Gena Showalter - Atlantisz ékköve

Atlantisz 2.

Magam sem hittem volna, hogy megjelenés után nem sokkal le fogok csapni a könyvre és előtte még Grace és Darius történetének újraolvasását is bevállalom, de nem tudtam ellenállni a hirtelen jött késztetésnek, hogy olvasnom kell, most. Ez a kötet, sőt az egész Atlantisz sorozat nincs a "majd meghalok a folytatásért" listámon, szóval én bőven kivárnám azt az időt is, míg befejezzük a LOTU köteteket, és csak utána folytatnánk a föld alatti világ történetét, de hát az Ulpiuson én már nem tudok kiigazodni, így csak kapok az éppen aktuális újdonságuk után.

Grayson James ügynök új küldetésre indul. A helyszín ezúttal Atlantisz, az elfeledett tenger alatti birodalom, ahol vámpírok, démonok, sellők, kentaurok és más hasonló, különös lények élnek. A küldetés célja Dunamis Ékkövének megszerzése. Az Ékkő szinte legyőzhetetlenséget biztosít birtokosának, ezért minden atlantiszi uralkodó vágyának tárgya. Gray számára a feladat nehezebbnek bizonyul, mint eleinte gondolta, de találkozik egy furcsa, gyönyörű lánnyal, aki az egész életét megváltoztatja, és megismerteti az igazi szerelemmel, ám mindketten tudják, hogy végül el kell válniuk egymástól. Kalandos, romantikus történetük sok izgalmat és számtalan váratlan fordulatot tartogat.

Kicsit deja vu érzésem volt a könyv elején, mivel az Atlantiszban Grace gondolataitól, dumáitól kacarásztam, itt pedig Gray volt a hangos röhögésem forrása. Viszont Grayson James ügynök a képzeletemben – még mielőtt a kötetet a kezembe vettem volna – cseppet sem egy dzsungelharcos kommandós volt, aki bokrok közt osonva, sárban dagonyázva, kézigránátokkal dobálózik, és face-to-face küzd meg az elé kerülő csúnya démonokkal. Arra meg pláne nem gondoltam, hogy a hosszan tartó szexmentes időszak olyannyira az agyára ment, hogy amikor egy érzéki női hangot hall a gondolataiban, onnantól kezdve átmegy szinte egy szexmániás pasasba, aki másra se tud gondolni és erőteljesen húzza az egyszer szűzies, máskor igencsak mocskos szájú ismeretlen lányt. Igazából nekem tetszett a stílusa, mert nevetésre késztetett, viszont ezzel a viselkedéssel az írónő jól megalapozta, hogy a könyv jóformán arról szóljon, hogy mi is és a két főszereplő is arra vár, mikor is kerülnek vízszintesbe. Természetesen a Graynek célja van, hiszen meg kell keresnie Dumanis Ékkövét, na de ez kimerül abban, hogy követi álmai nője utasításait, így pedig az orránál fogva lesz vezetve. De csak ő.

Még ugye nem írtam kedves főhősnőnkről, akit az Ulpius és a fordító jóvoltából nem hívnak máshogy, mint Ékkőnek - eleinte azon siránkoztam, miért nem maradhatott Jewel, de utána már szinte fel sem vettem és nem hangzott olyan idétlenül -, és ezzel azt hiszem mindent elmondtam. Hát igen… a könyv nem tartogat túl nagy rejtélyeket, és egy újabb Atlantiszi nagy kaland kerül majdhogynem a süllyesztőbe.

Na nem szeretném leírni a könyvet, mert a maga módján igenis szórakoztató volt számomra. Nem vártam semmi különöset, így amikor nem is kaptam sokat, problémám sem volt. Mindkét főszereplő szimpatikus, Grayt nagyon bírtam. Akad számukra némi megpróbáltatás, ami egy kis üldözéssel, közelharccal izgalmasabb mederbe terelte a történetet. Az írónő szerintem egy kicsit többet használta a teremtett világ adta lehetőségeket. Többet láttunk Atlantiszból, és kifejezetten tetszett a kötetlen szórakozás a piacon, amikor Ékkőből előtört a vásárlási mánia. Örültem, hogy nem csak láttuk a különböző lényeket, de találkoztunk is velük és kaptunk információmorzsákat is róluk, még ha csak nyúlfarknyival többet is, mint előtte. Bár Showalter most is inkább a mennyiségre ment, mint minőségre, de úgy érzem jobban játszott velük, mint az első kötetben.

Amiben viszont semmit sem fejlődött az a befejezés. Mind az ellenséggel folytatott harc, mind az végső egymásra találás hirtelen és gyorsan következett be. Ezt nagyon nem így kellene csinálni.

Számomra élvezetesebb olvasmánynak bizonyult ez a rész az elsőnél, és leginkább arra emlékszem, hogy röhögtem és mosolyogtam egy kanos fickó dumáin, megfeledkezve arról, hogy voltak laposabb részek. Nem morfondírozok azon, hogy Graynek miért nem esett le a nyilvánvaló és miért nem tett fel kézenfekvő kérdéseket. Értékelem, hogy az írónő igyekezett kicsit többet mutatni, kicsit fantazysabbra venni a figurát.

Azonban tény és való, hogy a könyv annak való, aki még el bírja viselni a „mikor dugunk már” témát, ami közben igazi kalandos események majdnem elvesznek.

4 pont

A sorozat további kötetei:

1. Atlantisz tovább

Az Alvilág Urai sorozatról itt