Maggie Stiefvater - A Hollófiúk

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012 
Oldalszám: 414
Ár: 2999 Ft

>>OLVASS BELE!<<

Holló ciklus #1

Maggie Stiefvaternek egyszer már behódoltam, hiszen a farkasos trilógiáját a szívembe zártam. Elég régóta várom, hogy a tündérei is maguk mellé állítsanak, de a magyar megjelenés még mindig csak ígéret, de talán nem is bánom, hogy A Hollófiúk jöttek hamarabb, mert - bár már tudom, hogy kissé becsapós, de - az ismertető vonzóbb és hangulatosabb történetet hívott életre, mint a Lament esetében, ráadásul a könyv külleme is gyorsabban elcsábított.

A történet:

Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme … vagy te ölted meg őt. Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Gondolatok:

Ismerve a Mercy Falls farkasai trilógiát, rabja lévén Grace és Sam szerelmének, mi más ragadta volna meg a figyelmem a fülszövegben, mint a romantikus utalások, így pedig egy újabb végzetes szerelem lebegett a szemem előtt. Csakhogy kissé csalókára sikeredett az ajánló, mivel Maggie úgy döntött a szerelem helyett a természetfeletti felé fordítja szereplőit, és inkább a spirituális világ és a barátság megszállottjai lesznek, mint a szentimentális érzelmeké. Várakozásaim nem csak e téren foszlottak szerte, hanem a magániskolát tekintve is, hiszen hittem, hogy majd az Aglionby fogja a történet alapvető hangulatát meghatározni. Az írónő azonban most sem egy iskolaregényt írt, helyszínének nem egy gótikus épület falait szemelte ki, így nem is ülünk a fiúkkal együtt az iskolapadban. Helyette Henrietta, egy láthatatlan energiavonalon fekvő kisváros vidékeit járjuk a hollófiúkkal, akik nem csak a vonalak létezésére akarnak bizonyítékot találni, de keresik Owain Glyndwr, walesi herceg testének rejtekhelyét, hogy felébresszék az alvó hollókirályt, aki a legenda szerint cserébe jutalmat ígér.

Kissé túlzás a többes szám használata, hiszen Gansey, az akkor még nagyon is élő, megszállott tudósként viselkedő fiú mániája a Ley-vonalak - a földet behálózó, szent helyeket összekötő engeriavonalak - és a természetfeletti keresése, a maga köré gyűjtött barátok pedig a ragaszkodás és a barátság nevében, kevésbé megszállottan nyújtanak segítő kezet. Ehhez a kis társasághoz csatlakozik a Látó családból származó Blue, aki jómaga csak mások képességét tudja felerősíteni, de a (jövőbe)látás képességével nem rendelkezik. A lány oldalán pedig felsorakoznak egy rébuszokban beszélő, titokzatoskodó hölgykoszorú - boszorkányos - tagjai.

A kötet igazi erőssége a karakterekben és a hangulatkeltésben rejlik. Míg a farkasos könyvek egyszerre voltak szomorkásak, érzelmesek és gyönyörűek, addig A hollófiúk inkább titokzatos, rejtélyes és borús.
Henrietta nem csak egy egyszerű kisváros, amely eleve színt vihetne a történetbe, hanem egy olyan hely, ahol a természetfeletti is szívesen tanyázik és Maggie nem csak szellemekkel, jósnőkkel játszik, hanem magával a térrel és idővel is. A srácok nem kollégiumi szobákban szövik terveiket, hajtják álomra a fejüket, hanem egy ódon gyárépület lett a főhadiszállásuk, amely a fejemben nagyon is élénk képként elevenedik meg. A fiúk lelkében pedig viharok dúlnak, családi problémák nyomasztják őket, de a barátság összekovácsolta ezt a színes társaságot. 
Kétségtelenül Gansey mögé sorakoznak a többiek, ő az összetartó kapocs, a ki nem mondott vezető. A srác, aki megszállottság nélkül üres lenne, aki gazdag, de nem sznob, habár olykor mégis annak tűnik. Blue is nehezen lát a felszín mögé, így kapcsolatuk nem is indul túl fényesen. Adam küzd, hogy legyen belőle valaki, ne rekedjen meg a mostani életében. Több fronton is helytáll, hiszen éltanuló az iskolában, otthon némán harcol a családjával, dolgozik és a négyes fogat elmaradhatatlan tagja, ráadásul egy lány is betoppan az életébe. Azonban van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy ha egyszer elpattanna benne valami, akkor veszélyesebbé válna, mint az eleve lobbanékony természetként bemutatott Ronan. A nagydarab mogorva mackó, aki a múltja rabja, titkok őrzője, a hollók barátja. Házi kedvence is egy Láncfűrész nevű hollófióka, akiről óvón gondoskodik, ezzel pedig mosolyt csal az olvasó arcára. Noah annyira elveszett a többiek között, hogy nem sok figyelmet fordítottam rá, így az utolsó pillanatig nem tudatosult bennem, hogy miért is olyan hallgatag, szóval kellőképp meglepett. A fiúk érezhetően nagyobb szeletett hasítottak, így Blue kissé elhalványodik mellettük, pedig olykor-olykor mellé is elszegődik az olvasó. Számomra elég semleges maradt, de jó pont, hogy nem egy idegesítő hősnő. 

A történetet ugyan meglegyinti némi kamaszkori vonzalom, de ezt szerelemnek cseppet sem lehetne nevezni, így az egész könyv romantikafaktora elég alacsonyan leledzik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem ennyi is elég volt, de mégis úgy érzem, hogy a szereplőkhöz  nem illene egy mély szerelem bimbózása. Ha a szereplők szerelembe nem is estek, bajba azért kerültek, rosszakarójuk is akadt, így mondhatni némi kaland, kalamajka is tarkította a lapokat, aminek az írónő azért furcsán vetett véget. Olyan hirtelen, kissé kurtán, szinte az utolsó oldalakon, de nem úgy, hogy kifejezetten függővéggé váljon.

A sztori a farkasokkal ugyan nem versenyzik a szememben (igen, kissé elfogult vagyok), de kétségtelen, hogy Maggie újfent bizonyított, hogy szerethető és élő karaktereket tud teremteni. Nem ír tucatregényeket. Érdekes témaválasztás a Ley-vonalak is, mint természetfeletti jelenségek, de örültem volna még némi sztorizgatásnak a Hollókirályról. Megválaszolatlan kérdések maradtak bőven, számos lehetőséget rejt a történet, a hangulat megnyerő, szóval kíváncsian várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!