2011. febr. 28.

Susan Elizabeth Phillips - Mindent a szerelemért

Kudarcba fulladt azon törekvésem, hogy ebben a hónapban elolvassam a még olvasatlan 4 SEP könyvet. Csak kettő került terítékre, a Játék az élet és ezen könyv, a néhány hónappal ezelőtt megjelent legfrissebb SEP regény.
Ha őszinte akarok lenni, a fülszöveg megint jobban felkeltette az érdeklődésem, mint kellett volna. Két egymást leginkább gyűlölő ember kerül szorult helyzetbe és kénytelen egymás mellett élni. Garantáltak a viták, a csipkelődés, akár az egymásnak keresztbe tevés, SEP humorával, őrült ötleteivel garantált lenne a siker.
Kellően szórakoztató volt ugyan, de nem ér fel a legtöbb SEP könyv szintjére. Valahogy még a megszokott elemek sem voltak most a toppon. Se a mellékszál, se az őrült befejezés.

 Georgie York és Bramwell Shephard élete még fiatalabb korukban összefonódott egy filmsorozat, a Skip és Scooter forgatásán. Georgie már akkor szerelembe esett egy elképzelt Brambe, aki azonban inkább egy zűrös, züllött alak volt, aki lényegében derékba törte karrierjét viselkedésével, és mély sebeket okozott a lány lelkében. Jó néhány évvel később, Georgie nyilvános válása után egy hotelszobában férj és feleségként ébrednek és elkezdődik a színészkedés, hogy mentsék leágazó vagy szinte nem is létező karrierjüket. A média, mint a cápák lesnek minden apró mozdulatukra, ami pletykára, hírverésre adhat okot. Felbukkan Georgie exférje, apja, menedzserre. Egy lázadó fiatal házvezetőnő, egy kocka asszisztens. Georgie csak lassan adja be a derekát a férj szándékainak, miközben mindketten lebecsülik egymás képességét. Lassan Georgie a sarkára áll, Bram pedig bebizonyítja, hogy megérdemli a bizalmat. Mindkettőjük karrierje fordulóponthoz ér és végre azt tehetik, amit igazán szeretnének, amihez igazán értenek.

A könyv során nagy szerepet kap a média, talán túl nagyot is. Nehezen képzelem el, hogy valaki számára ennyire fontos mások véleménye, hogy ilyen szinten követik, szinte zaklatják őket. Pedig nagyon is tudom, hogy ez a valóságban is sokszor így van.

Georgie valahogy nem lett a kedvenc karakterem. Egyszerűen annyira a karrierjével, a közvélemény megítélésével van elfoglalva, hogy az már majdnem zavaró volt számomra. Fel sem merül benne, hogy az eltelt időben az emberek változhatnak, hogy Bram már nem olyan züllött férfi, hogy benőhet a feje lágya. Igaz Bram sem segített megcáfolni ezeket az előítéleteket, de valahogy vele jobban együtt tudtam érezni.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy a mellékszálaknak kik lesznek a szereplői, igaz nagyon a végére bontakozott ki igazán a történetük. Paul és Laura sztoriját olvastam volna már hamarabb is, több részlettel. Igaz a „kedves” apuci sokáig egyáltalán nem volt szimpatikus, de ahogy engedett kicsit a merevségén, már mindjárt jobban meg lehetett érteni. Egy hirtelen a szürkeségből előlépő, határozottságával meglepő nő pedig mindig is szimpatikus szereplő lesz számomra.

És ott van Chaz, a szomorú múlttal, de álmokkal rendelkező lázadó lány, aki fél kilépni a világba és Aaron, egy túlsúlyos számítógépbuzi, Georgie asszisztense. Chaz szurkálódása, őszintesége, noszogatása segítségével Aaron kezdi levedleni a „hibáit”.

SEP nem a nagy erotikus jelenetek nagyasszonya, de elég sok izgalmas szituáció pattan ki a fejecskéjéből. Szinte minden könyvében találok olyan jelenetet, ami felcsigázza a fantáziám. Most egy Provokatív nevű szexshop ad helyett egy kis huncutságnak.

Amit sajnálok, hogy a könyv során valahogy nem dominál a szerelem érzése. Georgie nagyon is tudja, hogy nem szabad érzelmeket táplálnia Bram iránt, így foggal-körömmel küzd ellene. Bram pedig sokszor tűnik úgy, hogy tényleg csak hasznot akar húzni Georgie hírnevéből és így akarja ötleteit, karrierjét és önmagát megmenteni. A szerelemre ébredése is olyan hirtelen és furán jött, hogy valahogy nem éreztem igaznak.
Nem volt meg a kellő őrültség, ami a SEP könyvek végén mindig mosolyra fakaszt, bár az epilógus igencsak kacagtató volt, a kis Iris kis mutatványával.

Összességében könnyed kikapcsolódást nyújt, olvastatja magát, de van ennél jobb SEP könyv is. De ha úgy adódna nyugodt szívvel emelném le a polcról, ha szórakozásra vágynék, hiszen azért akadt néhány jó kis szócsata, a beszólások is szinte állandóan jelen vannak, amik adják a megszokott humort. 
4 pont

További könyvek az írónőtől:

4 megjegyzés:

  1. Ezt a könyv nekem is megvan. Eddig még nem igen volt hangulatom hozzá. Neked melyik SEP könyv tetszett a legjobban?

    VálaszTörlés
  2. Attól, hogy bele-bele kötök mostanság a könyveibe én még mindig azt mondom, hogy mind jó, de az tény, hogy számomra Chicago Stars széria mindent visz. Mondhatni bármelyik könyvet előkapnám bármikor, de ha mondani kellene néhányat amik a legnagyobb kedvencek, akkor (ebben sorrendben) az Apafogó, Csak te kellesz, Született csábító és a Várom a párom.

    VálaszTörlés
  3. nekem is a Chicago Stars a kedvencem, ebben a sorrendben: Csak te kellesz, Törékeny szív, Apafogó, Álom, édes álom, Várom a párom, Se veled, se nélküled, Született csábitó

    VálaszTörlés
  4. Nagyon gondolkodom, hogy mi legyen a következő hónapra az újraolvasásra szánt könyv/könyvsorozat és rajta van a listámon a Chicago Stars széria is. Azokkal is gyorsan lehet haladni, úgy ahogy most a Vámpírakadémiával tudok. Bár a Csak te kellesz már idén újra lett olvasna, szóval csak 6 könyv lenne megint. Sőt nem ártana már róluk is írni a blogba, a nagy kedvencek valahogy ki szoktak maradni a véleményezésből.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...