Melissa Marr - Veszélyes álmok

Tündérvilág 2.

Nem gondolkoztam sokat, az egyik nap letettem a Veszélyes játékot, a másik nap már nyúltam is a folytatásért. Na, nem azért, mert annyira ellenállhatatlanul beleszerettem volna a nyitó kötetbe, inkább, hogy végre dűlőre jussak, hogy le merjem-e tenni a voksom a sorozat mellett.

Előző részre nézve spoilert tartalmazhat!

Történetünket ott hagyjuk abba, hogy Keenan megtalálta a Nyárkirálynőjét és most már hatalma teljes birtokában tudja védeni alattvalóit. A boszorka Beira trónjára Donia lépett és egy új Télkirálynőt köszönthet a Téli Udvar. Tehát látszólag a béke útjára léptek tündéreink. Azonban ez nem mindenkinek kedvez, hiszen a Sötét Udvar, élünkön Iriallal a káoszból, a sötét vágyakból, fájdalomból táplálkozik és béke idején igencsak éhínség sújtja őket. Így Irial kénytelen lépéseket tenni ennek megszüntetésére, mégpedig felhasználva Aislinn legjobb barátnőjét, Leslie-t. A lány élete nem fenékig tejfel, igen sötét és veszélyes időszakot él át egy alkoholista apa és egy drogos báty mellett. Erőt meríteni pedig egy különleges tetoválásból akar. Csakhogy, az a tetoválás aztán tényleg nagyon különlegesre sikeredik.

Meglepetésemre az eddig megismert főszereplők olyannyira a háttérbe szorultak, hogy ha megjelentek, sem túlságosan emelték a történet fényét. Szinte jelentéktelen porszemek voltak a lapokon. Teljes mértékben Leslie lépett elő hősnővé, aki halandó létére túlságosan is közel kerül a sötét oldalhoz, de mondhatnám a Sötét Udvarhoz is. Két sötét alak, a jelenlegi király, Irial és az udvart elhagyó, Niall legyeskedik a lány körül.

Volt bennem egyfajta bizakodás még az elején, hiszen, amint Leslie életének körülményeit megismertem úgy éreztem, kicsit visszatértünk a realitás talajára és a meseszerű érzés elszállt. A lány rögtön szimpatikus lett, hiszen bátornak, kitartónak és rendkívül erősnek tűnt. Amint elkezdte a történet sugallni, hogy Niall romantikus érzéseket táplál a lány iránt, elkezdtem reménykedni, hogy egy hagyományosabb szerelemi történet fog a szemem előtt kibontakozni. Mosolyogva olvastam, ahogy láthatatlanul a lány mellett sétálva beszél hozzá, védelmezi és közben belső küzdelmet vív önmagával. Tetszett a tetoválás ötlete, főleg hogy elkészülte után nem kellett túráztatni a képzeletem, hogy lássam, hiszen a borítón már csodálhattam is. Egyre többször feltűnt Irial, aki a gonoszságot, a sötét oldalt képviseli. Szexi, ördögi mosolyú, selymes hangú rosszfiú. Hmm… egész fincsi. Úgy gondoltam ez jó lesz, jobb, mint az első rész, csak így tovább. Azonban a történet nem ívelt felfelé, sőt…

A lufi kezdett leereszteni, az erős karakterek elgyengültek, a hangulat rendkívül nyomasztóvá vált.

Leslie a tetoválással és a létrejött kötelékkel egyre inkább elveszett a közvetített érzésekben, elvesztette erejét és szabad akaratát. Bábot csináltak belőle, akit az orránál fogva vezetnek, ezt pedig rajta kívül mindenki tudja, de senki sem mondaná meg neki.

Niall, a heves érzéseivel együtt szinte egyik pillanatról a másikra jó időre eltűnt a történetből. A várt nagy szerelem csak kósza remény volt csupán, így a romantikus lelkemnek be kellett érnie a csapongó érzésekkel, vonzalommal, amik váltakoztak a valós érzések és a kötelék által keltettek között.

Irialt, képtelenség volt nemszeretni. Elég érdekes karakter, bár annyira nem meglepő, hiszen az első pillanatoktól kezdve látszik rajta, hogy nem a velejéig gonosz figura. A kötelék pedig még jobban rásegít, hogy szerethetőbb legyen, bár néha már túlságosan elmerült az önsajnálatban. Mindenesetre kedvenc szereplőnek megmaradt így is, utolsó tette pedig mosolyra késztetett, jó ötlet volt.

Ahogy Leslie magába szívta a halandók sötét érzéseit, vágyait, addig úgy éreztem belőlem pedig az életkedvet szívja ki. Az első kötet fagyos hangulatú volt, ez egyre komorabb, nyomasztóbb lett, mindenki elmerült a szenvedésében, kételyeiben és én is úgy éreztem, hogy az utolsó sorokra kifogytam az erőből és olyan fáradtan tettem le a könyvet.

Kérdésemre összességében nem leltem választ, még most sem tudnám megmondani, hogy szeretem-e ezt a sorozat, vagy sem. Ez a kötet sem ragadott magával. Remekül kezdődött, egyre laposodott és még Irial karaktere sem tudott kárpótolni. Bár ezt sejthettem volna, mikor úgy a könyv felénél járva halálos közömbösséggel vettem tudomásul, hogy belefutottam egy igen jelentős spoilerbe molyos értékelések olvasgatása közben. Mit szépítsek, lelőttem Leslie döntését a végén, mégsem éreztem bosszúságot, hogy nem fog meglepetés érni, pedig már egy ideje eljutottam arra a szintre, hogy kerülök minden apró információmorzsát is a tervezett/éppen olvasott könyvekkel kapcsolatban.

Azonban mivel úgy írom ezt az értékelést, hogy már a harmadik kötet olvasása is befejeződött, így mégis azt kell mondjam, bármennyire is leeresztett a lufi, mégis ezt a kötetet élveztem a legjobban. Szerintem ez a szereplőknek köszönhető, mivel Aislinn és Keenan hanyagolva lett és Leslie, Irial és Niall valahogy közelebb kerültek hozzám, mint vártam volna.

3,5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Veszélyes játék tovább
3. Törékeny örökkévalóság tovább