Brandon Sanderson - Ködszerzet I-II. A végső birodalom

Kiadó: Delta Vision, 2009
Oldalszám: 384
Ár: 2490 Ft

Anne McCaffrey és Brent Weeks könyvek olvasása óta kacsingatok a vérbeli fantasy felé, de eddig igazából csak a várólistám gyarapítottam a lehetséges jelöltekkel, és csak az utóbbi időben léptem a tettek mezejére. Szárnypróbálgatásaim azonban kudarcba fulladtak, hiszen a nívósnak tartott Patrick Rothfuss A szél neve és a viszonylag friss Mark Lawrence Tövisek hercege c. könyvek olvasását igen hamar feladtam. Az utóbbi zavaros volt, az előbbi pedig 90 oldal után sem mozgatta meg a fantáziám. Halvány emlékeim vannak még Joe Abercrombie Első törvény trilógiájának első kötetéről, de ismeretségünk szintén rövid úton véget ért. A Ködszerzetről azonban már az első oldalon éreztem, hogy megtöri a sikertelen próbálkozások rövid sorát.

A könyvtár sorait róttam, amikor megpillantottam 4 vaskos kötetet és eszembe villant milyen régóta "porosodik" az első a várólistámon. Már szorított az idő, így jóformán gondolkodás nélkül kaptam le gyorsan kettőt, amelyek együtt alkotják az első kötetet és már ott sem voltam. Akkor még naivan azt hittem, hogy sokat "markoltam" és érintetlenül kerülnek majd vissza, de a moly közbeszólt. @Shannara és @Titti tudtukon kívül buzdító üzemmódba kapcsoltak és minden elismerő szavuk, amellyel a történet nagyszerűségét illették, egy-egy nyilacska volt a kíváncsibb felembe, a tudat pedig, hogy csak karnyújtásnyira van tőlem is, nem hagyott nyugodni. Közel három héttel ezelőtt volt, amikor kényelembe helyeztem magam az ágyikómban, ölemben a könyvvel és engedtem magam beleélni a Végső birodalom világa. Hiába tanultam és készültem a vizsgákra napközben, a gondolataim sokszor vándorolnak a történet felé és vártam a lenyugvó napot, hogy elérkezzen a legális olvasási idő, amikor újra visszatérhetek hozzájuk és bizony sokszor éjjel kettő körül kényszerítem magam, hogy letegyem. Ebből pedig egyértelműen kiderül mennyire egy hullámhosszra kerültem a történettel és nem kis rajongás buzgott bennem.

Kiadó: Delta Vision, 2009
Oldalszám: 544
Ár: 2790 Ft

Brandon Sanderson történetében ezer évvel ezelőtt a Megdicsőülés Kútjánál egy megjövendölt hős legyőzte a Mélységnek nevezett erőt, és ezzel elfoglalta a Végső Birodalom trónját. A magát istennek kikiáltó Uralkodó rettegett királlyá vált és alattvalói egyik felét természetfeletti képességekkel ruházta fel, akik allomantaként képesek a fémekből belső égetéssel különleges erőt meríteni, míg másokat rabszolgasorba taszított, így elnyomva élik életüket. Nemesek és szkák alkotják tehát a népet, egy olyan világban, ahol a nap vörösen ég, nem ismerik a növények zöldjét, mert nappal hamueső esik, éjjelente pedig köd száll a tájra. 

A nemesség közül nem mindenki rendelkezik allomantikus képességekkel, és félvér szkákban is éledhet erő. Míves lesz az, aki a 8 alapfém - acél, vas, ón, forrasz, sárgaréz, cink, vörösréz és bronz - egyikét tudja csak égetni, így egy különleges képesség birtokában van. Ködszerzetként híresültek el azok a kiválasztottak, akik mindegyik fémből mágikus erőt nyernek, sőt az alapfémeken túl a főfémek is segítik harcukat.

"A köd a barátod, Vin. Elrejt, megvéd... és erőt kölcsönöz. A minisztériumi tanok szerint - amiket aligha osztanak meg a szkákkal - a ködszerzetek annak a férfinak a leszármazottai, aki egyedül maradt hű az Uralkodóhoz a megdicsőülés előtti napokban. Más legendák még az Uralkodó hatalmánál is nagyobb erőt tulajdonítanak nekünk. Olyan erőt, ami aznap született, amikor a köd először ereszkedett a földre."

A Ködszerzet első része pedig félvér mívesekből és két ködszerzetből verbuválódott tolvajbanda cselszövéseit meséli el, akik meg akarják buktatni az Uralkodó hatalmát és felszabadítani a szkákat a rabszolgasorból. 

Mivel még nem vagyok túl járatos a műfajban, így gondolom a komótos történetvezetés sajátos vonása, bár Sanderson gördülékeny mesélése mellett cseppet sem bántam a ráérős tempót. A több mint 900 oldal is elég teret ad az események kibontakozásának, amelynek egyik fele a szavak játéka, vagyis tervezés, taktikázás és politikai cselszövések  sora, megtűzdelve akrobatikus mutatványokban gazdag összecsapásokkal, némi véres, megtorló mészárlással. A végső harc előtt pedig rájön az olvasó, hogy csak hitte, hogy mindent tud a tervről.

A mágiára épített világ bejövős, és egész hamar érhetővé is válik, kellőképp kidolgozott. A szimpatikus szereplőgárda - akiket sokadik látásra is igen nehezen lehetne elnyomott szkának mondani - egyéniségekből áll, bár kétségtelen, hogy igazi főszerepet csupán két szereplő követel, így mester és tanítványa szemszögéből követhetjük leginkább az eseményeket.

Kelsier, Hathsin Túlélőjeként elhíresült ködszerzet vakmerő terve hívta életre a történetet, és az ő jelenléte, kitartása, bátorsága buzdítja az elnyomott népet a harcra. A határozottan kulcsfiguraként fellépő fickó azonban állandó vigyorgásával, olykor könnyelműnek tűnő viselkedésével borzolja társai idegeit.
Kelsier vette pártfogásába Vint, az utcán élt, allomantikus képességeit csak tudat alatt használó tolvajlányt. Beilleszkedése a csapatba nem volt könnyű, hiszen eddigi életét félelemben, magányban és legfőképp bizalmatlanságban töltötte, így nehéz elhinnie, hogy létezik valódi bizalom és barátság a világban. A rendkívül ügyes lány azonban sorra társul szegődik a mívesek mellé, hogy finomítsa képességeit és tudását, közben pedig akaratlanul is barátokra, szinte már családra talál. Megtanulja, hogy a fémek és képességek párban járnak, hatás és ellenhatásra épülve egymás ellentettjei, így az érzelmeket csillapítani és buzdítani lehet, a fémtárgyakat vonzani vagy taszítani, fizikai erőt vagy belső érzékeket élesítése, allomanciát felfedni vagy elrejteni. Az átium egy pillanatnyi jövőjét, az arany pedig a ködszerzet saját múltját mutatja.

Ködszeretté válás közben Vin vidéki nemes kisasszony szerepébe bújik, hogy nyitott füllel tudjon járni a parádézó nemesség között. A bálokon járva-kelve pedig óvatlanul szerelmes lesz a leghatalmasabb nemezi ház örökösébe, Elend Venture-be. Az én számízemnek bizony kissé sovány a romantikus szál, de így is garantálta, hogy Elendet a kedvenc szereplőim közé soroljam. Már az első mondatával mosolyt csalt az arcomra 

"- Lám, lám: ez történik, ha az ember elmegy újratöltetni a poharát.
A váratlanul megszólaló hangra Vin aprót ugrott, és megpördült. Fiatal férfi állt mögötte. Öltönyénél látott már szebbet, és a mellénye sem volt olyan díszes, mint a többieké. A zakó és az ing kicsit lógott rajta, és a haja is kissé ziláltnak tűnt. Egy pohár bort tartott a kezében, és külső mellényzsebe könyv alakban kidudorodott, de a könyv túl nagynak bizonyult börtönéhez képest.
- Az a baj - folytatta a fiatal férfi -, hogy mire az ember visszaér, egy csinos lány elrabolja a kedvenc helyét. Nos, egy úriember ilyenkor keres magának egy másik helyet, és hagyja, hogy a hölgy tovább elmélkedjen. Ugyanakkor ez a legjobb hely az erkélyen; az egyetlen olyan, ami elég közel van a lámpákhoz, hogy olvasni lehessen.
Vin elvörösödött. - Sajnálom, uram!
- Ó, ne! Én érzem magam bűnösnek. Minden egy pohár bor miatt. Nézze, van itt bőven hely két ember számára is csak húzódjon odébb egy kicsit!"

és kivétel nélkül élveztem minden közös csipkelődő, évődő párbeszédüket Vinnel. Az idealista nemes úrfin még látszik, hogy van mit fejlődnie, de a kissé faragatlan, látványosan lázadó viselkedése mögött megbúvó álmodozó fiatal bennem igen  hamar szimpátiát ébresztett.
Akit még kifejezetten szerettem, az Sazed, a szolgalelkű  Őrző, aki a mágia egy másik válfaját, a ferukimiát képviseli a történetben. Kedvelem, mert egyszerűen barátságos, segítőkész és a terrisi nép tagjaként hatalmas tudásszomj jellemzi.

Sok mindenről lehetne még írni, hiszen nem esett szó az acélminisztérium hátborzongató lényeiről, az átium utáni kutatásról, az uralkodó tetteiről, a nép félelméről, de ezt a történetet olvasni kell. Nem tagadom, engem az első kötet abszolút lehengerelt.