2011. júl. 4.

Karen Marie Moning - A hajnalra várva

Tündérkrónikák 3. 

Kedves kis társaság a moly és nagy hatással vannak ott egymásra az emberek. Rám legalábbis biztos. Már nagyon vártam a sorozat új kötetének megjelenését és úgy gondoltam nagyon jó szórakozás lesz újra elővenni az első köteteket is, hiszen kedvencek. Na de azt is gondoltam, hogy egy picit várok, hiszen annyi minden be volt nekem tervezve. De hát az a fránya moly dobálta nekem a kötetről írt értékeléseket, ahol csak ötös pontszámmal találtam magam szembe, továbbá hűledező, lelkendező, szinte már a könyv letétele után elvonási tünetekkel rendelkező olvasók sokaságával. Ezek után nem bírtam ám én sem sokáig, hogy kézbe vegyem az első kötetet újra, mert annyi akaraterőm még volt, hogy elhatározásom betartva, ténylegesen a második után vegyem a kezembe a harmadikat. És nem meglepő módon számomra is hihetetlen élmény volt és vitte a pálmát.

Meg kell mondanom, hogy hiába neveztem eddig is a kedvenc sorozataim egyikének, mégsem kapták meg az első kötetek a maximális pontot. Az első nagyon megfogott, de gondoltam lesz izgalmasabb és jobb is. A második nem adott nekem semmi pluszt az elsőhöz képest és kevesellettem Barrons felbukkanását. Így szegénykéimet a kekeckedésem miatt csak 4,5 ponttal jutalmaztam. Na de most ez megérdemli a maximális pontszámot, hiszen izgalmas volt, hangulatos, borús. Dúskáltunk az új információkban, viszont Barrons még nagyobb rejtély lett. És igen a vége nagyon... mondjuk úgy, hogy ütős, hiszen jól felborítja nekünk a történetet, hogy most lesz ám csak izgi. Nem mondanám, hogy az állam a padlón végezte, nem szaladtak ki csúnya szavak a számon, inkább komiszul mosolyogtam, hogy Moning tud. Tudja, hogyan tartsa folyamatosan izgalomban az olvasót, és ezután még inkább izgulhatunk a főhőseinkért, na meg már magáért a világért is. Mélyen meghajolok az írónő előtt, hogy mindig tud valami meglepőt mutatni.

Az Álom és valóság ott ért véget, hogy Mac kimondja, hogy tudja hol a könyv és végre mi is vethetünk rá néhány pillantást, de a megszerzése még várat magára. A könyvért vívott csatában már hárman állnak sorba, akik Mac által akarják megkaparintani. Egyrészről a sidhe-látó szövetség, a halált hozó szextündér, Vlane és persze a mi Barronsünk. Felfedi nekünk igazi kilétét Christian a szexi, egyetemi srác is, aki egy kis skót klánnal és legendával színesíti a képet. A főhőseinknek a könyv keresése mellett külön-külön és együttesen is szembe kell nézni egy olyan Halloween-nel, amilyet még nem látott a világ, de Dublin biztos nem. Jönnek a sötét órák, félelemmel, bizonytalansággal és a végén a megdöbbentő valósággal. Az olvasó pedig kaparhatja a falat a folytatásért.

Először is, ami a legjobban tetszett, hogy végre többet tudhatunk meg a tündérekről, a keletkezésükről, a legendáikról. Nagyon tetszett, amit V’lane mesélt.
És V’lane. Eddig is szerettem, de mikor lekapcsolja a félisten, aranyban pompázó „világítását” és farmerben, majdnem emberi külsővel áll velünk/velem szemben, ezerszer szexibbnek tűnik. Meg van benne az igazi tündér, aki felsőbbrendűnek tartja magát, követel, mégis ad és segít. Se nem csak jó, se nem csak rossz. Most egész sok szerep jutott neki, aminek én nagyon örültem.
Barrons… oh, hogy tudnám ki vagy. Bár, inkább ne tudjam, azért annyira jó karakter és izgalmas, mert fogalmam sincs mi is ő. Kaptunk róla infót, de a kép nem lett tisztább. Viszont azon nagyon sokat nevetek, hogy bár ő próbálja a legjobban távol tartani magát Mac-től, arrogáns, parancsolgató, tartózkodó, mégis mindig úgy tűnik, hogy ő gondol a legtöbbet a szexre vele. Szinte minden felbukkanásánál van valami kétértelmű mondata, akár tette. Na meg az is tetszett, hogy most ő volt a kívülálló szemlélő, aki mindig rajtakapta a „turbékoló párt”, azaz V’lane-t és Mac-et.
Mac pedig… engem talán ebben a részben idegesített a legtöbbet. Na nem sokat, de néhány gondolatától, tettétől majdnem falra másztam. Igazából nem mindig tudok az érzéseivel azonosulni. Valahogy nem tudom átérezni, miért akar annyira a sidhe-látók közé tartozni, miért próbálkozott ennyire. Én őszintén nem kedvelem őket, Rowennát pláne nem.

Nagyon tetszett a halloween-i éjszaka leírása. Az előtte való vihar előtti csend, majd a hirtelen mozgalmasság, borús, feszült hangulat. Igazából nem ilyen végre számítottam, eszembe se jutott ilyen eshetőség, de kétségkívül ötletes. 

Jaj, a könyvről se feledkezzem meg.  Már maga a története is tetszett, de amivé lett... hát az valami nagy. Félelmetes, ötletes és fogalmam sincs, hogy fogják megszerezni, ha lehetséges egyáltalán.

Türelmetlenül várom a folytatást, bár annyit megjegyeznék, hogy hiába tartom szépnek az újfajta borítót, eléggé zavar, hogy még a gerincük se passzol már. Jobban szerettem volna, ha nem kontárkodnak bele az összhatásba, de egy ilyen jó könyv mellett, ezen már igazán nem problémázom, valahogy ezt is túlélem.

5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Keserű ébredés tovább
2. Álom és valóság tovább

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...