Szerelem és boldogság Jennifer E. Smith szerint

A halhatatlan szépfiúk és a világvége után csábít a való világ. A young adult kedvelők eddig leginkább tinédzser pararománcokkal és földet letaroló, társadalmat megreformáló disztópiákkal kényeztethették olvasásra éhes lelküket és csak ritkábban botolhattak realisztikus történetekbe. Azonban az egyre népszerűbb new adult 'real life' érzése jótékony hatással volt a kistestvérre is, hiszen gyarapodásnak indultak - a Maxim kiadónak köszönhetően is - a mindennapi fiatalok egyszerű románcai. Az egyszerű jelzőt tekintsük idézőjelesnek, hiszen olyan érzelmek arzenálja sorakozik fel a lapokon, amelyeket a szereplőknek cseppet sem egyszerű megélniük.

Jennifer E. Smith immár két címmel képviselteti magát, hiszen a tavalyi Vajon létezik szerelem első látásra? után alig néhány hete került a boltokba a Milyen is a boldogság?. A történetek tálcán nyújtják Hadley és Oliver, Ellie és Graham válaszát, mély filozofálgatások nélkül, őrszintén, érzelmekkel átitatva, ártatlanul egyetlen, folytatást nem követelő kötetben.

Egy lekésett repülő és egy rossz címre küldött e-mail, vagyis a véletlen sodor egymás felé két-két fiatalt, hogy egymásban rokon lélekre leljenek. Az írónő boncolgatja a szülő-gyermek kapcsolatokat, a fiatalok érzékeny lelki világát, de mindezt  édes és ártatlan első szerelembe csomagolja, amely tompítja a sorok között megbúvó komolyság ízét.

Kiadó: Maxim, 2012
Terjedelem: 276
Ár: 2999 Ft

A repülőjáratát négy perccel lekéső Hadley abszolút uralja a Vajon létezik szerelem első látásra? kötetet, egyrészt azért, mert egyedül az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket, másrészt sokkal hamarabb megnyílik az első látásra is rokonszenves, úriemberként viselkedő ismeretlen brit fiúnak, Olivernek. Nem rejti véka alá utazása célját, hogy házasodni készülő apjához készül, egyenesen a templomba, ahol életében először látja majd az arát, a leendő mostohaanyját. A lánnyal ellentétben Oliver nagyon is elrejtette kusza érzelmeit, könnyedséggel és humorral leplezte azt a felindultságot, amit legbelül érzett, hiszen ő sem egyszerű családlátogatásra tér haza az egyetemről. Valódi célját azonban nem köti nyíltan sem Hadley, sem az olvasó orrára. Hadley véleményével szinte állandóan szembeszállva segíti a lányt, hogy félelmei, megbántottsága, dühe a felszínre kerüljenek és rendezni tudja viszonyát az édesapjával, miközben maga türelmesen vár, hogy az ő szíve is megkönnyebbüljön. Mindkettejük részéről intenzív érzések kúsztak ki a sorok közül, és Hadleyn keresztül a szerző elérte azt, hogy saját tapasztalat híján, én is jobban átérezzem azt az érzelmi hullámvasutat, amit egy elvált és továbblépett szülők gyermeke is megélhet. Huszonnégy óra telik el csupán a megismerkedésük és életük egyik legmeghatározóbb eseményének átélése között, időközben egymásra találnak, kicsit felnőnek, megbékélnek.

Feladó: EONeill22@hotmail.com
Dátum: 2013. június 8. szombat 13:18
Címzett: GDL824@yahoo.com
Tárgy: milyen is a boldogság?

A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában, a hullámok hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Még a szerda is. Ha vízbe dugom a lábujjam. Pizsamanadrág. Strandpapucs. Úszás. Költészet. Ha egy e-mailben nem szerepel egyetlen mosolygós pofi sem.
Szerinted milyen a boldogság?

Kiadó: Maxim, 2013
Terjedelem: 448
Ár: 2999 Ft

Ezeket a szavakat olvasva elsőként az jutott eszembe, ez a lány biztosan az élet pozitív oldalát nézi... és nem is tévedtem igazán. Ellie édesanyjával, szerény körülmények között él egy Henley nevű kisvárosban, de nem panaszkodik, két helyen is dolgozik egy nyári költészeti kurzus tandíjáért és cseppet sem esik hasra a városba filmet forgatni érkező Graham Larkintól, egészen addig míg meg nem tudja, hogy ő a titokzatos e-mailpartnere. Minden egy Wilbur nevű malaccal és egy váratlan e-maillel kezdődött...
A történet néhány hét eseményeit öleli fel, bár a valóban együtt töltött idő csupán napokban mérhető. Immár váltott nézőpontban tárul fel egy fiatal, magányos filmsztár és egy hétköznapinak tűnő lány egymásra találása egy napfényes kisvárosban.
Hadley és Oliver történetéhez képest a Milyen is a boldogság? kevésbé drámai, tán kevésbé valós is, hiszen nem gyakran találkozni tinisztárral és egy politikus eltitkolt lányával, de mint két tizenéves kamasz nagyon is megállják a helyüket.

Sokáig Grahamat éreztem a történet középpontjában, aki a magány elöl menekülve mesterkedett, hogy az ismeretlen lány közelébe férkőzhessen immár személyesen is. Kezdeményező, szerény srác volt, akinek kívülről csupán a szeme tükrözte azt a szomorúságot, amit valójában érzett. Először azonban nem volt bátorsága áttörni a falat, amelyet Ellie maga köré emelt ellene és az őt körülvevő hírverés ellen, de túlságosan belehabarodott a lányba, hogy a végén csak úgy hagyja elszalasztani az együtt tölthető időt. Lassan visszakúszik közéjük az a őszinte, könnyed és sokszor szellemes csevej, amely a hónapokon át tartó e-mailváltások közben már megszokottá vált számukra, néha őrültségre adják a fejüket és lassan az elvárásokra fittyet hányva felvállalják egymás iránti érzéseiket.

A Vajon létezik szerelem első látásra? ugyan jobban megérintett, de a Milyen is a boldogság úgyszintén szórakoztató olvasmánynak bizonyult. Üdítő volt ennyi szimpatikus szereplőt megismerni, tiszta és romlatlan romantikus érzéseket látni. Az írónő nem regélt a sírig tartó örök szerelemről, teret adott másfajta érzéseknek, amelyek könnyűszerrel léptek ki a lapokról. Mindenképpen remélem, hogy Jennifer E. Smith nevét még látni fogom más könyveken is.

Leiner Laura - Bábel

Kiadó: Ciceró, 2013
Terjedelem: 528
Ár: 2990 Ft

Ha listát kellene készítenem a legnépszerűbb hazai szerzőkről, a legelsők egyikeként biztosan Leiner Laura jutna eszembe. Először is azért, mert jómagam is behódoltam neki a Szent Johanna gimit olvasva, másrészt olyan tömegeket mozgatott meg, amit szerintem még nem láttam.

Az Örökkével lezárult egy korszak, a diákélet hétköznapjai, nagy kalandjai és eljött az idő, hogy az eddig gyorsan átugrott időt is papírra vessék. A Bábel arról szól, ami az SZJG-ből kimaradt, a házi feladatot maguk mögött hagyva, a tankönyveket a szoba egy sötét szegletébe rejtve elérkezett a nyár, a vakáció, amely ugyanolyan élményekben gazdagon telhet, mint a gimis félévek. Egy kissé lökött társaság mutatja meg a nyári élmények egy fajtáját, a fesztiválok rejtelmeit, a kitalált Bábel feszt hét napját megélve.

Mivel a magam mögött tudott fesztiválok száma egy nagy nulla, így tapasztalat hiányában pellengére állítani biztosan nem fogom az esetleges valóságtól eltérő momentumokat, nekem annyi bőven elég, hogy hangulatában teljes mértékben egy zenei fesztiválon éreztem magam, ahol a móka érdekében néha el kell rugaszkodni a valóságtól. Bár tény, hogy Leiner Laura nekem már sokszor túl szórakoztató akar lenni.

Latter Zsófia narrálásán keresztül ismerhetünk meg egy újabb, összeszokott baráti társaságot, akik öten vágnak neki a nyár egy meghatározó eseményének, de már az első nap végére jócskán kibővül körük, hiszen további barát, haverom haverja vagy teljesen ismeretlen fazonok csapódnak hozzájuk.

Zsófi (velem együtt) élete első fesztiválján vesz rész, hiszen kihagyhatatlan számára, hogy élőben lássa élete mozgatórugóját, a Red Hot Chili Peppers frontemberét, Anthony Kiedist. Legjobb barátnője a fiúk figyelmét azonnal megragadó 'eszem nincs, de szép vagyok' Napsugár, röviden csak Napsi. Két helyes és igencsak rendes srác, Szasza (Szabolcs) és Abdul (aki tényleg Abdul) vigyáz a lányokra, hiszen a hipochonder Márton, alias Hipó a nap huszonnégy órájában szenved és változatos tünetektől kíván elhalálozni. Hozzájuk csatlakozik Boldizsár (Boldi), aki Napsi eszement bátyja, hozza magával szerelmi bánatban szenvedő haverját, a hivatalos zenei bloggerként tevékenykedő, VIP belépővel rendelkező Kolost, aki már az első pillanattól Zsófi "ellensége". A lista végére pedig még odabiggyeszthetünk egy névtelen punkot, akit egyszerűen melléjük sodort a sors és Punk bizony még akkor is levakarhatatlan, ha nincs is mindig velük. A sose látott Ateszt pedig már csak zárójelesen említeném.

Hasonlóságokat lehet keresni és lehet találni is, egy SZJG fan pedig önkéntelenül fogja ezt tenni, mégis abszolút ugyanaz a forma senkire sem fog passzolni. Önmagukban mindegyikük egyedi - bár nem túl kidolgozott - személyiség, tüzetesen megvizsgálva pedig ismerős vonások összekuszált egyvelege. Sajnos, ahogyan az SZJG-nél, úgy a Bábel szereplői sem tudtak az első pillanattól teljes mértékben a szívemhez nőni. Reniéknek annyi előnyük volt, hogy még további kötetek által rendelkezésükre, hogy barátság mélyüljön el köztünk, Zsófiéktól azonban az utolsó oldalon búcsúznom kellett. Többségükről elmondható, hogy mosolygásra késztettek, mert a szó pozitív értelmében voltak agyamentek. Napsitól sajnos kiütést kaptam, nem csak azért mert sötétség honolt csinos buksijában, de már a becenevétől is frászt kaptam. És akiről igazán sokat lehetne beszélni, az kedves fő-főszereplőnk a 17 éves Latter Zsófia. Életrevalóbb, mint 'elődje' a szerencsétlenkedő Rentai Renáta, de szimpátiában már nem tudta lekörözni őt. Mivel nagyobb volt a szája, mint Reninek több konfliktusba is keveredett, csak az volt a kár, hogy többször túldramatizálta, túldurcizta a semmiséget. Vehemens harciassággal és egyúttal gyerekes daccal szállt szembe Kolossal, aki talán a legfelnőttesebb karaktere volt a történetnek, így pedig a szópárbajban rendszerint a lány maradt alul. Hihetetlen hűen adta elő álmát, amelyben Anthony Kiedis feleségül veszi, amint meglátja és Chili Juniorral hármasban boldogan élnek majd míg meg nem... Az írónő nem tudta kihagyni, hogy ősellenséget teremtsen leányzójának, így a Vladár vs. Reni küzdelmek után szemtanúi lehetünk, ahogy Zsófi kerül folytonos összetűzésbe a szigorú securityis emberekkel, kiváltképp egy bizonyossal. Mindezek közül a végére még odatűzött fegyverszünet vitte a pálmát, az biza nagyon tetszett.

A romantikára vágyók is megkapják a szeletüket, de folytonos ácsingózást, álmodozást nem fognak találni. Zsófinak bizony sokára esik le, hogy nem csak a RHCP frontembere után érdeklődik, majd megél egy kissé hisztis válságot is, hogy akkor most kiért is dobog a szíve.

Ha már zenei fesztivál, ejtsünk szót a zenéről is. Az RHCP-n kívül oly sok zenekar és számai nem lett megemlítve, sokszor Zsófi sem tudta, hogy épp mit és kit is hallgat, de nem is nagyon érdekelte, hogy épp a világ mely kontinenséről elnevezett színpad körül ugrándozik, hiszen amit tervbe vett rendszerint le is késte. Ha szerény személyemet kérdezitek, akkor igencsak jó választásnak tartom Zsófi kedvencének megválasztani a RHCP-t, mert ha hasonló elvetemült rajongás nem is buzog bennem, de volt idő, amikor sokat hallgattam őket. Ez a rockbanda a központi témája Zsófi blogjának is, amely jóformán meghatározza az elbeszélés módját. A Szent Johanna gimi naplóként íródott, a Bábel pedig blogformában, majdnem egy a kettő és majdnem ugyanazok a gyenge pontjai... számomra. Reni naplójánál sokszor úgy éreztem ki vagyok zárva számos eseményből, egyrészről azért, mert Reni nem vett részt rajtuk, másrészt ha ott is volt, két mondattal félreseperte. A napok végére tűzött összefoglalókat többnyire feleslegesnek véltem és ezeknek a bábelbéli megfelelője a blogra feltöltött fotók, amelyet Zsófi az olvasó számára igyekszik körülírni. A szerző néhány esetben teljes mértékben elkapta a fonalat és hangulatilag is éreztem, hogy hozzátettek a történethez, többnyire azonban csak üres szavaknak tűntek. Ennél jóval vizuálisabban jelentek meg a facebook, twitter, chat beszélgetések, amelyek a mai fiatalok népszerű kommunikációs csatornái.

Összességében Leiner Laura egy újabb abszolút fiatalos, modern ifjúsági regényt adott ki a kezei közül, egyértelműen szórakoztató szándékkal. Egy szülőnek sem kell félteni a gyereket a könyvtől, a fesztiválok igazi árnyoldalai (alkohol, drogok, szex) jótékonyan a homályba vesztek, vagy Zsófi járt nagyobb szemellenzővel. Amondó vagyok, tudjuk hogy vannak, a könnyed olvasmányt azonban nem mindig kell velük traktálni. A könyv poénjaival teljes mértékben nem vagyok elégedett, nekem néhol már túl volt humorizálva. Vicces szituáció, poénos párbeszéd egymás hegyén hátán, minden szerencsétlenkedés hülyüléssel elütve kissé tömény, már-már erőltetett, miközben a napok nem túl érdekes körforgása (öltözködés, fürdés, kajaszerzés, lefekvés) ugyanazzal a részletességgel ismétlődik. Mindezek ellenére azonban azt mondom igazán olvasmányos történet.

Mint már említettem a Bábel feszt egyszeri élmény, a kötet önálló, a társaság vissza nem térő, erősítette meg ezt Laura is az utolsó ustream videójában. Márciusig kell várni az újabb könyvre, amelyről még csak annyit tudni, hogy egy másik fiatal társaság téli története lesz. 

Leiner Laura - Szent Johanna gimi #1-2

Kiadó: Ciceró, 2010
Oldalszám: 386
Ár: 2990 Ft

Személyes ráhatás kellett ahhoz, hogy eme igen széles körben népszerű sorozattal szorosabbra fűzzem a kapcsolatom. Figyeltjeim pozitív vélekedésén túl kellett nekem kedves barátnőm szerelembe esése  és órahosszás, fülig érő mosollyal tartott élménybeszámolója, hogy jómagam is elcsábuljak.

Benyomások az első tanév (két kötet) alapján:

• olvasmányos
• nosztalgikus
• helyenként jópofa, humoros

DE legtöbbször azt kívánom, bár ne naplóregényként íródott volna. Sok eseményt nincs módunkban átélni, mert Reni két sorban elintézi azokat (pl.: első hosszabb kötetlen csevej Cortezzel a korrepetálás végén, közös hétvége Virággal, színház Arnoddal), helyette folyamatos tudósítást kapunk az iskolai életről, amely a gimi programjai miatt nem olyan unalmas, de akkor is folyamatos mókuskerék, ismétlések sora, hiszen Reni véletlenül sem felejti el megemlíteni, hogy milyen órán járunk, ki a tanár, mi a feladat, hogy segíti ki az osztály léhűtő felét dolgozatnál, szünetben milyen könyvet olvas és hasonlók. Viszont ezek ellenére is kétségtelenül olvasmányos.

Kiadó: Ciceró, 2010
Oldalszám: 394
Ár: 2990 Ft

A suli:

"A gimi, ahová mindenki szívesen járna..." az biztos, hogy van benne némi hívogató vonás (bár az istenért sem vágyódom vissza). Kellemesen ötvözi egy magyar és egy amerikai suli hangulatát, mert bár suliboxok és iskolai rendezvények, sulibulik nálunk is voltak, na de ennyi központi témájú bált, bulit, egész hetes programsorozatot,  suliújságot, sulirádiót, félegyenruhát inkább csak filmekben lát a magyar diák.

Viszont 14 évesen nem túlzás majdnem perfekt francia nyelvtudást elvárni? 10 oldalas esszék kidolgozását követelni (amit azért Reni két óra alatt megír)? Számomra furcsa a 45 percig olvassuk a szöveggyűjteményt irodalomóra is, vagy a rajztanár egyszavas instrukciói a feladatról és már tessék is szépen nekilátni.

A szereplőkről:

Rentai Renáta a napló szerzője, akinek a kamaszkorát (első szerelembe esését) követhetjük végig és akivel sok olvasó tud azonosulni. Egyrészt azért, mert Reni is 'moly, aki falja a könyveket, másrészt visszahúzódó, szerény, segítőkész lány. Viszonylag jól is hangzik egy ilyen barátságos mesélő, na de Renit igen nagy szerencsétlenségként indította gimnáziumba Leiner Laura. Több közös vonásunk van/volt vele, de kissé túlzónak érzem, hogy ennyire kívülálló korosztályában. Nem egészen 14 éveseknek való szépirodalmat olvas, abszolút tudatlan zenéket, sorozatokat, játékokat illetően (ezzel nem azt kifogásolom, hogy nem követi birka mód a trendi dolgokat, de hogy abszolút még nem is hallott semmiről, de tényleg semmiről, az már igencsak furcsa). A stréberség azon fokán áll, ahol nem fakad sírva négyes jegy láttán, DE szabadidejében szorgalmasan tanul, házit ír (akár egy héttel előre) és péntek délutánját inkább egy előadásra felkészüléssel tölti, minthogy a barátai meghívását elfogadná... a barátság és nem szeretek bunkó lenni hozzáállásának köszönhetően remekül kihasználható, így nem csoda, hogy ő írja a házi feladatot és dolgozatokat másoknak. Szóval lúzer, mégis egy valós szereplő, aki valamilyen formában mindenkinek az emlékezetében él, mint (volt) osztálytárs, vagy mint önmaga. A gimihez pedig nem csak az iskolai mindennapok, de a barátság és szerelem is hozzátartozik, Reni pedig tökéletes példája a félénk epekedő szerelmesnek is, aki sóvárog, sír az iskola szépfiúja... bocsánat, menő csávója után.  Viszont ezzel együtt sem ő  a történet igazi húzóereje, sőt egymaga igen sótlan sztorit tudna csak összehozni. Jelen pillanatban az "éppencsak, hogy nem idegesít" kategória, - bár néha falnak megyek így is tőle - de ha fejlődik a karakter a további kötetek során, amiben igencsak bízom, akkor nem lesz vele baj.

Két további hölgyike gazdagítja a Szent Johanna 9b osztályát, Virág és Kinga. Virág egy naiv, barátságos emós lány, de ő is kissé a túlzás kategória, mert Arnold szavaival élve, valóban sötét, mint az univerzum. A valóságban hosszú távon biztos nem tudnék egy társaságban lenni egy ilyen lánnyal, de mellette szól, hogy két kötet alapján jó barátnő, csak ne lenne ennyire buta. Kinga viszont az osztály népszerűtlen okoskája, a minidiktártor, akinek minden versenyt meg kell nyerni, a legnépszerűbbnek kell lennie, a legjobb tanulónak és hasonlók. Kissé hasonlít az Éjszaka Háza sorozat Aphroditéjére és hozzá hasonlóan, Kingát sem tudom kifejezetten utálni, pedig nem kevésszer szemétkedik, túl őszinte és nyers, de akkor is ő van a legjobb hatással Renire. 

A 12 diákot számláló osztály fiú tagjai igencsak fölényben vannak, de közülük - jelenleg - 7 említésre méltó karakter akad. Gábor és Jacques, akik elvesznek a "tömegben", bár a francia srác azért kis ari és néha még meg is szólal. Andris és Robi az informatikai zsenik, veszekedéseik állandóak, de olyan sok vizet nem zavarnak, csínytevésekben is elmaradnak a balhés négyes mögött. Zsolti, aki mindig kajál (talán a fiúk közül őt kedvelem a legjobban), Dave (Dávid) a "fontos ember", akinek a kezéhez ragadtak a különböző hipermodern technikai kütyük, ők ketten pedig remek szórakozást találnak egymás szívatásában. Ricsi is benne van minden mókában, és Cortez legjobb barátja. Cortez pedig... a suli menő csávója... legalábbis azt mondják róla, Reni is és az egész iskola is... jelen pillanatban nem értem miért olyan kúl, de elfogadom. Még a bevezetőben járok, tehát egyszer még igazán kedvelhetem őt is, majd kiderül. És Neményi Arnold, a zseni, Reni legjobb (fiú) barátja. Igazából annyira passzív karakter volt ebben a két kötetben, hogy nem tudtam eldönteni szeretem vagy nem. Mikor ügyvédesdit játszik akkor nagyon bírom, de egyébként ő is igen keveset beszél (annál többet olvas) és abszolút kivonja magát a közösségből, így még megmaradt egy fura karakternek.

Jaj és majdnem kihagytam a szülőket... Reni anyukája és apukája az a típus, akik valóban törődnek a kamasz lányukkal, jó viszonyt ápolnak vele, igyekeznek felelős szülős lenni, de istenem miért ragaszkodnak a szakkönyvekhez és az anyja miért beszél a 14 éves kamasz lányához néha úgy, mint egy óvodáshoz (az állandó kis barátozás, babázol? és hasonlók). Többször megyek tőlük, főleg az anyától a falnak, mint igazán kedvelném őket.

Ami tetszett:
- suliújság
- bár elég rövid volt a halloween-i parti, de egész vicces
- Valentin hét is egész jóra sikeredett
- verseny a könyvtárban
- Reni és Kinga párbeszédei
- kirándulás, pedig féltem, hogy féloldalban ezt is elintézzük
- többnyire szórakoztatók a fiúk szívatásai

Ami nem tetszett
- sok az ismétlés
- Reni és az esőkabátja
- Reni rajztudása már nem vicces, inkább fájdalmas
- Reni szerencsétlenkedése a jelmezzel
- rajzkorrepetítor micsoda kihagyott lehetőség, szinte alig említik
- a második kötetben kezdett sok lenni a sírás és összezuhanás Reni részéről
- előbb megírni más dolgozatát, mint a sajátomat? (Soha!!!!!)
- a fejezetek végén lévő pontszámos összegzés (felesleges)

Gayle Forman - Hová tűntél?

Kiadó: Ciceró, 2012
Oldalszám: 270
Ár: 2990 Ft

Ha maradnék #2

A történet:

HÁROM ÉV MÚLVA

Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.

Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.

De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?

Önmagában nem hiszen, hogy különösebben érdekelt volna egy depressziós rocksztár panaszáradata, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a félisteneknek tekintett sztárok minden látszat ellenére emberek és nem csak felhőtlen boldogságban élik életüket. Egyszerűen csak teljesen más nehézségeik akadnak, mint nekem. A könyv első fele pedig nem tűnne többnek, mint egy újabb fiatal, a sikerben megtört és kiégett lélek belső monológjának, aki depressziójának okairól mesél. Csakhogy Adam nem egy ismeretlen srác, hanem egy megható történet szerelmespárjának egyik fele, egy fiatalember, aki az előzményben barátnője életéért imádkozott, aki 24 óra leforgása alatt választott élet és halál között. Ez volt a Ha maradnék, amelyben Mia, a teste mellett töltött órákat visszaemlékezéssel töltötte, amelyben feltárult - többek közt - egy komolyzenész lány és egy rocksztárjelölt fiú kapcsolatának kezdete. Bármennyire is lehetett volna egy sztereotip gondolatunk egy jókislány - lázadó srác kettősről, hamar bebizonyították, hogy nemcsak a történet más, de a kapcsolat is érettebb egy rajongással, rózsaszín ködfelhőben lebegő kamaszszerelemnél és ha egy részből állt volna a történet, akkor Mia ébredése után, lassan megemésztve a tragédiát, könnyű lett volna elképzelnem nekik egy "örökké együtt" életet. Azonban Gayle Forman úgy döntött, hogy szerelem egyedül nem elég a boldogsághoz, így értünk el a három év múlva történéseihez, egy újabb 24 óra lassan pergő perceihez, immár az elhagyott Adam narrálásában.

Az írónő pedig rendkívül jól közvetítette egy boldogtalan, kiüresedett, idegileg már-már ronccsá vált srác érzéseit. Egyszerre szerettem, sajnáltam és akartam megvigasztalni, életet lehelni belé. Erre azonban csak egyetlen személy képes, az a Mia Hall, aki szó nélkül mondott búcsút a srácnak és akivel most újra összetalálkoznak, hogy Adam végre választ kapjon az eltávolodás okára. Azonban a Miért?-et nem lehet csak az első pillanatban a másiknak szegezni, így számomra türelmetlen várakozással telt a könyv második fele. Először udvariassági köröket tesznek, mint két távoli ismerős, majd a feszengés elmúlik és egy közös este még több emlékeket idéz fel Adamben és pillanatképekkel ajándékozza meg az olvasót a baleset előtti és az utáni időkről is. És egyszer csak illeszkedik a legfontosabb kérdés is a beszélgetésbe, amelyre egy érzelmileg ellentmondásos, mégis érhető magyarázat születik.

Érdekes volt látni egy erős, emlékekkel körülvett Miát, aki egyedül is nagyszerűen megáll a lábán, és egy labilis Adamet, akit hiába vesznek körül sokan, mégis oly magányos és otthontalan. Talán lehet mondani, hogy még Miát sem lehetett ennyire szétesve látni, viszont Adam karaktere sokkal jobban megfogott, mint Miáé, így a történetét is jobban magaménak éreztem. Hihetetlen gyorsan a bűvkörébe vont, és minden depresszív hangulata ellenére pont az volt, ami igazán megfogott. A melankolikus atmoszférát csak fokozták a nagyon is kifejező dalszövegek, amelyek a fejezeteket díszítették. Ezt a könyvet szerintem olvasni kell, írásban rendkívül nehéz visszaadni az eszenciáját, hangulatát, amely a történet egyszerűsége ellenére teljes mértékben be tudja szippantani az olvasót és ehhez bőven elegendő az elsőnek talán rövidnek tűnő 270 oldal, pedig nem az.

 

Szösszenet Az imádott Jenna Foxról

Mi az a szösszenet?
Rövid értékelés azokról a könyvekről, amelyek nem ihlettek meg igazán, de néhány sorban azért szeretnék megemlékezni róluk.

Kiadó: Cicero, 2011
Oldalszám: 352
Ár: 2990 Ft

MARY E. PEARSON: AZ IMÁDOTT JENNA FOX

A történet:

A 17 éves Jenna Fox felépülőben van egy borzalmas balesetből, amelynek következtében egy éven át kómában feküdt. A balesetet megelőző életéből semmire sem emlékszik. Szülei átadják neki a családi videótárat, s a filmek láttán előtörnek az emlékképek. Csakhogy felmerül benne a kétség: a saját emlékeiről van-e szó? És miért nem hajlandó beszélni vele a balesetről a család egyetlen tagja sem? Jenna kíváncsisága egyre fokozódik, miközben rájön, hogy hazugságok hálójában vergődik. Ki kell derítenie az igazságot, bármi áron…

   Alapvetően örülök neki, hogy egy ideje nem csak a felnőtt irodalomban, de az ifjúsági regények között is terjednek a komolyabb problémákat, kérdéseket feszegető művek, de látva a sok pozitív véleményt felmerül bennem a kérdés, hogy egy elgondolkodtató téma egyenlő-e a sikerrel? A többség véleményét nézve a válaszom inkább az 'igen' lenne, de számomra ez a könyv épp az ellenkezőjét bizonyítja. Vagyis szembe megyek az árral és kijelentem, hogy ez a történet számomra nem volt több egy egyszer olvasós, érdekes alapokra épített könyvnél, de a kivitelezéssel nem vagyok elégedett.
   Legnagyobb problémám a rövid tőmondatok tömkelegével volt, amelytől úgy éreztem, hogy teljesen egysíkúvá, monotonná vált a történet. Az elején ez még nem is volt baj, hiszen Jenna elméje egy tiszta vászon, emlékek nélkül, azt se tudva ki is valójában Jenna Fox, de hiába érte egyre több inger, hiába töltötte el egyre több érzelem (izgalom, félelem, düh, kétségbeesés), akkor is ugyanolyan szürkének, színtelennek és üresnek éreztem a karakterét, mint legelőször.
   Nem mondanám, hogy az olvasásidőn túl is beférkőzött volna a gondolataimba a történet, bár kétségtelen, hogy közben véleményt alkottam a szülőkről és meghánytam-vettetem magamban én vajon hogyan éreznék és mit tennék Jenna helyében, mégis alig érintett meg a lány sorsa. Távoli volt végig, pedig alapvetően egyáltalán nem unszimpatikus szereplő.
   A nagy rejtély nem is volt akkora rejtély, az olvasó szerintem jóval hamarabb összerakta azt a bizonyos puzzle-t, mint Jenna, viszont hála égen ennek ellenére is maradt még az írónő tarsolyában annyi "petárda", hogy a könyv végéig legyen mivel feldúlni a kedélyeket.
   Mondhatjuk rá, hogy ifjúsági, hiszen egy fiatal lány beilleszkedését követjük nyomon egy új környezetbe, ahol igyekszik a körülményekhez képest normális kamasz lenni, azaz barátságot köt, egy kicsit romantikázik, mégis az elsődleges feladata, hogy ráleljen és elfogadja új önmagát és pont azért lesz talán kortalan is a regény, hiszen a lányban felmerülő kérdések mindenkit foglalkoztathatnak. Kár, hogy nekem ez nem volt elég.

Simone Elkeles - A vonzás szabályai

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012
Oldalszám: 364
Ár: 2999 Ft
A sorozat köteteiről

>>OLVASS BELE!<<

Perfect Chemistry #2

Ha igazán az én kezemben lenne az irányítás egy-egy bejegyzés megszületése közben, akkor már néhány hete kiírtam volna magamból az élményt, és örömmel informáltam volna az elkövetkezendő Simone Elkeles dedikálásról a rajongókat. Viszont az ihlet és a ráhangolódás egy-egy könyvre nem jön olyan könnyen, mint maga az olvasás, így csak most rendezem sorokba a gondolataim, túl az írónő látogatásán.

A történet:

A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?

Gondolatok:

Két Carlos Fuentes létezik számomra. Egyiket Simone Elkeles megálmodta, a másikra rálelt, az egyikről az első gondolatom az volt, hogy „de piszok jóképű vagy”, a másiktól ellenben megkérdeztem volna „Hogy lett belőled ekkora seggfej?”. Az ellentét abból adódik, hogy az egyiket a saját szememmel látom, például a book trailerben, és mit ne mondjak, nagyon bejön nekem az a srác, viszont az igazi Carlos, akinek a szavait, gondolatait valóban ismerhetem, az a könyvből köszön vissza és valahogy a megismert extra arcoskodást nem tudom összehozni a trailer béli képpel, pedig vele képzelni el a történetet, nagyon is vonzó gondolat.

Mindenesetre, a jól bevált hagyományom követve, egy Tökéletes kémiát újrázva vetettem rá magam a várt könyvre, de meglepve tapasztaltam, hogy nem tudok Carlosra hangolódni. Egyszerűen annyira nagyképű, megjátszós keménylegény volt, hogy cseppet sem találtam szimpatikusnak. Idő és nem egy megmosolyogtató szituáció kellett ahhoz, hogy közelebb engedjem magamhoz, kicsit jobban belelássak a fejébe és megbizonyosodjak, hogy az elvárt szerethetőség benne is meg van, még ha az elején mélyre is rejtette előlem.

Az előző kötetet úgy fejeztem be, hogy Carlosnak még Destiny adott erőt és reményt, most azonban két év után a lány már a múlt, és Kiara Westford lépett az életébe, vagyis pont fordítva, hiszen Carlos lépett a lány és családja fészkébe. Kiara egy hétköznapi lány, akitől a családját egy picit irigylem, pedig a túl szép, hogy igaz legyen kategóriának tartom. Őszinték, hűek egymáshoz, jól működő kapcsolatok, szabályok, tudatosság és valódi nevelés jellemzi az életüket. Kiarában tetszett, hogy első ránézésre egy félénk, szerény lány, aki erősen küzd a beszédhibája ellen és mégis tud huncut és vakmerő lenni. Nem fél a kapcsolatoktól, ártatlansága, tapasztalatlansága cseppet sem gátolja tetteit, és vagányan még a kocsikhoz is ért. Ahhoz képest, hogy igen hamar egy fedél alatt kénytelenek lakni, - hiszen Carlosnak tető kell a feje felé, a Westford család pedig kifejezetten segítőkész ebben- , csak szép lassan kerültek közel egymáshoz és Carlos gondolataiba is lassan ette be magát a lány. Volt alkalom veszekedésre, féltésre és szenvedélyre.

Nagyon tetszett, hogy már az elején a cím is jelentőséget kap, hiszen papírra vetik A vonzás szabályait, majd megelevenedik a borítóbéli jelenet is, ahol valóban elcsattan egy csók a kocsiablakon kihajoló pár között, mégpedig nem is akármilyen éjszaka után.

Szívem szerint kihagytam volna a történetből az újabb bandákat és drogügyleteket, főleg, hogy sokáig csak lappangott a téma a sorok mögött, és a végére olyan érzésem volt, mintha Elkeles kötelezőnek érezte volna egy nagyobb durranás erejéig előkapni a témát a kalapból és gyors lezavarni egy akciós jelenetet.

Majd elfelejtettem megemlíteni, hogy bár Luis, a legfiatalabb testvér most sem szerepelt sokat, jóformán a szereplése a nullával volt egyenlő, de Alex és Brittany megtisztelték a történet jelenlétükkel, bár kapcsolatuk pont egy hullámvölgyet élt át. Mivel a Fuentesek jóformán csak ketten voltak, így inkább Kiara oldaláról akadtak szimpatikusabb szereplők, akiket érdemes megemlíteni. Ilyen volt a kisöcsi, aki mosolyt csalt az arcomra, mert egyszerűen aranyos, és a legjobb meleg barát, akinek viszont már kifejezetten van humorérzéke is, bár a humorhoz mindenki hozzáadott egy kicsit.

Ha választani kellene, akkor még mindig maradnék Alex párti, mindaddig míg meg nem látom a trailert, mert akkor egyértelműen a középső testvérre tenném le a voksom.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

Cat Patrick - Forgotten - Úgyis elfelejtem

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012 

Oldalszám: 278

Ár: 2499 F

>>OLVASS BELE!<<

Töredelmesen bevallom, mint oly sok könyvmollyal megesett már, - értsd szó szerint -  áldozatul estem a borítónak. Először a látványba estem bele és csak utána birizgálta tovább a fantáziám egy jövőre emlékező lány. 

A történet:

Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Gondolatok:

Úgyis elfelejtem… mondja a cím és mondom én is. Könnyen és gyorsan fog ez a történet távozni az emlékezetemből, mert nem sok olyan momentuma van, amelyet érdemesnek tartok megőrizni.

Tagadhatatlanul ifjúsági történet, Londonban sem tudtam felfedezni túl sok felnőttséget, így hát nem is csoda, hogy a történet egyik részét az első szerelemre és a barátságra építette az írónő.

Az alapgondolat újszerűsége mellett nem maradhat ki egy jól bevált módszer sem, így új srác tűnik fel az iskolában, akibe London azonnal szerelmes lesz. Instant szerelem, ahogy mondani szokás könyves körökben. Csakhogy London rossz memóriájának köszönhetően az olvasó még jó néhányszor átélheti azt a csodálatot, ledöbbenést, amelyet Luke Henry jóképűsége kelt a lányban. Luke lassan, de biztosan férkőzik közel áldozatához és egy sikeres első randi után London jegyzeteiben egyre többször bukkannak fel a barátjával töltött események.

Ami engem kifejezetten zavart, hogy míg London az iskolai életében érezhetően és nagyon is érhetően bizonytalanabb volt a "képessége" miatt, addig Luke mellett már-már túl normálisan viselkedett a reggeli találkozások után, mint aki mindenre emlékszik, és nehezen hiszem el, hogy a papírra vetett mondatokra támaszkodva rögtön életre kel a lányban a szerelem és a bizalmas viszonyt szavak alapján át tudja ültetni a valóságba. Persze írhatnám ezt a szerelem számlájára, hiszen a lelki társak gyorsan egymásra hangolódhatnak, csak úgy érzem, hogy az írónőnek nem sikerült ezt a „végzetes nagy szerelmet” kivetítenie a lapokról. Henry bennem nem mozgatott meg jóformán semmit, teljesen semlegesen néztem rá, bár nem tagadom, hogy rendes, figyelmes srácnak tűnt, első barátnak kitűnő, bár én furának tartanám a nagy fül imádatát, és bizony vártam volna valami nagyobb csavart vele kapcsolatban.

London és legjobb barátnője kapcsolatának épp egy mosolyszünettel töltött időszakába pillanthatunk bele, amely alapján Jamie-t nem éppen a kedvelhető szereplők közé sorolnám. A történet java részében a nem beszélek veled, ne szólj hozzám cirkuszt játszotta, de a történet elején sem tűnt fel jobb színben. Abban a néhány pillanatban, amikor feltűnt, egy tip-top, csípőriszáló ribikének tűnt, aki kölcsönkéri barátnője ruháját, majd szalad dolgára, ha pedig az új srác nem épp az ő bájait csodálja, akkor jótanácsként megjegyzi, hogy London is óvakodjon tőle. Legjobb barátnője óvó szavai pedig mit sem számítanak, ha neki a tanárával támad kedve viszonyt kezdeni. Na de London látja az évekkel későbbi közös élményeiket, így minden további nélkül elfogadja és várja a békülést. Remélem  Jamie-nek benő majd a feje lágya, viszont a múltból kíváncsi lennék mennyi átvágásra, kihasználásra nem emlékszik, mert jóhiszeműen szemet hunyt felette és "elfelejtette" megemlíteni a jegyzeteiben őket. Igen, kissé rosszmájú vagyok Jamie-vel szemben, de kérem, igaz jóbaráti cselekedetnek nem mondanám, hogy tanúja voltam.

Ez a jövőre emlékező képesség vihetett volna a történetbe némi misztikumot, és a sötét hangulatú, visszatérő álmok kezdetben tovább erősítették is a feltételezésem, hogy lesz benne fantasy szál is, azonban ezt eléggé valós elemekkel oldotta meg az írónő. Úgy érzem, nagy része volt ennek megoldásnak, történetecskének abban, hogy megkapta a végére a magasabb pontszámot, nélküle még ennyire se értékeltem volna. Bár így is voltak a nyomozásnak gyengén kivitelezett részei.

Összességében nem egyszerűségét rónám fel a történetnek, hanem hogy unalmasnak tartom és nem tudtam ráhangolódni a főszereplőre, nem találtam vele a közös hangot, már-már unszimpatikusnak találtam, na meg jó néhányszor furcsán néztem egy-egy nevető rohamán, vagy épp pityergésén.  Édesanyját viszont a történet legszimpatikusabb emberének érzem. Kissé gyors és összecsapottnak tűnik nekem néhány megindított történés lezárása és ahhoz képest, hogy egy rövid könyv, nem végeztem vele túl gyorsan, könnyen tettem félre, de a borítóért akkor is odavagyok.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

Claire Loup - Amikor életemben először

Kiadó: Könyvmolyképző, 2011

Oldalszám:239

Ár: 2499 Ft

Már a megjelenése óta a látókörömben mozgott ez a könyv, újra és újra felbukkant, bennem pedig egyre jobban érlelődött az érzés, hogy már nagyon el kellene olvasni. Tettben már addig is elmerészkedtem, hogy figyeltem a rukkolán és mikor másodperceken múlt, hogy az enyém legyen, úgy döntöttem másnap megpróbálkozom a könyvtárban. Mondhatom szerencsém volt, egyrészt azért is, mert bent találtam, másrészt, hogy sem pénzt, sem pontot nem pazaroltam a könyvre. Nem érte volna meg, mert bizony hatalmas csalódás volt.

A történet:

Egy francia lány, Julie, az érettségi után jól megérdemelt nyaralásra indul barátaival és egy új korszak, a főiskola megkezdése előtt, felidéződik benne számos először átélt pillanat (első smink, pasi, buli, balhé, szerelmi zűrök…) élete első tizennyolc évéből. A jelen eseményeibe ékelődnek be a rövid történetek, a kamaszkort „megszépítő” emlékezetes események. 

Gondolatok:

Egy újabb példa, hogy ne induljak elképzelésekkel egy könyvnek, mert csalódni fogok. Úgy gondoltam, hogy egy humoros nosztalgikus délutánt töltök majd a könyvvel, a főszereplőben, ha nem is teljes mértékben, de egy kissé magamra ismerek, esetleg barátnőmnek érezhetem arra a rövid időre, és amikor elmesél egy-egy történetet a múltjából, én is megállok egy kicsit, hogy felidézzem a sajátom. Tapasztaltabb fejjel kellemeset mosolygok a sztorikon, emlékeken, egyszóval nosztalgiázok. Sajnos elkövettem azt a hibát is, hogy nem teljesen fiktív történetként tekintettem az olvasandó könyvre, hanem képzeletemben egy hétköznapi lány átlagos, de legfőképpen akár számomra is élhető élete élt. Pedig Julie élete számomra egy film volt, egy francia film.

Miután elolvastam a könyvet, szinte rögtön nekiálltam még egyszer elolvasni a könyvről szóló véleményeket. Megállapítottam, hogy a soraikat olvasva, most is hasonló képzelgéssel indulnék neki a könyvnek, mert nagyon kedvcsináló értékelések, csak hogy nem azonosak az enyémmel.

A várakozásaimmal ellentétben nosztalgiázni nem tudtam, mert vajmi kevés történethez volt saját emlékem. Bár tény, hogy ez az én hibám, hisz nem voltam egy igazi lázadó kamasz. A kellemes egydélutános szórakozás sem sikerült, hiszen napi néhány történet után már váltam is meg Julie-tól, akiben barátnőre, vagy magamra a legkevésbé sem ismertem. Az, hogy nem voltunk egy hullámhosszon enyhe kifejezés, tehát szimpátiám a legtöbb esetben nem élvezte. Az érezhetően humorosnak szánt jelenetek többségét fapofával voltam képes olvasni, így a könyv humora nem érintett meg, ahogyan a történet szerelmi hullámvasútja is hidegen hagyott. Összegezve tehát, nem éreztem egy túl szórakoztató könyvnek.

Ha lehámozom a hollywoodi mázt a történetek nagy részéről, akkor a klisék szolgálhatnak a fiataloknak tanúsággal, főleg, hogy érződik is, hogy a történetek egy része tanító célzattal született. A másik részük pedig azért, mert közismert, hogy a makulátlan jó kislányok történetei túl unalmasak lennének.
Sokszor felmerült bennem, hogy hol vannak a szülők, tényleg ennyire szabadon engedik és felnőttként kezelik az alig tizennégy-tizenhat éves lányt? Mára már tényleg ez a módi? Nekem ez furcsa.

Míg mások azt mondják a könyvre, hogy egy szerethető, aranyos, humoros írás a kamaszkorról, addig én úgy érzem, hogy csupán erős akarás van benne, hogy aranyos és humoros legyen, de nálam nem érte el a célját.

2 pont

Kendare Blake - Vérbe öltözött Anna

Kiadó: Geopen, 2012 

Oldalszám: 288

Ár: 2990 Ft

keménykötés

Hogy is bírtam volna ellenállni ennek a könyvnek. A címe és a borítója - főleg élőben - figyelemfelkeltő és rendkívül hangulatos. Továbbá már a megjelenése előtt is áradt felém a sok pozitív vélemény, és ez a sok azt jelenti, hogy lépten-nyomom belebotlottam, szinte mindenhol ezt láttam egy ideig. Romantikus rémregényhez sem volt eddig szerencsém, de bőven úgy éreztem kellően befogadó vagyok a témára, pláne akkor, ha fiatalok főszereplésével pereg a történet. Ahhoz, hogy én is viszonylag hamar olvashassam nem csak az érdeklődés kellett, hanem egy kedves barátnőm segítsége is, aki rendelkezésemre bocsátotta saját példányát. Ezúton is köszönöm @Namidának, hogy én is beléphettem Casszel együtt Anna kísérteties házába.

A történet:

"A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl.
Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalttal, a szellemek jelenlétét megérző macskával együtt. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket.
Így érkeznek meg egy kisvárosba, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét…"

Gondolatok:

Bár igyekeztem kerülni a részletes kritikákat, azért néhány Supernatural sorozatra tett utalás hozzám is eljutott, de még így sem képzeltem volna, hogy hangulatilag az első perctől fogva úgy érzem majd magam, mintha a sorozat egy epizódjába cseppentem volna. Mivel nagy rajongója vagyok Sam és Dean párosának, így igazán komfortosan éreztem magam Cas mellett is, aki a kísértetvadász szakmát "választotta" hivatásául.

A történet nem tudott teljes mértékben lehengerelni, de szórakoztató mivolta kétségtelen. Igazából nem kellett volna sok, hogy teljesen a hatása alá kerüljek, csak egy picit jobban élhettek volna a szereplők a képzeletemben, tartogathatott volna egy picivel több borzongás, és sokkal több Vérbe öltözött Annát, a vértől csepegő, bosszúszomjas kísértetet. A könyvön viszont erősen érződik a véres cafatok, és nem túl kedves szellemek ellenére is, hogy ifjúsági regény, ahol felsorakoznak a tipikus amerikai középiskola elmaradhatatlan karakterei. Szerencsére azonban a suli csupán annyira van jelen, hogy összehozza a szereplőket és Cas barátokra, segítőtársakra leljen.

A történet sorain rendkívül gyorsan átrághatjuk magunkat, hiszen nagyon is olvastatja magát, de akkor is rövidnek tartom. Nagyon tetszettek az első fejezetek, nagyon ütős volt Anna meggyilkolásának sztorija, de egyébként kissé azt éreztem, hogy rohanunk. Szerettem volna, ha nagyobb figyelmet fordít a szerző mondjuk egy szellemidőző szeánsznak, több magyarázatot szán a természetfeletti hókuszpókusznak, az erő forrásának. Nem éreztem szükségét egy összecsapást a szörnnyel a múltból, főleg mivel olyan hirtelen jött és hirtelen ért véget, szerintem koncentrálhattunk volna egyedül Annára is. Kicsit megfoghatatlan nekem az a pillanat is, amikor érzések ébredtek a szereplőkben, de ezek már szinte csak szőrszálhasogatások, mert jó kis olvasmány ez. Nekem tetszett, bár azt hittem borzongatóbb lesz, azonban így is üdítően hatott a kísértetes téma, pláne egy srác elbeszélésében.

4 pont

Sarah Dessen - Altatódal

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012

Oldalszám: 399

Ár: 2999 Ft

Az idei könyvhét legjobban várt könyvei közé tartozott az új Dessen regény, hiszen a kedvenceim közé sorolom az írónőt. Sok rajongóval ellentétben nem mondhatom, hogy oly sok időt vártam egy újabb könyvére, hiszen még csupán a tavalyi év során ismerkedtem meg vele, de rendkívül örülök, hogy 2008 után újra érdemesnek találták a Könyvmolyképzőnél, hogy egy újabb könyvét megjelentessék, annak pedig még jobban, hogy - véleményem szerint - jobb érzékkel választottak könyvet a szerző repertoárjából, mint a Kelly kiadónál tették. Az Altatódal ugyan nem tudta lekörözni a Tökéletest, de határozottan szorosan a nyomában jár.

A történet: 
„A szakítás tudománya… Remy mindig tudja, mikor kell megtartania A Beszéd-et egy srácnak – rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. És rendetlen. És szétszórt. Ráadásul zenész – épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik? A regény az elismert szerző, Sarah Dessen magával ragadó története egy kőkemény fiatal lányról és egy fiúról, aki arra hivatott, hogy megpuhítsa.”

Gondolatok:

Felejtsük el a szende ártatlan lánykákat, Sarah Dessen jókislányait, mert Remy nem egy makulátlan hölgy, bár már maga mögött hagyta az alkoholmámorban töltött éjszakákat, az alkalmi szexet, és legfőbb vágya, végre elhagyni szülővárosát és egy messzi egyetemre járni, amelytől már csak hónapok választják el, hiszen a középiskola véget ért. Cinikus és pesszimista a párkapcsolatokat illetően, szent meggyőződése, hogy saját tapasztalatai és anyja házasságai alapján megalkotta a megfelelő sémát a kapcsolatokra, hogy megóvja szívét a csalódástól. Erőteljesen önostorozó, rend és tisztaságmániás, és kissé torz elképzelései vannak a szív dolgairól. Az eddigi Dessen könyvek alapján Remy indult a legtávolabbról a szimpátiát illetően, mert már az elejétől kezdve nehezen barátkoztam meg a lánnyal, de egyre többször tűnt eltévedt fiatalnak, szánandónak és egyre kedvelhetőbbnek. Lassan, de biztosan őt is a szívembe zártam.

Hősnőnket ostromló férfiú, Dexter, aki megolvasztja a jeget és egy kis káoszt visz a rendbe. Egyáltalán nincs könnyű dolga a lánnyal, de a srác nem adja fel, jóformán levakarhatatlan és optimistán tekint a világra. Egy zenész, aki a pillanatnak él, tervek nélkül és nehezen boldogul, hogy testrészeit csetlés-botlás nélkül pakolgassa, így sokszor esetlennek tűnik. A csajozási stílusán is csiszolni lehetne, de talán mégis pont ettől lesz aranyos, szórakoztató és persze szerethető. Ha pedig Dexter, akkor ott vannak a srácok, a zenekar tagja. Mulatságos látni, amikor csóró fiatalokból álló zenész banda egy fedél alatt tengeti napjait és pusztítja az olvasó agysejtjeit a nagysikerű Salátadallal. Azt olvasni egy kissé fájt.

Különös, hogy most egyetlen szereplőre sem tudnám azt mondani, hogy kifejezetten idegesített volna. Persze azt nem mondom, hogy nem pedzegették a határaimat, amikor már akár fújtam volna rájuk, de összességében  senki sem ment az idegeimre. Se az anya, aki ha jött az ihlet, hátat fordított a családjának és se lát, se hall módon elmerült legújabb történetében. Se Chrisre, Remy bátyjára, aki többször támadta, leszólta a lány, ahelyett, hogy segítő kezet nyújtott volna. Se a barátnőkre, akik között néha kényszert éreztem, hogy megkérdőjelezzem az igaz barátságot, pedig ha kellett, ott voltak egymásnak. 

Egy újabb hangulatos történet egy lányról, egy ártatlan, de meghatározó szerelemről kibontakozásáról, amin lehet mosolyogni, sóhajtozni, gyönyörködni. Nagy meglepetéseket, fordulatokat ugyan nem tartogat, de Sarah Dessen ezek nélkül is nagyon ért, hogy szórakoztató és legfőképp realisztikus könyvet írjon. Szerettem.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

4,5 pont

További Dessen könyvek:

Tökéletes  |   Figyelj rám!  |  Egy felejthetetlen év

Andrea Cremer - Bloodrose - A döntés

Nightshade 3.

Andrea Cremer története úgy kezdődött, mint egy szokásos csitri könyv és úgy ért véget, mint egy kalandos történet.

Bármennyire is belekeveredtek a történetbe a farkasok, gonosz természetfeletti lények, legendák, a jó és a rossz csatája, az első könyv számomra leginkább egy sulis történetnek érződött, ahol a fiatalok bandáznak, menőznek, Calla pedig két fiú között találja magát. Csapódunk hol ide, hol oda. Az utolsó sorok tartogatták az izgalmakat, amik igazán elindították a történetet, hiszen Calla talán az ellenség kezére jutott.

A folytatás tartogatott egy „mesedélutánt”, amely több olvasó számára az unalom szigetét jelentette, számomra mégis sokkal érdekesebb olvasmánynak bizonyult. Új – sokkal kedvelhetőbb - szereplőket ismerhettünk meg, újfent egy fiatal csapat tagjainak személyében, akik küzdelmes élettel a hátuk mögött harcolnak a gonosz ellen. Az ő szájukból hallhatjuk a legendák, a múlt igaz történetét, amelyet egyre több mágia sző át és egy újabb összecsapásban mérik össze erejüket.

A Wolfsbane ott ért véget, hogy Calla és Adne minden szó nélkül, titokban indulnak Ren keresésére, hogy megmentsék. Az írónő pedig a portálon keresztül való utazáskor otthagyott minket, hogy türelmetlenül várjunk a folytatásra. Ren jó oldalra csábítása nem is vesz olyan sok időt igénybe és már indulhat is a mostanra már szinte barátokká érett csapat, hogy megszerezzék gonosz elleni harc végső fegyverét, a két kardot, amellyel Shaynek esélye van legyőzni Bosque-t és az alvilági szolgáit, így biztosítva a keresők győzelmét. Három küldetést, mondhatni kincskeresést kell megvalósítaniuk, amely közben idő és lehetőség adódik, hogy az érzelmekben dúskáló fiatalok párra leljenek. Azonban a nehezen megszerzett néhány percnyi boldogságnak gyorsan véget vet a végső csata, amelybe nem várt fordulatok keverednek.

Kincskeresés, akció, romantika. Ezek a szavak nagyon jól jellemzik a könyvet.

Küldetéseket kell végrehajtaniuk a Haldis csapatnak, amelyben a nem létező hegymászó és búvártudásukat is elő kell kapniuk, és a körültekintő előkészületek ellenére is mindig akad számukra néhány kellemetlen meglepetés. Tehát cseppet sem lehet mondani, hogy unalmas perceket élhetnénk át olvasás közben.

Két akció közötti „pihenőidő” pedig bőven elegendő, hogy románcok alakuljanak.

Egyáltalán nem volt meglepő számomra, hogy a morgó Ethan és a magánakvaló Sabine egymás karjaiban találták magukat, hiszen az előző kötet már mindent sejtetni engedett. Egy Adne-Connor páros pedig már csak hab volt a tortán.

Ami viszont egy kis szemöldökráncolásra adott okot, hogy furcsállom én ezt a nagy természetességgel bújjunk ágyba a szerelmi vallomás után dolgot. Tény, nem vagyunk jelen, csak utalásokat olvasunk, de szerintem ez teljesen felesleges körítés volt.

Természetesen a legnagyobb főszerep Shay-Calla-Ren hármasé. Kis helyen, három alfa, akik szerelmesek és szövetséget kötöttek… feszültségforrás a köbön. Ebben a könyvben éltem ki az édeshármas iránti rajongásomat a legjobban az utóbbi időben. A két fiatal alfahím nem fogta vissza magát, ha egy légtérben tartózkodtak. Morogtak, forrongtak, egymás torkának ugrottak. Ha pedig a kiszemelt lánnyal sikerült kettesben maradniuk, akkor csábították, igyekeztek megkaparintani őt. Én pedig, mint egy elvetemült nőszemély tapsikoltam örömömben Calla döntésképtelenségén.

Jómagam könnyedén választottam, és Ren mellett tettem le a voksom már igen hamar, mert sokkal eredetibb, gazdagabb karaktert láttam benne. Meg tudott érinteni a szenvedése, egyre gyakrabban felszínre kerülő mély érzései és képtelen voltam elhinni, hogy Calla újra és újra Shay-hez fut. A srácot az elején még kedveltem, de kötetről kötetre kezdett egyre idegesítőbbé válni a szememben, ezzel együtt pedig élt bennem a remény, hogy az írónő majd nekem kedvez és a számomra szimpatikus pasit választja Calla párjául.

Erre a választ csak sejthettem, ahogyan azt is, hogy nem könnyű befejezéssel lesz dolgom. Néhány elejtett mondat, feltett kérdés és egy mélyről jövő sugallat arra engedett következtetni, hogy két lehetőség között fog eldőlni a befejezés. Vagy rossz lesz, vagy fájni is fog. Az eredmény pedig az lett, hogy rossz volt, kis fájdalommal, de nem döntött teljes letargiába. Cremer tette meg azt, amit mástól vártam volna és erre még rátett egy lapáttal is, hogy mindenki sorsa gyökeresen megváltozzon. Az írónő szerintem egy merész döntést hozott és számomra az utolsó sorok se segítették elő,  hogy úgy tegyem le a könyvet, hogy ennek így kellett lennie, nekem ez túl nagy ár volt.

Kétségtelen, hogy a sorozat sikere felfelé ívelt, kiléptünk a csupán csitri könyv kategóriájából és a szerelem mellett egy érdekes világ tárult fel, amely kalandokat, izgalmas pillanatokat tartogatott. Nem hibátlan történet, de a szereplők kárpótolni tudtak. Ha Calla, vagy épp Shay nem is nőtt a szívemhez, a többiek mindenképpen szerethető karakterek, és humorukkal mosolyt csaltak az arcomra. Beletörődtem, hogy az írónő ennyire drasztikusan megváltoztatta a szereplők sorsát, de megértem a zúgolódó olvasókat.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

4 pont

Kiadó: Egmont Dark
Sorozat:  Nightshade #3

1. Nightshade - Az őrzők

2. Wolfsbane - A keresők
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 416

Ár: 3999 Ft

Egyedi értékelés: 4,2 pont
Forrás: saját példány (recenzió)

Ally Condie - Matched - Egymáshoz rendelve

Matched trilógia 1.

Mikor már kezd lecsengeni a „nagy Matched-láz”, - hiszen újabb trónkövetelők törtek be a magyar disztopiás regények világába, - én is elmondhatom magamról, hogy bizony elolvastam. Nem elvárásokkal, csupán kíváncsisággal telve vettem a kezembe a könyvet, mert hát az ódák az én fülembe is elértek.

A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.

Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi…A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.

Becca Fitzpatrick - Crescendo

Hush, Hush 2. 

Van néhány sorozat, ami rendkívül látványosan megosztja az olvasókat, na jó igazából minden könyvről elmondható ez, de most hadd hozakodjak elő konkrét példákkal, és maradjunk az ifjúsági, young adult könyvek között. Úgy érzem, hogy az Éjszaka háza, Evernight, The Dark Divine sorozatokra sokan előszeretettel dobálnak kígyót-békát. Azért hoztam fel pont ezeket, mert én az ellentétes táborba tartozom és örömmel olvasom az újabbnál újabb köteteket. Sokszor egyszerűen nem tudom felfogni, hogy azok a bizonyos ellendrukkerek miért akadnak fenn apróságokon, miért gondolják, hogy minden második mondat arra érdemes, hogy élcelődjenek rajta. Én is látom a könyvek hibáit, én is azokat a sorokat olvasom, viszont én játszi könnyedséggel siklok át a gyerekes, akár logikátlan dolgokon és a könyv letétele után, mintha ezekről megfeledkeznék, és csak azt marad meg bennem, hogy bár nem rendkívül kiemelkedő, nem hibátlan könyvek, mégis néhány órányi szórakozásnak tökéletesen megfeleltek.

És most, én, a nagy könyvbarát, aki gyengébb kötetekkel szemben is megőrzöm a nagylelkűségem, az agyam eldobom a gyönyörű borítójú Crescendo című iromány miatt, beállok az élcelődök közé és remélhetőleg kulturált formában, másokhoz képest gondolom szerényen, de igyekszem szidni ezt a művet, mert bizony most teljesen értetlen vagyok, hogy ugyan mit lehetetett ezen a könyvön szeretni, mert bizony a moly társaság jelen pillanatban azt bizonyítja, hogy nem egy magyar rajongóval büszkélkedhet Becca Fitzpatrick sorozata.

Polly Shulman - Rajongás

Igyekszem nem elfelejteni azokat a könyveket, amiket a nagy megjelenési hullámok idején – főleg a Könyvmolyképző esetében - várólistára tettem, de hónapokra, sőt évekre kiestek a látószögemből. Úgy érzem szinte lehetetlen lépést tartani az friss megjelenésekkel, a legújabb könyvek sokaságával, amelyek valamilyen mértékben felkeltik az érdeklődésem. Pedig mindenhol azt mondják, hogy a kiadókat is sújtja a válság, egy kevesebb az új cím, egyre kevesebb könyv fogy. Ilyenkor kérdezem én, hogy ugyan mi lenne velem, ha szárnyalna a piac?

A Rajongás egy olyan könyv, aminek olvasásáért nem éltem-haltam, volt türelmem kivárni, amikor a könyv majd valahogy az ölembe pottyan, a legjobb hely erre pedig a könyvtár. Ott volt, megláttam, leemeltem.

„Kevés olyan dolog van, ami jobban megviselhet egy értelmes embert, mint ha szeretetből és megszokásból ragaszkodik egy Rajongóhoz.” Julie mindezt keserű tapasztalatból tudja. Legjobb barátnője, Ashleigh, vadul csapong egyik mániától a másikig, és őt is belerángatja őrült terveibe. Ashleigh legújabb szeszélye egyben Julie saját szenvedélye is: Jane Austen nagyszerű szerelmi regénye, a Büszkeség és balítélet. Julie azon kapja magát, hogy múlt századi divat szerint felöltözve és erősen vonakodva besurran Ashleigh-vel egy fiúiskola báljára, abban a reményben, hogy ott hősökre lelnek. Sajnos, mindketten ugyanabba a fiatalemberbe szeretnek bele, a jóképű és lovagias Grandison Parrba. Vajon Julie-nak választania kell a barátnője iránti hűség és a szerelem között? Vagy talán Ashleigh zavarbaejtő bohóckodása végképp elüldözi a fiút, mielőtt Julie lehetőséget kapna?

Simone Elkeles - Tökéletes kémia

A karácsony előtt megjelenő könyvmolyképzős sikerkönyvek egyike, amit a magyar olvasók többsége már türelmetlenül várt, hiszen néhány kedves angolul is olvasó blogger letesztelt nekünk és elsöprő sikerű könyvként, mi több, sorozatként mutatott be. Ezt a kialakult véleményt a megjelenés után sem igen cáfolta senki, így én is kíváncsian vettem kezembe a könyvet, hiszen el sem tudtam képzelni mitől lehet ennyire különleges, mi ez a nagy rajongás körülötte. A fülszöveg alapján nem mondanám kiemelkedő történetnek, sőt gyorsan kialakultak bennem egy viszonylag sablonos történet képei, amelyet már az első oldalaktól elkezdett megcáfolni az írónő.

Egy chicagói külváros középiskolájában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a hajrálányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Gayle Forman - Ha maradnék

Mostanában egyre több olyan könyvet találok, régit, újat, amik ifjúsági körökben bukkannak fel, mégis sokkal több mondanivalójuk van, mint egy átlag tini könyvnek. Én szeretem az ifjúsági regények, a tiniszerelemmel, az olykor felszínre kerülő butuskaságukkal is, de rá kellett jönnöm, hogy ha komolyabb húrokat is megpendít igazán felüdülés az olvasás.

Nem akarok hazudni, így kicsit bizonytalankodva írom, hogy az első ilyen gondolatébresztő ifjúsági olvasmányom, John Green Alaszka nyomában c. könyve volt. Nem aratott nálam sikert, mondhatni nagy csalódás volt, nem érintet meg, viszont Sarah Dessen Tökéletese rögtön kedvencé vált (bár a másik könyve, a Figyelj rám, már visszafogottabb sikereket aratott). Innentől úgy gondoltam sorra kell vennem a hasonló könyveket és a Ciceró kiadó kínálja a legfrissebb és talán a legtöbb ilyen csemegét.

Richelle Mead - Vérvonalak

A magyar rajongók igen jól jártak az Agave kiadóval, hiszen szinte nem is volt okunk elkámpicsorodni A végső áldozat, azaz a Vámpírakadémia sorozat záró kötetének olvasása közben, hiszen már köztudott tényként kezeltük, hogy igen hamar kezünkbe vehetjük a spinoff sorozat első kötetét, a Vérvonalakat. Nem kellett félnünk, hogy búcsút kell vennünk a világtól, a főszereplőktől és az utolsó oldalakat olvasva mindkét szemünk nevetett, mert Rose és Dmitrij boldogsága szinte határtalan, de a függőben lévő szereplők élete már folytatódik is, de úgy is mondhatjuk, hogy igazán most kezdődik.

Sokakat maguk mögé utasítva Sydney szerves részévé válik a vámpírok világának és Jill, Adrian és Eddie társaságában, szinte új kis csapatot alakítva veszik át a főszerepet.

A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete.