Julia Quinn - Smythe-Smith Kvartett

Ha a zene lenne a szerelem tápláléka…

… a Smythe-Smith lányok nagyon nagy bajban lennének.

Honoria hegedül. Nagyon rosszul.

Daisy hegedül. Tényleg nagyon rosszul.

Iris elég jól csellózik, de ugyan ki hallaná meg ezt a hegedűk hangjától?

És szegény Sarah, aki zongorázik, megesküdött, hogy soha többé nem játszik közönség előtt.

De a család minden évben zeneestet rendez, és minden évben a felismerhetetlenségig szétcincálják Mozart muzsikáját.

Találkozhattak már a Smythe-Smith családdal, a Bridgertonok szemszögéből ismerhették meg őket…

Most a hölgyekkel közvetlenül is találkozhatnak.

Oh, igen, még én is emlékszem, hogy a Bridgerton család egyes tagjai bizony mindig megtisztelték jelenlétükkel ezt a hírhedté vált eseményt és kötélidegekkel hallgatták végig a borzalmas előadásokat. Emlékszem még Hyacinth és Gareth sziporkázó beszélgetéseire az első közös (zene)estéjükön, Penelophé és Lady Danbury heves tapsaira, amivel támogatást nyújtottak a szerencsétlen kvartett hölgytagjainak. És most itt vannak "testközelből" is a Smythe-Smith lányok, akik hagyományból és kötelességből hangszert ragadnak.

1. Mint a mennyben

Honoria Smythe-Smith - Marcus Holroyd

Honoria a Smythe-Smith család utolsó férjezetlen lánya, a sorban is az utolsó, korban jóval lemaradva a testvéreitől. Azonban 21 éves korában célként tűzi ki a mihamarabbi férjhezmenetelt. Azonban a kissé magányos, de rendkívül jóravaló, naiv leányzó a kiszemelt jelöltről megfeledkezve szerelemre lobban bátyja legjobb barátja, Marcus Holroyd iránt, akivel már tizenöt éve ismerik egymást.
A férfi megörökölve a grófi címet sem tudott megszabadulni a múlt árnyaitól és neveltetéséből fakadóan távolságtartó, magányos farkas, aki óvón figyeli barátja húgát, és riasztja el a nem megfelelő kérőket. Azonban az ifjú hölgy férjbecserkésző terve rosszul sül el és így Marcust ágynak dönti a láz, Honoria pedig rohan a segítségére. Természetesen a hírhedt zeneest sem maradhat el, ahol Honoria bátran és józan esze ellenére szinte boldogan vállalja magára a nyilvános kínokat, az este pedig eseményekben gazdagnak és sorsfordítónak bizonyul a számára.

Rendkívül jól indult a történet, hiszen nehéz kibírni mosoly nélkül egy csípőre tett kezű, haragos tekintetű hatéves pöttöm lányka próbálkozásait látni, ahogy igyekszik bátyja és annak barátja társaságában múlatni az időt. Mivel a fülszövegből jóformán semmi sem derül ki, itt tudtam és örültem meg az alapszituációnak, miszerint gyerekkori barátok kerülnek közel egymáshoz. Majd jöttek az első „véletlen” találkozások, és szintén vigyorogva olvastam Honoria álvakondtúrásos munkálkodását, aminek következtében - ha csak említés szintjén is -, de Gregory Bridgertonnak is szerep jut.
Ezek után azonban azt kell mondanom, hogy sajnálatomra a történések jelentős ideig egy bizonyos esemény körül összpontosultak, mégpedig, hogy a gyógyításban tapasztalatlan lány igyekszik életet lehelni a mormogó, lázban égő Marcusba. Kis távolságtartással és bizony egy hangyányi unalommal olvasgattam Honoria csacsogását, amely egyben elismerem egy kedves gesztus volt, de a szinte végig eszméletlen férfi mellett magában beszélő lány nekem egy kicsit furcsán hatott, és szerettem volna mihamarabb a gyógyulás útjára lépni. Számomra túl hosszú idő telt el ápolással, elvéve az időt a későbbi eseményektől, így kis oldalterjedelembe kellett sietősen összerakni néhány nélkülözhetetlen momentumot, így pedig kedvem támadt megdorgálni az írónőt a történet menetének alakulása miatt.
Rövid ideig kacarászhattunk csupán a hevesen vitatkozó Smythe-Smith lányok elkeseredett próbálkozásain, hogy kihúzzák magukat a fellépés alól, de már el is érkezett az este, ahol Honoria egyik-pillanatról a másikra követ el egyáltalán nem baráti tetteket, hogy pár oldallal később már be is csukhassuk a könyvet. Rendkívül gyorsnak és elkapkodottnak éreztem az egymásra találást, hiszen addig - véleményem szerint - alig-alig kaptunk utalást a kölcsönös vagy egyáltalán az ébredező érzésekről, idézőjeles vagy épp majdnem csókocskák csattantak csupán, hogy utána mint a gyorsvonat száguldjanak egymás karjába.

Ami viszont abszolút melengette a szívem, hogy a kedvenceim kedvence, az imádnivaló Colin Bridgerton is megtisztelte a történetet személyes jelenlétével egy röpke párbeszéd erejéig. Lady Danbury sem hazudtolta meg magát és elmaradhatatlan botjával testi sérüléseket okozott vagy épp a nyelvét köszörülte másokon halálos őszinteségével. A mindig csak emlegetett báty - és mint később kiderült számomra a következő kötet főszereplője - is befutott a végére, hogy néhány másodperc alatt felkeltse az érdeklődésem.

Mindent összevetve egy Quinn könyvhöz híven bájos és megmosolyogtató volt, de Honoria és Marcus akkor sem lépett be a kedvencek sorába, csupán kellemes órákat okoztak.

4 pont

Ezt pedig az írónő honlapján találtam és nagyon megtetszett.