Ilona Andrews - Áradó hold

Kiadó: Egmont Dark, 2012

Oldalszám: 494

Ár: 3999 Ft 
A sorozat köteteiről

Világok peremén #2

Bevezetésre vétek pocsékolni a szót, hiszen a képlet oly egyszerű. A Mágikus találkozás elvarázsolt, és ha nem muszáj, akkor ugyan miért hagytam volna abba az olvasást.

A történet:

"Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed – így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák – de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni… és ha életben akarnak maradni."

Gondolatok:

Az első kötet alapján élt egy kép a fejemben a Peremről, és volt egy elképzelésem Williamről, ennek a sztorinak pedig mondhatni sikerült átformálnia mindkettőt. Nem teljesen erre számítottam, bár panaszra úgy érzem nincs okom.

Draytonék otthona számomra a napfényes rét, és árnyékos erdők keveréke volt, ahol Rose-nak meg kellett küzdenie a mindennapi betevőért. Ehhez képest Pocsolya, tényleg egy pocsolya, vagyis jobban mondva a terep egy nagy nedves, mocsaras dzsungel, ahol mutáns dögök lesnek a peremlakókra és Rose-ék szegénysége semmi a Mar család szűkös életviteléhez képest. Cerise-nek nem csak két-három éhes szájat kell etetni, hanem negyven-ötven fős rokonságot kell pátyolgatni, és a családi összetartás hol segíti, hol megnehezíti a dolgát. A Mar családról néha Jennifer Crusie karakterei jutottak eszembe, mivel a (chick-lit) történeteiben ő is szeret hibbant, flúgos szereplőket felvonultatni és a Mar família néhány tagjánál felmerült a kérdés, hogy nem felejtette-e el bevenni a gyógyszerét, mert néha kissé zizik voltak, de pont ettől lettek szerethetők és legfőképp humorosak. Nagy szerencsénkre a szerzőpáros pedig csak néhány családtagot helyezett előtérbe, igaz így sem voltak kevesen, de mégis  kisebbnek éreztem a káoszt, mint lehetett volna és a folytatásban felbukkanó főhősöket is e család tagjai között kell keresni.

Cerise, Rose-hoz hasonló fiatal nő, harcos amazon, egy igazi túlélő, de úgy érzem, neki még nagyobb küzdelmeket kellett vívnia az életben, mint a már biztonságra lelt Rose-nak.

William, a Cashornnal folytatott harc után két évig elő sem került és vele kapcsolatban meghagytam magam abban a hitben, hogy túl erős benne a farkas és pengeélen táncol az emberség és a ragadozólét peremén. Úgy gondoltam rá, mint akiben dúl a sötétség és mindig lappang az erőszak, de amint jobban beleláthattam a fejébe, már nem tűnt ennyire drámainak a lelki tusakodás. Williamként ugyanaz az udvarias fickó, mint akivel Rose a Töredékben találkozott, de ha kell, akkor ragadozóként harcol a gonosz ellen. Sokszor csaltak mosolyt arcomra a reakciói, sőt már az első oldalon derültem, mikor az akciófiguráival diskurált, majd ezt követte a kényszerű dzsungeltúra, ahol magában morgott a mocsok és társnője, a szutykos koldus szaga miatt, de amint a lányról lekerült az álca, a szépséges nő bájainak nehezen tudott ellenállni. Ha a harcos lányt gyorsan meg is kedvelte, a családjával már jobban meg kellett küzdenie, hiszen a magányos farkast mindig körülvették a bőbeszédű rokonok, így gyakran kellett nyugtatnia magát és Cerise-re koncentrálnia, hogy ne mérjen halálos csapást egy kis csendért. Amit sajnálok vele kapcsolatban az csupán annyi, hogy számítottam volna jóval több múltbéli visszaemlékezésre, a gyerekkorát, eddigi életét meghatározó események feldolgozására.

A gonosz két frontról érkezett, hiszen az elején Williamnek kell küldetésre indulni, egy régi ellensége, a Pók ellen, akinek első említésére azt hittem, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos utáni nyomozás teszi majd izgalmassá a történetet, de Cerise és a Mar család felbukkanásával jóval hangsúlyosabbnak tűnt a Pocsolyabeliek, főleg a Mar és a Sheerile család generációk óta tartó viszálya. Igaz ugyan, hogy a kettőt nehezen lehetett szétválasztani, hiszen a Kéz és a Pók munkálkodása keresztülszőtte az ellenségeskedést, de akkor is úgy éreztem inkább volt ez a Mar család harca, mint William jogos bosszúja. Mindenesetre maga a Pók még Casshornhoz képest is hátborzongatóbb figura, akit még szörnyűbb mutánsok vesznek kerül.

A szerzők fantáziája jelen esetben sok-sok ocsmányságban testesült meg, néha nehezen birkóztam meg vele, hogy minden lényt magam elé tudjak képzelni, mindenestre ezzel és a Pocsolya mocskával egy eléggé más hangulatot teremtettek a Mágikus találkozáshoz képest.

A szerelmi huzavona talán még kevesebbnek érezhető, mint Rose és Declan esetében, bár jópofán akarták Cerise-t egyszerre távol tartani és egyben össze is boronálni Williammal. 

A folytatásról már tettem említést, de akkor nevesítsük is őket. Tehát érdemes megjegyezni magunknak Richard és Kaldar Mart. Igazából csak az utóbbira, a harmadik kötet főhősére mondanám, hogy emlékezetes karakter, hiszen Kaldar egy szószátyár, fura figura. Egyszemélyben kerítő, ügyvéd, babonás fogadó, tolvaj, kufár és amit csak akarsz. Kíváncsi leszek neki milyen történetet szánnak az írók, én elolvasom majd az biztos.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

Ilona Andrews - Mágikus találkozás

Kiadó: Egmont Dark, 2012

Oldalszám: 390

Ár: 3999 Ft 
A sorozat köteteiről

Világok peremén #1

Az Egmont kiadó meghallhatta a visszhangot, amelyet A sötétség angyalai antológiát olvasók keltettek, hiszen a könyvben szereplő új szerzők közül Ilona Andrews Alfák: kezdetek c. novelláját dicsérték talán a legtöbben, és lám, már a boltokban a szerzőpáros egy egész története, sőt mi több, egy sorozat első két darabja. Jómagam is szimpatizáltam a rövid írással, így örültem, hogy más történetüket is megismerhetem, amely bizony jobban megfogott, mint a fent említett novella, így pedig egyáltalán nem bánkódom, hogy nem az ott megismert történet folytatódott, hanem egy másfajta fantáziavilág kelt életre.

A történet:

„A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít.

Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják.

Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…”

Gondolatok:

Ha már bennem nincs annyi kreativitás, hogy megalkossak és papírra vessek egy elképzelt világot, azzal kell beérnem, hogy másokét teszem magamévá, építem fel a képzeletemben. Minél többel ismerkedem meg, azok minél változatosabbak és minél jobban élnek a fejemben, annál több élményt szívhatok magamba. A sok elolvasott történet között akadt már néhány egyedi, felejthetetlen és a lista most tovább bővült Töredék, Perem és Mágia dimenzióival, hiszen azt kell mondjam, ha a könyvben fele annyira sem kedvelem a szereplőket, fele annyi minden sem történik, akkor is bőven lett volna, ami megragad.

Ahányszor a szereplők átlépték a láthatatlan határokat, átküzdötték magukat a fojtogató választóvonalon, azonnal megéreztem, hogy egy másik világba csöppenek bele, és a szereplők is gyorsan idomulnak hozzá. Töredékről a szürke hétköznapok jutottak eszembe, Mágiáról egy mesebeli királyság, valahol az óperencián túl. Perem pedig a természet lágy öle, zárt, vidékies, nyugalmát pedig most ördögi teremtmények, vérszomjas szörnyek zavarják meg, akik bizony mágikus erőre éhesek, a Drayton család pedig ebben az élen áll.

Mivel Peremben töltjük az idő java részét, így a peremlakókat ismerhetjük meg a legjobban, akik közt akad jövőbelátó, boszorka, alakváltó, nekromanta, egyszerű seggfej, öreg bölcs, kapós menyecske. Ez utóbbi Rose Drayton, akit villantási képessége tett híressé, a villantás pedig megmagyarázza a borítón lévő, igencsak feltűnő fénycsóvákat, amelyek a képernyőt nézve első látásra talán zavaróak, de kézben tartva már sokkal kellemesebb látványt nyújtanak.

Szerencsére Rose a szimpatikus hősnők közé tartozik, aki keményen harcol, hogy megvédje családját, öccseit, főleg most, amikor szörnyek lesnek rájuk. Legújabb kérője pedig Declan Camarine, aki elsőre tényleg egy nagyképű hercegecskének tűnik, de nagyon hamar védelmezőként lép fel és átveszi a hős és a férfi szerepét a kis család életében, a fiúk szemében. Az biztos, hogy nem kellett megküzdenie a szimpátiámért, elnyerte azonnal, hiszen itt egy újabb titokzatos, vonzó, adoniszi testű pasi, hatalommal, humorral. Rose is hiába hadakozik, a végére elfogadja a segítő kezet, és a hívogató testet. Jelen esetben a romantika másodlagos szerepet tölt be, az erotika pedig még annyira sincs jelen, de ezzel most tökéletesen megelégedtem és sokszor jutott eszembe, hogy mindek ide erotika, ha van fantázia, vagyis ennyi varázslat, különleges érzés. Mindenesetre a próbákat kiálló herceg, aki hol modern nőcsábászként, hol régi korokat idéző arisztokrataként, hol nagyhatalmú harcosként viselkedett, azért eléggé bejött.

A szereplők szinte egytől egyig szimpatikusnak mondhatók, humorban sem szűkölködik, világfelépítése tetszetős, és izgalmakban sincs hiány, habár a főgonosz felbukkanását kicsit keveselltem, bár elég borzongató figura volt így is.

Bevallom őszintén olvasva a történetet, azt hittem, hogy folytatásos lesz, mármint Rose és Declan életének közös útján követjük majd nyomon, de mint az Áradó hold fülszövegéből kiderült, a következő kötetben Williamé a főszerep, aki szerintem Declan mellett sokak szívébe férkőzik be könnyűszerrel. Sötét oldalával, múltjával pedig kellően érdekessé válik, és ha már nem nyerte el Rose kezét és a vágyott családot, jó lesz látni, hogy ő is rátalál majd a boldogságra.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

4,5 pont