Nightshade 1. Egy külföldön is nagyon friss (2010. okt.) könyvet vehetünk a kezünkbe már magyarul is. A gyönyörű eredeti borító megmaradt és belül újdonságként gyönyörködtet minket a fejezeteket elválasztó éjjeli hold egész oldalas változó képe.
A fülszöveg nagyon a szerelmi háromszögre koncentrál szerintem, és nagyon is egyetértek, hogy egy ízig-vérig tini könyvet olvashatunk, de társul hozzá egy sajátos világ is.
Különleges teremtmények már jóval az ember megjelenése előtt vigyázták a Földet, majd később az embert. Ők voltak a „vigyázók”, azonban, mint lenni szokott, nem mindenkinek felelt meg a küldetés, így konfliktus alakult ki. Két csoportra váltak és ellenségként élik életüket a mai napig, „vigyázók” és „keresők”. Egy vigyázó mikor bajba került, élet halál között egy farkast segített neki, cserébe pedig felajánlotta, hogy őrzővé, azaz félig farkassá, félig emberré teszi, és onnantól az őrzők a vigyázók hűséges katonái, szolgái lettek, cserébe megkaptak minden földi jót.
Napjainkban Vail területét két falka uralja, a Nightshade és a Bane. Kettejük fiataljai egyesülésével egy új falka alakulgat, két alfájuk pedig Calla Tor és Renier Laroche lenne. Szinte születésüktől kezdve egymásnak szánták őket és erről tudtak is, és már nagyon közel az egyesülés.
Azonban betoppan a képbe egy új fiú, Shay Doran és felkavarja az állóvizet, a múltat, a jelent, a jövőről már nem is beszélve. Felbukkan egy könyv, egy ősi latin írás és néhány természetfeletti lény. A főhősök pedig elkezdenek kételkedni az eddigi életükben.
Először is rögtön elmondanám, hogy tetszett a könyv, olvastatta magát, viszont talán most jó néhány apró dolgot fogok említeni, ami néha elcsapta számomra a hangulatot.
Calla egy harcos alfanőstény, és nem bálkirálynő, mint ahogy néhányan szeretnék annak tudni. Betartja a szabályokat és mindent elfogad.
Ren egy enyhén nagyképű, bulizós, mindent kipróbálok, a csajok kedvence típus. Mégis én láttam benne a bizonytalanságot, a megfelelni akarást és még a szerelmet is. Sőt talán nála láttam igazán. Sokkal bizonytalanabb, mint mutatja. Őszintén megkedveltem a karakterét, és megértem a viselkedését.
Shay néha már túl lazának tűnt, de megfelelő pillanatban a viccei enyhítik a feszültséget. Hatalmas tudásszomja van és egy árva, állandóan utazó srác életét éli, többnyire barátok nélkül, mostanáig.
És ott a falka többi tagja, a legjobb barátok, az öcsike, a vicces srác, a szerény, művészi lélek. A „kissé ribanc, de mégse” csaj és a mindig bólogató. Szerethető figurák, többnyire.
Már az első oldalakon az arcunkba csapja az írónő a hirtelen fellobbant szikrát, már megtörténik az első találkozás. Még pislogni se volt időm, de már a vágy megszületett. Na de sebaj.
És igen ez a vágy jó szó, mert néha úgy éreztem, mintha hormontúltengéses tinik játszanák a főszerepet, de végül is valamelyest azok is, 17-18 évesek. Calla egyik pillanatban odacsap az elvándorló „mancsra”, hogy nincs tipi-tapi, máskor meg gondolkodás nélkül kéri a csókját. Álmában mindkét srác szerepel, ha az egyikkel van az egyikre vágyik, ha a másikkal, akkor a másikra.
„Az érzés egyszerre volt ismerős és furcsa. Izgalmat éreztem, mint egy vadászat elején. Ren mellett hirtelen tört rám a vágy, mint a düh vagy az ellenfél. Shay a szenvedély lassú tüzét keltette fel, ami sokáig, folytonosan jelen lévő fehér fénnyel égett. Itt nem volt falka, úr és úrnő. Csak én és ez a fiú, akinek az érintése szinte megbénított, pedig másnak lettem ígérve.”
Szóval Calla csapongott, amit én azért szeretek egy ilyen könyvben. Ren hol nagyon-nagyon nyomult, hol féltékenységtől morgott, de tudott olyan fájdalmas és csalódott szemekkel nézni, hogy nagyon tudtam sajnálni. Shay meg néha már túl baráti volt, nem vitte túlzásba a küzdést, de úgy is mondhatnám, hogy inkább okosan viselkedett a megfelelő helyzetben.
Elég nehezen tárult fel előttem a világ, hogy ki kicsoda is pontosan, sőt azt mondhatom, hogy még a könyv befejezése után sem lehetek biztos a kialakult képben. Először ismertük Calla történetén át a történelem egyik változatát, majd már jött is egy másik, a végére meg még csavartunk rajta egyet, hogy minden bizonytalan legyen.
Engem egy hangyányit zavart, hogy úgy kell elképzelnem a farkast és az embert, hogy a két fél/én pillanatokon belül változik. Egyszer egy lány áll előtted, majd már egy farkas, majd újra egy lány és mindezt úgy, hogy a ruha egészben marad. Lehet, hogy én vagyok kötözködős hangulatban, de én már úgy hozzászoktam, hogy a ruha szakad.
A másik dolog, ahogy átváltoztatják az embert őrzővé. Ez túl gyors és egyszerű volt nekem. Túl hiteltelen vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Egyszerűen ilyen akkor se lenne, ha tényleg egy fantasy világban élhetnénk és talán nem is kellett volna a könyvbe se az a momentum.
A farkasok is a könyv során olyan jelentéktelennek tűntek. A falka se volt olyan igazi értelemben farkasfalka hangulatú, inkább csak egy kis banda és kész.
Úgy általánosan az én szememben néhány szereplő még tinihez mérve is sokszor viselkedett logikátlanul és kicsit olyan volt, mintha túl sok tinielemet akart volna beleilleszteni a könyvbe az írónő, főleg azzal kapcsolatban, hogy ki kivel akar összejönni.
Viszont tetszettek a különleges lények a végén, még akkor is, ha azok nem voltak túl kedvesek. Ami kis legendát, jövendölést beleszőtt az írónő, szintén feldobta a könyvet (bár nem esett a túl meglepő kategóriába), a vége pedig nagyon olyan lett, hogy már nem tudom mit is higgyek és hadd olvassam már a folytatást.
Voltak benne jó jelenetek, főleg Rent bírtam. Szórakoztatott, tininek tini, de volt elég egyedi ahhoz, hogy ne menjen át az „egy a sok közül” kategóriába. Várom a folytatást.
A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése