2011. máj. 31.

Májusban olvastam

Azt mondhatom, hogy egy termékeny hónap áll mögöttem. Pedig egyáltalán nem voltak kellemesek az itthoni körülmények, ráadásnak még az egyetem rátett egy szép nagy lapáttal, de nem adtam az elveimből olvastam, amikor tudtam.



1. Jeaniene Frost: Karó és sírhant (5) tovább
2. Jeaniene Frost: Síri csendben (5) tovább
3. Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed (5)
4. Jeaniene Frost: One for the money (4) 

Ehavi projekt a Cat & Bones sorozat olvasása volt. Többé kevésbé összejött. Az első kötetet nem vettem elő újra, hiszen azt már kétszer is olvastam, így a többiek egyszeres lemaradásban voltak. Tervbe vettem, (ha már szert tettem a nem hivatalos fordításokra) hogy az eddig megírt részekig kivégzem a sorozatot. Az ötödik kötettől eltekintve a cél lényegében teljesítve. Mint azt újraolvasásnál megszokott nem sietve, mindent sort jól kiélvezve jólesett az olvasás. Majd jött az új rész, amit már nemsokára magyarul is a kezünkben foghatunk. Eleinte úgy éreztem nem lesz az igazi, de a kötet második fele mindent lepipált és kétségem sem volt, hogy 5csillagot érdemel. A végén pedig lazítottam egy rövid novellával, ami ugyan nem volt nagy szám, de kellemesnek mondható. Igaz hiányoztak a többiek, a kedvelt mellékszereplőim és rendkívül rövidke volt, de legalább volt. Hamarosan pedig jöhet az 5. kötet és lehet hogy a spin-off részek is? Hátha, reménykedem a lelkes rajongókban.
Csak nagyvonalakban futottam át a régen írt postokat, és kezdem mélyen szégyellni magam,  hogy írhattam ennyire spoileres, lényegében tartalmi összefoglalót. Mentségemre legyen mondta, ezek már jó egy éve születtek, azóta talán fejlődött valamicskét a stílusom. Szóval csak saját felelősségre. Az új kötetről post szerintem csak jövőhéten várható, kicsit időhiányban szenvedek.



5. Sarwat Chadda: Az ördög csókja (4,5) tovább
6. Bree DeSpain: The Dark Divine – Fekete bárány (4) tovább
7. P. C. Cast – Kristin Cast: Ébredés (3.5) 

A YA vonalat tekintve gazdagodtam két új sorozattal. Mindkettőre azt mondhatom, hogy kellemes csalódás. Egy démonos, angyalos sztori az egyik oldalról, ami igazán felüdülés volt a megszokott YA lényekhez képest. A Fekete bárány pedig még kellemesebb meglepetés, mert azt hittem valami szörnyű lesz, mivel olvastam néhány rendkívül negatív kritikát. Így pozitívan érintett a könyv hangulata, és egyáltalán nem zavart a "twilight story" új köntösben alap.
Az Éjszaka háza meg én már régi barátságban vagyunk, igaz sokszor hullámszik a kapcsolatunk. Szeretem a történeteket olvasni, valamikor teljesen magával ragad és élvezem minden percét az olvasásnak, máskor viszont túl sok az engem kevésbé érdeklő elem. Most épp egy kis gödörbe kerültünk, főleg Nerefet és perverzitása miatt, pedig a könyv második fele igencsak jó volt. Az írónők pedig újabb tört döftek a szívembe. Olyan kegyetlenek. (Bejegyzés róla később.)




8. Cassandra Clare: Hamuváros (5) tovább
9. Cassandra Clare: Üvegváros (5) tovább
10. Karen Chance: Átölel az éjszaka (3.5) tovább

Majd egy év várakozás után végre elértünk Cassandra Clare sorozatának 3. kötetéhez, ami eddig mindent vitt. Először újra elővettem a Hamuvárost, hiszen ő is lemaradt újraolvasásban a Csontváros mögött, majd már faltam is az Üvegvárost, ami hihetetlenül a hatása alá taszított. Az első 100 oldal átlagos, Clare-es színvonala után, hihetetlenül magasra tette a lécet, ezzel a hosszú harccal. Imádtam. Erre egyszerűen nem kell mást mondani, mint fantasztikus és letehetetlen.
Bár Karen Chance nem ifjúsági fantasyban utazik, de mégis csak fantasyban, így e kis "csoporthoz" sorolom. A Cassandra Palmer sorozat nem a kedvencek kedvence, viszont sokakkal ellentétben nekem elég tetszetős. Az első két könyv tetszett. Nagy elvárásokkal indultam az új résznek, mert abban a tudatban éltem, hogy jobb lesz, mint az eddigiek. Viszont én eléggé untam nagyon sokáig. Pedig micsoda események és változások voltak ám. Na de sebaj, majd imádni fogom a következő kötetet, ha egyszer kiadják.




11. Nicole Jordan: Vágy (3)
12. Meg Cabot: A fiú a házból (4) tovább
13. Brenda Joyce: Halálos ölelés (4) tovább

Na és akkor egy kis romantika is, mivel én abban is utazom.
Mikor még egy Nicole Jordan könyvet se olvastam, azt hittem, hogy én őt és műveit nagyon fogom szeretni. Romantika az átlagosnál több erotikával. Ez tény és való, mert igencsak bővelkedik erotikus jelenetekben, már az első oldalaktól kedve, de valahogy ezt nagyon kevésnek érzem. Ennyi így nem elég. Nem ad semmi pluszt a könyveinek olvasása, mondom ezt a 2. NJ könyv olvasása után. Így már ki merem jelenteni, hogy nem ő az én szerzőm, bár még a másik sorozatával valószínűleg megpróbálkozom. Hátha.
Meg Cabot leginkább ugye a tiniknek ír, viszont A fiú a házból egy felnőtt kategóriás, szórakoztató, kicsit bugyuta könyv, ami arra való, hogy kikapcsoljon, pihentessen és mosolyra fakasszon. Se nem több, se nem kevesebb. Igazán jól esett.
És végül Brenda Joyce... megint egy sorozat, ami ott egyensúlyozik a kedvenc és a szeretem kategória között. A kötetek egyre jobbak, de nem tudja áttörni a burkot hozzám, hogy igazi kedvenc legyen. Szeretem olvasni, és imádom, hogy egyre inkább a főhősök közötti viszonyokon van a hangsúly és már nem csak nézik egymást, de várom a nagy áttörést, amikor minden sorával lehengerel, mert érzem, hogy benne van a sorozatban ez is. De valamiért mindig kekeckedni támad kedvem vele kapcsolatban.

És kérdezem én, ezek után elhiszitek nekem, hogy a hónap első felét a szakdolgozat írásával, a második felét pedig államvizsgára való felkészüléssel töltöttem, és csapjunk hozzá egy jó zajos házfelújítást is. Mondhatni a könyvek voltak az én kis menedékem, amik segíttek nem elveszíteni a józan eszem a töménytelen mennyiségű munka és tanulnivaló között.

Fogadalmak:
Újraolvasás: Hamuváros, Üvegváros, Cat & Bones 2-3.
Top30 romantikusból: -
Csökkentsd a várólistád: -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...