Laurell K. Hamilton - Fogat fogért

Anita Blake, vámpírvadász 16.

Lévén későn érő lelkes olvasó és Anita Blake rajongó vagyok, így ez még csak a második alkalom volt, hogy egy teljes évet kellett várnom egy új AB kötet megjelenésére. Mondhatni bearanyozta a napom a postás, vagyis anyukám, mikor a vártnál majd egy héttel hamarabb egy csomagot nyom a kezembe kora reggel. Még szinte csipás szemmel pislogok, hogy ez meg mi, na de csak az Agave pecsétet kellett meglátnom, és már tépjem is szét az egész zacskót, hogy a kezemben foghassam az új dupla kötetet. Nagy küzdelmek árán, de mihamarabb sikerült is befejeznem a sok tanulás ellenére is.

Előrebocsátanám, hogy az előző kötetekre spoileres lehet, így csak saját felelősségre.

Emlékszetek még a 12. kötet utolsó nagy kommandós rajtaütésére és hogy a nem túl kedves mestervámpír meglógott. Na jó én is csak foszlányokban emlékszem a lényegre, nem ártott volna egy emlékezetfrissítés az olvasás előtt. A lényeg viszont az, hogy Hamilton nem felejtette el Vittorio-t, sőt Vittorio se felejtette el Anitát, oh hogy is tehette volna, hiszen nagy tervei vannak. Így egy nem túl szívélyes ajándék és üzenet után főhősnőnk utazik Las Vegas-ba, hogy végre befejezze küldetését. Teszi ezt többnyire örömmel, menekül egy picit a sok pasi, a sok lelkizés elöl. Kicsit megcsömörlött, mind munkában, mind magánélet szempontjából. Néha filózik is rendesen, felmerülnek benne nagy kérdések, de sokra nem jut.

Egyesek örömére, mások bánatára Anita megszámlálhatatlan szeretője otthon marad, és újra összeáll a régi albuquerque–i csapat Edward - Olaf - Bernardo és Anita személyében. A végére csurran cseppen azért néhány régebbi ismerős, de mégse a nagy kedvencek sorából, az újakról már nem is beszélve.

A négy rendőrbíró most egy különleges bevetési csapat mellett áll munkába, ami egyrészről megkönnyíti Anita dolgát, hiszen miután bemutatta mennyire tökös lány, mert azért kellett neki bizonyítgatni rendesen, könnyebben dűlőre jut a látó katonákkal. Persze azért nem hiányozhat egy seggfej sem, aki már csakazért is keresztbe akar tenni Anitának.

A nyomozást nem igen szakítja félbe olyan rettentő sok természetfeletti macera, viszont azért a végére ez igencsak pótolva van. Míg a könyv igen magas hányada ad egy Obszidián Pillangós érzést, bár szerintem kevésbé brutálisat, a vége már olyan megszokott agybabrás, ardeur-ös, lehull a lepel és „nézd ki vagyok és enyém leszel” feelinget hoz.

Olaf belopta magát a szívembe először a levéllel a 9. kötetben, hatalmasat dobbantott a kivájt szíves csókkal A Harlekinben, de itt mindent vitt a perverzitásával. A gyilkos mosolyok, az ártatlan érdeklődés, hogy most épp mivel hozta a frászt Anitára. Egyáltalán látni egy szociopata sorozatgyilkost, ahogy meglátja Anitában álmai nőjét, aki körül legyeskednek ám a pasik és hát néha-néha felüti a fejét nála is a féltékenység, de ilyenkor csak morog és puffog. Egyszerűen azt mondhatom, hogy halálosan szórakoztató volt.

Csak hogy példát is hozzak, hogy mit meg nem próbálna Olaf Anita kedvéért: 
„- Tényleg csak szexelnél Anitával? Nem akarnád kikötni, feldarabolni, meg a többi hasonló?
  - Megpróbálnám – bólintott Olaf.
  Edward megnyalta az ajkát, nyilván ideges lett.
  - Azt hittem, neked a szex egyet jelent az erőszakkal.
  - De miatta megpróbálnám – ismételte Olaf. – Az ő kedvéért.”

Azért ez Olafnál már valami. Mindenki megnyugtatására, nem, Olaf nem került fel a listára, és szerintem míg Anita él nem is fog.

Edward és Anita kapcsolata is igen meghittre sikerült, de csak a baráti határokon belül. Ennyire aggódni se láttam még a Halált. Egyik pillanatban még jópofizik a rendőrökkel, mint Ted Forrester. Másikban, mint legjobb barát vigasztalja Anitát, ha kell, vagy épp műsoroznak egyet Olaf kedvéért. Őszintén jó látni érzelmeket Edwardon. 

Gondolom senkit nem lepek meg vele, a borító alapján egyértelmű, hogy most a tigrisek kapnak több szerepet. Előző kötetben nem nagyon szerettem meg őket, de most már jobban hajlok feléjük. Bár Crispin még mindig nem túl szimpi. Annyira szub és csak egy Anita után ügető pincsikutya, hogy őt nem tudom így szeretni, nem is bántam, hogy nem jutott neki túl sok szerep.

Annál jobban bejött viszont Domino. Hamilton szépen rátapintott újra a gyengémre. Egy nagyerejű tigris, aki nem tartozik igazán sehová, szinte csak megtűrik, de szeretet nem kap. Így düh, fájdalom, hiányérzet lakozik benne, és Anita mellett végre hazatalál. Igen én őt megettem szőröstül-bőröstül. Ha többet fog szerepelni, akkor sanszos, hogy igazi kedvenc lehet.

Victor, Las Vegas vámpírurának a fia, aki tigris, méghozzá milyen hatalommal... Szexi volt, diplomatikus. Kíváncsi leszek, hogy még felbukkan-e.

Megkapjuk a magyarázatot, hogy miért kerültek Anitába tigrisek, akikkel most igen sok macera volt, mozgolódtak rendesen. Igaz nem csak egy személy akarta próbára tenni őket.

430 oldal után megdől a szexmentesség. Megérkezik egy kis csapat Anita védelmében és táplálására. Igazából volt, akinek szerep se jutott, mintha ott se lett volna. Másoknak azért jutott ez meg az.

Gonosz és Igazság egy számomra szintén izgalmas és kedvelt páros. Requiem a drága szentem. Tényleg hisztis és hangulatember, de ahányszor megszólal én imádom. Ő rá tudna venni, hogy verseket olvassak, amit ő mond az mind olyan szép.

„Ahogy itt jár-kél, szép, miként

a csillagtüzes éjszaka;

fénybe árnyat és árnyba fényt

szűr arca, szeme, mosolya:

oly szelíden ragyog felénk,

ahogy a vad nappal soha.”

Jó hírrel azonban nem szolgált nekem, úgy látszik döntésre jutott, ami nekem nem szimpi… én nem akarom.

Na és a gonosz, Vittorio. Ha őszinte akarok lenni meglepett, hogy ki is ő. Az meg pláne milyen perverz lett a végén és én itt látom a kötet gyenge pontját, nem tudom, hogy fog tetszeni a már lázadó rajongóknak.

Talán én vagyok az egyik legkevésbé alkalmas ember, aki megmondhatja, mások hogy is viszonyulhatnának ehhez az újabb kötethez, mert elfogultságom határtalan. Mindamellett nem lepne meg, ha többek szemét bökné a könyv vége, illetve néhány jelenet által keltett magasfokú perverzió. Viszont talán a három rendőrbíró és bevetésiek által tálalt cselekmény többre értékelt lehet, mint az utóbbi kötetek.

Számomra persze ötből öt, mert ez egy ANITA BLAKE kötet, ahol mindig találok magamnak legalább egy kedvenc szereplőt a régiek és az újak között is. Bár kedvenc kötet nem lesz, de Olaf akaratlanul is végig megnevetettet (pedig nem vicces fickó a nagyember), Domino és Victor emelte az újak fényét, és csepegtettek néhány infót a régiek is magukról. Én személy szerint sajnálom, hogy a többiek már két kötet óta hanyagolva vannak, így remélem a következő kötet már odahaza játszódik. De addig is él az újraolvasási fogadalom, amivel egy kicsit el vagyok maradva, de itt a nyár és a szabadidő.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

5 pont

A sorozat további kötetei:

Érdemi bejegyzések csak az első négy kötetről vannak

1. Bűnös vágyak tovább
2. Nevető holttest tovább
3. A kárhozottak cirkusza tovább
4. Telihold kávézó tovább 

Súlyosan telespoilerezett:

12. Lidérces álmok I-II.  tovább
Micah  tovább
13. Haláltánc tovább
14. A harlekin tovább
15. Fekete Vér tovább