Maggie Stiefvater - Shiver (Borzongás)

Mercy Falls farkasai I.

Úgy érzem most nem a történetről fogok leginkább írni, főleg nem a cselekményről. Inkább a könyvhöz kapcsolódó érzéseimről, élmenyeimről.

Maradok az angol címnél, jobban tetszik, mint a magyarosított változat. Nekem már a Twilight is, csak Twilight.

Borító... szép, nagyon tetszik. Élőben még szebb, szeretem simizni.

Még a könyv megjelenése előtt egy fórumon olvastam elsőnek a leírását és már akkor teljesen beleszerelmesedtem. Már egy ideje nagyon szívemhez nőttek a vérfarkasok és most jött egy könyv, ami csak róluk szól. Nem is annyira róluk, mint inkább Samről, a főszereplőről.
Már szinte számoltam vissza a napokat mikor fog megjelenni és tudtam, hogy nekem ezt a könyvet meg kell vennem. Kell nekem.
Volt egy kis vita egy barátnőmmel a könyv kapcsán, amit nem fogok részletezni, de elég zaklatott lelkiállapotba kerültem és már majdnem úgy voltam vele, nem is olvasom el rögtön, inkább félrerakom. Szinte elment a kedvem az olvasásától. De hála az égnek a belső vonzás nagyobb volt, így gyorsan faltam a lapokat.

Szerintem ez volt az első olyan könyvem, ami igazán szívszorító volt, megható, szomorú és reménykedő.
A fülszöveg szerintem tökéletesre sikeredett (na jó a könyvön nem ez van, de ezzel reklámozzák):

A hideg - Grace évek óta figyelte a házuk mögötti erdőben élő farkasokat. Egy sárga szemű farkas - az /ő/ farkasa - visszanéz rá. Nagyon ismerős, de nem tudja, miért.
A forróság - Sam két életet élt. Farkasként néma társa a lánynak, akit szeret. Aztán egy rövid ideig minden évben emberként, aki nem meri megszólítani Grace-t... Egészen mostanáig.
A borzongás - Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon - és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút - még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is...

Vösörs pöttyös könyvként azt írják hozzá "elszorul a torkod" - az nem kifejezés.

Grace, a női főszereplő valahogy nem nőtt a szívemhez, néha már majdnem idegesített is. Igazából nem is tudom mi zavart benne, csak nem tudtam megszeretni. De talán az, hogy túl "kemény csaj" volt. Sokkal finomabban és nőiesebben is viselkedhetett volna néhány helyzetben. Túlságosan felnőttként kell viselkednie a szülei miatt.
Ellenben Sam.... imádtam. Annyira kedves, aranyos. Leginkább az tetszett benne, hogy mennyire ragaszkodik emberi formájához. Milyen sokat tud és szeret tanulni. Nem akar beletörődni a farkassá válásába. Minden egyes sort jó volt olvasni, ami az ő szemszögéből íródott.

Nagyon sajnálom, hogy egy olyan ember vagyok, aki nem tudja értékelni, élvezni és legfőképp megérteni a verseket. Sam szereti Rilke verseit, sokszor idéz tőle és annyira szeretném látni a versekben én is a gyönyörűséget, csak nem tudom. :(

Az események néhol pörögnek, néhol lassan csordogálnak. A vége nagyon izgalmas és a legszomorúbb, legalábbis az utolsó oldalig.
Csak egyszer sírtam el magam, de ott muszáj volt. Ahogy leírta az a jelenetet a kocsiban.... ott nem volt választásom, csak könnyezni tudtam.

Ha nem lenne Grace, akkor Sam már rég farkas lenne. Kevés idő adatott meg neki a többi farkashoz képest, amikor még mindkét alakját fel tudja venni. Neki már csak Grace és iránta érzett érzései maradnak, amik erősebbek a farkaslét törvényinél.

A folytatást nagyon várom, kíváncsi vagyok mit tud még kihozni a történetből az írónő és mi lesz a többiek sorsa. Már biztos helye van a könyvnek a polcomon.

4,5 pont