Cat Patrick - Forgotten - Úgyis elfelejtem

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012 

Oldalszám: 278

Ár: 2499 F

>>OLVASS BELE!<<

Töredelmesen bevallom, mint oly sok könyvmollyal megesett már, - értsd szó szerint -  áldozatul estem a borítónak. Először a látványba estem bele és csak utána birizgálta tovább a fantáziám egy jövőre emlékező lány. 

A történet:

Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Gondolatok:

Úgyis elfelejtem… mondja a cím és mondom én is. Könnyen és gyorsan fog ez a történet távozni az emlékezetemből, mert nem sok olyan momentuma van, amelyet érdemesnek tartok megőrizni.

Tagadhatatlanul ifjúsági történet, Londonban sem tudtam felfedezni túl sok felnőttséget, így hát nem is csoda, hogy a történet egyik részét az első szerelemre és a barátságra építette az írónő.

Az alapgondolat újszerűsége mellett nem maradhat ki egy jól bevált módszer sem, így új srác tűnik fel az iskolában, akibe London azonnal szerelmes lesz. Instant szerelem, ahogy mondani szokás könyves körökben. Csakhogy London rossz memóriájának köszönhetően az olvasó még jó néhányszor átélheti azt a csodálatot, ledöbbenést, amelyet Luke Henry jóképűsége kelt a lányban. Luke lassan, de biztosan férkőzik közel áldozatához és egy sikeres első randi után London jegyzeteiben egyre többször bukkannak fel a barátjával töltött események.

Ami engem kifejezetten zavart, hogy míg London az iskolai életében érezhetően és nagyon is érhetően bizonytalanabb volt a "képessége" miatt, addig Luke mellett már-már túl normálisan viselkedett a reggeli találkozások után, mint aki mindenre emlékszik, és nehezen hiszem el, hogy a papírra vetett mondatokra támaszkodva rögtön életre kel a lányban a szerelem és a bizalmas viszonyt szavak alapján át tudja ültetni a valóságba. Persze írhatnám ezt a szerelem számlájára, hiszen a lelki társak gyorsan egymásra hangolódhatnak, csak úgy érzem, hogy az írónőnek nem sikerült ezt a „végzetes nagy szerelmet” kivetítenie a lapokról. Henry bennem nem mozgatott meg jóformán semmit, teljesen semlegesen néztem rá, bár nem tagadom, hogy rendes, figyelmes srácnak tűnt, első barátnak kitűnő, bár én furának tartanám a nagy fül imádatát, és bizony vártam volna valami nagyobb csavart vele kapcsolatban.

London és legjobb barátnője kapcsolatának épp egy mosolyszünettel töltött időszakába pillanthatunk bele, amely alapján Jamie-t nem éppen a kedvelhető szereplők közé sorolnám. A történet java részében a nem beszélek veled, ne szólj hozzám cirkuszt játszotta, de a történet elején sem tűnt fel jobb színben. Abban a néhány pillanatban, amikor feltűnt, egy tip-top, csípőriszáló ribikének tűnt, aki kölcsönkéri barátnője ruháját, majd szalad dolgára, ha pedig az új srác nem épp az ő bájait csodálja, akkor jótanácsként megjegyzi, hogy London is óvakodjon tőle. Legjobb barátnője óvó szavai pedig mit sem számítanak, ha neki a tanárával támad kedve viszonyt kezdeni. Na de London látja az évekkel későbbi közös élményeiket, így minden további nélkül elfogadja és várja a békülést. Remélem  Jamie-nek benő majd a feje lágya, viszont a múltból kíváncsi lennék mennyi átvágásra, kihasználásra nem emlékszik, mert jóhiszeműen szemet hunyt felette és "elfelejtette" megemlíteni a jegyzeteiben őket. Igen, kissé rosszmájú vagyok Jamie-vel szemben, de kérem, igaz jóbaráti cselekedetnek nem mondanám, hogy tanúja voltam.

Ez a jövőre emlékező képesség vihetett volna a történetbe némi misztikumot, és a sötét hangulatú, visszatérő álmok kezdetben tovább erősítették is a feltételezésem, hogy lesz benne fantasy szál is, azonban ezt eléggé valós elemekkel oldotta meg az írónő. Úgy érzem, nagy része volt ennek megoldásnak, történetecskének abban, hogy megkapta a végére a magasabb pontszámot, nélküle még ennyire se értékeltem volna. Bár így is voltak a nyomozásnak gyengén kivitelezett részei.

Összességében nem egyszerűségét rónám fel a történetnek, hanem hogy unalmasnak tartom és nem tudtam ráhangolódni a főszereplőre, nem találtam vele a közös hangot, már-már unszimpatikusnak találtam, na meg jó néhányszor furcsán néztem egy-egy nevető rohamán, vagy épp pityergésén.  Édesanyját viszont a történet legszimpatikusabb emberének érzem. Kissé gyors és összecsapottnak tűnik nekem néhány megindított történés lezárása és ahhoz képest, hogy egy rövid könyv, nem végeztem vele túl gyorsan, könnyen tettem félre, de a borítóért akkor is odavagyok.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!