Simone Elkeles - Tökéletes kémia

A karácsony előtt megjelenő könyvmolyképzős sikerkönyvek egyike, amit a magyar olvasók többsége már türelmetlenül várt, hiszen néhány kedves angolul is olvasó blogger letesztelt nekünk és elsöprő sikerű könyvként, mi több, sorozatként mutatott be. Ezt a kialakult véleményt a megjelenés után sem igen cáfolta senki, így én is kíváncsian vettem kezembe a könyvet, hiszen el sem tudtam képzelni mitől lehet ennyire különleges, mi ez a nagy rajongás körülötte. A fülszöveg alapján nem mondanám kiemelkedő történetnek, sőt gyorsan kialakultak bennem egy viszonylag sablonos történet képei, amelyet már az első oldalaktól elkezdett megcáfolni az írónő.

Egy chicagói külváros középiskolájában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a hajrálányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Brittany Ellis karakteréről a fülszöveg alapján az amerikai filmek tipikus pompomcicája jutott eszembe, akinek egyetlen „jó tulajdonsága” a cicababás külseje, belül pedig velejéig rosszindulatú, áskálódó szuka, aki sárba tiporja a gyengébbet, átgázol bárkin a céljai érdekében. Gondoltam magamban, hogy a váratlan szerelem, egy nem megfelelő sráccal a helyes útra pofozza a lány romlott oldalát és ez a „terelgetés” eltart a könyv végéig.

Azonban a mi Brittanyn egy rendkívül szimpatikus lány, az első pillanattól szerethető karakter. Csupán azon tipikus buta tulajdonságot hordozza magában, hogy meg akar felelni a látszatnak, amit az évek alatt kialakított maga körül. Minden nap magára ölti egy olyan lány maszkját, aki sosem volt a lelke mélyén. Egy olyan lányét, aki népszerű, sikeres, felhőtlenül boldog és élete párja a focicsapat kapitánya. Hála égnek azonban ez az álca nem tartalmazza, hogy végig kelljen néznie az olvasónak egy lány kegyetlenkedéseit, lenéző viselkedését, csupán azt, ahogyan téves következtetések és pletykák alapján alakít képet egy mexikói srácról.

Ha már Brittanyről volt egy téves képem, ugyan miért ne alakulhatott volna ki hasonló Alexszel kapcsolatban is. Míg a fülszövegbéli „hajrálány” szó hallatán eltúlzó képet alkottam, addig a „helyi bűnbanda tagját” lebecsültem. Elsőnek a fejemben az Őrült és gyönyörű c. film Carlos Nunez-e villant fel. Egy kitörni vágyó, a rossz környék és társaság ellenére mégis egy jólelkű, erős akarattal küzdő fiatal srác jutott eszembe. Az igazság pedig az, hogy nem is tévedtem nagyot, hiszen Alexben több jóság és ész van, mint elsőre bárki gondolná, viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen benne van a bűnözés bugyraiban és annak ellenére, hogy nem élvezetből teszi, csupán a túlélés és a családja védelmében, mégsem tűnik idegennek tőle ez a szerep, ez az agresszív viselkedés. Nem hittem volna, hogy Alex agya majd ilyen nyíltan és sokszor fog a szex körül forogni, így én nyugodt szívvel javítanám azt a tizennégy éves kortól ajánlottat tizenhatra. Bár félreértés ne essék, nem egy korhatáros könyv, hiszen mégiscsak ifjúsági.

Rendkívül szép, ahogy megnyílnak egymásnak és betekintést engednek az igazi életük egy-egy részletébe, levetik az álarcokat és a lelkük mélyén rejtőző Brittany és Alex a felszínre kerül. Azonban a szerelemtől nem lesz minden szép és jó, és az írónő úgy próbál meg izgalmat vinni a történetbe, hogy felhasználja Alex bandatagbéli szerepét. Egy másik történetben, talán kritizálnám, hogy miért kellett ehhez az „eszközhöz” nyúlni, viszont ebben a könyvben teljesen odaillőnek éreztem.

Amit viszont sajnálok, hogy a fogadással kicsit lealacsonyította Alexet és a történetbe egy túl tipikus elemet vitt. Bár mit várhatunk a nagyszájú mucsó macsó fiataloktól, akikben buzog a spanyol temperamentum, a sorokat pedig cifrázzák a spanyol dumák.

Számomra a könyv sikere nem abban rejlik, hogy az írónő valami egyedit alkotott volna, mert bevallom őszintén egy tipikus amerikai gimi képe épült fel a fejemben, ahol az események az amerikai filmek képkockáival tarkítottak. Mégis úgy érzem, hogy nagyon élő karaktereket alkotott, remek stílusban megírva, mindezt úgy, hogy nem kellett semmi fantasy elemmel érdekesebbé tenni a történetét. Nem volt tele gyerekes butaságokkal, sokszor el lehetett felejteni, hogy a szereplőink még nem léptek be a húszas éveikbe. A tizennyolc éves fiataljaink gondolkodása sokkal érettebbnek tűnt. Alex már keményen dolgozik a családjáért, Brittanynek pedig ott egy ápolásra szoruló nővér. Mondhatni egyikőjük sem élheti a felhőtlen középiskolai éveket, hamar meg kellett tanulniuk küzdeni és színlelni. Megfelelően keveredett a középiskolai élet, a problémás család, a barátok, a szerelem és szenvedély.

Egy viszonylag egyszerű szerelmi történet a romantikus fiatal lányoknak (bár azért láttam, hogy az idősebb korosztály is maradéktalanul Alex rajongó lett), fűszerezve egy kis spanyol temperamentummal.

Felesleges halmoznom a szavakat a könyvről áradozva, megtették már mások előttem. Csak annyit mondok, hogy sok más rajongóval egyetemben már nagyon várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

5 pont