Kresley Cole - A démonkirály csókja

Kiadó: Ulpius-ház, 2012 
Oldalszám: 401
Ár: 3499 Ft
A sorozat kötetiről

Halhatatlanok alkonyat után #6

"Az Illúzió a Valóság félénk testvére, aki felvidítja őt, amikor mogorva kedve van. Az Illúzió maga a csalafintaság a sok éves tapasztalat mellett, édes felejtés a tudás mellett. Bőkezű ajándék ott, ahol hiányzik valami. Számomra ez a szent. 

– Te magadat is illúziónak tartod? 

Sabine erre lassan elmosolyodott. 

– Akarsz a valóság lenni mellettem?"

Két testvér külön utakon, de nagyon is egy időben járta a szerelem rögös útját, az egyikőjük történetét már magunk mögött tudjuk egy ideje, és most elérkezett az idő, hogy a másik történetét is megismerjük. Úgy gondolom, másfél év után épp ideje volt már. 

A történet egy erotikus "mese"  egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon.

Gondolatok:

Szerintem az írónő nem sok kétséget hagyott, hogy miről is fog szólni az idősebb Woede testvér története, így már előre dörzsöltem a tenyerem az újabb erotikus játékra gondolván, hiszen már alaposan kiismerhettem Kresley Cole általános koncepcióját. Ahogy vártam, nem hazudtolta meg magát az erotika terén, hiszen egy újabb késleltetett orgazmus köré építette történetét, öltöztette azt olykor romantikus köntösbe, gyújtott alá némi bosszúval és fűszerezte szerethető szereplőkkel, régi ismerősökkel, amely számomra tökéletes kombináció volt.

Először is ugorjunk vissza a Vámpírzóna elejére, mikor is Cadeon megkapja legújabb küldetését, hogy keresse meg az Edényt, azaz Holly-t és vigye el őt Grootnak, aki egy különleges karddal fizet majd érte, amely majd a halál nélküli Omort vesztét okozza. Csakhogy a kiszemelt áldozat is hozzájut ezekhez az információkhoz és tervet sző, hogyan is akadályozhatná meg a két testvér találkozását, hogy el se tudjanak indulni a kijelölt úton. Féltestvérére, Sabine-re hárítja a feladatot, hogy az idősebb testvért várbörtönbe vesse és beteljesítsen egy jóslatot, melynek egyik része, hogy az Illúziók Királynője Rystrom, Rothkalina törvényes királyának arája legyen. A varázslónőnek azonban nincs ideje lassú csábításra, így azonnal nehéztüzérséget vet be és erotikus fantáziák valóra váltásának ígéretével, heves izgatással igyekszik kicsikarni egy eskü szavait láncra vert kiválasztottjából. A démon azonban nem adja magát könnyen, hiszen neveltetése és becsülete miatt még mindig úgy véli, hogy a királyság sorsa előbbre való, mint a királynő, így szökésen töri a fejét. Jól is teszi, mert már több tekintetben is robbanás közeli állapotba került. Forr benne a düh, a vágy Sabine és a bosszú iránt is és a sors úgy akarja, hogy legyen lehetősége viszonozni a vendégszeretetet.

Azt már eddig is tudhattuk, hogy a két Woede testvér igen különböző személyiség. Cadeon sosem tagadta közönséges, csaló, hazudozó kufár voltát, de Rystrom eddig csak a kiegyensúlyozott oldalát mutatta mindenkinek. Sabine miatt azonban hektikussá válik, mivel a nő kifordítja józan, logikus viselkedéséből, előhozza belőle azt a démont, akinek piszkos a fantáziája, aki revansot akar, kiélvezni a bosszú minden percét. Készen áll a játékra, a küzdelemre a szeretett nőért, akit előbb meg akar leckéztetni, majd meg akar szelídíteni. Rystrom kifejezetten nehéz helyzetbe hozott, mivel eddig minden további nélkül Cadeon mellé álltam volna, de most erősen egyensúlyban érzem a két fickót, főleg, mert mindkettőnek más az igazi szexepilje.

"Lehet, hogy ez a varázslónő egy gonosz szuka, de az én gonosz szukám. Az első és az utolsó."

Sabine fennhangon hirdeti, hogy rosszalkodni jó, és igyekszik bizonyítani, hogy a varázslónők valóban a sötét oldal szülöttei. Önzőnek láttatja magát, aki csak a saját érdekében cselekszik, aki gátlástalanul játszik másokkal, miközben viselkedése egy része csak egy álca. Lelke mélyén csak biztonságra vágyik, el akarja felejteni a vele történt borzalmakat, a számtalan átélt halált, és most látja elérkezettnek az időt, hogy igazán kezébe vegye az élete irányítását.
Meglepődtem rajta, hogy az írónő őt is egy szűz karakter képében léptette színre, bár cseppet sem játszatta el vele a szende ártatlant. Elméleti tudását minden vonakodás nélkül ültette át a gyakorlatba. Vagányság, nagyszájúság és a szűzi életmód miatt hasonlóságot vélek felfedezni közte és Az Alvilág Uraiból ismert Anjával, a Fejetlenség istennőjével. Határozottan emlékezetes karakter mindkettő.

Végre felbukkant a Lothaire c. kötet Lothaire nevű vámpírja, akire már nagyon kíváncsi voltam, hiszen kezdett már zavarni, hogy az önálló kötettel rendelkező vámpírharcoshoz még nem volt szerencsém, nem tudtam mi fán terem és hasonlók. Azt rebesgetik, hogy jó történet lesz, és én is úgy érzem, hogy meg van benne a megfelelő alapanyag. Holly és Cadeon is vendégszerepelt néhány jelenet erejéig, ahogy Nix is nevetésre késztetett, amikor úgy döntött segítségére lesz a démonkirálynak.

Ha nem is nagy mélységgel, de a sztori boncolgatja a testvéri kapcsolatokat. Egyrészt ott a két démontestvér, akik hiába tűnnek elválaszthatatlannak, mégis éket ver közéjük a múlt, a bűntudat és a neheztelés. Sabine és Lanthe között pedig igazi összetartás, örök kapocs van, egymás egyetlen bizalmasai egy gonosz féltestvérekkel teli közösségben.

A történetben az erőteljes erotika mellett eltörpül Rystrom 900 éves harca a koronáért, és úgy vettem észre, hogy ez több olvasót rosszabbul érintett, mint engem. Tény és való, hogy nem egy eseménydús kötet, nem tarkítják halálig tartó összecsapások, és Omortot is hamar eléri a vég, de én mégsem hiányoltam semmit. Elfogult vagyok? Naná, teljes mértékben. Nekem teljesen megfelel a meséket idéző világ, a varázslatos hangulat, szerethető szereplők és az erotikus izzás.

Hiába tartom egy letehetetlen könyvnek, amelynek a kedvenceim között a helye, akkor sem tudom megállni, hogy ne szapuljam a magyar kiadást, nevezetesen a fordítást. Egyszerűen nem tudom felfogni miért kell minden kötetet más fordítónak adni, aki aztán "újításba" kezd, és ezzel elveszi a sorozat egységét, a kiadó, a korrektor és még ki tudja ki, pedig ugyanolyan hanyag, mert hagyja. Kifejezetten zavart, hogy három kötet után a tomboló démonok dühöngőkké váltak, amivel jóformán egy fajátnevezést történt. A titulusok rendre megváltoztak, szinte senkit nem úgy hívnak, mint ahogy az előző kötet(ek)ben. Amit még viccként tudok felfogni az a Káprázatok királynőjeként beharangozott Sabine, aki saját kötetében már az Illúziók Királynője, de hát ha már ő a főszereplő, hívassa úgy magát ahogy akarja. A Királcsinálóból Királyavatóvá válás is eltörpül a Balfasz Idióta Nix mellett, amit én kifejezetten sértőnek érzek. Mindenki tudja, hogy Nix a nap szinte minden percében zizi, és az őrültségére utalást értem én, hogy hangsúlyozni kell, de nem így. Maradt volna akkor már a Furva Klúgos, ami szintén baromság, de mégsem ennyire durva. Szomorú, hogy az igényesség színvonala a mocsár fenekén van.

Nem akarom bosszúsan zárni a soraim, így inkább remélem, hogy 2013 sem fog elmúlni újabb Kresley Cole kötet nélkül, főleg hogy egy olyan párosé lesz majd a főszerep, aki már az első kötet óta kergetőzik a háttérben. Szegény Garreth... tehát várom az újabb lykae-valkűr páros történetét, hiszen tapasztalat alapján kár remélni egy Murdoch Wroth & Daniela novellát .