Karen Rose - Számolj tízig

Kiadó: Ulpius-ház, 2012
Oldalszám: 686
Ár: 3999 Ft
Az írónő további könyvei

Néhány héttel ezelőtt a türelmes előrendelők virtuális postaládájába érkeztek a leveket, melyek azt az örömhírt közölték, hogy végre megjelent Karen Rose legújabb regénye, a Számolj tízig. Hogy mennyit is vártunk erre a könyvre azonban nézőpont kérdése, tudniillik tavaly karácsony környékén a könyv már megélt egy megjelenést. Akkor a kitüntetett szerep a Tescoé volt, hiszen ő kapta meg a jogot, hogy az alacsony példányszámban nyomott könyvet értékesítse. Jóformán napok alatt elkapkodták a könyveket, így csak néhány szerencsés kiválasztott juthatott a maga példányához. Sajnos én nem voltam köztük, számomra csak a kiadó ígérete maradt, miszerint hamarosan kaphatóvá válik máshol is. Jóformán egy év telt el, mire az ígéret megvalósult, bár arra már nem vették a fáradtságot, hogy helyesbítsék a másodszori - talán nevezhető hivatalos - megjelenésnek a dátumát, hiszen a könyv első lapjain még mindig a 2011 virít. Igen, nekem még ez is böki a csőröm, de nem a könyvön verem le a port.

A történet:

Reed Solliday, a Chicagói Tűzoltóság elismert tagja, elborzadva lát neki új feladatának. A boncolás szerint a robbanásban szinte teljesen megsemmisülő házban holtan talált fiatal lányt megerőszakolták és meggyilkolták, mielőtt a tűz végigsöpört volna az épületen. Solliday kénytelen együttműködni a rendőrséggel, ha meg akarják találni a gyilkost…

Mia Mitchell elhatározta, hogy a munkába temetkezik, miután a társát meglőtték, de rögtön az első napon megbízzák nyomozói pályafutása legnehezebb feladatával: el kell kapnia egy pszichopatát, aki gyújtogatással kezdte, de végül nemi erőszakig és gyilkosságig jutott.

Gondolatok:

Az Érints meg posztjában már említettem, hogy most a chicago-i rendőrkapitányság nyomozóié a főszerep, így Mia Mithcell neve nem ismeretlen előttünk. Bár biztos vagyok benne, ha Abe sztoriját ismernénk már, akkor Miára, mint igazi régi ismerősre tekintenénk, hiszen ő Abe Reagan társa, nem mellesleg az Abe-t követő kötet párjának közeli barátja. Csakhogy az I’m watching you és a Nothing to fear története még a jövő zenéje, Mia Érints meg béli szerepe pedig alig-alig említésre méltó.

Most azonban bőven van lehetőségünk megismerni, és hamar rájövünk, hogy Mia a munkájának élő, kemény nő, akinek otthona bár kissé kietlen, a szíve mélyén azonban annál több titkot és sérelmet őriz. Igazi családra a nyomozók között lelt, és barátait is megválogatja. Csábító idomai ellenére sem egy túl nőies nő, ritkán engedi meg magának a gyengeséget, kissé önostorozó, de jó ember, lelkiismeretes zsaru. Mivel társa, Abe épp betegállományban van, így új ideiglenes társat kap egy ügy megoldásának erejéig, Reed Solliday személyében. Reed nem kifejezetten a védőruhában rohangáló tipikus tűzoltó, hanem tűzesetekre specializálódott „nyomozó” a Tűzvizsgáló Hivatalnál. Egy iszákos anya után, nevelőszülőknél mosolygott rá a szerencse, míg el nem vesztette szeretett feleségét. Tinédzser lányát a testvérével közösen neveli és már hosszú ideje él intimitás nélkül, magányosan. A leendő pár első találkozása nem ment túl zökkenőmentesen, nem mondhatni, hogy hamar egy hullámhosszra kerültek volna. Reed túl hamar ítélkezett, Mia pedig cseppet sem érzett késztetést, hogy felvilágosítással szolgáljon. Valahogy én is nehezebben barátkoztam össze Reeddel, sokáig méricskéltem ezt a kecskeszakállas fickót, de nem meglepő módon szimpátiám azért a végére elnyerte, bár idő közben sem mondanám, hogy megmozgatott volna bennem valamit. Mindenesetre becsülöm a szakértelmét, azt, hogy igyekszik jó apa lenni, és nagyon úgy tűnik, hogy megy is neki. Ráadásul Mia bizalmába is sikerült beférkőznie.

Mivel már régóta vártam ezt a könyvet, így azt hittem, hogy villámgyorsasággal fogom elfogyasztani a lapokat, amit az Érints meg esetében meg is tettem, de ez ennél a könyvnél sokkal mérsékeltebb volt. Ezt annak tudom be, hogy a rendőrség kifejezetten nehezen talált rá a helyes ösvényre, ahol a tettest kell keresni. Tudom én, hogy miért indultak el rögtön egy bizonyos irányba, az teljesen érhető, de meglepően sokáig keresték a nem létező összefüggéseket, miközben a gyilkos tovább tevékenykedett. Most kifejezetten nem volt nehéz rájönni kilétére, vagy már megszereztem a kellő rutint a Karen Rose könyvek esetében, de igen hamar biztosnak éreztem magam a kiszemeltemben.

Maga a gyilkos és a gyilkosságokat kicsit felemásak nekem. A tettes ugyan vonzódik a tűzhöz, de nem éreztem a tipikus gyújtogatónak, annak ellenére sem, hogy az általában velejáró nemi erőszak is a rituáléját képezte. Élvezte a gyilkolást, és a hatalmat az áldozatai felett, de alapvetően bosszúhadjáratba kezdett, hogy revansot vegyen az ifjúkori sérelmeiért, veszteségeiért. Korábbi élete, munkája, az hogy teljesen el tudott vegyülni a normális emberek között és az áldozatok felkutatása és megölése együttesen azt mutatja, hogy elég okos, mégis néha akkora bakikat követett. Ez betudható egyrészt az elvakultságának, másrészt olykor-olykor felszínre kerülő gyerekességének. Elég sokszor vagyunk a gyújtogató mellett és olvashatjuk gondolatait, tetteit. Kiléte pedig úgy a történet utolsó harmadában nyilvánvalóvá válik a rendőrség számára is, utána pedig már nyílt macska-egér, gyere a csapdámba játékot játszanak egymással, több-kevesebb sikerrel.

Ahogy rákerült a nyomozás a helyes vágányra, úgy került egyre inkább a középpontba Mia és Reed bontakozó románca és családtagjaik is. A gyújtogató, akaratán kívül ráveszi Reed-et, hogy túllépjen felesége árnyékán és új életet kezdjen, közelebb kerüljön a lányához és Miához. Miából akaratlan is kibuknak az eltemetett titkot, eljön végre a megkönnyebbülés számára, és új családi kötelékek alakulnak.

Igen sok szereplőről lenne kedvem még beszélgetni, de ígérem rövidre fogom. A nyomozókat még mindig kedvelem, összeszokott,  együttműködő társaság. Az újságírók az agyamra mentek, de főleg az lepett meg, hogy az előző kötetből ismert Joanna Charmichael a személyes vesztesége ellenére, vagy pont azért még ádázabb riporterré nőtte ki magát, bár egy másik törtető spiné még őt is simán lekörözte gátlástalanságban. Dana és Ethan egy korábbi Rose könyv hősei, akiket határozottan szép párnak tartok és kíváncsivá tettek. Viszont akire most igazán fájna a fogam, az David Hunter, a tűzoltó, akinek összetörték a szívét. Bár kevés szerepet kapott, de azonnal szimpatizáltam vele. Kár, hogy sokára kerül sorra, ha az eredeti megjelenést követjük, bár ez a kiadónál nem az első gondolat, de majd kiderül.

Összességében Karen Rose megint kellemeset alkotott, nem csalódtam, de fél pont mínusszal azért szeretném érzékeltetni, hogy nem azonnal kerültem egy hullámhosszra a történettel és a gyújtogatások sem tüzeltek fel annyira, mint a lelki terror (Érints meg) vagy az inkvizíciós kínzások (Halj meg értem).