Nora Roberts - BoonsBoro Inn trilógia

BoonsBoro főterén már kétszáz éve áll egy fogadó, melybe jó ideje már csak a holtak jártak és őrizték a régmúlt emlékeit. Justine Montgomery álmodta meg először a BoonsBoro Inn renoválását és újbóli felvirágoztatását, egy romantikus fogadóét, ahol a betérő vendégek híres szerelmespárokról - többek között Jane és Rochester, Elizabeth és Darcy, Titánia és Oberon vagy épp a jövő szerelmespárja, Eve és Roarke - elnevezett  szobákban tölthetnek el kellemes órákat, éjszakákat.  A projekt hamar a fiai és jóformán az egész város szívügyévé vált, így Beckett, Owen és Ryder, akik a mára már elhunyt édesapjuktól tanulták a mesterséget időt, pénzt, vért és verítéket nem kímélve dolgoztak az embereikkel hónapokon - három köteten - át, hogy a fogadó és környéke régi fényében ragyogjon. Munka közben apránként fedte fel magát a fogadó fiatal szellemhölgye, a szeszélyes Lizzy, aki barátságot köt a Montgomery családdal és barátaikkal, segíti őket szerelembe esni és ha közvetlenül elmesélni  nem is tudja történetét, de arra sarkallja szereplőinket, hogy kíváncsiságtól űzve igyekezzenek fényt deríteni rejtélyes kilétére.

A második kezdet indítja útjára a trilógiát, amelyben Beckett, a család építésze sok évnyi vágyakozás után végre szorosabbra fűzi kapcsolatát kamaszkori - viszonzatlan - szerelmével. Clare már a középiskolában rátalált élete párjára, Clint Brewsterre, akitől három fia született, azonban közös életük és boldogságuk véget ért, amikor a férfi katonaként hősi halált halt Afganisztánban. Az ifjú özvegy visszatért szülővárosába felnevelni gyermekeit és egy - a fogadóval szembeni - Olvasósarok nevű könyvesboltot nyitott. Sokáig meg sem fordult a fejében, hogy újra igaz szerelembe eshet, de a munkálatok megkezdésével egyre többet találkozott Beckettel és a férfi lassan beférkőzött a gondolataiba és a fiaival közös életébe. A bimbózó románcot a város aranyifja, a nemet nem ismerő Sam Freemont próbálja csak akadályozni, magának egyre erőszakosabban követelve Clare-t.

Szinte azonnal felsorakozott az a szűk társaság, akik a történetek végére egy nagy és boldog családot alkotnak majd. Izgatottan, vágyakozva tekintettek az előttük álló kihívásra, mivel ők már akkor maguk előtt látták azt a szépséget és érezték azt a meghittséget, kényelmet és elégedettséget, amit Nekem, mint olvasónak időbe tellett elképzelni. Így azonban a munkálatokkal töltött idő, a megbeszélések nem feltétlen kötöttek le minden pillanatban, pedig eközben adódott mód leginkább, hogy képet alkossak a szereplőkről.
Beckett megdobogtatta romantikus szívem azzal, hogy oly sok év után is képes volt álmodozó tekintettel nézni arra a nőre, aki iránt mindig is romantikus érzéseket táplált, és szinte csodaként élte meg az első meghitt pillanatokat. Sosem akarta figyelmen kívül hagyni a gyerekeket és nem akarta eltörölni Clint emlékét sem. A három lurkóval töltött idő számos aranyos jelenettel szolgált, amely közben Beckett egy másik család részévé vált, szerető lett és apa, ha pedig a körülmények úgy kívánták, egy védelmező.

Egy tartózkodó női szív...

Owen Montgomerynek és listáinak, folyamatos feljegyzéseinek köszönhetően a BoonsBoro Innben elvégzett feladatok többnyire a terveknek megfelelően haladtak, hiszen az alaposság, rendezettség és precizitás az alapelvei közé sorolandó és ugyanez a férfi lett Az első és utolsó szerelme a rendetlen és kissé szétszórt Avery MacTavishnek. A Montgomery és a MacTavish szülők mindig is jó barátságot ápoltak, és a közös pillanatok egy ötéves lányka szerelembe esését idézték elő, felnőve azonban őszinte barátságnál több nem alakult ki köztük... ezidáig. Mivel Avery pizzázója a Vesta szinte törzshelynek számított a Montgomery fivéreknél, és nem mellesleg szintén a fogadóval szemben foglalt helyet, így a lány is elég sok időt tölött a fiúkkal és a fogadó csinosításával. A többnyire rejtőzködő háziszellem akciójának köszönhetően pedig felmerültek a Mi volt ez? Mi lenne ha...? kérdések. A barátságból tehát szárba szökken a szerelem, Owennek köszönhetően lépésről lépésre, terveket szőve, azonban hosszú távra tervezni nem lehet egy olyan nővel, aki tartózkodik a tartós kapcsolatoktól. A megszokottól eltérően nem az elkötelezettség a probléma gyökere, hanem némi gubanc az önértékelésben az alapvetően magabiztos vörös bombázó részéről, mondhatni egy rossz "anyai örökség" emel akadályokat a páros elé.

Rokonszenves kettősről van szó, akik igyekeznek átgondoltan és lépésenként feszegetni barátságuk határait, ám érzéseimet irányukba leginkább a közömbösség jellemezné. Sem Owen, sem Averyvel közös párosuk sem tudott különösebben bevonzani, így azt kell mondjam, ez a kötet muzsikált számomra a leggyengébben. Leszögezném, hogy rossznak semmiképp sem nevezném, hiszen minél többet olvastam, annál inkább egynek éreztem magam közöttük, egyre jobban megszerettem magát a társaságot és elkezdett Lizzy is érdekelni. Kifejezetten jót derültem a fiúk rádöbbenésén, hogy az édesanyjuk, Justine nem tölti mindig magányosan az éjszakáit és reggeleit, partnernek pedig nem is akárkit talált. A BoonsBoro Inn pedig kinyitni készül a kapuit, első vendégek maguk a szorgos kezek gazdái.

Azok a konok férfiak...

Ryderre néha rájön a bolondóra és úgy viselkedik, mintha a család fekete báránya lenne. Ekkor kikapcsol benne a Montgomerykre oly jellemző udvariasság, távolságtartóvá, egy rosszkedvű  morgó medvévé változik... teszi ezt leginkább a fogadós, Hope Beaumont közelében. Az első pillanattól előítéletesen viseltetik a drága cipőket viselő nagyvárosi lánnyal szemben, pedig Hope-ra a sznobság legapróbb jelét sem lehet rábizonyítani. Idegenként pottyant közéjük, Avery főiskolai barátnőjeként kellett beilleszkednie egy összeszokott társaságba, ám ez számára nem volt kihívás, csupán Rydert igyekezett kerülni. Lizzy, a szellem által kiprovokált első csók után azonban kölcsönös fizikai vonzalom nyilvánvalóvá válik és nem is kell sok idő, hogy felmerüljön egy könnyed kapcsolat lehetősége, amelyből egyértelműen szerelem lesz.

A tökéletes társ nyerte el leginkább a tetszésemet, amely elsősorban Ryder nyers sármjának volt köszönhető. Szexi, kétkezi munkát kedvelő fickó, aki tudja magáról, hogy jóképű, - főleg félmeztelenül verejtéktől izzadva a tetőn, - nem is okoz számára nehézséget, hogy ágyba vigyen egy-egy nőt, azonban a családja és Dinka nevű kutyája iránt érzett szereteten túl mély érzéseket még senki iránt sem táplált. Hope lesz az első nő, aki nemcsak a külsejével vonzza a férfi figyelmét. A lány nagyvárosi szállodát és életvitelt, továbbá egy összetört szívet hátrahagyva érkezett BoonsBoroba, munka helyett azonban második családra lelt. Visszakapott lelki nyugalmát azonban felzavarják a közelmúlt "szellemei" és Ryder Montgomery.

Az utolsó kötetre kifogyott az írónő a közös előéletekből, így jóformán két idegen bonyolódott egymásba és egy viszony közben kerültek terítékre az alakuló érzelmek, amit a konok macsó fickó igyekszik tagadni, ám körülötte mindenki számára nyilvánvaló, hogy belehabarodott a fogadósba, A tökéletes társba.
Lizzy története is elérte a tetőfokát és meglepetésemre olyan megindító képekkel zárult, hogy őszintén meghatódtam, pedig kezdetben kissé erőtlen mellékszálnak éreztem egy szellem felbukkanását.

Ezek a történetek is beillenek a Nora Robertstől általam olvasott regények sorába, amelyeket szinte bármikor kellemes olvasni, de annyira már nem meghatározó élmények, hogy vágyjak később is elővenni őket. Nem nagy amplitúdójú, nem túl mozgalmas családi regények ezek, a folyamatos szervezkedések és megbeszélések kissé unalmas mókuskerekét csipetnyi romantika és a szerethető karakterek ellensúlyozzák csak.

Julia Quinn - Csudajó

Kiadó: Gabo, 2013
Terjedelem: 456
Ár: 2290 Ft

Kész szerencse, hogy Julia Quinnek stabil olvasóbázisa van, - legalábbis remélem, hogy tényleg annyian szeretjük, mint gondolom - mert ennyire félresikerült Quinn borítót még nem láttam. Mindenki megnyugtatására közlöm, élőben még elrettentőbb, olyan érzés ránézni, mint amikor egy igencsak gyengén látó elhagyja a szemüvegét. A történet azonban már annál több jót tartogat.

A Gabo kiadó a még kiadatlan J.Q. regények közül az írónő első szárnypróbálgatását választotta nyár végi olvasmánynak. Majdnem húsz évet ugrott vissza az írónő munkásságában és ezzel megmutatta, hogy már akkor is micsoda tehetsége volt Quinn kisasszonynak, hogy könnyed, bájos és üdítő történeteivel bevonzza a romantikus, kosztümös irodalom híveit.

Emma Dunster nem csak lángvörös hajú és amerikai, de fittyet hányva a konvenciókra, eltökélt szándéka, hogy engedelmes feleség helyett üzletasszony lesz és édesapja hajózási vállalatát vezeti majd. Unokatestvéreinél töltött angliai látogatása és a szezonban történő bemutatkozása rövid ideig tartó, csupán az atyai szónak történő engedelmesség. Menekül is a szervezkedés, virágválogatás terhei elől, ennek érdekében pedig nem fél cselédruhába bújni és nemes létére tojásért menni a piacra. Nem csak származása, de lelke is nemessé teszi, hiszen gondolkodás nélkül ugrik egy bérkocsi elé, hogy megmentsen egy kisfiút, így kerülvén ájultan Alex Ridgely, a hírhedt agglegény karjai közé. Az egyszerinek tűnő találkozás azonban közös bálok, táncok, rövid légyottok sorává alakul, mihelyt fény derül, hogy a Megként bemutatkozott szolgáló tulajdonképpen egy udvarlók hadát vonzó vagyonos lányt takar, aki nem csak szemkápráztató szépség, hanem éles nyelvű, eszes nő is.

A Csudajó szereplőgárdáját sem lehetne másképp jellemezni, mint egy újabb rokonszenves társaságot. Emma igencsak céltudatos, talpraesett és nem mellesleg jó szándékú, segítőkész lányként abszolút szerethető volt. Alex pedig a tipikus pénze után sóvárgó nőkre érzékeny, házasodni legkevésbé sem kívánó, kissé elbizakodott fiatalember mintapéldánya. Azonban miután felhagyott a bálok kerülésével már sokan fogadásokat kötnek, mikor is jegyzi el a báli szezon újdonsült vörös üdvöskéjét. A pár konoksága, szórakoztató évődésük - ahogy az lenni szokott - vonzalmuk ellenére is elég sokáig kitart. Közben megélnek izzó pillanatokat, némi konfrontációt, a végjátékban pedig igazi izgalmakat. Emma, unokatestvérei a Blyndon testvérek, Arabella és Ned, Alex és legjobb barátja, William Dunford kénytelen szembeszállni egy öntelt hólyaggal, aki semmitől sem retten vissza, hogy megszerezze, amit akar.

Nem kell tehát félni, hogy csalódást okozna a szerző keze alól elsőként kikerült történet, hiszen a kötet hangulata, a barátságos légkör változatlanul körbeölel, a száj mosolyra görbül annak ellenére is, hogy érezhetően az írónő még nem érzett rá a történetvezetés igazi fortélyaira. Ebben a tekintetben kissé csapongónak éreztem, de még így is szórakoztatóbb élmény, mint némely más történelmi romantikus. Kicsit sajnáltam ez elején, hogy oly hamar fény derült a füllentésre és Emma valódi kilétére, mert szerintem érdekes történet kerekedhetett volna ki egy nagyobb félreértésből is, de így is nagyon kellemes olvasmánynak tartom.

 ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

Sorozatinfó:

  CSUDAJÓ TRILÓGIA
The Splendid Trilogy

1. Splendid (1995) - Csudajó (2013)
          Emma Dunster & Alexander Ridgely
2. Dancing at Midnight (1995) - Ma éjjel táncolnék
          Arabella Blydon & John Blackwood
3. Minx (1996) - Lent délen, édes
          Henrietta Barrett & William Dunford

Julia Quinn - Micsoda éjszaka

Kiadó: Gabo, 2013
Oldalszám: 340
Ár: 2290 Ft

Smythe-Smith Kvartett #2

Személy szerint még a legelején azt hittem, hogy az aktuális színpadra lépő, fülsértő muzsikát játszó Smythe-Smith hölgygeneráció tagjain zongorázik majd végig az írónő, de Miss Wynternek - egy zeneestes vendégszereplést kivéve - rokoni ágon nem sok köze van a családhoz. A nő uralta Smythe-Smithek ritka férfi tagjainak egyike, Daniel képviseli főszerepben a családot, bár nem elhanyagolható mennyiségben népesítették be a kötetet a família más tagjai is, hiszen unokahúgokban náluk sosincs hiány.

Daniel Smythe-Smith a Mint a mennyben befejezéséhez közel tűnt fel a színen, a száműzetéséből hazatérő, védelmező báty szerepében. Ami Honoriának és Marcusnak jóformán a tetőpont és befejezés volt, addig az Danielnek a kezdetet jelentette, hiszen azon az estén pillantotta meg leendő feleségét, és ezt a románcot hivatott a kötet elmesélni.

Az első oldalakon azonnal belecseppenünk a három évvel ezelőtti végzetes este eseményeibe és szemtanúi leszünk annak az ostoba párbajnak, amely két ember életét gyökeresen változtatta meg. Majd újra lejátszódik a zeneest, immár Anne Wynter és Daniel narrálásában és bizony Honoriáék mellett néhány dologról már lemaradtunk, az este folytatásáról és a következő napokról már nem is beszélve.

Miss Wynter egyszerű nevelőnőként, szerény, visszafogott teremtésként tűnt fel az első kötetben, azonban saját sztorijában már első megszólalásával is sugallja, hogy története azért cseppet sem ilyen egyszerű. Tiszteletre, alázatra és megfontoltságra az élet tanította, hiszen 8 évvel ezelőtt kissé önhitten, szépségének teljes tudatában könnyelműen és meggondolatlanul cselekedett, amely meghatározta további életét. Magányosan, titkait őrizgetve, sokszor félelemben éli hétköznapjait, immár a Pleinsworth család szolgálatában, ahol szépsége most Daniel Smythe-Smitht ejti rabul végzetesen. Látva a visszaemlékezéseket, cseppet sem bánom, hogy elbánt vele a sors, mivel személyisége pozitív irányba változott,  és így egy szeretni való hősnőt találtam benne.

Daniel egy jó kedélyű úriember, aki a tisztesség határain belül kimutatja vonzalmát egy nála alacsonyabb sorból származó nő iránt. Olykor a sarkában jár, olykor csak belebotlik, hol flörtöl, hol igazi férfiként megmenti a bajba jutott nőt. Ráadásul birkatürelme van, hiszen a három Pleinsworth csemete, a cserfes unokahúgok az én tűrőképességem határait bizony már rég feszegetnék, Daniel viszont velük nevet, játszik és valóban jól szórakozik.

Julia Quinn a már jól bevált eszközökkel bűvészkedik, hiszen sugárzik a könyvből a családi szeretet, összetartás. Áthatja a finom romantika, kevesebb szenvedéllyel, de annál több bájjal és flörttel. A humor sem hiányozhat, főleg a három élénk képzeletű csitri közreműködésével létrejött „Lord Finstead szörnyű, szomorú tragédiájának” életre keltése késztetett hangos nevetésre, amelyben ki másé mint Lord Winsteadé, azaz Danielé volt a főszerep, de ezen kívül is akadt mosolyogni való. A történet pedig egy kis kalamajkával zárult, egy múltbéli ismerős borzolja a kedélyeket és készteti a családot még szorosabb összefogásra.

Nem lepett meg, hogy szórakoztató könyvnek találtam, sőt az előzménynél is élvezetesebb volt. Bár Honoria és Marcus is felbukkant ugyan, de szereplésük alig említésre méltó, azonban a Smythe-Smithek bizonyították, hogy női csacsogásban verhetetlenek. Tehát az írónő hozta a megszokott színvonalat, viszont a fordítással most nem voltam teljes mértékben elégedett. Meglepve tapasztaltam, hogy aprócskának már nehezen nevezhető hibák maradtak a könyvben. A borító azonban csodálatos, kissé modern, de jó ránézni.

Bár sokat kell várni a folytatásra, hiszen még a tengerentúlon is csak ősz végére várható, azért elraktározom a fejemben Sarah Pleinsworth és Hugh Prentice alakját. Azé a Sarahét, aki helyett Miss Wynternek be kellett ugrani a zeneestre, hiszen a rosszullétet színlelt lány nem vágyott részese lenni a hírhedt előadásnak, akinek három húga szórakoztatta az olvasót a történet alatt, és akinek személyét nem tudom hová tenni magamban, mert elsőnek nem tűnik annyira szimpatikusnak. Hugh pedig nem más, mint a banális múltbéli párbaj kihívója, a végzetes lábsérülést szenvedett fiatalember. Jelen pillanatban nehezen tudom elképzelni, hogy kerül ez a két teljesen különböző természet egymáshoz közel, de nem kételkedem, hogy az írónő meg fogja oldani.

Johanna Lindsey - Viking trilógia

A Malory-k után Johanna Lindseytől itt egy újabb család története, trilógiává gyúrva egy olyan korban, amelyhez még nem volt szerencsém.

Kiadó: Gabo, 2012 
Oldalszám: 450
Ár: 2290 Ft

A legbarbárabb kötet:

Fagyos tüzek

Lady Brenna & Garrick Haardrad

Kr. u. 851

A jeges tengeren átkelő vikingek egy portyájuk alkalmával foglyul ejtik Lady Brennát, a bátor kelta szépség azonban megesküszik, hogy neki senki nem fog parancsolni – még a jóképű, de faragatlan Garrick Haardrad sem.
Garrick, a kegyetlen viking törzsfő fia, aki ahhoz szokott, hogy mindent megkap, amit csak kíván, vad ösztönösséggel teszi magáévá Brennát. A lány eleinte minden idegszálával küzd a rabszolgasors és nemegyszer mind a tíz körmével gazdája ellen, ám kiderül, a férfi korántsem olyan, mint elsőre látszik. És miközben Brenna bosszúra készül, Garrick csókjai elvarázsolják, és a fagyos norvég télben a vadóc kelta lány izzó szenvedélyre lobban.

Nem olvastam ugyan még viking történetet, így összehasonlítási alapom nincs, de a trilógia végére érve, azt lehet mondani, hogy kétségtelenül ez a leginkább viking regény a háromból. Az egyetlen, amely messze északon játszódik, a norvég fjordok között, ahol a jég az úr és a viking nép bebizonyítja milyen kegyetlen tud lenni.

Bevallom őszintén naivan azt gondoltam, hogy az írónő majd - lévén romantikus történet - kissé árnyaltabban ábrázolja ennek a hódító és barbár népnek a szokásait, viselkedését. Így kissé megdöbbentem és nehezen is fogadtam el, hogy bizony Brenna egy olyan törzs között lel - számos kaland és vita  után - családra és boldogságra, akik előtte a szeme láttára  mészárolták le a családját, a megmaradtakat megerőszakolták, majd rabszolgasorba kényszerítették őket és elvárták tőlük, hogy minden további nélkül törődjenek bele sorsukba, sőt mi több, legyenek teljesen elégedettek vele, önként adják testüket és szolgálataikat bárkinek, aki épp igényt tart rá.

Brenna, a szilaj hollófekete hajú lány, akit az apja fiúként nevelt, volt az egyetlen, akit a büszkesége nem engedett fejet hajtani és makacsul küzdött ura és családja ellen. Garrick lett az gazdája, aki a lányt apjától kapta ajándékba és annyi szerencsém volt vele, hogy ő inkább egy kereskedő, mint portyázó, öldöklő viking, így nem kellett akkora ellenszenvet leküzdenem vele szemben. Viszont a nyilvánvaló vonzalom tartott csak vissza attól,  hogy néhány ágyjelenetet véresen komoly erőszaknak vegyek.
A történet kifejezetten hosszú hónapokat ölel fel, Garrick hetekre-hónapokra hagyja magára Brennát, néhány vita is sokára ér véget és közben az írónő mindenféle embert próbáló kalandokba hajszolja szegény lányt. Kissé halhatatlannak tűnik, mert túlél mindenféle betegséget, merényletet, balesetet, kalandtúrát a fjordokban és őszintén ez már kissé soknak tűnt, enélkül is egyértelművé vált, hogy a lány nagyon is "legény" a talpán, egy harcos amazon.

Alapvetően a civakodás tetszett, Garricket egy idő után még meg is lehet kedvelni, de maga a viking életmód és szokások határozottan fel tudtak dühíteni.

3,5 pont

* * * * *

A trilógia legjobbja:

Kiadó: Gabo, 2012 
Oldalszám: 416
Ár: 2290 Ft

Lángoló tüzek

Kristen Haardrad & Royce Wyndhurst

21 évvel később...

Kr. u. 873

 

Kristen Haardrad bátran állta Royce dühödt pillantását. A foglya volt ugyan Wyndhurst urának, de elhatározta, a rabszolgája nem lesz soha. A lány mit sem tudott a férfi szívében dúló gyűlölet okáról, sem az iránta érzett emésztő vágyról. A nagy hatalommal bíró szász nemesúr méltó vetélytársra talált a viking szépségben – mindketten büszkék és erősek voltak, ám egy nap leomlott a kétely és bizalmatlanság fala, és a mindent elsöprő szenvedély egymás karjaiba űzte őket.

Vikingek ide vagy oda, ez bizony nem sokban különbözött egy jóféle (angolszász) középkori történttől, hiszen Kristent félresikerült férjfogó kalandja a szászok földjére vezette. Volt a sztoriban kellő tűz, humor, parázs vitáktól volt zajos és határozottan a két erős egyéniség összecsapásai és veszekedései adták a történet sava-borsát.
Kristen tagadhatatlanul Brenna lánya, makacs, nagyszájú teremtés, aki humorosabb és jóval kacérabb anyjánál. Egyáltalán nem szégyelli bevallani vonzalmát és ujja köré csavarni kiválasztottját. Ő is futott ugyan feles köröket a szeretkezés pálfordító voltába vetett hite miatt, amelyet rendre duzzogás követett, de ugyan mely romantikus hősnő ne okozna olvasójának némi fejfájást, de tényleg csak rövid időre csóváltam a fejem rajta.
Royce-nak esélye sem volt a lány vonzerejével szemben, és biz'isten nem is küzdött annyira a vágyai ellen, sőt néha kifejezetten romantikusra vette a figurát. Ha pedig a helyzet úgy kívánta, akkor rabszolgája felett minden további nélkül gyakorolta neki járó jogait, és mégis kevésbé tűnt vadembernek, mint (leendő) apósa volt. Garrick és Brenna, a két aggódó szülő is sietett lányuk megmentésére és szinte azonnal mosolyra fakasztottak, de az immár férfivá érett Selig, az elsőszülött báty is bizonyította húga iránti szeretetét és talpraesettségét.
Határozottan jót szórakoztam olvasás közben.

4 pont

* * * * *

Kiadó: Gabo, 2012 
Oldalszám: 364
Ár: 2290 Ft

Egy langyi sztori:

Add meg magad, szerelmem

Lady Erika & Selig Haardrad

6 évvel később...

Kr. u. 879

Miután tévesen kémnek nézték, Selig Haardrad, a viking iszonyú szenvedéseknek volt kitéve Gronwoodban, Lady Erika börtönében. Egy gondolat tartotta életben, a bosszú.Amikor a sors a kezébe juttatta a szőke hajú ellenséget, Selig elhatározta, hogy megtöri a kőszívű lány büszkeségét. Arra azonban még lázálmaiban sem gondolt soha, hogy a végén őt is legyőzi az érzéki vágy és a diadalmas szerelem.

Édes, drága Selig, az Áldott!

Láttalak téged megszületni, láttalak angyalarcú férfiként, a női nem nagy hódolójaként, akiért epekednek a hölgyek. Látom mennyire szereted a családod, a húgodat, és azok gyermekeit, látom, hogy bátor vagy, egy jó ember. Ezek után kérdezem én, hát így kell viselkedni? Te nem ilyen vagy, szóval szégyelld magad! Csalódtam benned!

Ahogy csalódtam kissé a kötetben is. Hogy miért?

1. Egy pindurit unalmasnak találtam.
2. Rendkívül lassan indult be, túl kellett lépnem egy hosszabb visszatekintésen az előző kötetről (mondjuk ezt még megértem, hiszen sok év telt el az eredeti megjelenések között), politika mesedélutánon, félholt utazáson, mire végre egy levegőt szívhattak a leendő szerelmesek, de Selig azután még sokáig nyomta a betegágyat és felépülve sem lett jobb kedve egy igazán élvezhető szerelmi játszmához.
3. A szereplők (főleg az előző hősökhöz, hősnőkhöz viszonyítva) színtelenek voltak, nem volt bennük igazi jellem, szenvedély. Selingtől sokkal jobb alakítást vártam, mert őt már ismertem valamelyest és az elején még ígéretes is lehetett volna, de elrontotta. Erika pedig az első perctől szürke volt, és sajnos az is maradt.
4. Szerintem nem volt a történetben perzselő vágy, sem játékos évődés, alig volt igazán romantikusnak mondható jelenet. A veszekedéseket sem élveztem úgy mint előtte.  Az írónő tehát most nem tudta jól ábrázolni a vonzalmat és ahogy Selig, én is úgy gondolom, Odin tudja csak mikor alakultak az érzések szerelemmé.
5. A bosszú eltúlzott és haszontalan volt. A kezeljük úgy a rabszolgát, mint egy kutyát, azaz láncra verve a sarokba, nagyon, de nagyon nem tetszett. Sokkalta megalázóbbnak éreztem, mint a másik két nő esetében.
6. Akadt néhány szerintem felesleges nézőpontváltás is, olyan szereplőkre, akinek jelenléte szinte említésre méltó se volt.

Ami viszont örömmel töltött el, hogy Selig szülei, húga és sógora most is szerves része volt a történetnek. Garrick és Brenna még sok-sok év múltán is szenvedélyesen szereti egymást, Kristen és Joyce pedig változatlanul évődve veszekednek, így ők négyen adtak némi humort a történethez. Szimpatizáltam Erika árnyékával, az óriás vikinggel,  a félelmet keltő szófukar Turgeisszel is.

A Lángoló szívekhez hasonlóan ezt a történetet is jobban uralta az angolszász hangulat, mint a viking, pedig belőlük most nem volt hiány, hiszen míg Selig és családja norvég, addig Erika a dán vikingek közé tartozik.

3 pont

Nem mondom, hogy nem érződik a történeteken, hogy az  írónő nagyon korai könyvei, sőt mi több, a Fagyos tüzek úgy látom az első (1980), és számos közös vonás és alapszituáció (rabszolgasorba kényszerített, láncra vert nő, sebzett szívű vagy bosszúálló férfi, családi ellenség) jellemzi a trilógiát, mégis, azért egész tetszettek. Bár nem keltettek bennem vonzalmat a viking férfiak iránt, sőt áldom az isten, hogy ennyit fordult a világ, mert nem élvezném, hogy egy férfi tulajdona legyek, aki kénye-kedve szerint eladhat, megverhet, megerőszakolhat, tálcán nyújthat át néhány (pásztor)órára barátainak. Viszont a főhősök általában a körülményekhez képest, azért a jobb emberek közé tartoztak és ez sokat segített, hogy könnyebben szemet tudjak hunyni a barbár valóság felett.

Pokoli csók

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 256

Ár: 2290 Ft

A novellákat alapvetően vérszegény olvasmányoknak tartom, többnyire úgy érzem, hogy a fél fogamra sem elegeket, viszont ha a kedvenc műfajaimban íródnak, akkor nehezen állok ellent nekik. A Pokoli csók már csak azért is vonzott, mert az öt szerző közül négytől már volt szerencsém teljes regényt, sőt mi több teljes sorozatot olvasni. Ami viszont meglepett, az a kiadó volt, hiszen számomra a Gabo teljes mértékben a (történelmi) romantikus vonalat képviseli, ezek a novellák pedig igencsak ifjúsági szinten mozognak, annak is inkább a fantasy területén. Viszont mindegy is, hiszen a könyvet már kiadták, a vámpírrajongók talán örültek is, én pedig így olvasás után kissé megkérdőjelezem, hogy volt-e értelme papírra nyomni a történeteket.

1. Richelle Mead - Napfény 

Eric Dragomir az érettségi után, kissé komor hangulatban készül kilépni a nagybetűs életbe. Egy tragédia emléke vetül rá, apja akarata vezeti a kikövezett úton, de a nagy döntések előtt még barátaival és barátnőjével épp egy buliba tart, ahol  találkozik egy lánnyal.

Szerintem nem hazudok, ha azt mondom, hogy Richelle Mead neve egyet jelent a Vámpírakadémiával, annak ellenére, hogy teremtett szukkubusza, Georgina Kincaid is hódít már egy ideje hazánkban. Ez a kötet is a VA világában játszódik, a sorozat előtti időkben, pontosabban egy generációval azelőtt. Eric Dragomir neve szerintem nem hangozhat ismeretlenül a rajongónak, és azonnali kíváncsiságot von maga után.

A novellák közül ezt tartom a legjobbnak. Jó volt, hiszen rövidsége ellenére teljesen kerekre sikeredett, volt benne romantika, akadt némi izgalom is. Kissé klisés, de legalább úgy éreztem, tényleg éreznek a szereplők.

4 pont

2. Alyson Noel - Kelts életre! 

Danika, a fiatal művész lány azon kiválasztottak egyike, akik lehetőséget kaptak, hogy Angliába utazva, egy gótikus kastélyban részt vegyenek egy művészeti kurzuson. Azonban úgy tűnik, hogy néhány szolgálót kivéve nem érkezett meg senki, de végül csak feltűnik egy srác.

Nem túl meglepő a történet, Danikáról nem lehetne elmondani, hogy túl okos lenne, és nehéz vakságát arra fogni, hogy művész lélek. Azonban erre a történetre tudnám mondani leginkább, hogy igazi hangulatot árasztott magából. Gótos, sötét, kis Dorian Gray érzés.

Nagyjából egy szinten áll az Evermore sorozat színvonalával, már amennyit az első kötet alapján meg tudom ítélni.

3 pont

3. Kristin Cast: Idefent 

Biztos nagyon művészien, benyomásokkal és absztrakt módon akarta az írónő az olvasó tudtára adni, hogy miről is szól a történet, viszont ha engem kérdeztek, akkor ez a néhány oldal csupán véletlenszerűen kiválasztott szavak kusza halmaza. Talán volt egy lány, talán volt két fiú, voltak vágyak, őrültség, téboly, bosszú. Viszont felmerül a kérdés, hogy lány volt és fiúk? Vagy állatok? Vagy bármi, amit akarsz? Hol? Hol van, mi Idefent és Odalent? Én nem tudom, számomra ennek nincs értelme.

0,25 pont

4. Kelley Armstrong - Vérmacska 

Egy fiatal, genetikailag módosított vámpír lány elrablása után felébredve két sráccal találja magát egy zárkában. Cél a menekülés.

Igaz, hogy Kelley Armstrongtól még csak a Sötét erő trilógia első kötetéhez, A szellemidézőhöz volt csak szerencsém, de az alapján is fel tudom fedezni a karakterbéli hasonlóságokat, még ha két különböző sztoriról van is szó. Nincs is ezzel baj, de ahogy Chloé és barátai, így Katjana és a két srác sem lett különösebben szimpatikus. Maga a történet pedig olyan, mintha egy teljes regény, sőt akár egy trilógia közepét kiragadtuk volna. Volt előzménye, amire akad néhány utalás, hogy ne tapogatózzunk olyan vakon, és érezhetően benne van a folytatás íze is.

3 pont

5. Francesca Lia Block - Lilith 

Volt egy fiatal fiú, aki álmaiban egy más bolygón élt, majd találkozott Lilith-tel, aki megváltoztatta…

A legrövidebb történet, alig húsz oldal, és hiába volt érhetőbb, mint Kristin Cast halandzsája, akkor sem látom semmi értelmét. Az írónőnek így nem igazán sikerült felkeltenie az érdeklődésem más történetei iránt. 

0,25 pont

Johanna Lindsey - Foglyom vagy, szerelmem

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 422

Ár: 2290 Ft

Mondhatnám, hogy Johanna Lindsey az egyik kedvenc romantikus szerzőm, hiszen ő alkotta meg a Malory család történeteit, amelyek bizony a kedvencek között vannak, viszont a nagy imádat ellenére sem rohantam a többi könyvét elolvasni. Nem csak a régieket nem olvastam, de még az újakat sem nagyon. Általában hiányzott az azonnali lelkesedés egy-egy megjelenő újdonsága kapcsán, de a várólistámat azért gazdagítottam velünk. Szerintem hasonló sorsra jutott volna ez a könyv, a csodás borítója ellenére is, ha nem lett volna az online olvasható első oldalak legtetején az 1152-es évszám. Ennyi elég is volt, hogy azonnal akarjam, hiszen imádom a történelmi romantikát, és az utóbbi hetekben meg is szaporodott az itthoni gyűjteményem, és akkor már ez sem maradhatott ki.

A történet:

Adva van egy fiatal szűz leány, akit a féltestvére egy vénemberhez kényszerített feleségül, hogy egy gyerek révén szerezzen magának hatalmat és hadsereget. Csakhogy az újdonsült férjet a nászéjszaka előtt utoléri a halál, így pedig örökösről szó sem lehet. Azonban Gilbert hatalomvágya határtalan, ezért rögtönözni kényszerül, és Rowena nem menekül meg szüzessége elvesztésétől, hiszen egy lekötözött férfit hoznak neki, és némi jó tanácssal látják el a tudatlan lányt a gyereknemzésről... Warrick vesztét szőke haja és szürke szeme okozza és három napi raboskodás után bosszút forral a lány ellen.

Gondolatok:

Tökéletes példája a gyűlölve szeretni könyvnek. A szereplők gyűlölve szerették egymást, én pedig gyűlölve szerettem olvasni.

Egész hosszú ideig hitetlenkedve, döbbenten, néhol undorodva, haragosan olvastam a könyvet. Nem szokatlan a romantikus olvasmányaimban, hogy a fiatal lányt egy öregúrhoz akarják kényszeríteni, de általában ez meghiúsul, hiszen egy jóképű lovag megmenti a lányt ettől a sorstól. Itt viszont eljutunk a nászéjszakáig, ahol a majd százéves kéjenc tata játékra hívja ifjú aráját, hiszen a lottyadt fütykös magától már nem fog harcra készen állni. Azonban mindenki szerencséjére az öreg már olyannyira nem bírta, hogy nemhogy a lányra, hanem egyszerűen a padlóra zuhant. Kissé fel is lélegeztem, de aztán jött a helyettes láncra kényszerítése, amelyről a fülszöveget olvasva még azt hittem kissé vicces is lesz, de itt szinte szó szerint megerőszakolás történt, amely bár nem volt olyan brutális, de mégis csak erőszak. Szegény lányt is elég célirányos utasításokkal látták el, kissé primitív módon, amelyhez megint nem vagyok hozzászokva, pedig olvastam már egy s mást. De a három nap hamar eltelt és megint feléledt bennem a remény, hogy az újbóli találkozás, a bosszú már szórakoztató lesz. Csakhogy akkor még nem tudtam Warrick bosszúszomjas oldaláról és megint nem azt kaptam, amit vártam. Csökönyös szamár volt, dühvel telve, aki a szemet szemért revans után is tovább gyötörte, alázta a lány. Szinte már emberszámba sem vette, mintha csak piszok lenne a csizmája sarkán, és hogy meghallgassa mentségeit, okait, múltját... áááá.... őt ilyenek nem érdeklik, csak amit vele tett. Közben meg a férfi is a nő rabjává vált, nem csak ő gyötörte a nő testét, de ezzel saját maga alatt is vágta a fát, mert a vágytól már majd eszét vesztette, de akkor is oly sokáig tartotta magát a bosszúhoz.

Sajnálom kissé, hogy Rowena ennyire le lett alacsonyítva és alig mutathatta meg, hogy nem csak szép, de okos is, bár rendkívül befolyásolható. Jó lett volna, ha az édesanyja és Lord Sheldon hamarabb megjelenik. Warrick pedig lehetett volna kevésbé seggfej, nagyon sok idő kellett, hogy levetkőzzem ellenszenvem vele kapcsolatban.

És hiába tűnik úgy, hogy taszított a bevezetés, dühített a folytatás és igen a szereplőket is több esetben püföltem volna, de akkor is valahogy átjött egy megszokott romantikus macska-egér játék, amit minden vegyes érzelmemmel együtt szerettem olvasni. Néhol kissé perverz, talán nyersebb, mint egy átlag történelmi romantikus, de az ellenállás, a vágy és a kor azért még mindig szórakoztató.

4 pont

Julia Quinn - Bevelstoke trilógia

Már régóta lehetett tudni, hogy idén fog érkezni egyik kedvenc romantikus írónőmtől, Julia Quinntől, a Bevelstoke trilógia. Amit azonban cseppet sem gondoltam volna, hogy a hosszan tartó hírzárlat után egyszer csak közlik, hogy a július lesz az a csodás hónap, amikor kézbe vehetem mindhárom történetet, ráadásul olyan szép és csábító borítókkal, amelyeknek akkor is nehéz lenne ellenállni, ha nem ismerném az írónő eddigi munkásságát.

Azonban a történeteket olvasva előtérbe került a "szőrös szívem", és bizony hiába élveztem az olvasást, mégsem éreztem végig azt az elsöprő humort, könnyedséget, mint a Bridgerton széria esetén, bár ennek ellenére is kötelező darabjai a gyűjteményemnek és máskor is elő fogom venni őket.

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 400

Ár: 2290 Ft

1. Miss Miranda Cheveer titkos naplója

Miranda Cheever - Nigel Bevelstoke (Turner vikomnt)

1810. március 2.
Ma szerelmes lettem.
Tíz éves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tíz évesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tíz évesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert.
Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, amelyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül…

Számomra a trilógia legkedvesebb kötete, amelybe nem óhajtok igazán belekötni, mivel a történet befejezése annyira meghatott és kompenzálta azt az időszakot, amikor Thurner gyáva fafejként elmenekült a lány elől, majd kínlódik a szeretlek szóval, miközben minden tette az érzéseit bizonyítják, és csupán a nagy megdöbbenésre várunk, amikor hirtelen fejbe vágja a felismerés, hogy ő bizony szerelmes. (Hát igen,  ezek a romantikus történetek már csak ilyenek...)

A szimpátiámhoz nagyban hozzájárultak a kedvelhető szereplők, legfőképp Miss Miranda Cheever, akit józan ésszel, tartással és nyugodt jellemmel áldott meg a sors, na meg persze egy adag feminizmussal, amelynek okán összetűzésbe keveredett egy maradi könyvesbolti eladóval, amely a történet talán legviccesebb jelenetét produkálta, legalábbis én jót derültem rajta.

Turnernek megbocsátom romantikus karakterhez illő ostoba viselkedését és emlékeimben inkább az első találkozást, az első együttlétet és a megható befejezést őrzöm meg. Engem levett a lábamról, bár a történet folyamatos magázásába kevésbé illett a "cicus" becézgetés, de e felett is könnyen szemet hunyok, mert a "maga kis bolond" még annál is többször szerepelt, és ezzel folyamatos mosolyra késztetett.

Ebben a történetben a középső és egyben a második kötet Bevelstoke-ja, az egyedüli hölgy, Olivia is élvezte a szimpátiám, hiszen ekkor még a hű barátsága, segítőkészsége került előtérbe. Hirtelen természete, nagy szája ellenére is, elég intelligensnek tűnt, azonban saját kötetében megváltozott róla a véleményem. Mindenesetre ez a történet humor és báj terén mindenképpen a legjobban sikerült Quinn darabok egyike a rangsoromban.

4,5 pont

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 397

Ár: 2290 Ft

2. Ami Londonban történt
Olivia Bevelstoke - Harry Valentine

Amikor Olivia Bevelstoke-kal közlik, hogy az új szomszédja állítólag megölte a menyasszonyát, egyetlen percig sem hiszi el. De azért nem állja meg, hogy ne kémkedjen a férfi után, biztos, ami biztos. Lecövekel az ablakánál, a függöny takarásában, és csak figyel, és vár… és felfedez egy hihetetlenül érdekes embert, aki határozottan készül valamire. Sir Harry Valentine a hadügyminisztérium egy unalmas részlegénél dolgozik, ahol a nemzetbiztonság szempontjából fontos dokumentumokat fordít. Bár ő nem kém, megkapta a szükséges kiképzést, így amikor egy gyönyörű szőke nő figyelni kezdi az ablakából, azonnal gyanút fog. És épp, amikor úgy dönt, hogy a lány nem több egy bosszantóan kotnyeles elsőbálozónál, megtudja, lehetséges, hogy Lady Oliviát eljegyzi egy orosz herceg, aki viszont, lehetséges, hogy összeesküvést sző Anglia ellen. Amikor pedig Harryt utasítják, hogy kémkedjen Olivia után, rádöbben, lehetséges, hogy még ő maga is beleszeret a lányba…

Van egy olyan érzésem, hogy azon kevesek közé tartozom, bár az sem kizárt, hogy én vagyok egyedüli, akinek ez a  könyv egy kissé unalom volt. Kivételt képeztek a 11. és a 20. fejezet közötti történések, és a nem hagyományos, de annál romantikusabb lánykérés. Egyáltalán nem tudok egyetérteni azon véleményekkel, mely szerint ez a kötet lenne az egyik leghumorosabb Quinn könyv, hiszen szinte végig hiányoltam egy jóízű nevetést, vagy legalább egy szélesebb mosolyt, és hogy Olivia és Harry zseniális páros lenne... hát nem az én szememben. Olivia végig bosszantó volt, viszont csak roppant nevetséges indokokat tudok felhozni ellene. Ne tessék kinevetni, de bökte a csőröm, hogy a hölgy könyvet nem olvas, csupán újságot, ha mégis kezébe adnak egy fiktív történetet, hát lapozgatva részleteket olvas itt-ott és gaz módon az utolsó oldalra lapoz. Fejben azonban időről időre néhány soros skiccekkel szórakoztatja az olvasót (de nem engem). Na de, félre a is tréfával, hiszen az intelligensnek beállított lány ugyanolyan könnyelműen ugrik a pletykára, mint kortársai, és szentül hiszi, hogy oly ügyesen műveli kémkedést, hogy a megfigyelt úriember észre sem veszi, de ha már a lebukás megtörtént, dacosan, állat megemelve úgy dönt, ő bizony nem kedveli szomszédját. Harry válasza sem különb, hiszen ő is nyíltan kimutatja ellenérzéseit és a történet egy jelentős része e két ostoba bolond - számomra kissé sótlan - szurkálódásaiból áll, amelyet fűszerez egy orosz herceg, akinek akkora arca van, hogy csoda ha befér a bálterembe, mégis olyan érzésem volt, mintha maga Quinn sem tudta volna eldönteni, hogy pozitív vagy negatív figurára akarja formálni. A kérdést a végjáték döntötte el, amelyet az egyik legfeleslegesebb jelenetnek tartok a történetben, számomra bosszúságot, nem izgalmat tartogatott.

Azonban pozitív dolgokról is tudok szót ejteni, hiszen olyan százötven oldalon keresztül tudtam maradéktalanul szórakozni is. Amint megtörténik az az igazán romantikus esemény, hogy a két szereplő az ablakban állva olvas egymásnak, nem tudtam mást tenni, mint megenyhíteni "kőkemény szívem" és élvezni a lassú egymásra találást, az epekedést, a lopott perceket, és igen, akad néhány nagyon is élvezhető párbeszéd. Kissé vidultam egy újabb idegeken táncoló Symthe-Smith előadáson, amely oly ismerősen csengett. És hát nem zárhatom soraim anélkül, hogy meg ne említeném Sebastian Greyt, azt könnyed humorú, nőcsábász csirkefogót, aki elorozta a főszerepet a harmadik Bevelstoke testvértől. Mr. Grey kétségkívül emlékezetes karaktere az írónőnek, nem lehet mást mondani rá, mint hogy elbűvölő, akinek egy másik oldaláról ekkor még csak sejtéseim voltak.

3,5 pont

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 392

Ár: 2290 Ft

3. Tíz dolog, amit szeretek magában
Annabel Winslow - Sebastian Grey

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka. 

2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban. 

3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent. 

4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza. 

5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára. 

6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával. 

7 botrányos, 

8 élvezetes és 

9 nagyon pajzán, és a végeredmény: 

10 boldog befejezés.

Kissé meglepőnek találom, hogy a Bevelstoke trilógia nem a három Bevelstoke testvérről szól, de Winston oly keveset szerepelt, hogy nem is bánom különösebben, Sebastian sokkal jobban felkeltette az érdeklődésem. Az előzőekben említett sejtésem már az első fejezetben be is igazolódott, és ennek roppant mód örültem, hiszen több megmosolyogni valót tartogattak így a beszélgetések.
Kötözködő énem azonban újfent nem bírt magával és egész pontvesztéssel torolta meg azt a gaztettet, hogy az idegeimre mentek a pletykaéhes, képmutató, kárörvendő perszónák látogatásai, mikor szegény hősnőnket számkivetettségbe taszította a két viszálykodó rokon, az örökös után sóvárgó vénember, aki tenyészkanca módra méregette kiszemeltjét, és annak unokaöccse, az éppen nyakas módra viselkedő Mr. Grey.
De ha ettől eltekintek, akkor csak azt mondhatom, hogy igazán remekül sikerült romantikus történet, rendkívül rokonszenves szereplőkkel, humorral. Mr. Grey azon fiatalemberek közé tartozik, aki könnyűszerrel lebűvölné rólam is az alsószoknyát, bár meglepő módon egyáltalán nem kapkodta el, hogy Annabellre vesse magát, inkább könnyed flörttel, szellemes beszélgetésekkel hálózta be áldozatát, akit igazán meg se akart környékezni, de hát a körülmények máshogy akarták. Annabell igazi vidéki lány, aki az egyenes beszédet szereti, aki nem is akarja megérteni az arisztokrácia dolgait, mégis kénytelen e társaságban mozogni, ha házassága révén akarja eltartani a családját, de hát a szerelem közbeszól.
Nagymamája aztán igazán fura figura, igazán sokáig titkolta mulatságos oldalát, de megmentőként tűnt fel a befejezéshez közeledve, hiszen humorral elütötte a Mr. Newbury által agyoncsapott jelenetet. És ha már Mr. Gyűlölködő, akkor megemlíteném, hogy kis hiányérzet maradt bennem, hiszen nem értettem meg a lord mélységes gyűlöletét unokaöccsével szemben. Valami magyarázatra számítottam, amit sehogy sem kaptam meg.
Sebastian oldaláról szinte kötelezően bukkant fel a Valentine házaspár, azaz Harry, akinek szerepe leginkább a szótlanságban és hümmögésben testesült meg. Felesége, Olivia azonban az arisztokrácia nagyasszonyaként tündökölt és terelgette Annabellt és Sebastian a helyes út felé, kár, hogy most sem vált a szememben szimpatikussá.
A kötet mindenképpen szórakoztató volt, kellően humoros, romantikus, másodiknak tekintem a trilógia kötetei között. 

 4 pont

A Bevelstoke-ok, mint család kevésbé tartoztak össze a szememben, mint a Bridgertonok, bár nekik csak jóformán két kötet állt rendelkezésükre. Kissé hiányoltam a szereplők átjárását a történetek között, a Bevelstoke szülőket pedig teljes mértékben, pedig mind a ketten jó egészségnek örvendenek.
A legszerethetőbb hősnő szerepét személy szerint Mirandának adnám, míg a férfi oldalról Sebastian Greyt tüntetném ki e címmel.

Julie Garwood - Buchanan fivérek

Talán az első Karen Rose könyvem után gondoltam úgy, hogy több romantikus krimit kellene kézbe vennem. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, a skót történeteivel már kedvencé vált Julie Garwood krimijeihez nyúlni, hiszen a Buchanan sorozat már akkor jelentős számú kötettel büszkélkedhetett. Azonban azon kívül, hogy várólistára tettem a könyveit, nem léptem a tettek mezejére, csak halogattam az olvasást. 

Talán még ma sem kezdtem volna el a sorozatot, ha nem hiszem azt Az ideális férfira, hogy teljesen különálló krimis történet, de miután már beszereztem, megvilágosodtam, hogy ugyan nem kötelező ismernem az előzményeket, akkor is a sorozat darabjának illik elkönyvelnem. Vagy talán mégsem? Bár a lényegen nem változtat. Miután pedig elolvastam, nem is törődtem azzal a szabályommal, hogy sorozatot csak sorjában olvassak és kaptam az épp fellelhető következő könyvtári példány után.

1. Szívtipró  |  2. Kegyes halál  |  3. Ünneprontó  |  4. Halállista  |  5. Lassú izzás  |  6. Árnyéktánc

7. Tűz és jég

Kiadó: Gabo, 2011

Oldalszám: 326

Ár: 1990 Ft

8. Hosszú búcsú

Julie Garwood legújabb regényének csinos és okos hősnője, Lyra Prescott hamarosan befejezi filmes tanulmányait, és fontos döntés előtt áll. Hogy elodázza a bizonytalan jövőt, beleveti magát az utolsó iskolai feladatába, ám a dokumentumfilm a sors különös szeszélye folytán élet írta horrorfilmmé változik.

Lyra fényképezőgépe döbbenetes fotókat rögzít, és egy sor titokzatos esemény meggyőzi a lányt arról, hogy veszélyben az élete. Szerencséjére barátnője, Sidney Buchanan a segítségére siet, és Lyra életében megjelenik a jóképű FBI-ügynök, Sam Kincaid. Ahogy a halálos cselszövés szálai egyre szorosabbra fonódnak körülöttük, úgy mélyül el az egymás iránt érzett szerelmük is. Lyra és Sam egymás kezébe teszi le a sorsát, és együtt szállnak harcba az elszabadulni készülő gonosz indulatokkal…

Sajnos erre csak azt tudom mondani, hogy kissé vérszegény történet.  Hosszú felvezetés, kitalálható történet, közömbös szereplők, balfácán bérgyilkosok.

Majd eltelt a kötet harmada, - amely a kicsit több, mint háromszáz oldalnál olyan százat tesz ki - mire a leendő párocska végre találkozott, és addig csupán unalmas alapozás történt. Megismerkedtünk a Lyrával, iskolai projektjével, családi állapotával és egy Milo nevű bérgyilkos gondolataival. Szinte már az elejétől fájdalmas volt olvasni a fickó szavait, mert az első betűtől lerí róla, hogy nagyon nem százas az ipse. Esze nincs, bérgyilkosnak csapnivaló, de nem kissé nagyra tartja magát és képességeit, pedig csak egy béna fráter. Ezzel már a könyv jelentősen esett a szememben, mert krimi esetében szinte elvárom a briliáns rosszfiúkat, de minimum, hogy kerüljük az ilyen szerencsétleneket. Viszont az írónő csak azért is bepillantást enged a férfi a tetteibe, "fantasztikus" terveibe.
A szereplőkre alapvetően nem lehet panaszom, de olyan közömbösek maradtak, és legfőképpen felejthetők. Sambe nem zúgnék bele, pedig ő tudott mosolyt csalni az arcomra, például mikor a leváltására érkező szexi rendőröknek ajtót mutatott. És a címet is nagyon találónak tartom, tetszik, bár a búcsú előre borítékolhatóan felesleges próbálkozás.
Bár volt lövöldözés, betörés, rablási kísérlet, akkor sem éreztem, hogy bármi izgalmat éltem volna át olvasás közben. A rosszfiúk és a háttérben feszülő rejtély nem túl csavaros és a legkevésbé sem meglepő, amelyet nem is bántam volna igazán, ha valami ellensúlyozta volna.

Nem mondom, hogy megbántam, hogy elolvastam, egyszer azt a néhány órát megérte, de egyáltalán nem lettem lenyűgözve.

(Bár nem állíthatom biztosan, de szerintem a sorozat korábbi kötetiből csupán Alec Buchanan és társa Jack MacAlister lehetett már régi ismerős, és bár előtte nem találkoztam velük, nem éreztem, hogy bármiről is lemaradtam volna. Igaz ugyan, hogy valószínűleg lelőttem Alec kötetének (4. Halállista) végét, de hát enélkül is tudtam volna,  hogy minden rendben zárul majd.)

3 pont

Kiadó: Gabo, 2012

Oldalszám: 340

Ár: 1990 Ft

9. Az ideális férfi

Az ember néha a legszörnyűbb körülmények közt találja meg a szerelmet…

Dr. Ellie Sullivan befejezi rezidensi évét a kórház baleseti sebészetén, élete azonban fenekestől felfordul, amikor a parkban kocogva szemtanúja lesz, amint egy FBI-ügynököt lelőnek. Ő az egyetlen, aki látta a lövöldöző arcát, és azonosíthatja a kegyetlen, modernkori Bonnie és Clyde párost. Ellie hirtelen egy nyomozás közepén találja magát… egy nyomozás közepén, melyet a kihívóan jóképű Max Daniels ügynök vezet.
Bár Ellie kétségtelenül vonzódik a férfihoz, a higgadt, gyakorlatias ügynök távolról sem az az ideális férfi, akiről mindig is álmodozott. El sem tudja képzelni az életében, vagy szülei dél-karolinai otthonában, ahová húga esküvőjére indul haza.
Ám a férfi mégis felbukkan Winston Fallsban.
Max tájékoztatja Ellie-t, hogy a tetteseket elfogták, és a lánynak tanúskodnia kellene. A gond csak az, hogy korábban is elfogták már a bűnöző párost, ám mire tárgyalásra került a sor, a tanúkat megfélemlítették, vagy eltüntették. Max Ellie árnyékául szegődik a tárgyalásig, és arra sem kell sokat várni, hogy – miközben golyók röpködnek körülöttük – kipattanjon kettejük között az a bizonyos szikra…

Határozottan jobban indult és jobban is folytatódott, mint a Hosszú búcsú.

Mind Ellie, mind Max elnyerte szimpátiám, bár Max Davis, mint pasi, - Samhez hasonlóan - nem tudott kellően feltüzelni. A doktornő azonban talpraesett, határozott, okos, bátor, kellemesen humoros és szarkasztikus, amely igen szimpatikussá teszi. Egy fiatal zseni, aki tudja magáról mennyit ér, és nem is kisebbíti érdemeit.

Mondhatni két szál mozog a háttérben, hiszen egyrészről Ellie-t, mint - nem túl sokat látott - szemtanút meg kell védeni, a személyi testőr szerepére pedig Max önként jelentkezik, másrészt azonban a szülővárosába visszatérve egy régi zaklatóval is le kell számolni, immár véglegesen, hiszen a lánynak már elege van a menekülésből.

Nincs túl sok csavar a történetben, amely kiszámíthatatlanná tenné, de az aktuális bérgyilkos néhány fokkal jobb karakter és a krimiszállal alapvetően ki vagyok békülve, elég élvezetesre sikeredett. Romantika tekintetében Garwoodra eddig sem lehetett panaszom, szeretem, ahogy összehozza a párokat, és most még családi problémákkal is tarkította a történetet. Az egyik hugica egy számító, önző perszóna, akit csak utálni lehet, és akivel Ellie kapcsolata igencsak hűvös és távolságtartó, bár szerintem még így is engedékenyebb, mint én lennék egy ilyen nővel. Azonban Annie, a másik húga, a maga kis történetével helyrebillenti az egyensúlyt a két iker között, hiszen pont annyira szerethető, mint amennyire Ava nem.

Összességében kellemesen történet, bár Garwood akkor is a skót történeteiben verhetetlen.

És hogy mennyire is tartozik a Buchanan sorozathoz? Őszintén nem tudom, a neten hol ezt írják, hol azt. Annyi biztos, hogy magában is élvezetes és nemigen bukkannak fel régi szereplők.

4 pont

E két könyv is tovább erősítette bennem azt a véleményt, hogy ha alapvetően (történelmi) romantikus regények szerzői igyekeznek krimivel fűszerezni történetüket, akkor ne számítsak érdemi rendőri nyomozásra és az aktuális FBI ügynökünk is jóformán csak testőri szerepben fog tetszelegni, és az összezártság megteremti a romantika, vágy, szex, egy párkapcsolat alapjait. Ezek a művek nem fogják különösebben megdolgoztatni az agytekervényeim, nagy rejtélyeket nem tartogatnak és az izgalmak is csak a jobban sikerült műveket legyezgetik, viszont ennek ellenére is legalább egyszeri alkalomra elégséges olvasmányok.

Julie Garwood - Gyengéd lovag

Időről időre úgy érzem, hogy szükségem van egy-egy középkori romantikus történetre. Kell nekem, mert romantikus lelkem éhezik az ilyesfajta szerelmi civódásra és a műfaj teljes mértékben megbízható, hiszen minden könyvben megtalálom azt, amivel első látásra levett a lábamról, ami egyenlő a műfaj jellegzetességeivel: a megszokott karakterekkel, a mosolyra késztető szópárbajokkal, a (leendő) házastársak lassú és igen hangos összecsiszolódásával. Nélkülözhetetlenek a közös lovaglások, a várkastélyok és az angol vagy épp skót föld. Szinte mindig ugyan az, de minden történet mégis egy picit más.

Julie Garwood könyve volt az első áldozatom és azóta is az írónőt tartom elsőszámú kedvencemnek, ha középkori történetről van szó, bár be kell vallanom, számos könyv áll még előttem a témában.
2011-ben került újra kiadásra a Gyengéd lovag, de azóta is csak szemeztünk egymással. Csábító ár, az írónő neve egyfajta garancia számomra, mégis csak egy könyvtári példányra tettem rá a mancsom, hiszen a mai világban már jól át kell gondolni mire is adjuk ki a pénzt. Nem áradoztak róla túlságosan, így kicsit féltem, hogy talán egy gyengéd lovag története is gyengére sikerül, de félelmem alaptalan volt. Újfent remekül szórakoztam.

Elizabeth Montwrightnek sikerül megmenekülnie attól a mészárlástól, amelyben majdnem az egész családja elpusztul, és amely elűzi ősei otthonából. Bosszút esküszik, és parasztruhába bújva tér vissza a családi fészekbe, hogy segítséget kérjen a nagy hatalmú Geoffrey Berkley bárótól, aki időközben kiűzte a gyilkosokat.

A báró meghallgatja a panaszát, de elutasítja a kérését. Ugyanakkor elhatározza, hogy elcsábítja szépséges alattvalóját. Bár Elizabeth megpróbál ellenállni, szerelemre lobban a gáláns lovag iránt, aki mégis igazságot szolgáltat neki, miközben meghódítja a szívét. 

Julia Quinn - Smythe-Smith Kvartett

Ha a zene lenne a szerelem tápláléka…

… a Smythe-Smith lányok nagyon nagy bajban lennének.

Honoria hegedül. Nagyon rosszul.

Daisy hegedül. Tényleg nagyon rosszul.

Iris elég jól csellózik, de ugyan ki hallaná meg ezt a hegedűk hangjától?

És szegény Sarah, aki zongorázik, megesküdött, hogy soha többé nem játszik közönség előtt.

De a család minden évben zeneestet rendez, és minden évben a felismerhetetlenségig szétcincálják Mozart muzsikáját.

Találkozhattak már a Smythe-Smith családdal, a Bridgertonok szemszögéből ismerhették meg őket…

Most a hölgyekkel közvetlenül is találkozhatnak.

Oh, igen, még én is emlékszem, hogy a Bridgerton család egyes tagjai bizony mindig megtisztelték jelenlétükkel ezt a hírhedté vált eseményt és kötélidegekkel hallgatták végig a borzalmas előadásokat. Emlékszem még Hyacinth és Gareth sziporkázó beszélgetéseire az első közös (zene)estéjükön, Penelophé és Lady Danbury heves tapsaira, amivel támogatást nyújtottak a szerencsétlen kvartett hölgytagjainak. És most itt vannak "testközelből" is a Smythe-Smith lányok, akik hagyományból és kötelességből hangszert ragadnak.

1. Mint a mennyben

Honoria Smythe-Smith - Marcus Holroyd

Honoria a Smythe-Smith család utolsó férjezetlen lánya, a sorban is az utolsó, korban jóval lemaradva a testvéreitől. Azonban 21 éves korában célként tűzi ki a mihamarabbi férjhezmenetelt. Azonban a kissé magányos, de rendkívül jóravaló, naiv leányzó a kiszemelt jelöltről megfeledkezve szerelemre lobban bátyja legjobb barátja, Marcus Holroyd iránt, akivel már tizenöt éve ismerik egymást.
A férfi megörökölve a grófi címet sem tudott megszabadulni a múlt árnyaitól és neveltetéséből fakadóan távolságtartó, magányos farkas, aki óvón figyeli barátja húgát, és riasztja el a nem megfelelő kérőket. Azonban az ifjú hölgy férjbecserkésző terve rosszul sül el és így Marcust ágynak dönti a láz, Honoria pedig rohan a segítségére. Természetesen a hírhedt zeneest sem maradhat el, ahol Honoria bátran és józan esze ellenére szinte boldogan vállalja magára a nyilvános kínokat, az este pedig eseményekben gazdagnak és sorsfordítónak bizonyul a számára.

Rendkívül jól indult a történet, hiszen nehéz kibírni mosoly nélkül egy csípőre tett kezű, haragos tekintetű hatéves pöttöm lányka próbálkozásait látni, ahogy igyekszik bátyja és annak barátja társaságában múlatni az időt. Mivel a fülszövegből jóformán semmi sem derül ki, itt tudtam és örültem meg az alapszituációnak, miszerint gyerekkori barátok kerülnek közel egymáshoz. Majd jöttek az első „véletlen” találkozások, és szintén vigyorogva olvastam Honoria álvakondtúrásos munkálkodását, aminek következtében - ha csak említés szintjén is -, de Gregory Bridgertonnak is szerep jut.
Ezek után azonban azt kell mondanom, hogy sajnálatomra a történések jelentős ideig egy bizonyos esemény körül összpontosultak, mégpedig, hogy a gyógyításban tapasztalatlan lány igyekszik életet lehelni a mormogó, lázban égő Marcusba. Kis távolságtartással és bizony egy hangyányi unalommal olvasgattam Honoria csacsogását, amely egyben elismerem egy kedves gesztus volt, de a szinte végig eszméletlen férfi mellett magában beszélő lány nekem egy kicsit furcsán hatott, és szerettem volna mihamarabb a gyógyulás útjára lépni. Számomra túl hosszú idő telt el ápolással, elvéve az időt a későbbi eseményektől, így kis oldalterjedelembe kellett sietősen összerakni néhány nélkülözhetetlen momentumot, így pedig kedvem támadt megdorgálni az írónőt a történet menetének alakulása miatt.
Rövid ideig kacarászhattunk csupán a hevesen vitatkozó Smythe-Smith lányok elkeseredett próbálkozásain, hogy kihúzzák magukat a fellépés alól, de már el is érkezett az este, ahol Honoria egyik-pillanatról a másikra követ el egyáltalán nem baráti tetteket, hogy pár oldallal később már be is csukhassuk a könyvet. Rendkívül gyorsnak és elkapkodottnak éreztem az egymásra találást, hiszen addig - véleményem szerint - alig-alig kaptunk utalást a kölcsönös vagy egyáltalán az ébredező érzésekről, idézőjeles vagy épp majdnem csókocskák csattantak csupán, hogy utána mint a gyorsvonat száguldjanak egymás karjába.

Ami viszont abszolút melengette a szívem, hogy a kedvenceim kedvence, az imádnivaló Colin Bridgerton is megtisztelte a történetet személyes jelenlétével egy röpke párbeszéd erejéig. Lady Danbury sem hazudtolta meg magát és elmaradhatatlan botjával testi sérüléseket okozott vagy épp a nyelvét köszörülte másokon halálos őszinteségével. A mindig csak emlegetett báty - és mint később kiderült számomra a következő kötet főszereplője - is befutott a végére, hogy néhány másodperc alatt felkeltse az érdeklődésem.

Mindent összevetve egy Quinn könyvhöz híven bájos és megmosolyogtató volt, de Honoria és Marcus akkor sem lépett be a kedvencek sorába, csupán kellemes órákat okoztak.

4 pont

Ezt pedig az írónő honlapján találtam és nagyon megtetszett.

Nora Roberts - Menyasszonyok sorozat

"Nora Roberts négy részből álló regénysorozatának címszereplője a négy gyerekkori barátnő, Parker, Emma, Laurel és Mackensie. Kislány korukban mindig esküvőset játszottak, felnőttként pedig megalapították a Kézfogó rendezvényszervező ügynökséget. "

Igazából nem vagyok egy nagy Nora Roberts fan, hiszen eddig csak a Kör trilógiát olvastam tőle, illetve a J.D. Robb néven írt Halálos sorozatának első két kötetét. Szóval romantikus könyveit még nem. Viszont, ahogy megtudtam, hogy a Menyasszonyok sorozata egy esküvőszervező vállalkozást vezető négy barátnőről szól, nem volt kétségem, hogy el fogom olvasni őket. Mondhatni egy kicsit rá voltam kattanva a megjelenésekre.

Ha őszinte akarok lenne, akkor a címek és a borítók ugyan találóak és illenek az adott főszereplőhöz, mégsem vagyok túl elégedett a borítók tekintetében. Nekem ezek inkább szép fényképek, mint könyvborítók, de ha a tartalom jó, akkor nem szólok egy szót sem. 

1. Látomás fehérben

Mackensie Elliot - Carter Maguire

Az első történet középpontjában Mac áll, a Kézfogó fényképésze, aki az élet meghatározó pillanatait, a PILLANATOT hivatott elkapni. 8 éves korában kapta az első fényképezőgépét és ha nem is rögtön, de hamar rájött, hogy mivel is akar foglalkozni felnőttként, egy önző, pasik és a szerelem után futkosó anya és egy távol élő, nemtörődöm apa mellett. Míg munkájában profi és határozott, addig az elhanyagolt gyerekkor rányomta a bélyeget a kapcsolataira, amikből menekül és túlbonyolít mindent. Viszont jön Carter egy szexi, nagyon nyugodt, első látásra talán egy kicsit esetlen angoltanár, aki nem hagyja veszni a lehetőséget, hogy megszerezze, vagyis inkább megtartsa a nőt, akibe már középiskola óta szerelmes.

Elsőként hadd mondjam el, egy kötet alatt is már nagyon profinak érzem magam az esküvőszervezésben, vagyis az ilyen megbeszélésekben és a fényképészetben. Nagyon sokat foglalkozott az írónő a témával. Nem mondom, hogy minden részletbe belement, de kellőképpen jelen volt az esküvős téma.

A könyv központi témájának tekinthető az esküvői mizéria és az igazi szerelem megtalálása mellett a mély, életre szóló barátság, ahol a felek elfogadják egymást, mindenben egymás mellett állnak. Eddig leginkább ez fogott meg, mint maguk a barátnők. Parker egy kicsit ridegnek, munkamániásnak tűnik, aki mindent megold. Emma az egzotikus szépségű virágkötő, Laurel pedig pedig a cukrász, de foglalkozásukon kívül még nem igen mutattak sokat. Bár mindhárman bizonyították, hogy hű barátok.

Na és a főszereplőnk, Mac... Gyermekkora, szülei és az igazi szeretet hiánya mély nyomokat hagyott benne. Képtelen anyjának nemet mondani, aki mindig csak kihasználja. (Linda teljes mértékben unszimpatikus szereplő, hisztis, akaratos gyereknek tűnt, aki csak követel, de sosem ad.) Az elején egy teljesen határozott, spontán és nyílt nőt látunk, aki nem retten vissza semmitől és aki hirtelen vonzalmat érez egy egyszerű, de szemüvegével és esetlenségével szexi intellektuális férfi iránt, akit eddig észre se vett volna. Amikor azonban komolyra fordulnának a dolgok, összehordott magában hetet-havat, amik számára indokolják, miért is nem lehetnek együtt és miért fog rosszul végződni minden. Ilyenkor egy kicsit megráztam volna, de azért sikerült észhez téríteni enélkül is. 

Carterben azt szerettem, hogy amikor csetlett-botlott, bizonytalankodott egy édes, ennivaló pasit láttam. Viszont olyan hirtelen tudott előbújni belőle az "állat", na jó ez túlzás, inkább a határozott férfi, aki tudja és meg is szerzi, amit akar, hogy olyankor én is csak ámultam.

Imádtam, ahogy izgult, ahogy olvasgatta a listáit, hogy eltervezett mindent és hirtelen váltásban átment irányító, szexi pasivá és az ágyban lepipált mindenkit. Szerettem, hogy annyira nyugodt volt és logikus. Nem hagyta magát, nem győzték meg Mac teljesen alaptalan érvei.

Igazán kellemes könyv, romantikus lelkemnek jót tesz az esküvős téma, Carter határozottan szimpatikus férfi volt, akiről olvasás közben tudtam álmodozni. Kezdésnek jó volt, bár örülnék ha egy kicsit jobban magával tudna ragadni a történet és igazán a szívemhez nőnének a szereplők. 

Nő lévén Jack és Del igencsak felkeltette a kíváncsiságom és már nagyon várom mikor olvashatom az ő kötetüket is, élvezni fogom azokat is, az biztos. 

 

4 pont

2. A boldogság virágai

Emma Grant - Jack Cooke

A négy lány újra visszatér, és ezúttal a szerelemről álmodozó Emma kerül a középpontba. Emma az a lány, aki legtöbb pasival randevúzott, aki a legtöbb ajánlatot kapta, és aki legegzotikusabb szépség négyük közül. De hiába a sok pasi, ő az örök szerelemről áradozik, hiszen a szülei még mindig lángoló szerelme áll példaként előtte. Tudat alatt azonban már régóta vonzódik Jack Cooke-hoz, egy régi kedves baráthoz. Most az események egyre többször sodorják össze őket, és Jakcben is gyorsan felébred a vágy a lány iránt. A probléma abból adódik, hogy Jack fél az elkötelezettségtől, hogy egy nő befurakodjon a jól megszokott életébe.

Azt hittem, hogy Jack jobban fog vonzani, hiszen egy szexi pasi, egy építész. Laza és férfias, de olvasás közben semmi pluszt nem adott. Nem szerettem bele, nem tudtam édesnek tartani, mint Cartert, egyszerűen kedveltem, de semmi több. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne vetném rá magam, ha lehetőségem lenne rá, hiszen az összes felbukkanó pasi kész főnyeremény. :D

Emma már azzal jó pontot szerzett, hogy nem csak remek barátai vannak, hanem egy nagy és összetartó családja is, akiket egy családi összejövetelen meg is ismerhettünk, ezzel pedig az írónő még több szeretetet csempészett a sorok közé.

A konfliktus az elejétől kezdve borítékolva van, amit egyébként Jack részéről egy picit eltúlzottnak éreztem, de ez egy olyan elem, ami sose maradhat ki az ilyen könyvekből.

Az írónő elhintette Del és Laurel kapcsolatának magvait, elkezdte láttatni az olvasó felé a jeleket, amiket a főszereplők még nemigen vesznek észre. Del egyre szimpatikusabb nekem, nagyon tetszett, hogy ennyire védi a „húgait”. Parkert nem különösebben kedveltem eddig, de amint találkozott Malcolmmal rögtön felcsillant a szemem, hogy nekik aztán érdekes sztorijuk lehet. Két ennyire erős személyiség jó kis csatákat vívhat majd a későbbiekben.

Szinte ugyanolyan szórakoztató és romantikus, csak ne lenne benne ennyi szervezkedés.

4 pont

 

3. A boldogság édes íze 

Laurel McBane - Delaney Brown

 

Az olvasás már megtörtént, de vélemény még megírásra vár.

4 pont

4. Mindörökkön örökké 

Parker Brown - Malcolm Kavanaugh

Minden egy fényképpel és egy kék pillangóval kezdődött és most négy boldog menyasszonnyal és egy közös képpel ér véget.

Három lány már boldogan tervezi az esküvőjét, és Parker minden próbálkozása ellenére úgy tűnik, hogy nála is kopogtatott a szerelem. Egy ártatlan csókot követett néhány igen heves és lehengerlő csókcsata és a Kézfogó lelke, a nemesi családból származó üzletasszony egy férfi derekát szorongatva süvít az éjszakában egy motor hátsó ülésén. Parker nyugtalan és zavart, hiszen hűvös páncéljáról Malcolm Kavanaugh nem pattant le, sőt levakarhatatlanul újra és újra feltűnik a lány közelében. Malcolm a volt kaszkadőr, a lehengerlő dumájú autószerelő igyekszik bevenni az ő Széplábúja várát, és egyszer csak azt veszi észre, hogy mélyebbre jutott, mint gondolta volna. A baj csak az, hogy míg a nő megnyílik, addig a férfi mindent magában tart.

Ha őszinte akarok lenni, sokáig Parker igen távol állt tőlem, hiszen annyira munkamániás, néha szinte gépies, és bár remek barát, első ránézésre igencsak hűvös teremtés. Viszont rá kellett jönnöm, hogy tényleg a munka az élete, hiszen azt csinálhatja, amit szeret és az állandó telefonhívások, a megoldandó problémák neki szinte szórakozást jelentenek. Így közelebb került hozzám, mint gondoltam volna. Ehhez azért mondjuk kellett, hogy a kosztümöt bőrkabátra és farmerre cserélve motorra merészkedjen. Szerettem látni, ahogy a kötélidegzettel bíró lány, Mal közeledtére remegű lábú, ideges fruskává változik.

Mal az első perctől fogva kedvenc, hiszen ő a kicsit rosszfiú, aki mégis rendkívül őszinte, humoros, rátermett erős férfi. Elkövette az ifjúkori hibáit, de élt a második lehetőséggel és mára már érett felnőtt vált belőle, a lelke azonban még őrzi a sebeket, amiket az élet ejtett rajta.

A probléma itt abból adódik, hogy Mal állandóan ostromol, de az érzelmeibe, gondolataiba már nem engedi be a lányt, aki hiába hátrálna, mégis egyre inkább kinyílik.

A barátok kimaradhatatlan kellékek, esély sincs rá, hogy elvesznének és a könyv végére immár három menyasszony és egy feleség jár örömtáncot. Készül egy új életre, ami csak egy kicsit más, mint az eddigi.

Úgy érzem, hogy a sorozatból Mac könyve után Parkeré áll a kedvencek között a második helyen. Magam is meglepődtem, hogy ennyire megkedveltem Parkert és a párost, pedig az elején még örültem, hogy az utolsó kötet a „főnökasszonyé”, de egy idő után már türelmetlenül vártam, hogy olvashassam.

4 pont

A négyes pontszám nagyban köszönhető, hogy sokaltam a kötetekben és mindig vártam volna, hogy az írónő visszavesz a fenenagy szervezkedésből. Reméltem, hogy egyszer majd nem fog ennyi figyelmet fordítani a Kézfogó ügyeire. Mindig jelen voltunk a megbeszéléseken a barátnők között, a találkozókon a leendő párokkal, a próbákon, majd magán egy-egy esküvőn is. Nekem őszintén ez már sok volt és sokszor felesleges. Szinte állandóan óramű pontossággal követtük végig az eseményeket, az olyan menyegzőket, amilyen egy magyar, de akár mondhatnám, hogy átlag lánynak sose lesz. A Kézfogó nem a köznépnek való szolgáltatásokat nyújtja, bár nem azt mondom, hogy egyszerű esküvőt nem szervezne, de az írónő bár szép, de csak csupa exkluzív, flancos ötleteket kreált, ahol a pénz nem számít.

Ettől eltekintve azonban a négy barátnő története, szerelembe esése szórakoztató volt. Jó volt, hogy állandó szereplői minden könyvnek, az események folyamatosak és mégis a szervezkedést eltekintve változatosak, hiszen mind a négy főhősnőnk különböző személyiség. A szeretet, barátság, szerelem érzései pedig eljutottak az olvasóhoz.