A végzet ereklyéi 3.
Persze az ember számít rá, hogy az elvben trilógiának szánt sorozat befejező kötete nagyot fog ütni, de mégis majdnem egy év telt el, mióta a Hamuvárost befejeztem. Megjelenéskor se cuppantam rá a könyvre, egy hónapot váratott magára. Így először a második kötetet vettem újra a kezembe, egy kis emlékezetfrissítés gyanánt, meg hogy hangulatba kerüljek a nagy harc előtt. Mert ez aztán harc volt a javából, több száz oldalon keresztül.
Azt kell mondjam az első 100 oldal nem tett rám különösebb hatást. Persze semmi baj nem volt vele, csak nem hűledeztem, már az első oldalaktól kezdve. Végre elérkeztünk Idrisbe, amiről már olyan sokat hallottunk. Láttuk Alicante démontornyait, az Üvegvárost. Viszont még ez se hatott meg. Látványban valahogy nem tudtam semmi extrát elképzelni. Megismertünk néhány új szereplőt. Amatist, Aline-t és Sebastiant. Hát igen, Sebastian… Ő tipikusan egy olyan szereplő volt nekem, akinek a nevét ismertem, de semmit nem hallottam róla, csak hogy sokan „suttogják” a nevét, mert már várják a megjelenését. Volt bennem egy laza elképzelés, hogy ki is, mi is lehet ő. Erre jól pofára estem. Na őt egyáltalán nem ilyennek képzeltem és egyszerűen… nem... már az első találkozáskor furcsa volt nekem, nem kedveltem. Sőt most se. Mindazonáltal egy kis idő után nagyon szépen belőttem, hogy is kerül ő bele a történetbe. És térjünk is vissza hozzá.
Egyszer csak jött egy tányérdobálós, kiabálós, vitatkozós jelenet Clary és Jace között és én azt mondom, onnantól a történet megállíthatatlan, letehetetlen, szuperizgalmas, fantasztikus. Igen most áradozok, szinte még a hatása alatt vagyok, pedig már napok óta befejeztem.
Nem mondom azt, hogy Clare annyira meglepett volna. A Tükör egyértelmű volt, Clary és Jace kapcsolata egyértelmű volt, ahogy az is, hogy lesz ez megoldva. Nem lepődtem meg. Viszont olyan elemeket tudott belerakni… az angyalos jelenet (mindkettő) nagyon ott volt. Simon és a Jel… szerintem hatalmas volt, egyáltalán, hogy ilyen bibliai utalást beletett. Meg végig az az izgalom, feszültség, majdhogynem háborús állapot. Egyszerűen zseniális.
Alec eddig nem volt valami szívem csücske karakter, viszont most zabáltam. Pedig nem is szerepelt olyan sokat. Magnus… hát ő is olyan édes, mit el nem szenved a szerelemért.
Jocelyn… na ő viszont meglepett… egyáltalán nem vártam, hogy akkor és úgy… de valahogy azt érzem vele kapcsolatban, hogy nem nagyon fogom kedvelni. Nem tudom miért.
Szerettem volna látni valami nagy találkozást Luke és Jocelyn között, volt ugyan egy édes jelenet, de én valami másról álmodoztam. Na mindegy, a lényeg megvolt.
Valentine… na most jött ki igazán az irigység, féltékenység és a hatalomvágy. Nem képzeltem volna el ennyi mindent róla, de nem tudok rá haragudni. Mindamellett teljesen megérdemelte azt a bánásmódot, amit kapott akkor. Nagyon durva dolgokat csinált, mondott, de Clare mutatott nekünk egy gyengédebb, sebezhetőbb Valentine-t is, igaz csak röpke pillanatokig.
Hát igen a múltat még jobban megkavartuk, de tisztul a kép. A csata hosszú volt, megint tudtunk valakit utálni, voltak árulók, de a legfontosabb, hogy a barátok mindig ott voltak, megmentették a másikat, nem hagyták egyedül, így a győzelem nem kétséges. Olyan boldog, happy end lett, bár probléma azért biztos akad majd így is.
Legjobban azokat a jeleneteket szerettem mikor veszekedtek a szereplők. Jace és Simon párbeszédei mindig mosolyra fakasztottak. Egyszerűen együtt haláli páros. Valentine "bevonulása" a tanácskozásra... azta... Volt szenvedély, oh… nagyon is volt benne forró jelenet, ahogyan meghittebb is. Végig izgalmas és letehetetlen. Nem hogy nem csalódtam, de minden elvárásom felülmúlta.
Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző kiadónak!
5 pont
A sorozat további kötetei:
1. Csontváros tovább
2. Hamuváros tovább
4. Bukott angyalok városa tovább
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése