2010. márc. 7.

L.K. Hamilton - Az alkony ölelése

Merry Gentry 2.

Miután elkerülte Cel herceg számos kísérletét arra, hogy végezzen vele, Meredith Gentrynek, a Los Angeles-i magándetektívnek új problémákkal kell szembenéznie. Ahhoz, hogy királynő legyen, anyává kell válnia. Ráadásul még az előtt, hogy Cel apa lesz. Ám a láthatáron viharfellegek gyülekeznek: emberek halnak meg titokzatos, ijesztő módon, és hirtelen maga Faerie létezése is súlyos veszélybe kerül. Szóval miközben Merry élvezi az életét és a királyi testőrség tagjainak közreműködésével teherbe akar esni, fel kell vennie a harcot egy ősi ellenséggel, ami magát a valóságot pusztíthatja el. És akkor még nem is beszéltünk Merry éjszakáiról…

Azt kell mondjam, hogy egy remek kezdést követett egy jónak mondható második kötet. Azért mondom csupán, hogy jó, mivel semmi extrát nem tett elénk az írónő és olvasás közben kekeckedni támadt kedvem.


Gyors tudjuk le a cselekménnyel szembeni problémáimat. Ez a kötet Merry életének napjait, a politikai hercehurca közben úgy kívánta feldobni, hogy a kötet elején megjelentetett egy régen volt Seelie istennőt, Maeve Reed személyében, aki Merry és csapata segítségét kéri. Los Angeles városát pedig tömeggyilkosságok rázzák meg, az ügy pedig nem pont az emberi rendőrségre tartozna. Viszont van nekünk egy dühös felügyelőnk, aki nem túl szép szavakkal tessékeli ki a sidhe jelenlévőket a helyszínéről és Merryék pedig készségesen vonulnak is vissza a házukba, jobban mondva a hálószobába. Ezzel pedig az írónő is sutba dobja a megkezdett két szállat, és csak a könyv végén, - mintha eszébe jutott volna, hogy nem ártana már kezdeni velük valamit - gyors meg is oldjuk egymásutánban a problémákat.

A könyv első és utolsó oldalai közötti lapokat pedig Merry vagy az ágyban hancúrozással tölti, vagy háremével a tükör előtt szócsatákat vív a különböző királyokkal, királynőkkel. Követel, engedelmeskedik, alkudozik.
Néha-néha egy-egy testőr, barát, ellenség gondolja úgy, hogy bevágja a durcit, elborul az agya, dühös, féltékeny lesz, de akad olyan is, aki néhány sor erejéig levedli keménységét, és a elsírja bánatát, félelmét.

Kicsit úgy éreztem magam olvasás közben, mintha be lettem volna zárva a négy fal közé, ahol szinte egy percre se engedhetem el magam, mert valaki mindig zaklat, ahogy Merryt zaklatták az ellenségei, szövetségesei.

Tényként tudjuk, hogy főhősnőnk nagyon szorgoskodik, hogy egy gyereket összehozzon, és a szeretői száma már most nem kevés. Az Anita Blake kötetekkel ellentétben azonban és az én legnagyobb sajnálatomra nem lehettünk tanúi néhány testőr első együttlétének. Nekem valahogy nem lesz ugyanaz, ha majd olvasni fogom Rhyst és Merryt elsőnek együtt, hiszen tudom, hogy nekik ez már az igensokadik alkalom lesz. Ugyanez a helyzet Nicca esetében is, akiről szintén sajnálatomra, igen keveset sikerült megtudni. Szegénynek nem túl sok szerep jut.

De ha már az első együttléteket említettem, akkor azért azt el kell mondanom, hogy ebben a kötetben, panaszkodásom ellenére három elsőt is olvashattunk. Nem tudom mennyire illik, szabad elárulnom, hogy kik is ők, szóval, aki nem akarja tudni, annak ne tovább.

Elsőként Doyle vetette rá magát Merryre, elvéve az éjszakát az én Fagyomtól. Az első három hónapban megtartóztatta magát, hiába lett volna rá lehetősége, de most úgy érezte, hogy eddigi viselkedésével nem ért célt. Kicsit megijedtem az elején, hogy hirtelen előjön belőle az állat, de csak sikerült visszább fogni a magát.
A kicsi Kitto, a kígyó goblin is célba ért, mivel a féltünde Sage mágiája túlságon hangulatba hozta az embereket, de így végre méltó családra lelhet a kis csapatban, mert a helyzet váratlan fordulatot vett.
Merrynek Galen, a zöld lovag iránt érzett vágyakozása, most több évtizednyi tilalom után beteljesül. Igazából úgy érzem a nagy várakozás nem ért a tetőfokára, valami nagyobb durranásra számítottam.

Igazából számos erotikus jelenet tarkította a könyvet, de úgy érzem, hogy Hamilton azért nem engedte nagyon el a gyeplőt, emlékszem én olyan ABbeli jelenetekre, amik ennél ütősebbekre sikeredtek. Gondolom valakinek még ezek is nehezebben emészthetők és nem ezt vágyják olvasni, de szerintem még egyáltalán nem a vészes kategória.

Jobban örülnék, ha kicsit kevesebbet politizálnánk, kicsit úgy érzem, mintha ismételnék önmagukat és nem állt volna másból a kötet, mint alkudozásból a tükör előtt.
A végére persze csurrant-cseppent némi harc, egy elképzelhetetlen erejű lénnyel, aminek olvasása közben néha majdnem megállt bennem az ütő, hiszen a hatalmas, halhatatlan harcosaink néha már a vég peremére húzódtak, az erő viszont akkor bújik elő belőlük, mikor nem is várnánk.

A karakterek még mindig remekelnek, imádom őket. Szinte mindenki mutatott magából valami mást, valami újat. Gyűlnek az információk a szereplőnk múltjáról, képességeiről. A világ is még mindig ugyanolyan remek. De ez a kötet most csak egy négyes.

4 pont

A sorozat további kötetei:
1. Árnyak csókja tovább
3. A holdfény csábítása tovább
4. Az éjfél simogatása tovább
5. Misztrál csókja tovább
6. Fagyos érintés tovább

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...