2010. szept. 2.

Johanna Lindsey - Malory család

Első igazi romantikus sorozatom, Londonnal, bálokkal, hajókázással. Nagy-nagy kedvencem. Vicces, szerethető.

A főhősöknek, hősnőknek ugyan különböző a múltjuk, de azért sok sok hasonlóság megmutatkozik.
A Malory és Anderson fivérek mind megrögzött agglegények, híres szoknyapecérek. Nem szeretik a formaságokat, bálokat, csak élvezni akarják az életet, a nőket. Aztán persze mikor felbukkan a nagy Ő lassan csak beismerik maguknak, hogy nem tudnak a szeretett nő nélkül élni.
A főhősnők többsége másnak adja ki magát, mint aki valójában. Erős, céltudatos nők, akik nem hagyják magukat és megszerzik maguknak amit akarnak.

Szintén megszokott a főhősök makacskodása, a férfiak rémülete a házassággal kapcsolatban. Na meg persze, hogy valahogy nem hisznek a lány szűzi ártatlanságában, aztán meg az első alkalommal néznek egy nagyot és büszkén gondolnak rá, hogy ők voltak az elsők. FÉRFIAK.

Kedvenc köteteim valahogy mindig a tengerhez, hajózáshoz, de legfőképp a kalózokhoz kötődnek ebben a sorozatban. Nem meglepő, így hát, ha kedvenceim a Tengernyi szerelem, Csodatévő szerelem és A vágy foglyai.

 1. Egyetlen szerelem (4)

Regina Ashton - Nicolas Eden

Regina Ashton a Malory fivérek egyetlen húguk, egyetlen lánya és a család közös kedvence, hiszen felváltva nevelték fel a lányt az édesanya korai elhalálozása után, így mindenki szívén viseli a sorsát. Épp Anthonyn a sor, hogy rajta tartsa a szemét, amikor Reggie-t elrabolják egy éjszakára. Anthony szeretője helyett a titokzatos „támadó” Reggie-t kapja fel a lova hátára, hiába nem történt semmi, nevén már folt esett és lány elhatározásra jut. Hozzámegy Nicolas Eden-hez. Mindenáron. A megrögzött agglegény persze ágálna, de csak a bolond szállna szembe egy Maloryval. És egyre több Malory bukkan fel, köztük a fekete bárány James is, aki hosszú távollét, botrányos élet, kalózkodás újra Anglia partjaira lép. 

Sajnos ez egy gyengébb kötet volt számomra, mert a pár az esküvő után túl sokat volt külön, Nicolas elég nagy p*csként viselkedett. De a családot megszerettem, így hát olvastam tovább



2. Szíved rejtekén (4,5)

Roslynn Chadwick - Anthony Malory

Roslynn Chadwick, a gyönyörű skót örökösnő kénytelen egy biztonságot jelentő házasságba menekülni, hogy megvédje magát a vagyonára áhítozó gátlástalan unkatestvérétől. Nincs sok ideje arra, hogy férjet találjon magának, és a sors különös fintora, hogy éppen Anthony Malory kelti fel a figyelmét. A férfi nemcsak megrögzött agglegény, de züllött szoknyapecér hírében is áll, aki hevesen tiltakozna a házasság ellen, de rá kell jönnie, hogy a szíve bizony mást diktál.

Anthonyt megkedveltem az első kötetben, de a sajátjában a stílusán már nem mindig tudtam mosolyogni. De ez nem gátolt meg abban, hogy élvezzem a szenvedélyes jeleneket, az első csábításokat, a féltékenykedést. Így a főszereplőkkel elégedett lehetek. James is csillogtatta humorát és megkezdődött szerelmi története is. Hiszen a könyv végén James még nem sejti, hogy élete párját kapta a vállára és váratlanul a karjaiba sétál a prédája. Itt már határozottan a kedvencemmé váltak a Malory család tagjai.

 
3. Tengernyi szerelem (5)

Georgina Anderson - James Malory

James hiába keresi a fiú ruhába bújt lányt, akivel egy kocsmában futott össze, de nem találja, mégis a legváratlanabb helyen sétál a karjaiba. A saját hajóján, James hajósinasának jelentkezik a lány, aki csak haza akar jutni a rosszul sikerült útja után. James kapva kap az alkalmon, hogy válogatott „kínzásoknak” vesse alá az inkognitóban lévő lányt. A tudatlan hősnőnk irulva-pirulva végzi munkáját, miközben szép lassan beleszeret a férfiba, akinek türelme fogytán, hogy a tettek mezejére lépjen. Amerika földjére lépve, pedig felbukkan 5 mindenre elszánt Anderson fivér, akik felveszik a harcot a húguk becsületének megvédésére.

Így 10 kötet után elmondhatom, hogy nem találtam ennél jobb könyvet a sorozatban. Kedvenc lesz örökre, ahogyan James Malory is. Az eleje bár picit lassabb volt, mivel el kellett mesélni Georgina történetét, de miután a Maiden Ane fedélzetére lépünk nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Vicces volt az iruló-piruló lányt látni, Jamest pedig a következő „kínzáson” törni a fejét. Az Anderson fivérekről nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívemhez nőnek, persze akkor még nem sejthettem, hogy ennyire szorosan összefonódik a történetük a Malorykkal. Nagyon szeretem az összetartó családokat. Számomra sokat jelentett a hajózás, egy kis kalózkodás, elrablások, harc a fivérek ellen. Imádtam, hogy James George-nak hívja a lányt. Lényegében mindent imádtam.

 
4. Csodatévő szerelem (5)

Amy Malory - Warren Anderson

A Malory család legfiatalabb tagja, Amy Malory is felcseperedett, és gyönyörű lány lett belőle. Az első bálja után mindenki arra számít, hogy egy tisztességes fiatalember megkéri a kezét. Ám a heves természetű és önfejű csitri a lehető legalkalmatlanabb férfit szemeli ki magának, a jóképű és szigorú felfogású hajóskapitányt, aki majdnem a bitófára juttatta a lány nagybátyját, James Maloryt. A mogorva Warren Andersont megdöbbenti Amy merész közeledése, annál is inkább, mert James Malory rakoncátlan természetű unokahúgáról van szó. A férfi szívét megkeményítette egy régi csalódás, és esze ágában sincs behódolni a csitri bájainak. Mégsem tud ellenállni a lány varázslatos egyéniségének. Amy kitartása és töretlen optimizmusa egy olyan szerelem felé sodorja, amely nemcsak a lelki békéjét veszélyezteti, hanem egy családi viszály további elmérgesedését is jelentheti. Vajon megtörténik a csoda? Warren megszabadul a múlt árnyaitól, és képes lesz még egyszer szeretni?

Emlékszem egy nap alatt felfaltam a könyvet és azt éreztem, hogy nekem pont arra volt szükségem. Egy kis romantikára, és mivel ilyen jól esett olvasni, Amy se bosszantott fel. Pedig úgy gondolom, hogy a tetteinek, a makacsságának az idegeimre kellett volna mennie. Viszont nem ment, sőt az alapszituáció, hogy a 17 éves kis csitri úgy dönt, hogy elcsábítja a hűvös, nála jelentősen idősebb férfit, igen felcsigázta a képzeletem. Érdekes volt látni, hogy küzd a férfi saját vágyaival. Ehhez jött hozzá egy kis elrablósdi, egy hosszabb utazás egy hajófenéken. Tehát további olyan események, amiket én nagyon szeretek ezekben a könyvekben, így egyáltalán nem csodálkozom, hogy a kedvenc kötetek közé lépett. 


5. Mondd, hogy szeretsz (4,5)

Kelsey Langton - Derek Malory

Kelsey Langton családját egyik csapás éri a másik után. Az ifjú hölgy nem tudná elviselni, hogy az imádott kishúga egy fillér nélkül az utcára kerüljön, ezért egy árverésen áruba bocsátja magát. Lord Derek Malory nyeri meg a licitet, és így Kelsey a szeretője lesz.
Derek, a jóképű és ellenállhatatlan csirkefogó soha nem tapasztalt gyönyörökkel ismerteti meg ártatlan szeretőjét. Izgalmas kalandjaik során Kelsey mindvégig el akarja titkolni előkelő származását, hiszen nagy szégyent hozna a családjára, ha kiderülne, hogy mit tett. Vajon a kimondhatatlan szerelemnek végül sikerül legyőznie a társadalmi előítéleteket?

Bár nem panaszkodhatok a könyvre, hiszen élvezetes volt, mégis kicsit másra számítottam. Ami igazán bosszantott, hogy Derek a könyv elején magára hagyta Kelsey-t, így útjuk egy ideig külön utakon járt. Ez engem egy kicsit zavart. Egyébként Lindsey hozza a szokásos formát, hiszen volt benne bőven félreértés, a szerelmesek elbeszéltek egymás mellett, pedig mindenki csak a legjobbat akarta. Múltbéli titkok derülnek ki és régi ismerősök kerülnek elő.


6. Ajándék (4)

Anasztázia - Christopher Malory

Összegyűlik a család Jason házában karácsonyozni. A jelenben Jason élete rendeződik és Derek végre igazi anyát kap.
A múlt pedig felelevenedik egy napló által. Megismerjük a nagyszülők történetét.

Ez egy rövidebb történet, egy kicsit mindenkiről. Nem nagy szám, de jó látni a családot összegyűlni a gyerekekkel, mert itt már mindenkinek több is van. Warren is ott ül ölében a kis ikrekkel és a régen volt mogorva férfi boldogan mosolyog a világra. Önmagában nem ajánlanám sokaknak, de a Malorykat kedvelők bájosnak találhatják és élvezhetik kicsit mindenki társaságát.


 7. Szívem ellopott kincsei (4,5)

Danny - Jeremy Malory

Nem esett messze az alma a fájától. James Malory fia, Jeremy is hírhedt agglegény és ha kell tisztességtelenül játszik. Így megismerkedik a tolvaj Dannyvel, majd a szolgája, szeretője és végül felesége lesz. Az elfeledett múlt felszínre kerül, miközben Jeremy is megmenekül egy kicsit zizi, elkényeztetett, hazudós férjvadász karmai elöl.

Megint egy várva várt történet, mivel Jeremyt én is megszerettem. Még 17-18. éves suhanc volt a sorozat elején, most meg már egy 25 éves igazi férfi. Vártam volna a sok epekedést, küzdelmet a lány megszerzése közben, de néha már kicsit túl önteltnek tűnt, hogy úgyis megkapja amit akar. Keveselltem a közös romantikus jeleneteket is, hiszen Danny múltja és jelene elvette a sorokat.



8. A vágy foglyai (5)

Gabriella Brooks - Drew Anderson

Egy kis kalózkodás az elején, a Karib-tenger gyönyörű látványa, családi egymásra találás. Majd vissza London és a férjkeresés. James és családja segít a lánynak a férjvadászatban, amit a féltékeny Drew tönkretesz. Utána már nincs megállás. A papa bajban van, menni kell megmenteni és közben Drew és hajója a kalóznak állt lány fogságába esik.

Remek kötet, abszolút a kedvencek között. Sok-sok kalózos, hajós jelenet. Felváltva vagy Drew, vagy Gabby raboskodik, közben próbálják egymást ingerelni a "bosszú" kedvéért.
Nem számítottam, hogy Drew a kedvencem lesz. Eddig úgy gondoltam rá, mint egy kedves úriemberre. Közben meg nem is annyira az. Kicsit kiborult szegénykém, mikor elfogták és saját szobájában fogva tartották és a nő csábítása célpontjává vált. Igaz előtte ő csábítgatta.
Nagyon tetszett.


9. Kalandos szerelem (3)

Katey Tyler - Boyd Anderson

Katey Tyler egy unalmas connecticuti faluban nőtt fel. Apját fiatalon elvesztette, és anyja halála után úgy dönt, semmi sem köti már a szülőfalujához. Egy váratlan örökség lehetővé teszi, hogy megvalósítsa régi álmát, és világ körüli útra induljon. Először Angliába hajózik, hogy felkeresse az édesanyja rokonait, akikkel még soha nem találkozott.
Útban Anglia felé Katey megismerkedik a hajó tulajdonosával, a jóképű Boyd Andersonnal. A fiatalember éppen azt fontolgatja, hogy Londonban telepszik le.
Katey unalmas gyermekkora után élményekre és izgalmakra vágyik. Nem kell sokáig várnia a kalandokra, mert hamarosan belekeveredik egy gyermekrablásba, bűnözőnek nézik, letartóztatják, kalózok elől kell menekülnie, találkozik az anyja rokonaival és a Malory családdal. Megdöbbentő titkokat tud meg a származásáról, és megismeri a szerelem minden örömét és fájdalmát.

Ha őszinte akarok lenni, nekem nem igazán tetszett az a bizonyos titok. Sokaltam a veszekedést, és félreértéseket a szerelmesek között. Néha már maga Katey is túl sok volt. Amit pedig keveseltem azok a közös jelenetek, az igazi romantikázás. Voltak jó ötletek, de azoktól sem kaptam meg a várt hatást. Összességében csalódtam, a cím jól mondja kalandos, de kevésbé romantikus. Nekem fordítva lenne a jó, mert elvben egy romantikus könyvet tartottam a kezemben. 


10. Az igazi (3,5)

Julia Miller - Richard Allen

Két gyerek, akiket a szülők egymásnak szántak. Két gyerek, akik gyűlölik egymást. Viszont a pénz az úr és az egyik apa hajthatatlan, ezért a férfivá válásához közeledő ifjú úgy dönt búcsút mond mindennek és elhagyja Angliát. Az egykor volt két gyerek Richard Allen, aki kalóznak és kincsvadásznak állt a Karib-tengeren és Julia Miller, aki fiatalon már kénytelen volt üzletasszonnyá válni, de házasság nélkül, eljegyezve élni az arisztokrácia világában. 9 év telik el és Richard Allen visszatér, de minden próbálkozása ellenére kiléte kiderül és jönnek a gondok. Az ellenszenv megmaradt a jegyesek között, az apa azonban még mindig hajthatatlan. Így mindenki trükközni kényszerül, miközben a fiatalok megismerik egymást és meglepő megállapításokat tesznek.

Szerettem volna újra egy remek Malory könyvet olvasni, így a Kalandos szerelem után. Ez sikerült is meg nem is.
A könyv első fele bosszantó volt. Megismertük a múltat, a két gyerek szemszögét. Az a gyerekes gyűlölet ami bennük élt egymás iránt, engem is dühített. Persze rá lehet fogni, hogy még gyerekek voltak, de nem igazán szerettem ezt olvasni. Majd felnőve azt látom, hogy egymással szemben semmit sem változtak. Ugyanolyan gyerekesek, mint egykor. Heccelik, ingerlik egymást, a nő üt, rúg, karmol, harap. Richard pedig igyekszik minden szavával bántani a lányt. És ez megy a könyv feléig. Nem, egyszerűen ezt nem szerettem. Majd jött az önző apa, majd a börtönhajó és a kiszabadítás. És innen pedig nagyon szerettem a könyvet. Végre együtt nevettek, normális beszélgetéseket folytattak, nem voltak buták, sőt egyre jobban összetartottak, megismerték egymást. Kedveltem Richard testvérét, Charlest. Ohrt, a legjobb barátot. Tetszett, hogy nem kellett sok idő, hogy felfedjék igazi érzéseiket a végén. Szinte minden sort imádtam olvasni, mert végre romantikus volt. De nagyon sajnálom, hogy ezt csak 200 oldal után kaptam meg. Úgy tettem le a könyvet, hogy jó volt, mégsem tudom teljesen elfelejteni a bosszantó epizódokat. A szerelmesek azért elég közel kerültek a szívemhez, mindketten szerethetők. Richard Allent már akkor kedveltem, amikor A vágy foglyaiban felbukkant és megmaradt egy titokzatos karakternek.

9 megjegyzés:

  1. Köszi a bejegyzést:) Én az első 5-öt olvastam, és nekem is James volt a kedvencem:)
    Hamarosan folytatom a többivel:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is James volt a kedvencem. :) Remélem Lindsey vikinges sorozata is ilyen jó lesz.

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik mindenkinél James tarol :) de nekem még Anthony is nagy kedvencem, és szerencsére a most megjelenő könyvben nagy szerepe lesz majd neki is ;o)

    VálaszTörlés
  4. Nekem Jeremy a kedvenc! A történetek újra és újra elrepítenek abba a csodálatos Angliába, megelevenedik előttem a báli ruhák susogása, a kert sötétjében lopott csókok, és a végén beteljesült szerelmek. James és Anthony az én szívemet is megdobogtatják minden egyes részben, de azért Warren kibontakozása is elragadó.

    VálaszTörlés
  5. Egyetértek minden mondatoddal és az említett szereplők nagyot dobnak a könyveket. Jeremyben azt szerettem, hogy az elején még kis suhanc, majd meg már igazi férfi.

    VálaszTörlés
  6. Én olvastam a Vikinges sorozatot is és azt kell mondanom, hogy nagyon jó. Nekem jobban vonzz az a kor a maga sajátosságaival. Szóval csak ajánlani tudom. Annyi fordulatot és szerelmet csak abban a trilógiában találtam. :))

    VálaszTörlés
  7. Mindenképpen be van tervezve az olvasása a trilógiának, már csak azért is, mert még abban a korban játszódó történetet nem olvastam, csak azt nem tudom, mikor fog sor kerülni rá.

    VálaszTörlés
  8. Sajnos én már mindet kiolvastam.De aki szereti London eme,bálozós,úriemberes,szerelemtől ittas világát, ajánlom a Mary Jo Putnei könyveket,azon belül is a Bukott Angyalokat.Nekem nagyon be jött.

    VálaszTörlés
  9. Eddig még csak hallomásból ismertem a Bukott angyalokat, máshol is ajánlgatták, de még sosem néztem utána, de talán ez is egyszer sorra kerül, és úgy látom nem lenne rövid olvasmány. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...