2010. júl. 23.

Egy kis összefoglaló

Most jelentek meg a vámpíros-fantasy sorozatok legújabb kötetei és én már be is faltam őket. Igyekeztem írni róluk itt is, és az Atlantisz kivételével mind 5ös pontszámot ért el, de azért árnyalatnyi különbségek mégis vannak köztük.

Gondoltam írok egy kis összefoglalót, egy kis sorrendet.

A 4 szóban forgó könyv közül, csak 2 vettem meg. Sakkoznom kellett, hogy mire is tudok költeni és mi az, amit nem tudok nélkülözni. Szerencsére innen-onnan meg tudtam szerezni a többi kötetet is, így már nyugodt vagyok, hogy mind olvashattam.

Szóval a tetszési sorrend:

1. Jeaniene Frost - Síri csendben (Cat & Bones 3.)
Hát ezt nem vettem meg, de ezt olvastam legelsőnek (pedig nem is ezt akartam).
Meglepődtem, hogy ez tetszett a legjobban. Az első két kötetet is szeretem, de valahogy ez vitt mindent. Vicces volt, izgalmas, akciódús és kellőképpen fantasy. Csak úgy faltam a sorait, pedig nem is vártam olyan kirobbanóan nagy hévvel a könyv megjelenését. Így ezért is nem vettem meg. Úgy gondoltam ezzel még tudok várni és mennyire tévedtem.
Szóval ez nálam mindent vitt.

2. Kresley Cole - Vámpírvér (Halhatatlanok alkonyat után 4.)
Megint egy meglepetés. Igaz, hogy Cole és ez a sorozat igen előkelő helyen áll a kedvencek között, mégis Conrad egy kevésbé várt szereplő volt és mégis imádtam a könyvet. Az elejét kicsit szokni kellett, de annál jobb volt.
Varázslatos, természetfeletti, hangulatos. Nagyon tetszett és a folytatásért majd meghalok.
Imádom ezt a sorozatot.

3. Sherrilyn Kenyon - Ördögi tánc (Dark Hunter 4.)
A sorozat szépen menetel a listán felfelé. Várva várt kötet volt és nem is kellett rá sokat várni. Zareket megszerettem az előző kötetben és sokat vártam a könyvétől. Amit többé-kevésbé megkaptam, de nem lett még kedvenc kötet.
Talán az első könyv, ami ennyire hamar meg tudott hatni és siratni.
Zarek múltja mind emberként, majd később Sötét vadászként nagyon kegyetlen, fájdalmas és igazságtalan volt. A múlt, az emlékek leírása nagyon megfogott és átéreztem. Viszont most a szerelemi életük alakulását nem tudtam igazán átélni. Mintha nagyon távolról néztem volna őket és nem értek volna el hozzám.
Szerettem és tetszett a kötet, megérdemli az 5 pontot, és lehet, hogy csak az elvárásaim voltak túl nagyok.

4. Gena Showalter - Atlantisz (Atlantisz 1.)
Egy sorozat első kötete, amit már mindenki várva várt. Igazából nem izgultam rá igazán a könyvre, nem lettem volna csalódott, ha még húzzák halasszák. De ha már megjelent elolvastam.
Hiányzott belőle számomra a varázs, az igazi fantasy. A szereplők bár szerethetők, nem nyújtottak semmi pluszt, amit máshol megkapok.
Várom a folytatást és nem írom le a sorozatot, mert végül is elszórakoztatott.

És persze ott van még egy szívemnek igen kedves és várva várt könyv, viszont az nem fantasy. Igazi krimi, ez pedig Karen Rose és a Gyilkolj értem. Szóval ha a listába ezt is bele kellene tennem, akkor holtverseny lenne az első helyen. Valami eszméletlen volt. Az új infók a város lakóiról, a gyilkosok kiléte, a titkok. Minden nagyon ott volt.

3 megjegyzés:

  1. Szia! Jó a blogod, és hasonló az izlésünk, már ami az olvasást illeti:)Bár az itt felsoroltakból kettőt én még nem olvastam. Igyekszem lassan adagolni, hogy tovább tartson:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, jólesik a dicséret. Igen láttam a blogod alapján a hasonlóságot, és én is szoktam nálad olvasgatni. :)

    "Igyekszem lassan adagolni" - na nekem ez nem menne, az ilyen könyvek azonnal és töménytelen mennyiségben kellenek nekem.

    VálaszTörlés
  3. "ilyen könyvek azonnal és töménytelen mennyiségben kellenek nekem."

    Nekem is. Emiatt is tettem félre minden eddigi könyvet amit olvastam és el is kezdtem az Ulpius könyveket.

    Nálam ez a sorrend.

    1, Ördögi tánc és Gyilkolj értem: Újak közül eddig ez a kettő érintett meg a legjobban. Mindkettő izgalmas és szívszorító.

    2, Vámpírvér: Eddig ebben sem csalódtam, de zavarók azok a mondatok amik nem E/3ban vannak írva.

    3, Atlantisz: Tetszik, de nem tudom még, hogy kedvenc lesz-e.

    4, Síri csendben: Még mindig ebben a sorozatban van a legkevesebb kedvenc szereplőm, E/1 is zavar. Ennek ellenére ez a könyv is nagyon jó.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...