Tündérkrónikák 1. Igazából a fülszöveg elolvasása nélkül is egyértelmű volt számomra, hogy el fogom egyszer olvasni a könyvet.
Először a borító fogott meg. Számomra kiemelkedő volt az egyszerre, hasonló témában megjelenő könyvek közül a Kelly kiadónál.
Majd egyszer leültem az Alexandrában és elolvastam az első oldalt. Már ott megfogott, és tudtam, hogy szeretni fogom.
Valahogy, ahogy Mac elkezdte mesélni a történetét, rögtön Anita Blake ugrott be. Nem mintha túlzottan hasonlítanának egymásra, se a főszereplő, se a sztori, de valahogy a mód, ahogy elmeséli a történetet nekem hasonló benyomást keltett. És mivel nagy AB rajongó vagyok, ez még tovább növelte szimpátiám.
Aztán jöttek a Dublini pubok, utcák, sikátorok. A sötét, veszedelmes, komor hangulat. Majd egy rejtélyes könyvesbolt fényes épülete a sötétségben. A tulaj a rejtélyes, tartozkodó, kicsit bunkó Jericho Barrons. Egyértelmű volt, hogy ő lesz a társ, a segítő, a leendő szerelmi partner. De a könyv során megőrizte a titokzatosságát. Néha még azon is elgondolkoztam, hogy nem lehet, hogy ő is a rosszak közé tartozik. De a végén az a körömfestős jelenet bizakodással töltött el, hogy a titkai ellenére csak pozitív szereplő. Mi más lenne.
Nem lepődtem meg, mikor megjelentek a tündérek, árnyak és kiderült, hogy ők nem egy csodaszép, bájos társaság. Az álca legtöbbször lehullik és jön a szörnyű valóság.
Nem mondanám egy túl izgalmas könyvnek. Akció számomra igencsak kevéske volt. Megtudjuk, hogy Alina meghalt, Mac elindul Dublinba, hogy megkeresse a bűnöst, lassan rájön, hogy sok dolog van, amit még nem tud a világról és sokáig el se hiszi. Barrons először elüldözné, majd inkább felhasználja.
A story alapja a szent tárgyak, köztük is leginkább egy könyv, a Sinsar Dubh megtalálása, amit sok mindenki akar. Számomra olyan James Bond-os volt, mikor kirittyentve, csúcs kocsikban száguldozva mentek kutatni, információt gyűjteni. Aztán ha tudták elvitték, amit akartak.
A végére jutott egy kis harc is, ahol megismerjük a főgonoszt, de csak annyit tudunk, hogy a háború még csak most fog kezdődni.
Mac nekem szimpi volt, ha jellemezni kellene nekem rögtön az jutna eszembe, hogy "rózsaszín". Szőke barbibaba, csini csaj, amit idővel kezd levedleni magáról. Egy sidhe-látó és meg tudja néhány percre fagyasztani a tündéreket, továbbá érzékeli a tündérek által készített szent tárgyakat. Az ő kis feljegyzéseiből ismerjük meg a tündérek világát, szokásait.
Vicces jelenetek voltak közte és V'lane között, a halált hozó szextündér herceg között. Hát ilyet is ritkán látni, hogy valaki annyira elvesztené a fejét, hogy néhány perc alatt, akár nyilvános helyen dobálja le magáról a ruháit. De ezeken jókat kacagtam.
Romantikus jelenet is minimálisnak mondható, ami inkább konvergál a nullához. De ez nem is lesz egy megszokott romantikus sorozat. Néhány lopott pillantás Barrons részéről mondható talán a legtöbbnek. A legnagyobb érzelemnyilvánítása, ami tőle szokatlan volt, mikor Mac a végén veszélyben van és a megmentésére siet. Akkor nem Ms. Lane-nek, hanem Mac-nek szólítja, a könyv során először. Mac vonzódása is még nagyon kezdeti szinten van. De ami késik nem múlik. Legalábbis remélem.
Szóval, amit a legjobban szerettem a könyvben, az a hangulat, az írónő elbeszélő stílusa, ahogy Mac leírja a történetet és Barrons titokzatossága.
A könyvhöz kapcsolódik nekem egy zene, ami végigkísérte az olvasást. Ez nem más, mint Nichole Alden - Baby now c. száma. Számomra összekötődött a szám és a könyv hangulata. El tudnám képzelni, hogy mikor Mac sétál a dublini sikátorokban, a kamera távolról veszi és szél söpri az "papírdarabokat", akkor ez a szám szól.
Vagy mikor az éjszaka középén egy Porsché-val száguldanak az úton csendben és Mac bámulja az elmosódó tájat.
Továbbá van egy idézetem is, mikor Mac még hitetlenül a tündérekkel és természetfelettivel szemben. Ezzel a mondataival szépen kigúnyolja mindazt, ami mostanság népszerű és számomra is kedves.
Vámpírok? Pfuj. Halottak. Egy szót se többet. Időutazás? Hah! A modern kényelem előnyt élvez egy nagydarab felföldivel szemben, akinek olyan a modora, mint egy ősembernek. Farkasemberek? Ó, kérem, ez egyszerűen hülyeség. Ki akar olyan pasival ágyba bújni, akit a benne lakozó kutya irányít? Na nem mintha nem ilyen lenne minden férfi még a likantróp gén nélkül is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése