Cassandra Clare - A végzet ereklyéi 1-2.

A kis tudatlan mit sem tudván ki légyen Cassandra Clare, elkezdte olvasni már nem is tudja hány évvel/hónappal ezelőtt a Csontváros nevű ifjúsági könyvet. Mondhatni bűvölet lett első látásra, már az első oldalaktól kezdve. Beszippantotta a gyanútlan olvasót ez a mágikus, rejtett világ. Egy könyv az angyali felmenőkkel rendelkező Nephilimekről, az Alvilágiakról (lükantrópok, vámpírok, tündérek) és démonokról. Egy szinte vakon, a céljainak és elhatározásainak élő gonosszal, aki bárkit/bármit feláldozna, hogy a világ az ő elveit kövesse. Vele szegül szembe egy maroknyi fiatalból és idősebbekből álló csapat, barátok, családtagok. Az elmaradhatatlan hatalmas, de tiltott szerelem is meglegyinti a lapokat, de olyan szépen keveredik az akcióval és a gonosz elleni harccal, hogy nem megy át egy szívszerelmes történetbe. Hanem megmaradt egy mágikus világba teremtett fantasy történetnek, ahol csak ki kell nyitni a szemet és már mindjárt egy másik város tárul a szemünk elé.

Igen, én voltam a tudatlan olvasó, akit az ujja köré csavart a történet, a szereplők, de talán legfőképp a világ. Olvasás közben a Harry Potter könyvek jutottak eszembe, ahol Rowling egy olyan világot teremtett, ami igazán nem mondható átlagosnak, sok köze nincs a valósághoz és annyira átjön a hangulat, a képi világ, mintha tényleg én is ott lennék. Ezek után lettem felvilágosítva, hogy Clare HP fanficek írásaival is híres, így már nem meglepő, hogy ennyire jól megy neki a mágia.

Csontváros

Egy hétköznapi lány, Clary és legjobb barátja Simon egy bulin botlik bele három korabeli, de annál furcsább fiatalba, épp embert ölnek. Legalábbis hiszi ezt Clary. Majd a szexi fiúka, Jace kezd állandóan az útjába akadni, az anyukája meg egyre furcsábban viselkedik. Jön az elkerülhetetlen és Clarynek felnyitják a szemét és meglátja azt a mágikus világot maga körül, amiről az anyukája minden áron el akarta tiltani, jobban mondva megvédeni. Kiderül, hogy senki és semmi nem az aminek hitte, hogy nem tud semmit magáról és a családjáról. Szembekerül vámpírokkal, árulókkal, az és a gonosszal. De nincs egyedül, mert Simon, Jace, Alec és Isabelle, Luke és még néhányan mellette állnak. Szüksége is van rájuk, mert csak együtt győzhetnek, de ez csak az első állomás lesz. Azonban hogy ne csak harc legyen a terítéken, spékeljük meg szerelemmel, vonzalommal. Viszonzottal, viszonzatlannal, vagy csak kalanddal. Ígérem mindenkit jól meggyötrünk egy kicsit.

Hogy mi a könyv titka? Engem elvarázsolt a világ, az hogy egyértelműen nem hétköznapi, hanem mesés, mágikus. Fantasztikus humora van. Izgalmas, mert rejtélyeket kell megfejteni, mert senki se átlagos és édesek a szerelmeseink.

Ha jól emlékszem a könyv végén lévő poént még a kiderülés előtt lelőttem magamnak. Kellett nekem angol fülszöveget olvasni a folytatásról, de mivel bizonytalan voltam nyelvi tudásomban, így reménykedhettem, hogy valamit félrenéztem. De nem… Igen az írónő betett nekünk is, meg a szerelmeseknek is.

Nem mondanám, hogy kifejezetten egy kedvencem van. Jace és Simon szinte egy szinten állnak nálam. Jace egyértelműen a kicsit lázadó, merész, jóképű harcos, aki kemény múltat tudhat maga mögött (amiből mi még csak egy szeletnyit látunk). Simon pedig a „mindig barát, az örök második” kategória, aki csak epekedhet, viszont nagyon szeretem az ő humorát is. Nem is olyan nyámnyila, mint elsőnek tűnne. Persze én már szinte mindent tudok a múltról, a jövőről. Hiszen a harmadik kötet fog sok mindenre rávilágítani. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Luke egy újabb nagy kedvencem. Szintén egy viszonzatlan szerelemmel küzdő alak, aki inkább van a szerelme mellett barátként, mint távol tőle. Bár a könyvben nem egy hősszerelmest játszik, hiszen ő… na jó nem árulom el. Jófej fickó annyi szent.

És ugye ott van Clary… se nem kedvenc, se nem egy gyűlölt szereplő. Nekem megfelel, mint főszereplő. Nem találom idegesítőnek, ami azért valljuk be nagy előny.

A Lightwood gyerekek pedig csak később lesznek igazán szimpik, itt még barátkoztam velük.

Oh.. igen a főgonosz… Valentine… nehéz úgy visszagondolni rá, hogy már elég sok minden kiderült róla. Érdekes, mert nem tudom utálni. Nem jó ember annyi szent, de a legtöbb főgonosszal ellentétben az ő karaktere annyira jó, hogy szinte bármit tehet bírom.

Mivel ez az első kötet, így most megismerkedtünk a szereplőkkel. Feltárult egy új világ, nephilimekkel, vámpírokkal, démonokkal. Rúnák, szeráfpengék, és az első végzet ereklyéje, a Végzet Kelyhe. Látjuk a múltat egy szempontból, megtörténik a szerelmi sokszög felállása, egy kis harc a gonosszal, ami azért átír néhány jelentős momentumot. Ennél csak jobb, pörgősebb, izgalmasabb lesz minden.

5 pont

Hamuváros

Előző részre nézve spoileres.

Hát üsse kavics (ahogy Anita Blake mondaná), kimondom, akinek lelövöm, lelőttem, én előre szóltam. Szerintem azért az előző kötet egyik legfontosabb pillanata a „Jace-Valentine –Clary újra együtt” és jön a nagy vallomás. „Én vagyok az apád.” és hoppsz, Jace és Clary már testvérek is. Egyszóval ez „szívás”. Az édes szerelem, most már tiltott és bűn. Ciki, kínos és fájdalmas. Küzdenének is rendesen, bár mindig más időben de valaki azért mindig beadná a derekát, főleg ha a tündérek rá is segítenek. Hihi.. az volt aztán a jó jelenet.

Bocsánat, lehet most kicsit zavaros voltam.

Szóval túlvagyunk az első harcon Valentine-nal. Megmentettük Clary anyukáját, bár még mindig eszméletlen. Mi most a cél? Megtalálni Valentine-t, lehetőleg megölni, de megállítani. Rájönni, hogy lehet felébreszteni Jocelynt. Csak hogy bekavar a képbe a Klávé, az Inkvizítor, a Lightwood szülők és persze Valentine. Jace rosszabbul érzi magát, mind eddig bármikor. Magányosabb, főleg ha még a szerettei is eltaszítják. Clary és Simon próbálkozik, együtt... Na igen Simon… kétszer hozta rám a szívbajt, úgy istenigazából. De hála égnek… Uhh.. harc is lesz ám, de milyen. Sőt több új szereplőnk is. Inkvizítor… kérem alássan gyűlöltem, mikor elsőnek olvastam a könyvet. Idegesített, zavart, hogy ott van. Olyan önfejű, és buta volt. Másodszori olvasásra már nem problémáztam vele. Egyet mondok Kedves Olvasó, jegyezd meg magadnak, még fogsz mosolyogni rajta. Legalábbis engem így utólag megmosolyogtatott. Magnus Bane… ő inkább régi jóbarát, na jó nem régi és annyira nem jó, de… szóval azért ő is megtenne mindent egy bizonyos emberkéért. Még jó hogy mindig kéznél van. Szívemnek kedves szereplő, mert annyira fura, de jó humora van. Na meg Ő és … Mondjam ki? Hiszen már az elsőben is tettük rá utalást… szóval Ő és Alec… úgy bírom őket. Na de majd az Üvegvárosban lesz az igazi, na meg ha jól tudom a folytatásban. Ja igen és ott van Mai, a vérfarkaslány. Szimpatikus, bár nem lesz neki fáklyás menet az élet.

Egyik kedvenc jelenetem, mikor Jace beugrik a vérfarkasbárba egy kis kekeckedéssel egybekötött „öngyilkossági kísérletért”. De bírtam a rettenthetetlen rúna erejét is. Az éjszakát a Türdérek világában. Hát igen… még nem találkoztam kedves, aranyos és édes tündérkékkel.

A mostani ereklye a Végzet Kardja…hát igen van ereje bőven. Valentine nélkülözhetetlen. Valami Pazar mikor öltönyben van. Egy öltönyös főgonosz. Még akár szexi is. Persze nem lesz tőle kedves.

Jace és Clary szenvednek, de egyre többet tudnak meg magukról. Kapnak nem egy utalást, hogy ők különlegesek és kezdenek rájönni az erejükre. Szinte megállíthatatlanok.

Azt mondhatom, hogy egy pindurit jobban tetszett a folytatás az első kötetnél, de ez csak jó jel, hiszen így várhatom, hogy még ennél is lesz jobb. (Na igen én már tudom, hogy mennyire is jó az Üvegváros.)

5 pont

A sorozat további kötetei:

3. Üvegváros tovább

4. Bukott angyalok városa tovább

* az első kép forrása a deviantart