Alexandra Adornetto - Lázadó

Kiadó: IPC Könyvek, 2012

Oldalszám: 432

Ár: 2990 Ft

Halo-trilógia #1

A negatív vélemények sem szoktak különösebben eltántorítani egy-egy könyvtől, így ezzel is úgy voltam, hogy ha lehetőségem adódik, bizony el fogom olvasni, bár sürgető késztetés nem volt bennem. A Sorozat szombatos bejegyzés után, amelyben a második kötetről, A pokol jegyeséről adtam hírt, már igazán úgy éreztem, hogy neki kellene kezdenem a nálam rostokoló könyvtári példánynak, így hát nem is gondolkodtam rajta többet.

A történet:

A mennyország három angyalt küld a Földre – Gábrielt, a harcost, Ivy-t a gyógyítót és Bethany-t, a legfiatalabbat és legemberibbet –, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre a sötétség hatása alá került világban.

Miközben mindvégig kerülik az emberi kapcsolatot, hatalmas igyekezettel próbálják eltitkolni ragyogó fényüket, emberfeletti hatalmukat és mind közül a legveszélyesebbet, a szárnyukat.

Aztán Bethany találkozik Xavier Woodsszal, és egyikük sem lesz képes ellenállni a köztük lévő vonzalomnak.

Gábriel és Ivy mindent megtesznek, ami a módjukban áll, hogy közbelépjenek, de a Xavier és Bethany közötti kötelék túl erősnek bizonyul.

Az angyalok küldetése sürgető, a sötét erők fenyegetnek.

Vajon elpusztítja, vagy megmenti a szerelem Bethany-t? S vajon elég hatalmat ad-e a gonosz ellen?”

Gondolatok:

Minden műfajnak meg van a klasszikus alap receptje, klisék halmaza, amelyből szinte minden szerző merít, ki többet, ki kevesebbet. Young adult fantasy esetében a mindent elsöprő fiatalkori első szerelem, naiv lánykával, eszményi pasival, esetleg egy másik, rivális fiúcskával, fűszerezve egy kis fantasyval. Erre én három reakcióval válaszolhatok. Tetszik a történet, mert pont azok a cukiságok vannak benne, amikről még mindig szeretek olvasni. Tetszik a történet, mert az említetteken felül van benne valami, ami megfog és a klisék sem zavarnak vagy pedig pont azért nem tetszik, mert egyszerűen szörnyen sablonos. Hogy mikor, melyik lehetőség következik be, azt se megjósolni, se megmagyarázni nem tudom.

Erre a történetre a harmadik variáció illik, bár nem a közhelyek voltak a legnagyobb problémáim, inkább az, hogy olvasás közben halálra untam magam, esküszöm még a Fallennél is álmosítóbb volt.

Hangulatilag jól indult a történet, mert már az első oldalon elhittem, hogy mennyből szállt angyalokkal van dolgom, hogy Bethany-nak még nagyon ismeretlen a földi lét, és engem meggyőzött, hogy most ismerkedik a világgal, a testével. Csakhogy egyszer el kellett indulnia az iskolába, innentől kezdve pedig Bethany már nem angyal volt többé, hanem egyszerű csitrivé vedlett át. Szerelembe esése az iskola megközelíthetetlen, mégis oly népszerű srácába a megszokott módon, egy pillanat alatt történt meg, és onnantól a lány életét Xavier Woods töltötte ki. A fiúval volt, a fiúra gondolt, a fiúról álmodozott és ennek lépten-nyomon hangot is adott. Ezen már egyszer kiakadtam a Crescendo kapcsán, ahol Nora volt ennyire Folt függő, bár most a kiakadástól távol álltam, de akkor sem töltött el túl sok élvezettel. Zavart az is, hogy küldetéssel érkezett angyalként teljesen megfeledkezett a jövetele okáról, jócselekedeteit nem lehetne sokáig sorolni és közben mégis annyira szenteskedőnek tűnt, ahogy jóformán az egész családja. Arról már ne is beszéljünk, hogy naivsága és vaksága idegesítő.

Xavierről rosszat nem nagyon tudnék mondani, azon túl, hogy egyszerűen túl jó fogásnak tűnik, tehát messze áll a valóságtól a karaktere és én bizony nem letten rabja a személyiségének.

Az elmaradhatatlan barátnőt Molly alakította, aki felkarolta az új lányt és próbálta segíteni a beilleszkedését a kamaszok közé. A könyv végéig vártam volna, hogy mikor bújik elő belőle a hárpia, mert végig a tettetett barátnő és a valós barát között egyensúlyozott a szememben.

Jake Thorn képviselte a csábító gonoszt, bár az ő karakterére is azt mondanám, hogy kissé vérszegény, így nem állítanám, hogy túl sokat emelt volna a kötet fényén, mint érdekes karakter. A végső összecsapás a jó és a rossz között pedig egyenesen röhejes volt. Egyrészt Bethany önfeláldozása vicc, ráadásul túl gyorsan pontot tettünk a mérkőzés végére.

Erősen érződik rajta egy Twilight hatás, bár pont pepitában, de a karakterek, a báli készülődés, a nagy vallomások megegyeznek. A címbéli Lázadót pedig nem tudom mire vélni, mert hogy itt nem történt semmiféle lázadás, mivel én a 'szerelmet választom a mennyei parancsok ellenére is' szituációt nem lázadásnak éltem meg.

Összességében tipikus ya történet, amellyel nem az a legnagyobb baj, hogy tipikus, hanem, hogy unalmas, keservesen értem az utolsó oldalra. Mazochista időszakomban gondolkodom csak folytatásban.