Nem tudom ki hogy van vele, de én bizony a saját bejegyzéseimet is elég gyakran visszaolvasom. Akár összehasonlítás, akár csak emlékek felelevenítése végett. És azt kell mondanom, hogy az elmúlt 1,5 év alatt változott a postok stílusa. Igazából nem is a stílus, inkább, hogy mi áll a középpontban.
Kezdő bloggerként úgy veszem észre, hogy próbáltam minél részletesebben, a nagy spoilereket azért kihagyva a tartalomra koncentrálni és szinte csak pár sorban volt személyes vélemény, hogy mennyire tetszett vagy sem. Akkor én is azt kerestem a kritikákban, hogy meséljék el nekem, hogy miről is szól az engem érdeklő könyv. Ez a szakasz szerintem jó sokáig eltartott és visszaolvasva sok korai kritikám, nem is kritikát látok, hanem egy tartalmi összefoglalót. Azért akkor is igyekeztem megemlíteni, hogy ha a különleges hangulat fogott meg egy könyvben. Mert nálam aztán senki sem fog olyan észrevételeket olvasni, hogy szerintem nem megfelelő a fordítás, vagy túl egyszerű vagy túl bonyolult mondatszerkezetekkel van tele. Se olyat, hogy milyen szörnyű bakikat követett el az író a történet vezetése közben. Nem húzok le egy könyvet egy-egy nem tetsző mondat miatt. Én azt nézem, hogy milyen hangulatot váltott ki belőlem, mennyire tetszettek a szereplők reakciói, tettei. Nem érdekel, ha egy történet sablonos, ha túl könnyű, vagy kiszámítható. Ha a megfelelő érzéseket váltja ki olvasás közben, az nekem már elég. Gondolok olyanokra, hogy alig várom hogy a kezembe vegyem, vagy egy-egy jelenetnél gyorsabban dobog a szívem, vagy meg tud egy kicsit könnyeztetni, a szereplők mennyire nőttek a szívemhez, vagy egyszerűen csak érdekel annyira, hogy ne érezzem azt, hogy jaj már megint a kezembe kell vennem, mert már ideje lenne végigolvasni. Ha nem idegesít túlzottan, akkor már nálam minimum 3 pontot kapott.
Na de nem is erről akartam én most írni, csak azért hoztam fel ezeket, hogy ha nem minden apró kis pontot kielemezve írom a kritikámat, akkor mi is változott meg az utóbbi időben.
Mostanság valahogy előkerültek élmények, érdekességek egy könyvvel kapcsolatban. Tehát ha kapcsolódik egy sztori a könyvhöz, akkor most már azt is megemlítem.
Néha fülszöveget veszem a történet leírásának, néha magam írok egy kis összefoglalót, de már nem olyan részletesen. Néha azért a történet folyását leírva fűzöm hozzá a saját véleményemet, hogy mi az ami tetszett, vagy melyik rész, ami nem. Visszaolvasva volt olyan, hogy a főbb szereplőket vettem számba és veséztem jobban ki, így mutatva be a történetet.
Örömmel láttam, hogy azért néhány fantasy sorozat első köteteiben próbálom inkább a világot bemutatni. De néha azért látom, hogy talán megint sok lett a történetmesélés.
Nem tudom mi lehet a legmegfelelőbb kritika egy olyan személytől, aki elég engedékeny a könyvekkel, mert amíg szórakozást nyújt nyűg helyett, már megvan a kellő élvezet számomra. Nem értek igazán a könyvek profi elemzéséhez és inkább kijelentem, hogy örülök, hogy egyszerűen vannak gondolataim a könyvekkel kapcsolatban, amiket egyáltalán olvasható formába tudok közölni. Nem tudom mennyire vagyok segítség ilyen téren, de bízom benne, hogy az egyre növekvő kattintások azért vannak, mert valami értékelhetőt tudok ide kitenni.
Nem leszek sose profi, de talán az idő múlásával egyre jobb. Legalábbis én fejlődést érzek magamon. De lehet megint inkább arra váltottam, amit saját magam jobban szeretek olvasni egy bloggertől. Több véleményt, kevesebb történetmesélést.
Mostanság egy hullámhegyen lovagolok, nem hanyagolom el a blogolást szinte minden elolvasott könyvről írok rögtön, míg néhány hónappal ezelőtt, csak mikor nagyon kedvem támadt hozzá. Remélem ez a hullám még sokáig tart, most épp élvezem, hogy írogathatok és remélem ti is élvezitek.
Na szakdoga írás helyett épp ilyenek járnak az eszemben. :)
Mostanság egy hullámhegyen lovagolok, nem hanyagolom el a blogolást szinte minden elolvasott könyvről írok rögtön, míg néhány hónappal ezelőtt, csak mikor nagyon kedvem támadt hozzá. Remélem ez a hullám még sokáig tart, most épp élvezem, hogy írogathatok és remélem ti is élvezitek.
Na szakdoga írás helyett épp ilyenek járnak az eszemben. :)
Szeretem olvasni a véleményeidet.:) Szerintem mindenki másképp ír mint eleinte. Régebben én is többet írtam a történetről, most már inkább csak akkor ha egy sorozat első kötetéről van szó, vagy ha nem tetszik a fülszöveg.
VálaszTörlésTeljesen egyetértek azzal amit írtál. Én az idén kezdtem el blogot írni és még kicsit nehezen tudom megírni a véleményem. Úgy érzem, hogy én is inkább csak a történetet írom le, néha hozzáfűzve egy-egy megjegyzést. Majd egy kis idő után visszaolvasva őket remélem én is fogok valami kis fejlődést tapasztalni:) Eddig nem ismertem a blogodat, de most már gyakrabban fogom olvasni a véleményed:)
VálaszTörlés@Szilvamag
VálaszTörlésSzerintem abszolút jól írsz már most is, ha őszinte akarok lenni láttam mennyire tetszett neked Brenda Joyce sorozata és hát én még lemaradtam a 2. kötetnél elég régen, de hogy írtál róla kedvet kaptam, és már el is kezdtem a Halálos viszonyokat. Igaz én nem vagyok olyan nagy rajongó, mint te, de érdekel a szereplők sorsa.
És köszöntelek az olvasóim sorában.