 |
| Agave kiadó, 2012 176 oldal
2780 Ft
|
Anita Blake, vámpírvadász 17.
„Aki a kicsit nem becsüli, a
nagyot nem érdemli”, ugye valahogy így szól a mondás? Jelen esetben bele kell
törődni abba, hogy az éves Anita Blake adag csupán egy rövid novellában
testesül meg, de egy igazi rajongónak a semminél ez is több és örömmel kap a
legapróbb morzsa után is. Azonban a borítót látva senki ne számítson
farkasokra, mert most Hamilton cicákat, vagyis oroszlánokat sodor Anita útjába. Az utolsó oldalakon pedig egy kicsit közelebb kerülhetünk az írónőhöz, hiszen bepillantást enged a történet megszületésébe.
A történet:Anitának egy makacs ügyféllel akad dolga, aki a nemet nem ismeri, és megtalálja a módját, hogy a halottkeltőt munkára bírja. Azonban, mint mások is tették a múltban, most is alábecsülik Anita képességeit, egész mivoltát és a rosszfiúk nem csak Anitát, de magukat is jó nagy kulimászba keverik.
Gondolatok:
Jelen pillanatban két ember
tusakodik a fejemben. Egyik a blogger, aki objektíven igyekszik megítélni a
könyvet, a másik a rajongó, aki rajongással imádja az összes Anita Blake
történetet, legyen az gyengébb vagy ütősebb kötet.
A blogger, azt mondaná, hogy egy
viszonylag korrekt novellát vehetett a kezébe. A rövidség ellenére Hamilton
igyekezett minden megszokottat belepakolni a történetbe. Munka, magánélet, lelkizés,
szex, szeretők, rossz fiúk, újabb zsákmányok. Az alapozás eltartott a történet
feléig, ahol akár úgy is érezhettük, hogy toporgunk, de közben megmártózhattunk
Jason, Micah, Nathaniel mosolyában, ölelésében. Az ártatlan flört pedig tényleg
végzetesre sikerült, de így legalább megindultunk az izgalmak felé, ahol oroszlánok
karjaiba futottunk. A „hosszú szemezést” a végjátékban szex, zombik, és a véres
leszámolás követte.
Aki eddig se bírta Anitát, az
ezután sem lesz jobb barátságban vele, mivel most már egyre kevesebb dolog
szent és a számára fontos emberekért bármit elv alapján nem teketóriázik,
mélységesen és kegyetlenül kihasználja metafizikai arzenálját. A történet
rövidsége nem akadályozta meg abban, hogy tovább bővítse sleppjét, nem tudta
kikerülni a szexet sem.
A történet maradt ugyanolyan
sötét és komor, mint megszokhattuk, de a világot megváltani nem fogja, viszont a régi szép zombiidézés újra terítékre kerül.
És miután eleget tettem
kötelességimnek, most szólaljon meg a rajongó énem.
Mikor Anita meglátta Nathanielt,
nem csak az ő, de az én arcomon is megjelent a bamba mosoly, Nathaniel mögül
kikukucskált Jason mosolygó arca és az enyém vigyorra váltott, majd jött Micah,
hogy sóhajtsak egyet. Imádom őket, és alkalmam nyílt újra együtt látni kedvenceim egy részét, még ha csak egy ebéd erejéig is, ahol viccelődtek, flörtöltek,
vigasztalták egymást. Nekem már ez sok mindent megér, hiszen még mindig a
stílus mellett a karakterekben látom az utcahossznyi előnyt a többi sorozattal
szemben. Cseppet sem érdekel, hogy nem tartogatott túl nagy meglepetéseket a történet, az se hogy ilyen rövid volt, amit röpke órák alatt bekebeleztem. Jólesett, mint mindig.
Külön öröm volt, hogy az írónő a könyv végén
megosztotta velünk néhány gondolatát, a novella alapötletét adó eseményt, ami
újfent mosolygásra késztetett. Néhány író írt akár külön könyvet is, amelyben
bepillanthattunk a kulisszák mögé, most azonban csak néhány oldal jut nekünk,
hogy még jobban megbizonyosodjuk róla, hogy ez a nő nem semmi és ha akarna se
tudna másról írni, csak saját bevallása szerint is beteges szexről, erőszakról,
sötét fantasyról, horrorról.
„Azt azért még gyakran szokták
nekem szegezni, hogy „miért ír maga folyton szörnyekről meg szexről”?
Erre tényleg nem lehet mást
felelni, mint:
- Ha lenne más választásom, talán nem tenném. De ha
egyszer ilyenek jutnak az eszembe. És mindig is ilyenekkel volt tele a fejem.
Ha valami kiszívhatja véremet, megehet vagy megdughat, akkor rögtön írni akarok
róla.
Ez van. A legrendesebb lányoknak
is kell egy hobbi.”
Elvetemült, de én szerintem pont
ezért szeretem.
A könyvet köszönöm az
Agave kiadónak!
5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése