2012. dec. 27.

Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás

Kiadó: Maxim, 2012 
Oldalszám: 450
Ár: 2999 Ft
Türelmetlenül vártam a könyv megjelenése napját, mert már hetekkel azelőtt befészkelte magát a fejembe és a szerintem sokak által jól ismert megfoghatatlan „érzem, hogy jó lesz” sugallat késztetett vásárlásra, és a születésnapom alkalmából rendelt könyvek között kapott helyet. Nem volt kétséges az sem, hogy azonnal rá fogom vetni magam a könyvre, amelynek eleget is tettem, úgy egy hónappal ezelőtt. Megszokásból következne, hogy ezután jön az értékelés megszületése, azonban tanácstalanul néztem az üres képernyőt és sehogy sem sikerült az élményt megfelelő szavakba önteni. Időközben pedig egyre többen olvasták és egyre gyakrabban kerültek a szemem elé az újabb értékelések, amelyektől újra kedvet kaptam a könyvhöz és reménykedtem, ha lassabban habzsolom be a lapokat, akkor a végére a gondolatok értelmes bejegyzéssé állnak majd össze. Így pedig - kissé túlozva, de - egy hónapon belül megtörtént az újraolvasás, ami azért elég sokatmondó lehet. Mindenképpen írni akartam róla még ebben az évben, hiszen hogy nézne ki, ha Az év könyve 2012 cím nyerteséről nem lenne élménybeszámoló.
A történet:
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Gondolatok:
Bevallom őszintén, még most sem tudom pontosan megmondani, hogy miért is kapta meg a fentebb említett képzeletbeli címet, hiszen nem egy tökéletesen megkreált, utánozhatatlan történetről van szó, és mégis olvasni igazi élmény volt, ugyanannyira impulzív, mint a főszereplők maguk.

Néha akadnak olyan könyvek, amelyeket olvasva, nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy az írónő a klisék halmazából merített, fejcsóválva figyeljük hogy ámítják magukat a szereplők, akik nem látják a fától az erdőt. Pontosan érezzük mikor vált a történet túl szirupossá, és mi az a szituáció, ami, ha a valóságban történne, biztosan a frász kerülgetne minket, olvasva mégis nagy eséllyel csak olvadozunk a romantikus lelkünk miatt. Tehát elfogadjuk, sőt faljuk és imádjuk a könyvet minden túlzása és hibája ellenére.

A történet igazából egyszerű, hiszen két fiatal egymásra találásáról szól, egy igazi se veled, se nélküled kapcsolatot mutat be, amely sokáig a barátság álarca mögött bimbózott. Lényegében csak saját magát ámította a kezdetektől elválaszthatatlan páros, Travis azzal, hogy nem elég jó a lánynak, Abby pedig, hogy csak barátságot érez a srác iránt, és neki nem ilyen rosszfiúra van szüksége, hiszen a zülléssel töltött éveket már maga mögött hagyta.

„Bárcsak te meg Travis rendeznétek a dolgotokat, a francba is! Mindent elpusztítotok magatok körül! Ha boldogok vagytok, szerelem, béke, madárcsicsergés van. Ha megharagszotok egymásra, magatokkal rántjátok az egész világot!”

Úgy érzem, a szereplők nagyban hozzájárultak a könyv sikeréhez. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy ennyire megkedveltem volna jóformán mindenkit. Szívembe zártam a Maddox család férfitagjait, a nagyszájú, tetovált népséget, akik azért nagyban megalapozták, hogy Travis ilyen kemény harcossá váljon. America és Shepley együtt is szép párt alkotott, de külön-külön is bebizonyították, hogy remek barátok, jóban-rosszban ott vannak Abby és Travis mellett, méghozzá úgy, hogy nem rejtik véka alá a véleményüket. Nem vagyok benne biztos, hogy Parkert, Travis riválisát és a lehetetlen szerelmi háromszög harmadik tagját sikerült e igazán kiismernem, számomra pengeélen táncol (vagy talán egyszerre mindhárom) a „bugyiszaggató, ágybacipelő, keresztbe teszek Travis Maddoxnak” pasi, a valódi érzelmeket tápláló gazdag fiatalember és a „mentsük meg a bajba jutott lányt” jótevő között.
Abby az a főszereplő lány, aki annak ellenére szimpatikus, hogy sokáig nem esik le neki a nyilvánvaló, és ő ringatja magát leginkább a barátságba, ami akár idegesítő vonása is lehetne. Travis Maddoxról pedig regényeket lehetne írni, hiszen ő az, aki igazán meghatározza a könyvet.

„A következő harcosunkat nem kell bemutatnom, de azért mégis megteszem, mert kitör tőle a frász! Reszkessetek, fiúk, és dobjátok le a bugyitokat, lányok! Íme, Travis „Veszett Kutya” Maddox!”

Az egyetem hírhedt rosszfiúja, aki illegális bunyókkal keresi meg a betevőjét, külsőre is igazi „bad guy” a látványos tetoválásaival, és kihagyhatatlanul szoknyapecér, aki egyéjszakás kalandjairól híres. Mindaddig, míg Abby-t meg nem látja az egyik meccsén. Erőszakossága nem vész el a sorsfordító találkozás után sem, féltékenysége, birtoklási vágya, látványos kiborulásai, hangulatingadozása teszik magát a könyvet is impulzívvá, lobbanékonnyá. Ő az a srác, aki csak a lapokon álompasi, hiszen elhisszük, hogy életében először valóban szerelmes és félelmei, kétségbeesése váltja ki belőle a szélsőséges reakciókat, miközben a valóságban egy ilyen pasi elől szinte minden józan gondolkodású nő fejvesztve menekülne. Kinek lenne vonzó egy olyan pasi, aki laposra ver egy srácot, mert beszólt neki vagy a csajának, miért lenne jó, ha valaki annyira szeretne, hogy mozdulni sem lehetne nélküle és mégis, ha ezt a lapokon látom viszont nem hogy taszítana, hanem várom a boldog befejezést.

"Tudod, mi a kölcsönös függés, Abby? A barátod kiváló példa rá, ami hátborzongató, ha hozzávesszük, hogy a nők iránti tisztelet teljes hiányától eljutott addig, hogy azt hiszi, nélküled levegőt sem tud venni."

"Veszekedtem, nevettem, szerettem vagy sírtam – bármit csináltam is, ha vele csinálhattam, nem akartam máshol lenni."

A szereplők életkorából, az egyetemi életből következik, hogy a történet maga mögött hagyta a igazi kamaszos viselkedést, a ya műfaját és egy szinttel feljebb lépett, a hazánkban szerintem még cseppet sem elterjedt new adult szintre, amely koromból adódóan is jobban tetszik. A könyv nem mellőzi az alkoholmámoros perceket, az ágyjelenetet, de szerencsére közel sincs az erotikára kihegyezve.

Mint már említettem nem mentes a hibáktól, én is lecsapnám az utolsó fejezeteket, és mégsem tudok ellenállni neki. Mivel a könyv nagy kedvencemmé vált, így örömujjongással fogadtam, hogy az Abby szemszögéből most megismert történet újrázik és Travis gondolatait látva is megismerésre kerül a Walking Disaster kötetben. Minden reményem a Maxim kiadóban van, hogy elhozza számomra, lehetőleg minél hamarabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...