Ilsa J. Bick - Hamvak

Csábító borító, csábító fülszöveg, kegyetlen új világ, zombik… jó lesz ez nekem, gondoltam én, amikor elsőnek találkoztam a könyvvel.

Alexet, a cseppet sem hétköznapi 17 éves lányt távol minden civilizációtól, a hegyek között érte a katasztrófa, amelyben a régi világ néhány perc alatt megsemmisült. Vérvörös lett az égbolt és hullazöld a hold. Az emberiség nagyobbik része elpusztult. Az állatok acsargó szörnyeteggé változtak, az életben maradt fiatalok közül pedig sokan könyörtelen emberevő zombivá lettek. A hegyeken túl a túlélők bandái fegyverrel vadásznak egymásra, és szó nélkül lelövik, aki az útjukba kerül.

A dermesztően hideg erdőben Alex megmenti egy kislány életét, majd találkoznak Tommal, a jóképű, de sötét titkokat rejtegető afganisztáni veteránnal. A három fiatal együtt folytatja útját a zord vadonban, és életében először Alex szerelmes lesz. De vajon sikerül-e életben maradniuk a hátborzongató szörnyűségekkel teli világban?

Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy ugyan milyen magyarázattal találom majd szembe magam a megváltozott világért. Tehát mitől lesz zombi a zombi. Igazából azt mondhatom, hogy talán az egyik legtudományosabb magyarázatot kaptam, hiszen az emberi test működésébe igen jól belemagyarázzák a változást. Engem csak az zavart, hogy miként is pattanhatott ki egy 17 éves lány és egy majdnem 21 éves fiatalember agyából rögtön a megfelelő teória. Persze aztán már mindenki ezt mondogatja, terjedt, mint a pletyka szájról szájra, de akkor is hitelesebbnek érezném, ha valami tudományos szakember is megerősítené, nem csak egy Alzheimerből felépült öreg orvos, aki igen régen találkozott már modern technikával.

Ki más lehetne a legmegfelelőbb főszereplő, az igazi túlélő, mint egy 17 éves agytumorral küzdő fiatal lány. Alex már szinte feladná a küzdelmet és elindul utolsó útjára az erdőbe, amikor a csapás bekövetkezik és most már egy látható ellenséggel is szembetalálja magát. A könyv első sorai nagyon tetszettek, ahogyan a szörnyetegéről beszél, és már ott sikerült megkedvelnem a lányt. Még elég izgalmasnak találtam az első küzdelmeket is az emberevő zombikkal és elvadult állatokkal, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem a vérengzős részek lesznek túlnyomó súlyban. Amit nem is találtam volna bajnak, ha nem kezdett volna ellaposodni a történet. Hamar bekerült a képbe a 8 éves kislány, Ellie, aki többnyire engem csak idegesíteni tudott, majd jön a „nagy szerelem” is Tom személyében. Azonban amint Tom felbukkan, a történet beáll egy lassú folyású mederbe. Mintha egy szimpla „eltévedtünk a vadonban és kaja kellene” szituáció lenne, és amint van már étel, mintha egy életunt házaspár heteit olvasnám. Valahogy nekem túlságosan felnőttként viselkedtek, a szerelem tekintetében viszont, mintha leragadtunk volna egy ovis párosnál.

De egyszer a biztonságos kunyhót is el kell hagyni és már a fülszövegben nem említett terepre tévedünk, ahol Alex egy elzárt faluba keveredik és kénytelen alkalmazkodni a szigorú szabályokhoz. Közben próbálja felfedni a falu titkát, megfejteni a lakókat és kerülni Christ, a helyes srácot.

Igazából, amint elértünk Rule-ba, nem tudtam eldönteni, hogy most fog jó irányba fordulni a történet, vagy csak rosszabb lesz. Nehezen szoktam meg az új életet, de aztán elkezdtem érezni, hogy ez egyre jobban tetszik nekem. Ehhez kellettek a rejtélyek, a titkok és végre láttam érdekesebb romantikus történéseket is. Így azt mondhatom, hogy az utolsó 150 oldal kifejezetten jót tett a könyvnek, hangulatosabbá tette és igazán kedvelhető szereplőket hozott, ahogyan egy szép függővéget is. Az utolsó sornál lapoztam volna tovább, kapkodtam a fejem, hogy hol is van a folytatás, de venném már a kezembe, nem akarom, hogy most érjen véget.

Kicsit erős túlzásnak érezném azt mondani, hogy szerelmi háromszögben állunk, pedig mégiscsak ez a helyzet. Én egyértelműen Chrisre tenném le a voksomat, hiszen sokkal szimpatikusabb, azonban a romantika rajongók éhezni fognak, legalábbis én igencsak hiányoltam az érzelmeket, ha már igazi vérengzés nem volt. Viszont volt helyette némi természetfeletti a zombikon kívül. Remélem még fogunk foglalkozni a kialakult különleges képességekkel.

Annyi biztos, hogy a laposabb részeken kívül a könyvben voltak hangulatos részek, és a világ lángba borulásával az én lelkemre is sötétség szállt, de egy kicsit jobb könyvre számítottam. A folytatásban azonban bízom, mert jó irányt vett a történet és látok benne lehetőséget, viszont remélem elfelejtjük "kislány" "nagylány" "nagyfiú" szavak használatát, mert engem borzasztóan idegesített.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

3 pont