Lucien - Anja
Ékes példája ezen könyv, hogy egy
különösebben nem várt szereplő tarol és az első oldalakkal már megnyer magának.
Őszintén reméltem, hogy az Éjsötét vágyak után a folytatás kicsit jobb lesz,
bár álmodni sem mertem volna, hogy ennyire. Nem igazán tudtam, hogy Lucien
mivel is tud előállni. Így teljes mértékben meglepett a kötet.
Az Alvilág Urai az előző kötet végére elhatározzák magukat, hogy nem
csak ülnek a babérjaikon és küzdenek a bennük lakozó démonnal, hanem megkeresik
az elveszett szelencét és közben egy újfajta háborúba kezdenek a Vadászokkal.
Nemcsak Maddox, de ezáltal Lucien is felszabadult az éjféli öldöklés
alól, amiben nagy szerepe van Anjának, a Fejetlenség istennőjének. Ez a szőke
szépség közben ki is szemelte magának a harcosok vezetőjét és Lucien nyomában
jár. Azonban Kronosz úgy döntött, hogy Anjának mennie kell és Lucient bízza meg
azzal a feladattal, hogy vessen véget az istennő életének. A pikantéria az,
hogy bár minden vágya a nő, mégis megpróbálja és elkezdik az ő macska-egér
játékukat, számos szócsatával, összecsapással.
Míg Maddox története szerelmes
volt, nagy érzelemkinyilvánításokkal, addig itt nem egymás karjaiban voltak a
szereplők, hanem szinte a könyv végéig harcoltak egymással, mely közben az
olvasó sokszor felnevet, kacarászik, sokat mosolyog. Egy nagy játék volt a
könyv, ahol kergetik, hergelik, cukkolják egymást a szereplők. Lucien küzd
magával és érzéseivel, Anja pedig nem adja fel és harcol a férfiért.
Engem az első fejezet már
izgalomba hozott, nekem ez nagyon erős kezdésnek tűnt és ekkor szembesültem
először Anja igazi jellemével. Találó, hogy ő a Fejetlenség istennője. Azt
mondhatom, hogy szinte utánozhatatlan karakter.
Anja csípős, beszólogatos,
odamondós személyiség. Néha kegyetlen gyilkos, máskor durcás kislány. Kis
lopós, de nőcis nőci, csilli-villi körmökkel. Szőke bombázó, aki azért mély
sebeket őriz, a múltja őt is megkeményítette a maga módján.
Lucienre nem figyeltem eléggé az
első kötetben, egyszerűen betudtam a harcosok vezetőjének, a Halál démonának.
Nem találtam benne túl sok érdekességet, ez azonban rögtön változott, mikor
szembesültem azzal, hogy sebhelyes az arca. A hegeknek története van, és ezek a
hegek most bántják és bizonytalanná teszik, ami nekem nagyon tetszett. A
sebzett harcosok a gyengéim közé tartoznak, nem tehetek ellene.
Nagyon jó páros ők ketten.
Megszerettem őket, megnevettetek.
Jó volt látni, hogy haladunk a
történetben, vagyis hogy van történet. Egy kis mese, egy kis mitológia négy
kincsről, ami elvezet majd minket és a harcosokat a szelencéhez. A Kényszer
Ketrece, a Mindent látó szem, a Láthatatlanná tevő köpeny és a Szétválasztó
pálca. Abba inkább nem mennék bele, hogy igen ismerősek már máshonnan is ezek a
tárgyak, legalábbis némelyikük. És ebből egy a könyv végére kipipálva.
Gyarapodtunk egy újabb
szereplővel, a szívtipró Williammel, aki még Hérát is megkapta, és nagyképűsége
lankadatlan. Anja egy közeli barátját tisztelhetjük benne, akivel élvezik a
vitákat. Sokak kedvence, az enyém mégsem lett az. Egyszerűen még nem találom
kellően érdekesnek a karakterét, bár az a bizonyos könyvecske és jóslatai akár
piszkálhatnák is a képzeletem. Szórakoztató karakter az biztos.
Paris, kicsi szívem megkezdi
hanyatlását, mert egy bizonyos esemény, egy bizonyos nő letéríti az eddigi
általában vidám életének sínjéről. Paris is, ahogyan Ward Rhage-e is igen
kedvelt szereplő, aki az én szemembe még csak ezután kezd majd el igazán
érdekes lenni. Valahogy nem vonzzanak a szépfiú karakterek, a vicces, laza,
szexi fiúkák. Ez még így kevés lenne, de ahogy elkezd változni, hozzám is egyre
közelebb kerül.
A szememben ezzel a könyvvel egy
hatalmasat lépett előre a sorozat, hiszen most kaptam igazi cselekményt,
imádtam a szereplőket, néhányuk tudott újat mutatni nekem. De a legfontosabb,
hogy nevetve szórakoztatott.
Arról már nem is nagyon beszélek,
hogy ha csak egy hangyányi szereplésükkel is, de Danika és Reyes tovább fokozta
vágyam az ő történetük iránt.
5 pont
Nem szoktam annyira azonosítani
szereplőket egy-egy képpel, általában az a legjobb, amit elképzelek, nem pedig
amit a valaki lerajzol, vagy fényképez, de nekem Ő Lucien. (Még régen egy fórumon találtam, nem tudom kié, honnan van, remélem felhasználhatom.)
Na és akkor már csak egy icipici idézet…
Senki nem nyúlhat a nőhöz – közölte Lucien fakó, színtelen hangon, miközben tekintetét egy pillanatra sem vette le a szemközti falról. – Ő az enyém.Azt mondta, az enyém. Anja mosolyogva odaintett mind a négy harcosnak.– Hallottátok. Az övé vagyok, úgyhogy bekaphatjátok.
hát
igen ő Anja…
A sorozat további kötetei:
1. Éjsötét vágyak tovább
3. Éjsötét bosszú tovább
4. Éjsötét hangok tovább
Az írónő Atlantisz sorozata:
1. Atlantisz tovább
A rajzolt kép forrása a deviantART
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése