2011. jan. 6.

Brent Weeks - Az árnyak útján

Éjangyal trilógia 1.

Megláttam a borítót, elolvastam a fülszöveget és megszületett bennem az érzés, hogy kell nekem. Megláttam élőben a könyvet, eltátottam a szám, azta mekkora és milyen gyönyörű. Kinyitottam és a belső borítón áll a Hard Selection úgymond útmutatója, ajánlója és vigyorogva végigolvastam, bólogattam, hogy igen ez nekem való. És annyira örülök, hogy egy ilyen könyvet megkaparintottam.

Cenaria területén egymás mellett van a nagy gazdagság, a fényűzés és  a szegénység, a mocsok és a bűnözés. Hiába van király, mégis úgy látszik a Sa'kage és a Shinga irányít mindent. 
Azoth és a barátai küzdenek a túlélésért, rettegve élik életüket a nagyok árnyékában a Telepen és változásról álmodnak. Súlyos, szomorú történések után, nagy áldozatok árán Azoth megkapja Durzo Blinttől a lehetőséget, hogy egyszer Veszejtő váljék belőle. Ehhez azonban mindent hátra kell hagynia, teljes engedelmességgel, hatalmas erővel küzdve kell minden próbatételt kiállnia. Mint minden könyörtelen gyilkosnak Durzonak is megvannak a maga szabályai, elvei. 
"Az élet üres. Amikor kioltunk egy életet, nem veszünk el semmi értékeset. Gyilkosok vagyunk. Ez a dolgunk. Ennyi vagyunk. A kemény üzletben nincsenek poéták"
Azothból Kylar Stern lesz, egy elszegényedett báró rokona és elkezdi élni a kettős életét. Barátokat, ellenségeket szerez, mit sem tudva mennyi mindent titkolnak még el előle. 
Cenariát pedig belső viszályok és külső támadás fenyegeti, ami mindent felborít.
Kylar egyre jobb lesz, de valami még hiányzik, mégpedig a Tálentuma, mert ezen könyv lapjai között egy furcsa mágiának is nevezhető valami is megbújik. Legendák, természetfeletti dolgok, varázslatok is tarkítják az oldalakat. Így jut szerephez három Vürdmeister, és köztük Dorian, a próféta, aki mind a sakktáblán látja a szereplőket és lehetséges lépéseiket. És jóslataival néha beleszól az eseményekbe.
Bepillantást nyerhetünk a királyi családok életébe, a prostitúció bugyraiba. A könyvet átszövi a hataloméhség, a politikai csatározások, a titkok, barátság, árulás. Mindig tud valami újat mutatni, valamit kifordítani, dolgokat teljesen átírni. 
Kemény szavak, tettek jellemzik. A könyv az igazságot szerintem hírből sem ismeri, ahogy Durzo mondta: "Mit akarsz? Igazságot? Az igazság csak tündérmese. Egy legenda, lágy bundába és megnyugtató erőbe burkolva." 
Azt ajánlom mindenkinek félve szeressen meg szereplőket, mert igencsak szomorú vég jutott egyeseknek, mások csak néhányszor hozzák a szívbajt az emberre.
Nagyvonalakban végigkövetjük Kyler felnőtté válását és sok év után felbukkannak régi ismerősök, jók és rosszak. A gonosszal szemben itt is megtalálható a jó, az ártatlanság néhány szereplő személyében, de velük se bánik kegyesen a sors.

Kylar hiába lett Veszejtő, egy profi gyilkos, még maradt benne valami pozitív is. Szerelmet őriz a szívében az egykori Baba, most már Elene iránt, akit próbál mindig védeni és nem fogadja el mindenestül Blint elveit. 
Legjobb barátja és személyes kedvencem Logan. Egy kedves, tiszteletre méltó, a nép által szeretett fiatalember. Neki is meg kell tennie, amit a kötelesség megkövetel és áldozatokat kell hoznia. Szegénykémet jól át tudták ejteni, néha olyan naiv, máskor meg igazi harcos.

Sokszor felcsillant a remény, hogy egy kedvelt szereplő végre megkapja, amit megérdemel és szinte rögtön már el is illant a lángocska és sóhajtoztam, hogy miért. Sose szabad elhinni a dolgokat elsőre, mindig több rejlik mögöttük, főleg a könyv végén íródtak át események, tettek, személyek. A végére kap értelmet sok-sok dolog és értjük meg igazán ki és mi is az az Éjangyal.

Az elején szoknom kellett a könyv sajátos szavait és jelentéseiket, hogy ki kicsoda, kinek dolgozik. Voltak dolgok, amiket nem hogy megjegyezni nem tudtam, de még kiejteni se. A mágia megjelenése hatalmas pozitívum volt számomra, sokkal többet adott a könyvhöz. Szerettem, hogy olyan sötét, minden egyes kemény mondandójával együtt. Nem lepett meg, hogy a legendás alakok minden próbálkozás ellenére feladták elveiket és azok ellen tettek. Szerettem, hogy több szereplő életét követhettük nyomon. Szerettem néhány főhőst, hogy őrizte az ártatlanságát és mély szerelmet tudott táplálni a csalás és ámítás világában. 

A vizsgákra tanulás közben a könyv olvasása szinte egy rituálévá nőtte ki magát. Nem siettem olvasni, így hosszan tudtam élvezni az élményt és minden este pontban nyolckor a tételeket lecserélte e csodás könyv a kezemben.

Csak annyit mondhatok, hogy hatalmas kedvenc lett. Többször kell elolvasnom, hogy tényleg mindent megértsek, mindent mondatot, minden jelentést, de már most türelmetlenül várom a folytatást.

Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző kiadónak. 

5 pont

A sorozat további kötetei:
2. Az árnyékvilág peremén tovább
3. Túl az árnyakon tovább

24 megjegyzés:

  1. Kell, kell, kell. Olyan jókat írtál róla, hogy bűn lenne kihagyni. :o)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, nekem nagy élmény volt, abszolút kedvenc lett. Remélem te sem fogsz csalódni.

    VálaszTörlés
  3. Kylar mennyi idős a könyvben?

    "félve szeressen meg szereplőket, mert igencsak szomorú vég jutott egyeseknek, mások csak néhányszor hozzák a szívbajt az emberre. "

    Általában a tragikus sorsú szereplőket mindig megkedvelem. Szerintem ennél a könyvnél is így lesz. :( Ez az idézet egyébként a Shillára is vonatkozik. Nemrég az egyik kedvencemet jól megkínozták, nem lehetett tudni, hogy túléli-e vagy nem.

    VálaszTörlés
  4. Az elején még asszem 11, utána gyorsléptekben már 16, de a könyv legnagyobb részében 20.
    De annyi szereplő van a középpontba, hogy nem ragadunk le a fiatalságnál, meg hát ilyen életkörülmények között gyorsan kell felnőni.

    VálaszTörlés
  5. Köszi. Jövőhéten megpróbálom én is beszerezni ezt a könyvet. :)

    VálaszTörlés
  6. Ez a könyv egy isten*-------* már 2x kiolvastamXD

    VálaszTörlés
  7. am bocsi hogy csak így idegenként ideírtamXD

    VálaszTörlés
  8. Csak nyugodtan, ezért vannak a kommentek, ide írhat bárki. :) Nekem is nagyon tetszik, és tavaszra ígérik a folytatást. Nagyon várom már.

    VálaszTörlés
  9. igen^^ az április 14-17.kei könyvfesztre^^ első dolgom lesz megvenni, aztán körülnézekXD komolyan...csak egy hónapja van meg, de suli mellett 5 nap alatt kivittem, és most hogy visszakaptam, megint^^ a szívemhez nőttXD

    VálaszTörlés
  10. Szomorúan olvastam a facebookos hozzászólásban, hogy a 2. kötet elvileg csak a könyvhétre jön júniusban.

    VálaszTörlés
  11. HalI! :) régóta szemezek a könyvel, picit drága h minden utána olvasás nélkül megvegyem..most az "Égvilág - Gyilkosok szektája"-ra vagyok nagyon rákattanva...te már olvastad azt? ahhoz képest vélemény? Köszi, Csööpi

    VálaszTörlés
  12. @ningen:
    Igen olvastam a Gyilkosok szektáját, sőt írtam is róla:
    http://francicaval-olvasva.blogspot.com/2011/02/licia-troisi-egvilag-gyilkosok-szektaja.html

    Az árnyak útján szerintem ezerszer jobb, mint a Gyilkosok szektája. Szerintem minden pénzt megér, nekem legalábbis nagyon tetszett. Középkori hangulat, csöppnyi fantasy, rengeteg szereplő, árulás, sötét hangulat, nyomor, gazdagság. Több szálon futó történet.
    Az Égvilág is jó volt, de az mégis inkább ifjúsági, bár annyira azért nem érződött rajta. Ott is nagyon jó az alapötlet és szimpatikusak voltak a szereplők is, de az Éjangyal első része nagyobb hatást tett rám. Az már igazi felnőtt fantasy, még akkor is, ha Kylar még fiatal a történet elején.
    Én nem hagynám ki semmi pénzért.

    VálaszTörlés
  13. ifjúsági és felnött fantasy? ezt h érted? Sok benne a tájleírás meg a politikai helyzet leírás? Mint a Dungeon Dragonsban? Azok nem igazán jöttek be.

    apropó: olvastál te valaha Truancy-t v Battle Royale-t? hasonló könyvet tudsz ajánlani esetleg? :)

    VálaszTörlés
  14. Hát a Gyilkosok szektája főszereplői ugye inkább fiatalok és csak az ő szemszögükből látjuk a történéseket. Kegyetlennek elég kegyetlen a világ, de Az árnyak útjában sokkal több igazságtalanság történik, komorabb, több szálon futó, ahol nem csak a fiatalabbak tetteit követjük nyomon.
    Tájleírás nemigen van, inkább a város gazdag és nyomornegyedeit mutatja be. Politikai viszályok, harcok vannak, szerintem nem is kevés, néha oda kell figyelni. De a fantasy vonal sincs eltúlozva inkább a Tálentum (varázserő) által csak csipetnyivel meghintve. Jobban dominál a középkorias hangulat egy kitalált helyen és időben.
    Dungeon Dragons könyveket még nem olvastam, így nem is tudnám hasonlítani.
    De itt találsz több linket (az oldal alján), ahol mások véleményét is tudod olvasni. Hátha segít az is. http://moly.hu/konyvek/brent-weeks-az-arnyak-utjan

    Truancy és Battle Royale csak várólistán van, én eddig ilyen brutális gyilkolászós könyvekből csak az Éhezők viadalát olvastam. De az nagyon nagy kedvenc. http://francicaval-olvasva.blogspot.com/search/label/%C3%89hez%C5%91k%20viadala
    Talán még a gyilkolászós témában Karen Rose-t ajánlanám, nagyon szeretem a krimijeit. De az rendőri nyomozásdi és sorozatgyilkosságok.

    VálaszTörlés
  15. Árnyak újta felől döntöttem. Köv fizetésből megveszem. Köszi az infót :)

    Ez az éhezők viadala is jól hangzik. Lehet két fantasy közé be kéne iktatni ezt. Meglátjuk :)
    BR-nél amúgy nekem jobban bejött a Truancy. Br is nagyon jó, de a Truancyt már többször elolvastam míg a BR elég volt egyszer. Csak az a gond h magyarban nincs folytatása :(

    VálaszTörlés
  16. képzeld! :) Barátnőm meglepett a könyvel, szval Égvilágnak nem sokára vége ( :((((( ) kis pihi a kettő között, meg kell emészteni az égvilágban olvasottakat, de utána neki fogok :)

    VálaszTörlés
  17. Ennek nagyon örülök, remélem Neked is tetszeni fog.

    VálaszTörlés
  18. Vége az égvilágnak..vagyis hát persze h a történet kellős közepén ért véget a történet...megint mint minden beleélős könyv után csak az ürességet hagyta maga után...

    VálaszTörlés
  19. Félve vettem meg 2011 karácsony előtt Az árnyak útján-t, mert sokszor jártam már úgy, hogy nagyot csalódtam egy könyvben és bántam a vásárt. Ezzel is rengeteget "szemeztem" a könymolyképző honlapján, de gyönyörű volt a borító, érdekes a leírás, és nem utolsósorban, jó vaskos a kötet. Örülök, hogy hallgattam az ösztönömre. Ez egy fantasztikus könyv, alig vártam a folytatást, és megvesztem a 3. részért. Brent Weeks nagyszerű író! Remélem, olvashatunk még tőle magyarul.
    Olvastam mind a Battle Royale-t, mind a Truancy-t, Suzanne Collins-sorozatát és az Égvilágot is. A BR egyszerre borzasztott és kápráztatott el. Épp vizsgaidőszakban olvastam és szerintem a szomszéd szobában lévők igencsak érdekeseket gondolhattak a hörrenéseim és nyögéseim hallatán. A Truancy már kevésbé tetszett, bár talán nem kellő odafigyeléssel olvastam ,hanem inkább félszívvel.. BR után. Suzanne Collins rajongójává tett, már az első könyvvel,; izgatottan ,ugyanakkor félve várom a márciusi filmet. Remélem, nem kell csalódnom, mind oly sok filmadaptációban. Az Égvilág, habár még nem fejeztem be, nem ragadott meg, és csak kíváncsiságból folytatom, mint lelkesedésből. És Karen Rose...annyit mondanék: Még!
    Marcsi voltam

    VálaszTörlés
  20. Még egy Brent Weeks rajongó, remélem vagyunk még jó sokan, mert én is szeretném olvasni a másik sorozatát is.
    Az Éjangyal után az Éjvilág egy kicsit gyerekesebb, kevésbé kegyetlen, de én azért szeretném még folytatni a második résszel, kíváncsi vagyok, hiszen elég sokat vártam már rá, bár azt nem tudom mikor fogok sort keríteni rá és honnan szerzem meg. Megvenni nem hiszem, hogy fogom.
    Karen Rose... egyetértek... még... minél gyorsabban, de ahogy az Ulpiust ismerem...

    VálaszTörlés
  21. Szia!
    Én most kezdtem bele,engem kicsit zavar hogy túl sok a szereplő-vagy nekem kellene jobban ráhangolódni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem teljesen érhető, hogy nehéz megszokni és megjegyezni a sok szereplőt az elején, de ha időközben megtetszik a történet, akkor utána már nem lesz gond, hogy olyan sokan vannak.

      Törlés
    2. :)
      Azóta már élvezem,és megvannak a szereplők is.

      Törlés
  22. Már vagy ötször kiolvastam mind a három részt plusz azt a hetven oldalas kis könyvet Durzo előéletéről, de egyszerűen nem untam meg. Mindig találtam valami újat és mindig valami új értelmet kapott. Tervben van hatodjára és végig olvasni őket :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...