Ilona Andrews - Áradó hold

Kiadó: Egmont Dark, 2012

Oldalszám: 494

Ár: 3999 Ft 
A sorozat köteteiről

Világok peremén #2

Bevezetésre vétek pocsékolni a szót, hiszen a képlet oly egyszerű. A Mágikus találkozás elvarázsolt, és ha nem muszáj, akkor ugyan miért hagytam volna abba az olvasást.

A történet:

"Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed – így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák – de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni… és ha életben akarnak maradni."

Gondolatok:

Az első kötet alapján élt egy kép a fejemben a Peremről, és volt egy elképzelésem Williamről, ennek a sztorinak pedig mondhatni sikerült átformálnia mindkettőt. Nem teljesen erre számítottam, bár panaszra úgy érzem nincs okom.

Draytonék otthona számomra a napfényes rét, és árnyékos erdők keveréke volt, ahol Rose-nak meg kellett küzdenie a mindennapi betevőért. Ehhez képest Pocsolya, tényleg egy pocsolya, vagyis jobban mondva a terep egy nagy nedves, mocsaras dzsungel, ahol mutáns dögök lesnek a peremlakókra és Rose-ék szegénysége semmi a Mar család szűkös életviteléhez képest. Cerise-nek nem csak két-három éhes szájat kell etetni, hanem negyven-ötven fős rokonságot kell pátyolgatni, és a családi összetartás hol segíti, hol megnehezíti a dolgát. A Mar családról néha Jennifer Crusie karakterei jutottak eszembe, mivel a (chick-lit) történeteiben ő is szeret hibbant, flúgos szereplőket felvonultatni és a Mar família néhány tagjánál felmerült a kérdés, hogy nem felejtette-e el bevenni a gyógyszerét, mert néha kissé zizik voltak, de pont ettől lettek szerethetők és legfőképp humorosak. Nagy szerencsénkre a szerzőpáros pedig csak néhány családtagot helyezett előtérbe, igaz így sem voltak kevesen, de mégis  kisebbnek éreztem a káoszt, mint lehetett volna és a folytatásban felbukkanó főhősöket is e család tagjai között kell keresni.

Cerise, Rose-hoz hasonló fiatal nő, harcos amazon, egy igazi túlélő, de úgy érzem, neki még nagyobb küzdelmeket kellett vívnia az életben, mint a már biztonságra lelt Rose-nak.

William, a Cashornnal folytatott harc után két évig elő sem került és vele kapcsolatban meghagytam magam abban a hitben, hogy túl erős benne a farkas és pengeélen táncol az emberség és a ragadozólét peremén. Úgy gondoltam rá, mint akiben dúl a sötétség és mindig lappang az erőszak, de amint jobban beleláthattam a fejébe, már nem tűnt ennyire drámainak a lelki tusakodás. Williamként ugyanaz az udvarias fickó, mint akivel Rose a Töredékben találkozott, de ha kell, akkor ragadozóként harcol a gonosz ellen. Sokszor csaltak mosolyt arcomra a reakciói, sőt már az első oldalon derültem, mikor az akciófiguráival diskurált, majd ezt követte a kényszerű dzsungeltúra, ahol magában morgott a mocsok és társnője, a szutykos koldus szaga miatt, de amint a lányról lekerült az álca, a szépséges nő bájainak nehezen tudott ellenállni. Ha a harcos lányt gyorsan meg is kedvelte, a családjával már jobban meg kellett küzdenie, hiszen a magányos farkast mindig körülvették a bőbeszédű rokonok, így gyakran kellett nyugtatnia magát és Cerise-re koncentrálnia, hogy ne mérjen halálos csapást egy kis csendért. Amit sajnálok vele kapcsolatban az csupán annyi, hogy számítottam volna jóval több múltbéli visszaemlékezésre, a gyerekkorát, eddigi életét meghatározó események feldolgozására.

A gonosz két frontról érkezett, hiszen az elején Williamnek kell küldetésre indulni, egy régi ellensége, a Pók ellen, akinek első említésére azt hittem, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos utáni nyomozás teszi majd izgalmassá a történetet, de Cerise és a Mar család felbukkanásával jóval hangsúlyosabbnak tűnt a Pocsolyabeliek, főleg a Mar és a Sheerile család generációk óta tartó viszálya. Igaz ugyan, hogy a kettőt nehezen lehetett szétválasztani, hiszen a Kéz és a Pók munkálkodása keresztülszőtte az ellenségeskedést, de akkor is úgy éreztem inkább volt ez a Mar család harca, mint William jogos bosszúja. Mindenesetre maga a Pók még Casshornhoz képest is hátborzongatóbb figura, akit még szörnyűbb mutánsok vesznek kerül.

A szerzők fantáziája jelen esetben sok-sok ocsmányságban testesült meg, néha nehezen birkóztam meg vele, hogy minden lényt magam elé tudjak képzelni, mindenestre ezzel és a Pocsolya mocskával egy eléggé más hangulatot teremtettek a Mágikus találkozáshoz képest.

A szerelmi huzavona talán még kevesebbnek érezhető, mint Rose és Declan esetében, bár jópofán akarták Cerise-t egyszerre távol tartani és egyben össze is boronálni Williammal. 

A folytatásról már tettem említést, de akkor nevesítsük is őket. Tehát érdemes megjegyezni magunknak Richard és Kaldar Mart. Igazából csak az utóbbira, a harmadik kötet főhősére mondanám, hogy emlékezetes karakter, hiszen Kaldar egy szószátyár, fura figura. Egyszemélyben kerítő, ügyvéd, babonás fogadó, tolvaj, kufár és amit csak akarsz. Kíváncsi leszek neki milyen történetet szánnak az írók, én elolvasom majd az biztos.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!