione démonai most nagyon megtetszettek. A paranormális romantika rajongóinak élvezetes csemege.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

4,5 pont

Lara Adrian - Az éjfél árnyai

Az éjfél szülöttei 7.

A Sorozat Szombat rovatban írtam róla

Néhány hete meghozta a kiadó az idei Lara Adrian adagot, amely szinte a semmiből pottyant az ölünkbe. Szívesen mondanám, hogy rendkívüli örömmel töltött el, de mégsem tehetem, mert szinte minden más sorozatuk következő részének megjelenése jobban érdekelt volna. Azonban ez sem akadályozott meg abban, hogy – magamat is meglepve – elég hamar és gyorsan a kezembe kerüljön a könyv, annak ellenére, hogy Az éjfél szülöttei sorozat már egy ideje nem tartozik az kedvenceim közé, hiába imádtam az első három könyvet, mára az igazi élvezet kiveszett az olvasásból. Az írónő számomra túl minimális energiát fektet, hogy bevezesse a leendő főszereplőit, ezzel pedig nem tudja fellobbantani bennem az érdeklődés szikráját, és a közömbösen induló karakter általában közömbös is maradt. Így járt az aktuális vámpírhapsink, Kade is.

Kade, a Rend újonc harcosainak egyike hazai vizekre evez és visszatér Alaszka tájaira, hogy a brutális gyilkosságokat elkövető szörnyeteg után nyomozzon. Munka közben pedig igen hamar megismerkedik és összemelegedik a helyi pilóta hölggyel, Alex Maguire-rel, aki ha elfogadja, ha nem, nem először kerül szembe az éjszaka lényeivel és az emlékei, titkai nem maradhatnak tovább lakat alatt. A Dragosra mért csapások egy újabb állomása közben néhány régi ismerős is felbukkan, ahogyan az Ős sem maradhat ki a „buliból”. Harc, családi kötelékek, szerelem, erotika… egy újabb szokásos Lara Adrian mű.

A történetre igazi panaszom nem lehet, nyugodt szívvel mondom rá, hogy jó iparosmunka, de semmi több. Átlagos élmény, az egyszeri olvasás élvezhető, kedvelhető szereplőkkel, látványos akcióval. Az írónő mindent összerakott egy korrekt történethez, amibe a fordítónak sikerült néhol belerondítani, hiszen miért is ne kerülhetett volna új kezekbe az eredeti történet, ahol egy újabb fordító sajátosságaihoz kell hozzászoknunk. Számomra újdonságként és rendkívül zavaró tényezőként hatott a Gen Egy megnevezés, az első generációs vámpírokra, olyan hatása volt, mintha valami robotot hívnának így. Az erotikus jeleneteket pedig cifra mondatok tarkították, amelyek leginkább szemöldökráncolásra és hitetlenkedésre késztettek, ahelyett, hogy valamelyest romantikus hangulatba kerüljek, mert nehezen hittem el, hogy ezt tényleg leírták. Csak egy példa (jelöld ki) *– Bassza meg! – lihegte, amikor Alex kéjbarlangjának selymes falai megfejték pumpáló farkát, és a lány szája szörnyűséges felfordulást okozott az érzékeiben. – Alex… ah, Krisztusom!* A trágárság és vulgaritás azonban még mindig magas fokon ég, csak az évi egy adag miatt elszoktam kissé tőle.

Kade az zöldfülű újonc szerepéből átvedlett egy igazi vámpír harcossá, mondhatni sikerült férfivá érnie a szememben. Figyelmes szerető, veszélyes harcos, egy ikerpár egyik fele, akit érdekes képességgel ajándékoztak meg. Örülök, hogy az írónő beleszőtte a történetbe Kade családját, akikkel bizony nem felhőtlen hősünk viszonya. Emlékek, fájdalom, bűntudat és tenni akarás dúl Kade-ben, amivel mondhatni meg tudott érinteni engem is, és tartalmasabb figurát véltem felfedezni benne,  mint az elején gondoltam.   Párjául pedig egy bátor és talpraesett lányt kapott, Alex személyében. Örültem, hogy nem játszottuk el igazán a megijedünk a gonosztól játékot, és Alex nem rohant sikítva az igazságot hallva, a néhol fellépő bizalmatlanság pont elegendő volt. Az meg pláne tetszett, hogy ő is csábításba kezdett.

Mikor már azt hittem, hogy teljesen elfelejtettük, hogy a Rendnek több tagja is van, végre érkezik egy kis frissítés néhány harcos személyében. Tegan, az örök kedvencem, Brock az igazán laza csávó, akinek minden olyan – idézem – „kúl”, csak szegénynek igencsak befagy a segge a világ végén, bár ne panaszkodjon, mert szembetalálja magát a végzetével. Chase személyisége már egy ideje fordulatot vett és egyre jobban elveszni látszik, de azt kell mondanom, hogy eszement viselkedése személy szerint rendkívül tetszik. A Vadász pedig… nem is tudom, az írónő feltette a sakktáblára ezt az izgalmas, lehetőségekben gazdag karaktert és őszintén úgy érzem nem használja fel igazán. Kevés ez így nekem, és mi még tovább halványítjuk a férfit azzal, hogy Vadászozzuk. Szerintem Hunterként is beszédes neve lenne.

Úgy vettem észre többeket érdekel az Ős, és az írónő azok közé tartozik, akik igyekeznek láttatni az ellenséget is, most pedig néhány sor erejéig, bizony az ő fejébe is bekukkanthatunk, bár nem kapunk igazán sokat, csak apró érzelemfoszlányokat, néhány bevillanást.

Összességében nem róhatnék fel nagy hibákat, sokkal kellemesebb történet jutott Kade-nek, mint vártam volna, annak ellenére, hogy kicsit hiányoztak a többiek, kicsit sok volt a hideg és a sötétség. Újongani azonban már nem tudok, azok az idők már elmúltak, de a kezdeti mondataim egyikét mégis sikerül megcáfolnom, hiszen most Brock és Jenna felkeltették az érdeklődésem és ha türelmetlenül nem is várom, de azért szeretném olvasni a folytatást.

3,5 pont

Kiadó: Ulpius-ház
Sorozat:  Az éjfél szülöttei #7

1. A vámpír csókja
2. A vámpír ölelése
3. A vámpír vére 
4. A vámpír éjjele
5. A vámpír bosszúja
6. A vámpír sírja

Megjelenés: 2012
Oldalszám: 414

Ár: 3499 Ft

Egyedi értékelés: 3,5 pont
Forrás: nem saját példány

Gena Showalter - Atlantisz ékköve

Atlantisz 2.

Magam sem hittem volna, hogy megjelenés után nem sokkal le fogok csapni a könyvre és előtte még Grace és Darius történetének újraolvasását is bevállalom, de nem tudtam ellenállni a hirtelen jött késztetésnek, hogy olvasnom kell, most. Ez a kötet, sőt az egész Atlantisz sorozat nincs a "majd meghalok a folytatásért" listámon, szóval én bőven kivárnám azt az időt is, míg befejezzük a LOTU köteteket, és csak utána folytatnánk a föld alatti világ történetét, de hát az Ulpiuson én már nem tudok kiigazodni, így csak kapok az éppen aktuális újdonságuk után.

Grayson James ügynök új küldetésre indul. A helyszín ezúttal Atlantisz, az elfeledett tenger alatti birodalom, ahol vámpírok, démonok, sellők, kentaurok és más hasonló, különös lények élnek. A küldetés célja Dunamis Ékkövének megszerzése. Az Ékkő szinte legyőzhetetlenséget biztosít birtokosának, ezért minden atlantiszi uralkodó vágyának tárgya. Gray számára a feladat nehezebbnek bizonyul, mint eleinte gondolta, de találkozik egy furcsa, gyönyörű lánnyal, aki az egész életét megváltoztatja, és megismerteti az igazi szerelemmel, ám mindketten tudják, hogy végül el kell válniuk egymástól. Kalandos, romantikus történetük sok izgalmat és számtalan váratlan fordulatot tartogat.

Gena Showalter - Atlantisz

Atlantisz 1.

Gena Showalter neve nem ismeretlen a paranormális romantikusokat olvasók körében, főleg azoknak, akik még kitartóan követik a műfajban megjelenő könyveket. Az Ulpius-ház kiadó először az Alvilág urai sorozatát hozta el számunkra, majd ki tudja min felbuzdulva késztetést érzett, hogy újabb Showalter sorozattal bővítse a repertoárját. Úgy érzem nagy hiba volt - egy sorozat kiadásával is küszködnek és várakoztatnak, kettőt "futtatni" egyszerre kész szerencsétlenség az olvasó szemszögéből -, de hát ebbe nekem nincs beleszólásom.

Az isteneket, démonokat a testükben őrző harcosokat felvonultató, kincskeresős történettel ellentétben, az Atlantisz sorozat nem meglepő módon a legendákból ismert elsüllyedt birodalomba kalauzolt minket, még 2010-ben, hogy aztán hoppon maradva éveket várjunk a folytatásra. És mint derült égből a villámcsapás, most termett meg türelmünk jutalmaként a rózsa és kezünkbe foghatjuk Atlantisz ékkövét is. A hír hallatán felbuzdulva, hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam úgy, hogy én is kezembe veszem az előzményt és felfrissítem a régi emlékeket.

Darius en Kragin fiatalon vesztette el családját és lett Atlantisz birodalmának két bejáratát őrző sárkányharcosok egyike, a Köd őrzője és a sárkányok királya. Évszázadokig hidegvérrel, érzelmeit magába temetve kaszabolta a betolakodó idegeneket és védte hazáját, azonban amikor egy vörös loknis szépség kerül az útjába, a kezében lévő kard helyett más ágaskodik fel benne. Törvényeinek ellentmondva kerül egyre közelebb a lányhoz, Atlantiszban és a fenti, emberi világban lesz társa, hogy megtalálja Grace testvérét és megállítsa Atlantiszt fenyegető emberi kapzsiságot, gonoszságot.

Nalini Singh - Borzongás

The psy/changeling series 3.  

Mindig nagy izgalommal várom az új Nalini könyveket, teljesen mindegy melyik sorozatából valók. Rendkívül boldog vagyok, mikor már pontos időpontok is szárnyra kapnak és a sok negatív példa után pedig egy hangyányi meglepetésként tudatosul bennem, hogy tényleg itt van és napok kérdése, hogy a kezemben tarthassam. Más kiadókkal ellentétben az Egmont még sosem okozott ígéretek terén csalódást, így nagyon örülök, hogy ez a különleges sorozat ilyen jó kezekbe került. Elhiszitek, hogy egy éven belül már a harmadik mentálos könyvvel ajándékoztak meg minket és még el se kellett hozzá hanyagolni az Angyali vadász sorozatot.

Brenna és Judd könyve pedig rendkívül élvezetes volt. 

Judd Lauren mentálképességei gyilkolásra valók. A mentálhálón egy titkos osztag katonájaként iszonyatos dolgokat tett; most a farkas alakváltó falka odújában a Mentál Tanács végzetes tervének meghiúsítására használja erejét. Az Elcsendesedést azonban nem törheti meg, mert ezzel a környezetére szabadítaná gyilkos hajlamait.

Brenna Shane Kincaid ártatlan farkas alakváltó lány volt, mielőtt egy sorozatgyilkos mentál elrabolta és megtörte az elméjét. Azóta látszólag felgyógyult, de a sérülések mélyebbek, mint ami a felszínen látszik.

Kísérti a múltja. Juddhoz fordul segítségért, de bármilyen erős is közöttük a vonzalom, a rideg mentál nem tudja megadni a lánynak azt, amire a teljes gyógyuláshoz szüksége van.

Nalini Singh és a többiek - A sötétség angyalai

A novellák nem állnak közel a szívemhez, nem is olvasom igazán őket, viszont ha a paranormális romantika keretén belül kalandozunk, akkor valahogy mégsem tudok ellenállni nekik. Na jó, eddig csupán három ilyen antológia került a kezeim közé. A Halálos csókban hatalmas vonzereje volt J.R. Wardnak, A Karóban L.K. Hamiltonnak és A sötétség angyalai írói között pedig legelöl díszeleg Nalini Singh neve. Eddig kellemesen csalódtam az ilyen könyvekben, mindig tudtam kedvencet választani, és a kevésbé lehengerlő történetek is tudtak valami élvezetet nyújtani.

Hiába evezünk a fantasy és a romantika területén ezekben a könyvekben, mégis mindig valami mást érzek a középpontban, mintha másmilyen céllal írták volna őket. Míg a Halálos csókban több időt töltünk az ágyban, érzékiségtől, szenvedélytől fűtve, addig a Karóban már kalandosabb vizekre eveztünk, és az ágy egy picit háttérbe szorul. Erre a kötetre pedig valahogy csupán annyit tudnék mondani, hogy az alapötletekben meglenne az izgalom lehetősége, ahogyan az erotikáé is, a szerzők azonban általában nem élnek a lehetőségekkel, hanem a szereplők beszélgetéseire helyezik a hangsúlyt, meghitten, nyugodtan, néha hangyányit csipkelődve. Lassan kerülnek közel egymáshoz a leendő párok, csiszolódnak, ismerkednek, miközben lassan zajlanak körülöttük az események.

Nalini Singh - Angyaltánc

Angyali vadász 3. 

Nalini Singh-nak nem kellett megküzdenie azért, hogy a kedvenceim közé lépjen, hiszen a debütáló Angyalvér teljesen levett a lábamról. Majd nem is kellett sokat várni, hogy a másik sorozata is elkezdje útját kis hazánkban. Eddig két-két kötet látott napvilágot mind a mentálos, mind az angyalos sorozatból, és levonhattam a következtetést, hogy egy fantasztikus sorozatindító kötetet, egy kellemes, de kevésbé lehengerlő erejű könyv követett mindkét esetben. (Persze ez csak szerény személyem véleménye.) Elena és Raphael kapta azt a szerepet, hogy a harmadik kötetben bizonyítson és a kellemest újra a fantasztikusan jó szintre emelje. Legnagyobb örömömre sikerrel is jártak.

A vámpírvadászból angyallá változott Elena és arkangyal szerelme, Raphael visszatérnek otthonukba, New Yorkba. Megkezdhetik közös életüket és felfedezhetik, hogy valóban nagy szükségük van egymásra: az arkangyalnak Elena emberségére, a lánynak pedig Raphael erejére és támogatására, hogy megküzdhessenek saját démonaikkal.

Nyugalmuk azonban nem lehet zavartalan, a világ a feje tetejére áll körülöttük. A bolygót megmagyarázhatatlan földrengések, szökőárak és árvizek kezdik pusztítani, egy újabb gyilkosságsorozat pedig mindkettőjüket személyesen érinti. Egy ősöreg arkangyal ébred évezredes álmából: Raphael anyja vissza akarja kapni a fiát.

J.R. Ward - Felszabadított szerető

Fekete Tőr Testvériség 9. 

Manuel Manello - Payne

Ha a Fekete Tőr Testvériség sorozatról van szó, nagyon nehezen állom meg, hogy ne olvassak el minden apró információmorzsát az eljövendő kötetekről, de az igyekezet mindig meg van bennem, és büszkén mondhatom, hogy javuló tendenciával egyre kevesebb spoiler jut el hozzám. Erről a kötetről előre tényleg nagyon minimális információim voltak. Drukkoltam, hogy minél hamarabb megjelenjen magyarul is, főleg, hogy az Ulpiusnál sose lehet tudni hogyan is fognak alakulni a dolgok. Azonban most nem a kiadó szívatott meg, hanem a futárszolgálat, de egy hét késéssel, kicsit bosszúsan, de sikerült nekem is kezembe vennem ezt a kötetet.

Christine Feehan - Sötét vágyak

A Kárpátok vámpírjai 2.

Nem érzem magam a moly közösségben definiált Mazochista Molynak. Félreértés ne essék, hogy nem olvasnám ezen molyok által jól megrugdosott sorozatokat, viszont velük ellentétben nekem nem okoz kínszenvedést egy-egy újabb kötet olvasása. Nem azért veszem elő az újabb megjelenő részeket, mert valami belső kényszer által szükségét érzem a megkezdett sorozat befejezésének, még ha közben a kínok kínját élem is át.

Most viszont mégis egy Mazochista Molyként viselkedve végigküzdöttem a Kárpátok vámpírjai sorozat második kötetét, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy kínokat éltem át közben, mert szerencsére ez most elmaradt.

Gena Showalter - Éjsötét hangok

Az Alvilág Urai 4.

Sabin - Gwen

A nyári szezonban elért hozzánk az évi Gena Showalter adag, azaz a sorozat 4. kötete, Sabin története.

Sabin az előző három kötet alapján nem került közel a szívemhez és ez az állapot megmaradt a saját kötete után is. Egyszerűen benne nem sok mindent találok, amit szeretni tudnék, de az enyhén ellenszenvesből felfejlődött a közömbös kategóriába. Gwendolyn és a hárpiák jelenthették volna a kötet húzó erejét, ha őket megkedvelem, viszont a közömbös szereplőknél ők sem jutottak tovább. Szóval nekem ez a kötet az első színvonalát érte el, olyan „jó hogy olvashatom, mert már hiányoztatok, de semmi extra és lépjünk már Aeron történetére”.

Az Alvilág Urai mostanra visszanyerték az irányítást cselekedeteik fölött, és a jó oldalon küzdenek az ősi kincsekért, melyek elvezetnek Pandóra szelencéjéhez.

Vezérük, Sabin továbbra is a Vadászok elleni harcnak szenteli minden erejét, a diadal igézetében hálószobák helyett a csatamezőkön vitézkedik. A benne élő Kétség mindezidáig sikerrel mesterkedett, hogy eltántorítsa őt szerelmeitől, ám a sors ezúttal a gyönyörű, vörös hajú Gwendolint sodorja útjába. Az ugyancsak halhatatlan, félénk lány korábban azt remélte, egy szelíd halandó képes lesz majd arra, hogy féken tartsa a benne szunnyadó fenevad hárpiát. Sabin most kiszabadítja Gwent piramisbeli börtönéből, és fölébred bennük a Vágy. Az Alvilág Urai és a Vadászok közötti kegyetlen harc semmi ahhoz képest, ami Sabinban dúl a gonosz fölötti győzelem iránti elkötelezettség és a szerelem között…

Gena Showalter - Éjsötét vágyak

Az Alvilág Urai 1. kötet

Maddox - Ashlyn

Ez a kötet még 2009-ben indította útjára az Alvilág Urai sorozatot. Sajnálattal közlöm a még tudatlan olvasókkal (ha még egyáltalán van ilyen), hogy két év alatt nemigen gyarapodott a magyar kötetek száma, de már elértük a 4-es számot. Hát igen, ez van.

Azt írónő egy olyan világot teremtett, ahol a görög mitológia kapja a központi szerepet, kicsit beleszőve Pandora szelencéjét, kincseket, démonokat, magukat az isteneket, vagyis inkább a titánokat. Bár az alapszituációk, a történet menete felveszi a már szinte megszokottá vált sablont, a hangulat és a világ mégis egyedivé teszi a köteteket.

Sok-sok évvel ezelőtt, fenn az istenek világában harcosok egy csoportja sodorta veszélybe a világot. A szelencét őrző Pandorát megölték, a dobozt kinyitották és szabadjára engedték a benne lakozó démonokat. A doboz eltűnt, az árulás megtörtént, büntetésként pedig a harcosok egy-egy démonnal kénytelen megosztani a testüket, elméjüket és az ő kötelességük kordában tartani az állandóan uralkodni vágyó bestiát. Néhány harcos rója a világot és harcol az őket elpusztítani vágyó Vadászok ellen, mások a békés elrejtőzést választották. Azonban úgy tűnik a béke nem valósítható meg, így a két csoport újra összeáll, hogy megtalálják a dobozt, hogy megmentsék az életüket és közben megtalálják életük párját. Kincsvadászat, összecsapás és szenvedély színesíti a lapokat.

Az Erőszak, Fájdalom, Halál, Harag, Kétség, Kórság, Paráznaság, Katasztrófa, Kín, Hazugság és Titok démona egyszer mind sorra kerül és egy nő által megszelídül. Elsőnek Maddoxon, az Erőszak démonát őrző harcoson a sor, akinek egy különleges képességgel bíró halandó lány fut a karjaiba.

Amanda Quick - Az átok

Álomfény-trilógia 1.

Nem tudom ki mennyire ismeri az írónőt, mert én igencsak keveset tudtam róla. Eddig teljes tudatlanságban voltam az írói álneveit tekintve, de számos romantikus alkotásával találkoztam már. Olvasni ugyan nem sokat olvastam tőle, de néhány éve kezembe került az Éj leple alatt c. könyve, majd a napokban tettem le a Menyasszonyt bérelnék kötetét is. Igazán kellemes szórakozást nyújtottak. 

Ezen könyve azonban a paranormális sorozatának egy darabja, kihangsúlyoznám, hogy egy darabja, mert rá kellett jönnöm, hogy ugyan van az Álomfény-trilógia, mégis ez kapcsolódik egy nagyobb sorozathoz, mégpedig az Arkane Társaság nevűhöz. Magyarázkodásba most nem kezdenék, mert nem teljesen egyszerű a dolog, de helyettem már Angelika összegyűjtötte a szükséges információkat, így tovább irányítanám az érdeklődőket a blogjára, mégpedig ide. A kiadó is közzétett egy kis kedvcsináló összefoglalót, itt.

A sorozat, így a trilógia is egy természeti energiákban gazdag, adottságokkal rendelkező személyek életét, harcát, románcait tárja fel a múltban, jelenben, de akár a jövőben játszódva. Az átok a múltban létező, legendákat, mítoszokat maguk mögött hagyó családok leszármazottainak jelenkori története. 

Sherrilyn Kenyon - Álomszerető

Dark Hunter 1. 

Nem egy mostani könyv, és nem is most olvastam elsőnek, de most végre írok is róla.

Kenyon a Halál csókjában található novellával nyitott a magyar olvasóknak, legalábbis ezt tálalta számunkra az Ulpius kiadó elsőnek, és már akkor harangozták, hogy jön az írónő Dark Hunter sorozata is. Valaki vagy tudta vagy nem, hogy maga Fury és Angelia története is ezen sorozat sokadik kötete, bizton nem állíthatom, de mintha a 26. lenne. Hát nekem az a novella elég jó volt, de kicsit zavaros a világ és a szóhasználat tekintetében. Majd jött az Álomszerető és a könyvet letéve csak pislogtam, hogyan is kapcsolódik a két történet egymáshoz.

Én erre csak azt mondom sehogy, mivel én az Álomszeretőt egy önálló, szinte a sorozattól különálló kötetnek tartom. Nincsenek benne ama bizonyos Sötét vadászok, nincs megkezdve szerintem a történet, attól független, hogy két későbbi főszereplőt már megpillanthattunk. És nem is tartom a sorozat legjobbjának sem, még egy erős kezdésnek sem. Így nem is csoda, hogy bár szeretem Kenyon könyveit, nem sorolom olyan előkelő helyre a kedvenceim között.

És akkor a történetről.

Nalini Singh - Látomás

The psy/changeling series 2. 

Alig néhány hónapja írtam a sorozat 1. kötetéről, de már elmondhatom, hogy megjelent a folytatás. Úgy tűnik, a kiadó szeret a rajongók kedvében járni és nem várakoztatni minket, ami ugye hatalmas öröm. Miután megkaptam a könyvet, szinte már nyúltam a fülhallgatóhoz és bekészítettem Robert Skoro számát, ami hozzánőtt az első kötethez és magához a sorozathoz. Szóval zenével a fülemben, szépen a kezembe is vettem a könyvet, hogy újra a mentálok és alakváltók között legyek.

Most megismerkedhetünk a mentál faj talán legelzártabban élő, a világtól elvonult J-mentálok egy példányával, mégpedig Faith NightStar-ral. A J-mentálok jövőbelátók, de az Elcsendesedés elvette az igazi vízióikat, a jövő ismeretét és csak az üzleti életre koncentráltan biztosítják a faj fennmaradásához szükséges üzleti, anyagi javakat, a jóslataik révén. Faith azonban elkezd mást is látni, mint eddig, mégpedig gyilkosságokat. Nem csak érzelmek nélkül, de mindenfajta érintés nélkül élte le eddig életét, és az alakváltók közé kerülve talán nem is az érzelmei okozzák a legnagyobb problémát, hanem az érintés által keltett ingerek. Főleg ha a lánynak rendelt pár Vaughn, aki akár az őrületbe is tudná kergetni.

Vaughn D’Angelo, a DarkRiver leopárdfalka egyetlen jaguár tagja. Benne él a felszínhez legközelebb a macska, hiszen múltja súlyos sebeket ejtett a lelkén. Őrjárata során bukkan a területükhöz közel egy elzárt telepre, ahol mentálokat észlel. Ekkor még nem tudja, hogy a végzetét, a párját rejtik a falak, de amint megpillantja a vörös hajú szépséget, már menthetetlen. Ez a nő pedig Sascha-t keresi, az ösztönei azt súgják, hogy bízhat benne, mégsem lehet óvatlan.

A történet során Faith-nek meg kell mutatni, hogy sokkal többet bír, mint gondolta magáról, erősebb mint remélni merte és felnyitni a szemét, hogy a megfelelő döntéseket hozhassa.

Lara Adrian - A vámpír sírja

Midnight Breed 6.

Egy bosszútól majdnem megtébolyult vámpír, különleges pirokinetikus képességgel, ami egyre inkább sodorja a halál felé. És egy álmokba utazó kiválasztott, aki tudtán kívül lett egy szinte nevetséges bosszú eszköze, ami miatt kénytelen egy boldogtalan kapcsolatban élni. A régen volt szerelmesek újra egymásra találnak. A félreértések tisztázódnak, a titkok kiderülnek. A bosszú beteljesedik, a kérdés már csak az, hogy Andreas elveszik, avagy sem. A bosszú és a Rend folyamatos harca keresztezi egymást, hogy közösen vegyék fel a harcot a gonosszal.

A Midnight Breed sorozat a 3. kötetig nagy kedvencem volt, aztán bekövetkezett egy törés, amitől úgy mond „kegyvesztett” lett a szememben. Igazából nem is tudnám mit hiányoltam a 4-5-ös kötetből. Inkább csak az én ízlésemnek kevésnek bizonyultak a jó jelenetek. Na meg az aktuális hősök villantottak valami érdekeset számomra, hogy aztán valami mást kapjak. Amitől érdekesek lettek számomra egy pillanatig, az nem köszönt vissza a saját könyvükben. Andreas is majdnem hasonló sorsra jutott.