2012. jún. 3.

Azt hallottam (11)

A helyzet az, hogy a héten nem sok újdonságot hallottam. Két téma körül forogtak a gondolataim és ezekkel is találkoztam szembe a leggyakrabban.

Egyrészt a KÖNYVHÉT, ahol a kiadók, szerzők, bolthálózatok JÚNIUS 07-11. között várják a látogatókat, számos új megjelenéssel gazdagítva az olvasókat. Az engem is érdeklő könyvekről már készítgettem összefoglalókat, amit olvashattatok már és akad a sorok között néhány információ is.
Fantasy forever (hamarosan)

Másrészt pedig már sokan várták, hogy eljöjjön a június 2-a, hiszen már jó előre beharangozta a Könyvmolyképző kiadó, hogy hatalmas nyitási akcióval örvendeztetnek meg. Az már biztos, hogy a kellő érdeklődés meg volt, azonban úgy tűnik, hogy a rendszer nem bírja el a sok-sok vásárlót. Bizony gondok akadtak, mégpedig halmozottan, így sokan elégedetlenül üldögélnek még mindig a gép előtt. Én azt mondom, senki ne adja fel, JÚNIUS 6-ig még van idő.

A heti termés, avagy már kapható


Még nem vagyok nagy Trónok harca rajongó, így nem vártam türelmetlenül A tűz és jég dala következő kötetét, de észben tartom, hogy már öt kötettel vagyok lemaradva. Barátnőm duruzsol már egy jó ideje a fülembe, és egyszer úgyis belekezdek.

Megnyugodott a lelkem, hogy megjelent a Tündérkrónikák folytatása és hamarosan olvashatom tovább Mac és Barrons történetét.
Aki a könyvhéten szeretné megvenni a könyvet, az a Shopline/Bookline 82-es számú standjánál keresse, mivel a kiadó önálló standdal nem vesz részt.

Bár még nem láttam minden webshopban, de a kiadónál már kapható Johanna Lindsey Viking trilógiájának második kötete, a Lángoló szívek. Még az első kötetet sem olvastam, de legalább nem kell várnom majd a folytatásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...