Jonathan Beet - A halott ember tava

Kiadó: Egmont Dark, 2012

Oldalszám: 288

Ár: 2999 Ft  

Kíváncsi lennék, hogy ugyan hányan tudták, hogy ez a könyv megjelent, mert ha nem járnék annyit az Egmont kiadó honlapján, akkor nem hiszem, hogy könnyen felfigyeltem volna a megjelenésre, annyira kevés publicitást kapott. Mindenesetre a fülszöveg bizonyos részei, ennek ellenére is hamar érdeklődést váltottak ki belőlem.

A történet:

„A nevem Jonathan Beet. Beet, mint a répa.

Húsz éves vagyok, New Yorkban élek, és van egy titkom: látom a szellemeket. Ez legutóbb is kimondottan nagy gondot okozott, amiért természetesen engem tettek felelőssé.

"Kösz, Charlie, az életem romhalmaz lett miattad!

Napok óta csak ez az egy gondolat ismétlődött a fejemben. Én idióta, küzdöttem az egyértelmű ellen, és mi lett a vége? Az, hogy egy New Yorktól legalább hatezer kilométerre fekvő diliházba száműztek. Rendkívül tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt, ki segíthetett volna rajtam."

Akkor nem sejtettem, hogy a megpróbáltatásaim java még hátra volt. Első látásra beleszerettem Cléóba, a bolondokháza egyik, gyakorlaton lévő ápolójába. Tőle hallottam, hogy érkezésem előtt az egyik, drogfüggő lány elszökött az intézetből. Unatkoztam, gondoltam utánanézek az ügynek. És abban a pillanatban belekeveredtem egy sorozatgyilkosságba…”

Gondolatok:

Nézzük először a gondolataimat olvasás előtt.

Hímnemű mesélő, aki ráadásul húszéves? Elfelejthetem a csitri csajokat. Nincs vámpír-szindróma, se likantrópia? „Csupán” szellemeket lát? Még egy pont a változatosság mellett. Bolondokháza? Reméltem hangulatot teremt. Sorozatgyilkos? Ez még izgi is lehet.

Azonban, ahogy az lenni szokott, a leírtak bár sok mindent sejtethetnek, mégis sokszor messze járunk az igazságtól.

Annyiban kellene csak pontosításokat tenni, hogy a történet idejében Jonathan még csak tizenhét, és bizony hiába rokonszenves, szimpatikus és nem is oly buta, mégis egy krimi jellegű szál végigjátszásához a gondolkodása elég kamaszos és egysíkú. Alulról súrolja egy (hagyományos) YA fantasy kereteit a szellemlátás ellenére is, hiába írja szerelembe esését Cléóba, mégse túl romantikus, kriminek ifjúsági keretek között megfelel. Tehát csak egy kicsivel van mindenből, ami olvasmányos bő háromszáz oldallá áll össze, amit néhány óra alatt magunk mögött tudhatunk.

Jonathan egy balesetben elvesztette a szüleit és legjobb barátját. A fiú ugyan túlélte, de normális életet többé nem élhet, hiszen a halálközeli élmény után látja a szellemeket, és Charlie, a legjobb barátja is úgy döntött, hogy még bevégezetlen ügye van, így a fiú mellett igyekszik megkeseríteni az életét. A világ rögtön rásüti a srácra a dilisek bélyegét, és irány Spanyolország, a Catalina Perro intézet. Alig van ott néhány napja, de szegény srácra rájár a rúd és egyre nagyobb kalamajkába keveredik, menekülnie kell az erdőbe, miközben egyre több elvágott torkú lányt lát, az intézet alapítója is köztük van, és ő igyekszik Jonathan segítségére lenni a titkok napvilágra kerülésében.

Annak ellenére, hogy igen rövid könyvről van szó, nehezen talált magára a történet, legalább is sokáig úgy tűnt, hogy Jonathan és Charlie kapcsolata lesz az előtérben. Mindketten az erejüket próbálgatták, Charlie azért, hogy bajba sodorja barátját, Jonathan pedig, hogy végre ellent tudjon állni a hatalomátvételnek. Viszont egyik pillanatról a másikra a szellem szinte kámforrá válik, na, nem lép túl a másvilágra, egyszerűen máshol tengeti idejét. Így a szellemlátónk magányában már közelebb kerülhet szíve hölgyéhez. Ez az a rész, amikor felmerült bennem, hogy milyen könnyen válhatna a történet szappanoperává, de ezen is gyorsan túlléptünk, csakhogy a szerelmi szál rányomta a bélyegét az elméletgyártásra.

Már az intézetbe érkezés napján is egyre több jelenség feltűnt a srácnak, de idő kellett, hogy rákanyarodjon a történet egy izgalmasabb vágányra, és a fülszöveggel ellentétben nem az unalom űzte, hanem először a jószívűsége, majd már a kényszer.

Nem lehet mondani, hogy kiszámíthatatlan lenne a történet, hiszen kapásból rávágtam ki lesz a rosszfiú, de szerencsére a szellemek emlékei, akár hetven évvel ezelőttieké is, és a tetthelyek megtalálása igazán hangulatossá tették a sztorit és látszott, hogy egy bomlott elmével állunk szembe, ami nekem kifejezetten tetszett, a végére még becsempészet a sors fintorával jellemezhető szituáció pedig még inkább.

A szereplők többnyire a közömbös kategóriába tartoztak, nem is voltak túl sokan és szinte mindenkinek időszakos szerep jutott. A szellemek és a gyilkosságok története csak jót tett a könyvnek és még a borító is találóra sikerült a történtek tükrében, szóval a végére nem rossz sztori kerekedett ki, de érezhetően megragadtunk az ifjúsági gondolkodásnál Jonathan vezetésével, tehát ne higgyünk teljesen a fülszöveg keltette feltételezéseknek.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!