Brent Weeks - Túl az árnyakon

Éjangyal trilógia 3.

Előző részre spoileres!

Január első kilenc napját Brent Weeks képzeletbeli hősei között, Midcyru vidékeit járva töltöttem, leginkább Kylar, Logan, Vi, Elene, Durzo Blint, és Dorian társaságában. A trilógia első oldalától az ezerkilencszázhetvennegyedikig velük éltem át a lelki és fizikai csatákat, küzdelmet a jóért, békéért, barátságért. Dagonyáztak a mocsokban, loptak, csaltak, hazudtak, de mindenki a végsőkig kitartott, meghozta a maga áldozatát, levedlette büszkeségét és ebben az igazságtalan, kegyetlen világban a harc a szemünk láttára véget ért.

A trilógia befejező része, attól a pillanattól folytatódik, hogy a Napkirály meghalt, Logant ünneplik, a ferali elmenekült, a nép győzelmi mámorban ég. Logannek azonban rögtön döntenie kell, csak egy kézmozdulat és övé a trón, a hatalom. Azonban Logant már jól ismerjük és túl becsületes, hogy esküjét megszegje, viszont azt is tudhatjuk, hogy barátai nem mindig ennyire nemeslelkűek, így a könyv jelentős része azzal telik, hogy azt várjuk, hogy a koronázáskor kinek a fejére is kerül az a bizonyos korona, ki mondhatja magát Cenaria uralkodójának. 
Persze nem ez az egy szál köti le a figyelmünket, hiszen itt már szinte mindenki külön utakon jár. Vi, Uly, Elene a Rendben. Solon útban a Sethi Császárságba, Dorian Khalidorban. Új szereplőként Lantano Garuwashi, ceruai harcos, ellenségből lett barát Cenaria földjén.

Logan megy, ahova a trónfosztó királynő, Terah küldi, Kylar pedig, mint igazságosztó magasabb fokozatra kapcsol, ott jelenik meg, ahol szükség van rá, mindenhol ott van és sehol se. Egy idő után megmutatja magát Durzo Blint is, majd hirtelen már az összes szereplő összegyűlik és a Fekete Sírhalom ad helyet egy nagy epikus csatának, ahol jóformán a világ sorsa a tét. Nem egyénekért kell harcba kelni, hanem hogy egyáltalán legyen jövő.

A múlt is megelevenedik előttünk, hiszen számos legendát, történetet hallunk, az eddigieket egészítjük ki újabb részletekkel, sőt mi több, legendák élednek újjá, válnak valósággá. 

Az olvasónak igyekezni kell, hogy mindent fejben tudjon tartani és ki tudja rakni a puzzle darabkáit, hiszen az eddigiekhez képest is sokkal több szálon fut a cselekmény, néhány szereplő az eddigieknél is több szerephez jut. Doriannek, Solonnak, Feirnek megvan a maga küldetése, sorsa, ami most előtérbe kerül. Az eddigiekben szinte csak emlegetett Rend, a női mágusok szövetsége életébe is nagyobb betekintést tehetünk. Ezekből pedig az következik, hogy másoknak jobban a háttérbe kell szorulniuk, és az olvasó, legalábbis én nem minden személy körüli eseményeket olvastam ugyanolyan szívesen. Én bizony hiányoltam nagyon is Logant, úgy éreztem elhanyagolták szegényt, ezzel szemben Doriannel sokkal többet foglalkoztunk, mint szerettem volna. Nem egy rész volt, mikor már türelmetlenül vártam a helyszínváltásokat, pedig a történet kellően izgalmas és érdekes volt mindenhol.

Gondolom sokak örültek, hogy Durzo Blint kapott egy újabb esélyt, egy utolsó életet. Azt kell mondjam, hogy Durzo morcosan, megkeseredetten is hatalmas karakter volt, na de itt egy szinte felszabadult, bőbeszédű, humoros karakterré vált, mintha valaki levette volna a válláról a terhet és most nem tudna megülni csöndben a fenekén, hanem direkt húzza, ugratja egykori tanítványát. Amikor kinyitja a száját, szinte biztos, hogy mesél egy történetet a régmúltból, felelevenít egy-egy legendát, amik közelebb viszik Kylart a céljához. Azt kell mondjam, hogy ezen a Durzo Blinten nevettem a legnagyobbakat és még most is le esett az állam, hogy halandóvá válása után még nem egy trükk van a tarsolyában, amit nem mutatott meg eddig sem Kylarnek, sem nekünk.

Kylar a fekete ka'karival és Megtorlóval a kezében teljesen felvette az éjangyal szerepét, egy igazságosztóét, aki halált osztogat, miközben Elene után vágyódik, de barátját sem tudja cserbenhagyni. Megtudja mi a halhatatlansága ára, azaz mivel fizeti meg az újabb életeit, és most kell a legnagyobb árat elszenvednie és a sors szemben csak időhúzás van,  menekvés nincs.

Szerintem igen furcsa kis hármas alakult ki Vi, Kylar és Elene között. A fiút Vi-hez a fülbevaló általi kapocs és a testi vágy fűzi, tovább az, hogy egy mestergyilkos tanítványaként cseperedtek fel, hogy maguk is azokká váljanak, így pedig sok helyzetben szavak nélkül is megértik egymást. Elene-hez pedig a régóta tartó igaz szerelem, amelynek a testiség hiánya sem szabhat gátat. Ezt a problémát Weeks igen érdekesen oldotta meg, nem hazudtolta meg magát az író és valakinek itt is igen szenvednie kellett. Elene-t igazából már a második kötetben kezdtem nem igazán kedvelni, nem értettem a lányt, és ez itt sem változott, nekem már néha kicsit álszent volt.

Egyszerre éreztem csodálatra méltónak és rendkívül idegtépőnek, amikor egyesek annyira hűek akarnak maradni elveikhez, hogy még fájdalommal a szívükben is képesek voltak az általuk gondolt igazság mellé állni és hatalmas áldozatokat hozni. Öröm volt látni, hogy aki barát volt, minden körülmények között az is maradt. Háborúban mutatkozik meg igazán mi az igazi, hű barátság.

Sokkal súlyosabb kötet, mint az első kettő volt, azok csak előkészítették nekünk a nagy finálét, ahol hirtelen minden a nagyunkba szakadt és kapkodhattuk a fejünket ide-oda.

Az áldozatokat én nem emberi életekben mérem, hanem abban, hogy a végén mekkora árnyék vetült a boldogságukra, mennyire kellett túllépni a büszkeségükön, mert itt úgy érzem felhőtlen boldogság nincs. Be kell látnom, bármennyire is vágyik a szívem a napsugárban fürdő boldogságra, lehet nem éreztem volna ennyire fantasztikusnak, ha nincs ennyi igazságtalanság, nincs ennyi meghozott áldozat és a végén néhány szomorú mosoly.

Az Éjangyal trilógia mondható az első igazi dark fantasy sorozatomnak, amibe az első percektől kezdve szerelmes lettem. Nem kellett sok idő, hogy a szívembe zárjam a legtöbb szereplőt, akiket a jövőben sem tudok majd feledni, hisz ők voltak nekem az elsők, és nem mellesleg Brent Weeks remekül megformálta és felejthetetlenné tette őket. Számomra mindenképp.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Az árnyak útján tovább 
2. Az árnyékvilág peremén tovább