Melissa Marr - Törékeny örökkévalóság

Tündérvilág 3.

Nem hagytam sok időt a sorozat köteteinek olvasása közben. Ez egyrészt abból adódott, hogy rendkívül zavart, hogy nem tudtam magamban hova tenni az egész történetet. Egyszerűen nem tudtam azt mondani a sorozatra, hogy rossz, hiszen a negatívumok mellett mindig akadtak kellemes pillanatok az olvasásban, amik miatt a jó szívem kétségek között őrlődött. Másrészt azonban, mondhatni a jó szívemmel ellentétben, úgy éreztem, hogy ha felfüggesztem az olvasást és az utolsó magyarul megjelent kötetet pihentetnem egy darabig, akkor bizony igen nagy erőfeszítéseket igényelne, hogy újra a kezembe vegyem.
Viszont a fáradozást siker koronázta, abban a tekintetben, hogy dűlőre jutottam és a válaszom most már egy határozott NEM. A sorozat nem nyerte el a tetszésem. Nem a tündérek világával, társadalmával van problémám, egyszerűen nem tetszett az érzelmek tálalása, alakulása és legfőképp a főszereplők lettek egyre unszimpatikusabbak.

Hiába regél majdnem egy teljes oldalon keresztül a Törékeny örökkévalóság fülszövege, a lényeget rendkívül röviden össze lehet foglalni.

Visszatérünk az eredeti négyeshez, a kusza, keresztbe-kasul fonódó érzésekhez, vágyakhoz, és a szereplők a szemünk láttára merülnek el a depresszióban, szerelmi bánatban. Rájönnek, hogy igencsak elbaltázott ötlet volt belemenni Aislinn feltételeibe, mert így bizony mindenkinek szenvedés jár osztályrészül. Egyesek még tartják magukat, mások szinte eljátsszák a nagyhalált, Seth foggal-körömmel próbálkozik megtartani a lányt, akit szeret és ezért szinte bármire képes, ennek következtében pedig megismerjük Sorchát és a Magas Udvart. Azonban egyre jobban kétségbeesnek, elkeseredetten tagadnak, szinte mindenki mélyen hallgat és csak szomorúak, dühösek, elkeseredettek. Némi „izgalmat” Bananach, a hollólány mesterkedése és a Királyok, Királynők hatalmi harcai, erőfitogtatásai okoznak. 

Az első kötetben megismert felállás változatlan, csak most jelentősebb szenvedés, elkeseredettség közepette.

Seth gondolatai: Aislinn, Aislinn, Aislinn örökkön örökké.

Donie gondolatai: királynő vagyok, de kilencszáz éve él bennem szerelem Keenan iránt

Aislinn gondolatai: Szeretlek Seth, veled akarok lenni örökké… csapó… valami láthatatlan vágy hozzád húz Keenan.

Keenan gondolatai: addig míg Seth és Ash együtt vannak: Don, szeretlek, rólad álmodom, már rég el kellett volna mondanom. Nem szeretem Asht… csapó… mikor vallod már be, hogy van köztünk valami, vágyódunk egymás iránt, te vagy a királynőm Aislin. Akarlak (ahogy a teljes hatalmat is).

Ha nem akarom csak ismételni magam, hogy milyen ramaty állapotban vannak szereplőink, akkor már csak azt tudom megemlíteni, hogy ebben kötetben szerencsénk van megismerni az igazi Tündérbirodalmat, az első tündért, a Változatlan Királynőt, Sorcha személyében. Meglepetésemre a Magas Udvarban töltött néhány hét, Seth ott töltött idejének leírása igen kellemes perceket okozott, pedig ha őszinte akarok lenni, nemigen történt ott se semmi, túl meglepő dolog főleg nem.

Sethet még mindig nagyon kedvelem, az egyik legjobb szereplő. Donia csak azért nem esett a szememben, mert hiába menthetetlenül szerelmes, akkor sem hagyja, hogy orránál fogva irányítsák, és nem tűr el mindent.

Aislinnt az írónő megint arra „kárhoztatta”, hogy eljátssza a butuska fiatal lányt. Túl sablonos eseményeknek esett áldozatul, pedig csak hinni és bízni kellett volna, de úgy látszik az erős királynőnek erre még sincs ereje, arról már nem is beszélve, hogy kicsit szánalmas, hogy pont ő nem tud semmiről.

Keenanről nem érdemes szót ejteni, maximum csak annyit, hogy komolyan le a kalappal előtte, olyan jól adja a bánatos srácot, akit nem szeretnek, hogy néha tényleg megsajnálom, pedig alapból egy szavát sem hiszem el. Itt szinte már a gyűlöletig jutottam irányába. Arrogáns, manipulatív, beképzelt ficsúr. 

Egyébként pedig már a legelejétől kezdve - nem jófajta - nevethetnékem támadt a királyi pártól, hiszen csupán annyit látni, hogy két csitri előtt hajlong a nyártündérek hada. 

Nem jelentem ki határozottan, hogy a folytatást a kezembe se fogom venni, mert nem éreztem késztetést falhoz csapni egyik könyvet sem, egyszeri olvasásba nem haltam bele, bár az unalom erőteljesen kerülgetett. Ha nem a szerelmesek nyavalygásával, sopánkodásával teltek volna az oldalak, akkor talán a kötet jó irányba is billenthette volna a mérleg nyelvét, és lehetett volna belőle valami, de így a nemlétező várakozásaimmal szemben is alulmaradt.

3 pont

A sorozat további kötetei:
1. Veszélyes játék tovább

2. Veszélyes álmok tovább