2011. okt. 10.

Nevada Barr - 13 1/2


Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy minden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel, ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutna osztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett?
Dylan élete 11 éves korában borzalmas rémálommá változik. Egy tragédia és a múlt árnyai felnőtt koráig kísértenek, mígnem találkozik a szintén hányatott sorsú Pollyval és csodálatos kislányaival, és az élete új értelmet nyer. Pollyt azonban saját múltjának démonai és a titkolózások egyre bizalmatlanabbá teszik. Vajon képes ennyi szörnyűséget, titkot és félelmet túlélni egy kapcsolat? És vajon képes túlélni az igazságot?

Olvasva a történetet azt mondhatom, hogy ez a fülszöveg egyszerre mond túl keveset és túl sokat, de engem nem tudott felkészíteni, hogy mi is fog rám várni. Arról nem esik szó, hogy az a borzalmas rémálom, hogy Dylan 11 évesen lemészárolja a szüleit, és kishúgát, a bátyját éppen csak sikerül megmenti. A javítóintézetre ugyan van utalás, de arra már nincs, hogy beteges, hírességre vágyó pszichológus akár illegális szereket bevetve akar a fiatal fiú elméje mélyére nyúlni, hiszen Dylan emlékei azokról a bizonyos órákról elvesztek, de mindenki csak azt hajtogatja, hogy ő a Hentes Gyerek, az őrült pszichopata. Egyedül testvére Richard áll ki mellette és próbál foggal-körömmel harcolni érte.
A javítóban töltött évek eseményeit megszakítja a jelen, ahol a kedves, jólelkű Marshall Marchand megpillantja a leendő feleségét és elkezdődik a közös életük, ami kezd egyre inkább borzalommá válni. Nem titok, hiszen a fülszöveg igen jól a képünkbe vágja, hogy Marshall nem más, mint a régen volt Dylan, aki maga mögött hagyta a múltját és az egyetlen emberrel, - a bátyjával Dannyvel - , akiben megbízik, akit szeret új életet kezdett. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, az őrület, a gyilkolási vágy újra feléled.

Lelkiekben nem voltam felkészülve erre a könyvre, a téma engem megrázott, hiszen sokkoló, riasztó, megdöbbentő. Ehhez vegyük még hozzá, hogy Dylan gondolataiba merülhetünk el a múltban, aki nem emlékszik arra, hogy megtette, amit mondanak, és csak azt látjuk, hogy bántják, elítélik őt. Én személy szerint sajnáltam a srácot, hiszen egyáltalán nem tűnt gyilkosnak, őrültnek. Ugráltunk a jelen és a múlt között, a nyugodt kissrác, aki csak túl akarja élni a javítót, a pszichológus kegyetlen játékait és a kedves, szerelmes Marshall között, ahogy próbál Pollyval egy családot létrehozni. De a „szerelmi történetbe” újfent befurakodik a gonosz és a könyv igazán átváltott egy pszichothrillerbe, ahol egyre sokasodnak a furcsaságok, a jelek, és jön egy gyilkosság, ami elindítja a végkifejlethez vezető lavinát.

Azt kell mondjam, hogy nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy mi lesz a könyvben, ami meg fogja fordítani a dolgokat, mivel úgy gondolom, hogy az elejétől kezdve sejthető volt. Legalábbis nekem már egész hamar felállt a fejemben egy kép, de ettől a „kiszámíthatóságtól” függetlenül az események, a leírások mindig megdöbbentettek, sokkoltak, izgalomban tartottak.

Három dologra mondanám, hogy a frászt hozták rám, vagyis félelemmel vegyes izgalomban olvastam őket.
Először is a fejezetek elején megjelenő kis írások, jegyzetek. Ezek mind egy-egy gyilkos tettét mutatták be, elemezték ki olyan könnyedséggel és lazasággal, hogy az már néha számomra bizarr volt.
Konkrétan egy gyilkosságnak leszünk a tanúi, de nekem az is bőven elég volt, hiszen a gyilkos kedvesen mosolyogva közelít az áldozathoz, aprólékos mozdulatokkal készül fel a nagy csapásra, de ezt olyan lassan, nyugodtan és szinte kedvesen, hogy már ettől majdnem megállt az ereimben a vér.
És ott az epilógus, a lezárás, amikor először meglátjuk az őrültet, és végre kiönti lelkét, hogy miért is kellett mindennek megtörténnie. A könyv során szinte sosem láttunk egy ferde mosolyt sem, és most kendőzetlenül árad belőle a szó, fröcsköli a szavakat, az ő igazságát és újfent ledöbbenünk, de most igazán azért, mert tényleg egy őrültet látunk benne. És ezzel a zárszavakkal tehetjük le a könyvet. Erre csak azt tudom mondani, hogy hatásos, - már bocsánat, de – kibaszottul hatásos volt.

A végén már kezdtem kétségbe esni, hogy a cím nem lesz megmagyarázva, de nagy megkönnyebbülésemre mégis megkaptuk, röviden, de annál velősebben. Továbbá természetesen feltárul előttünk annak a bizonyos borzalmas napnak is teljes valósága.

Igazi pszichothrillerré a végére ért be. Az epilógussal bepótolta az írónő azt a számomra hiányosságot, hogy a végéig nemigen láttunk a gyilkos agyába, kendőzetlenül semmiképp és megkaptam az igazi bomlott elmémet. Ez furcsán hangozhat, de szeretem, ha egy krimiben/thrillerben igazán őrült fazonnal találom magam szembe, különben nem lenne számomra kellően izgalmas.

Bár nem egy olyan könyv, amely közben izgalmadban már a körmöd rágod és kapnod sem kell a fejed az események között, inkább lassabban sodródsz a sorokkal, de időről időre átfut rajtad egy remegés, mert valamit megérintett benned, na nem azért, mert azonosulni tudsz a szereplőkkel, vagy épp annyira meghatottak volna, inkább a kegyetlenkedés, őrület, bizonytalanság ezt hozza ki belőled. Bár lehet jobb lenne, ha csak a saját nevemben beszélnék.
Nekem mindenesetre nagyon megérte a könyvet a kezembe venni.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!

4,5 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...