 |
Kiadó: Cor Leonis, 2012
Oldalszám: 597
Ár: 3490 Ft
|
Olyan könnyen tudta túlszárnyalni
a Rossz hold kelt fel a harmadik kötetet, hogy fel sem merült bennem, hogy az
írónő ne tudná tovább fokozni az élvezetet, pláne egy – fogalmazzunk úgy –
évadzáró epizód esetében, arra viszont már nem számítottam, hogy szó szoros
értelmében kétszeresen is túlteljesít. Közel hatszáz oldalnyi – tehát jóformán
kétkötetnyi - gyönyör, fájdalom, sötétség és persze spekuláció töltötte meg a
lapokat.
Szeretnék sejtelmes maradni a
továbbiakban, mert úgy érzem van bennem annyi erő, hogy a spoilereket
megtartsam magamnak, hiszen senkit sem akarok megfosztani a Mackel való
spekulálás rögös útjától, pláne nem akarom csökkenteni a meglepetés erejét, ami
nem egy esetben az állat a padlóra küldheti. Na de azért mégis ejtenék néhány
szót a könyvről.
Szerintem a lelke mélyén mindenki
tudta, kinek a halála következett be az előző kötet végén, de talán arra nem
számítottunk, hogy a megkönnyebbült sóhaj ilyen sokára következik majd be, és
addig jelentősen depresszív hangulatban indul meg egy eltökélt, hidegvérű,
egyetlencéllebegaszememelőtt Mac a könyvért folytatott harc végső csatájába.
Azt is sejthettük, hogy sok
újdonsággal tudnak a szereplők még szolgálni, és azt kell mondjam, igen, kevés
azon szereplők száma, akikről ne lehetne még egy leplet lerántani, ne tudnának
valami sorsfordítót mutatni magukból. Dani, Rowena, V’lane, Cruce, az Unseelie
király, az ágyasa, Christian, az álmodozó tekintetű srác, úgy egészében a
tükörbirodalom valóban nem véletlenül kerültek bele a történetbe. Ennyi hűűű-t, hááá-t, oohhh-t már régen produkáltam olvasás közben, de
igazán jól esett a sorozatos megdöbbenés.
Négy köteten keresztül evett a
fene a válaszért arra a kérdésre, hogy Ki, - egy idő után pedig már - mi vagy
te, Barrons? Gondoltam most jött el az igazság pillanata, csakhogy JZB azért
(is) olyan emlékezetes, felkavaró karakter, mert rendkívül titokzatos és úgy
érzem még most is nagyon sok mindent megtartott magának, mindamellett, hogy Macnek
nagyobb betekintést engedett a múltjába, helyet talált neki a jelenében. Most
nevezném igazi kapcsolatnak azt, ami kettejük között van, hiszen a vággyal,
feszültséggel, harccal teli macska-egér játék kötelékké kovácsolódott. Erotikától
nem is lehetett volna mentes, de jó volt látni már igazi meghittséget is.
Ez a kötet a végső harc mellett, az
elmélkedésé volt, Mac belső monológjaié egyrészről a világról, az életről,
szerelemről, másrészről saját magáról, hogy Ki is az a Mac? Ki vagyok én? És,
hogy ki valójában? Moning egyik legzseniálisabb ötlete. A kötet pedig a sorozat
legjobbja, kétségtelen, hogy méltó egy „befejezéshez”.
Az első sorokban úgy fogalmaztam,
hogy ez a kötet egy évadzárónak felel meg, hiszen hiába tettünk pontot a Sinsar
Dubh utáni hajsza végére, nem kell búcsút mondani a világnak és a szereplőknek.
Egy időre Dani veszi át a stafétát saját krónikáiban, de Moning ígérete szerint
Mac és Barrons is visszatér még.
A könyvet köszönöm a
Cor Leonis kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése