Miután beleszerettem az Anita Blake kötetekbe, az írónő stílusába, nem volt kérdés, hogy a tündérhercegnős sorozatával is meg kell közelebbről ismerkednem. A Merry Gentry sorozat egy teljesen más világot ígért, és naiv jóhiszeműséggel gondoltam a kedves és gyönyörű tündérekre és egy jónéhány oldalnak el is kellett telnie, mire jöttek az újabbnál újabb pofonok. Egyrészt hogy a szépség relatív (de még mennyire), másrészt, hogy Belle Morte egy kedves nőszemély Andais királynőhöz képest, de talán ami a legfontosabb, erkölcsi aggályokkal nem fog küzdeni a hősnőnk.
Az első kötetet egy szép kezdésnek tekintem, nagyon szépen felvázolja mire is lehet számítani a továbbiakban, és szerintem mindenki el is tudja dönteni, hogy bírja-e a gyomra a történetet, a szereplőket, hiszen egyáltalán nem gyenge idegzetű és gyomrú olvasóknak való a sorozat.
Röviden összefoglalva, Merry menekülni kényszerült a tündérek mindkét udvarából, hiszen merényletek sora veszélyeztette az életét. Los Angeles-ben, mint természetfeletti ügyekre szakosodott magándetektív élte életét három évig, azonban az egyik ügy kifogott rajta és kiléte napvilágra került. Nagynénje nem volt rest és már hozatta is haza, hogy előálljon egy megdöbbentő hírrel. Ennek következtében ezentúl Merry körül legyeskednek a pasik, váltják egymást az ágyban és megkezdődik az túlélésért vívott politikai csatározás is.
Bár próbáltam nagyon sejtelmes lenni, azért kiderülhetett, hogy Merry nem fog olyan csalódást okozni, mint sokak számára Anita, miszerint az írónő egy szexőrült picsát csinál belőle. Oh, nem… erről szó sem lesz, mivel Merry már az első oldalaktól kijelenti, hogy "...szeretek szeretkezni, és nincs szándékomban monogámiában élni...". Így mi ezt vagy el bírjuk fogadni, vagy sem. Hát én őszintén elbírom és még a testőrszeretőkről is szívesen olvasok. Míg a vámpírvadászunk szeretőinek száma egyről indult, és lassan már megszámlálhatatlanná szaporodott, itt már rögtön ötről indulunk, (még így is igen szűken számoltam) és hiába nem kapják meg rögtön, nem kell attól tartani, hogy túl sokáig fogja húzni az írónő az előjátékot a többiekkel sem. (És már tapasztalatból tudom, hogy itt is exponenciális növekedést fogunk felfedezni.)
Nagyon egyedi férfiakkal találtam magam szembe. Mondhatni egy problémám van velük, mégpedig a hajuk. Biztos én vagyok a kivétel, de nem szeretem a hosszú hajú pasikat. Még a vállig érő sem jön be, nemhogy a bokáig érő… Szóval a képzeletemben rögtön megragadtam az ollót és a fantáziám élénkítése végett elvégeztem a szükséges változtatásokat. A további különlegesség ezekben harcosokban, hogy mindenki egyedi színeket képvisel, nemcsak a szemük különleges, hanem a hajuk színe is.
Fagy az ezüst hűvöse, ami jól illik büszke, arrogáns jelleméhez. A fájdalom megkeményítette és nemessé tette. Galen a vicces zöld fiú. Még fiatal és teljesen alkalmatlan a politikához, de kedélyes, könnyed, ártatlan és naiv jelleme örömet hoz. Rhys a fehér halálistenség, aki nem csak az erejét vesztette el, de a fél szemét is. Ha őrá gondolok, akkor mindig ballonkabátos detektívként jelenik meg. Neki is meg vannak a rejtett gyengeségei, és talán ő a legemberibb, mivel nagyon is él a modern kor előnyeivel. És ott van Doyle, a Királynő Sötét Szolgája az éj feketeségében. A vezér, a testőrök kapitánya, a mindent tudó alak. Ők kapják meg első és talán a legnagyobb főszerepet a sorozat során. Viszont nem ők az egyetlenek.
Sokkal inkább érződik a tündérek világában a fantasy, mint Anita alakváltó és vámpírtársadalmában. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy számos lény tarkítja a lapokat, talán felsorolni sem tudnám, nemhogy leírni őket, milyenek. Az biztos, hogy Kurag, a goblin király az egyik legrusnyább lény, akivel találkoztam. Kiráz tőle a hideg, bár maguk a goblinok elég szörnyű teremtmények magukban is. És itt lép a képbe, hogy a szépség relatív.
A férfi főhőseinknél nem tettem említést az első kedvenc karakteremről, és ő nem más mint Sholto, egy félvér király, aki csak első ránézésre gyönyörű, de ha meglátod az extráit, akkor erősen elgondolkozol, hogy kibírod-e.
A férfiak szemében sokszor látod megcsillanni a fájdalmat, az eltemetett érzéseket, a büszkeséget, ezért lettek a szememben nagyon szerethetők. Már választottam magamnak kedvencet is, bár összességében mindenkit nagyon kedvelek. Viszont most is sikerült az egyik legproblémásabbat a szívembe zárni, mégpedig ő Fagy, nemcsak a királynő, hanem az én Gyilkos Fagyom. Néha túl büszke, túl arrogáns, túl féltékeny, bár már nagyon előreszaladtam, hiszen csak a következő kötetekben okoz több problémát. Galen imádnivaló, mert édes és vicces, ahogy Rhys is. Doyle azonban megmarad a szívemben kapitánynak és az is marad örökre.
Merry személyisége nem fogott meg maradéktalanul, vannak pillanatok, amikor nem is igazán kedvelem. Néha túl tárgyilagos, túl jól politizál, és itt az érzelmeknek nem sok hely jut. Hiányolom az igaz érzelmeket a kötetből, az igaz szerelmet, bár egy kötet után mit is várhatnék, de ez a társadalmukban, világukban amúgy sem egy túl gyakori dolog.
A sorozat nem tudja überelni a szívemben Anita Blake-et, de kellően érdekes és izgalmas világ tárult elém, így helyet azért kapni fog benne. Éppen elég kegyetlen, éppen elég erotikus, hogy szeretni tudjam őket. Egy újabb bizonyíték, hogy L.K. Hamilton milyen elvetemült írónő és én pont ezt szeretem benne.
4,5 pont
A sorozat további kötetei:
2. Az alkony ölelése tovább
3. A holdfény csábítása tovább
4. Az éjfél simogatása tovább
5. Misztrál csókja tovább
6. Fagyos érintés tovább
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése