Laurell K. Hamilton - Nevető holttest

Anita Blake, vámpírvadász 2.

"Halottkeltő vagyok. Én vagyok a Hóhér. De most már tudom, hogy valami más is vagyok. Az, amitől Flores nagyi a legjobban félt. Nekromanta vagyok. Mesterségem a halál."

Míg a Bűnös Vágyakban elmerültünk a vámpírtársadalom útvesztőiben, kicsi ízelítőt kaptunk az erejükből, addig most a vudu és a boszorkányság kerül terítékre. 

Mondhatni Anitát több fronton támadják, de a végére kiderül, hogy szinte minden mindennel összefügg. Mindenki készítse a gyomrát, elő az erős idegzettel, mert a hullák most az igazán véres fajtából valók. Lényegében véres cafatok maradnak utánuk, a rendőröknek sem árt elővenni a sajátos humorukat, ha ép elmével túl akarják élni a helyszínelést.

Először is Anita kap egy megbízást, egy gazdag embertől, Harold Gaynortól, aki egy igen öreg halottat akar feltámasztani, csakhogy ehhez már emberáldozatra lenne szükség. Anita tehát elutasítja, de egy ilyen ember nem fogad el nemet. Így mindent megtesz, hogy jobb belátásra térítse a nekromantát, nem retten vissza az erőszaktól sem.

Anitát Dolf egy helyszínre hívja, ahol egy családot mészároltak le és kiderül nem is ez az első eset. Milyen lény tehetett ilyet? Nagyon úgy tűnik, hogy zombi. Ezen keresztül jutunk el az Egyesült Államok legnagyobb vudu főpapnőjéhez, Dominga Salvadorhoz. Az idős nagymamának tűnő hölgy azonban elég makacs és igen bosszúszomjas tud lenni, ha nem engedelmeskednek neki és főleg, ha gyanúsítgatják. Nem ajánlatos szórakozni vele, de hát Anita megy a maga feje után, így nem meglepő, hogy hamarosan egy "ajándék" érkezik a lakásába. Domingának tervei vannak Anitával, aki azonban makacsul ellenkezik. A főpapnő már igen magas szintre lépett a mágiában, csúnya lényeket hozott létre, amiket előbb-utóbb mi is megismerünk.

Közben Mr. Gaynor is munkálkodik, hozzá kapcsolódóan a képbe kerül egy tolószékes prosti, Rokkant Wanda és újra felbukkan Jean-Claude, mint segítő. 

Mivel az előző részben felkerült két jel Anitára, így már többé-kevésbé J.C. halandó szolgájának kellene lenni, de Anita természetéhez híven tagad, makacs és engedetlen. Megkezdődik tehát a huza-vona, hogy Anita nem akar halandó szolga lenni, J.C. pedig mindenáron ezt szeretné és ezzel együtt növelni hatalmát.

A végére jut egy kis elrablósdi, az igazi szörnyetegek, a szállak összefonódnak, minden értelmet nyer és a gyilkos megkapja méltó nyughelyét. Anita pedig rádöbben jóval több ereje van, mint eddig gondolta, amivel Jean-Claude-ot is megijeszti.

Érdekes egy rész annyi szent. Dominga meg a vudu ad egy hangulatot, a hullák igen gyomorforgatóak. De már elkezdődik az, amit én leginkább szeretek a sorozatban, Anita stílusán kívül. Mégpedig egyre több szerepet kap Jean-Claude, aki immár a város Vámpír Ura.

Anita elég sokáig csak feketében és fehérben látta a világot, sőt még most is szinte csak így látja, de már kezdi lassan átformálni az eddigi gondolatait a természetfelettiről, saját magáról. Egyre több dologra van rálátása, egyre több esemény teszi próbára magát Anitát és a hitét.

Szegényt most is üldözik, fenyegetik, fel akarják használni a saját céljaikhoz, azonban ő még mindig tökös és nem adja magát.

A nyomozás megkapja ahogy kell a központi szerepet. A gyilkos személye körüli "csavar" eléggé tetszett. Anita utánozhatatlan.

5 pont

Cím: Nevető Holttest

Jean-Claude legújabb klubja

Bűntény: véres cafatokba tépett embereket zabál egy zombi

Idézetek

"A gyanakvás egészséges dolog. Megóvja az életed."

"A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás."

"És tudom, mi van ott kint a sötétben. És rettegek tőle. Az embernek elvileg az ismeretlentől kéne félnie, de a tudatlanság is boldogít, ha a tudás ennyire rémisztő."

"Elmegyünk Tenderloinba. Reszkessetek stricik. A Város Urát viszem kíséretül. Olyan volt, mintha termonukleáris fegyvert vetnék be a hangyák ellen. Mindig is tömeggyilkos alkat voltam."

"A remény egy hazug kurva."

"Imádtam a dühömet. Bátor lettem tőle és ostoba."

Jean-Claude

"Két hosszú, sápadt kezét összekulcsolta az itatós fölött. Fekete, lágy, fürtös haj, éjkék szemek, fehér ing, furcsa, külön levehető mandzsettával. Ahogy ott ült, tökéletes volt, tökéletesen mozdulatlan, mint egy festmény. Olyan szép, mint egy pornográf álom, de nem valódi. Csak úgy látszott, hogy tökéletes. Én ennél okosabb voltam."

"Nekidőlt az íróasztal lapjának, majdnem ráült. Nyitott ingéből kilátszott sápadt mellkasának egy része. Látszott az egyik mellbimbója: kicsi volt, sápadt és kemény. Az efféle sápadt tökély számára sértés volt a kereszt formájú sebhely. A meztelen mellkasát gusztáltam. Hú, de kínos. Aztán találkozott a tekintetünk, és sikerült nem elpirulnom. Egy-null ide."

Anita és Jean-Claude

- Tényleg képes volnál megölni? - a hangja, akár a sebre illesztett selyem, gyengéd volt, de fáj-dalmas. Mint a szex. Olyan volt, mintha bársony simulna a koponyám belsejébe. Jó érzés volt, azzal együtt, hogy a testemet félelem járta át. A francba. Még mindig el tudott kapni. Még mindig le tu-dott győzni. Soha.
Fölnéztem abba a nagyon kék szemébe, és így szóltam:
- Igen.
Komolyan gondoltam. Jean-Claude pislogott egyet, bájosan, aztán hátralépett.
- Te vagy a legcsökönyösebb nő, akivel valaha találkoztam - mondta. Ezúttal semmi játékosság nem volt a hangjában. Kijelentés volt.
- Ez a legszebb bók, amit valaha kaptam tőled.