2012. ápr. 20.

Susan Elizabeth Phillips - Angyali csók

Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy 2011-ben újra kiadják Susan Elizabeth Phillips ezen könyvét, mivel a régi beszerezhetetlen (még a könyvtárunkból se igen lehet), e-bookhoz meg már nem volt szívem nyúlni, egyébként is kellett nekem a polcomra, mint ahogy a legtöbb Phillips mű. Képzeletemben úgy élt ez a könyv, legfőképp a molyos vélemények tükrében, mintha ez lenne az írónő egyik legkiemelkedőbb, legszerethetőbb, mindenki által kedvencnek titulált könyve. Bár sokáig vártam és tologattam az olvasást, mégis el se tudom mondani milyen régóta szerettem volna már olvasni. Egy aranyos történetet, néhány óra önfeledt szórakozást vártam és hogy én is úgy a szívembe zárhassam, mint a többi olvasó, viszont azt mondhatom, hogy ilyen nagy pofáraesést még nem éltem meg SEP könyv esetén.

A csinos, elkényeztetett Daisyt apja megzsarolja: vagy nőül megy egy bizonyos férfihoz, vagy bevonul a dutyiba felelőtlen költekezése nyomán támadt adóssága miatt. A lány, kelletlenül bár, de a házasságot választja. Újdonsült férjének, Alex Markovnak, aki éppoly mogorva, mint amilyen jóképű, nem áll szándékában a hősszerelmest játszani e mellett az „elkényeztetett, üresfejű baba” mellett, a felső tízezer csillogó világából egyenesen lerobbant vándorcirkuszába vonszolja a lányt, és elhatározza, hogy betöri őt, megszelidíti a saját törvényei szerint. Ádáz küzdelem veszi kezdetét, mely számtalan meglepetést tartogat, többek között azt, hogy ez olyan háború, melynek végül csak nyertesei vannak, akik az örökre szóló szerelmet keresik.

Hiába élek sokszor a könyvek világában, azért még elég épeszű embernek tartom magam, így elméletben tudom, hogy teljesen értelmetlen és felesleges dolog egy képzeletbeli történet, teljes mértékben a fantázia által kreált eseménysorozat miatt dühöngeni, ezt gyakorlatban azonban nem tudom kikerülni. Jelen esetben sem tudtam, és olyan kétszáz oldalt sikerült forrongó hangulatban eltölteni, miközben hullámokban a dühroham kerülgetett.

Első és legfontosabb problémám az volt, hogy szegény lelkem nagyon nehezen viseli a nyílt rosszindulatot, amiből Daisy jóval nagyobb adagot kapott, mint megérdemelt. Ez volt a problémám az Álom, édes álom esetében is. Egyszerűen hiába volt szimpatikus jóformán mindenki, gyűlöltem olvasni, hogy a város lakói kiutálják szerencsétlen lányt a világból, és csupa igazságtalanság éri. 
Daisy jelen esetben egy vándorcirkuszban vált közutálat tárgyává. Valaki nem szerette, mert tolvajnak hitte, többen féltékenységből áskálódtak ellene, az állatok pedig félelmét megérezve tettlegességig fajulva bántalmazták. Kedves férjébe pedig annyi jóindulat sem szorult, hogy minimálisan védelmébe vegye, de nem ám, az ő büntetése pedig nem csak a hidegség és távolságtartás, de még el is küldi az asszonyát elefánttrágyát lapátolni, hadd eddze meg az élet. Viszont úgy vettem ki náluk ez bevett szokás, nem baj, ha a büntetésüket töltő hölgyekben annyi erő is alig van, hogy megemeljék a lapátot. Bevallom őszintén kéjes örömmel olvastam volna, ha néhány adaggal jutott volna Alex fejére is.

Nem szerettem a cirkuszi életet, mert úgy tűnt, hogy az emberek nem szeretnek ott dolgozni, az állatgondozó szemmel láthatóan meg se próbált tisztességes módon bánni a rá bízott állatokkal. Eleve van egy kis problémám a ketrecbe zárással és mutogatással - annak ellenére, hogy én is rácsok közé kényszerítek egy barna szőrmók hörcsögöt, de esküszöm, hogy Pockomnak jobb dolga már nem is lehet -, itt pedig olyan lerobbant körülményeket mutatott az írónő, hogy legszívesebben hívtam volna a hatóságokat. Egyszerre sajnáltam az állatokat, de dühös is voltam rájuk, mert még ők se tudtak szeretetet, vagy legalább közönyt mutatni Daisy iránt. Egyedül a megviselt tigris mutatott némi szimpátiát. És tudom, hogy alulról kell indulni, hogy magasabbra jussunk, jelen esetben mindenki fejlődhessen valahová, de megszenvedtem a körülményekkel.

Azonban Daisyt sem tudom csak szánni és legfőképp védelmezni, ő is tudott idegesítő lenni. Állítja, hogy nem buta, de villogtatni értelmi tudását már luxus volt neki, így magam sem tudtam általában eldönteni, hogy most tényleg butuska, vagy csak ennyire érzőszívű ártatlan teremtés. Azonban annyira nem is fontos, mert amivel igazán az agyamra ment az a szenteskedő beszéde. Na meg persze, hogy olyan őrült gondolatai támadtak egyes helyzetekben, hogy férje meg fogja verni az ostorral. Sokáig nem tartottam Alexet szimpatikusnak, de sose feltételeztem volna, hogy megütne egy nőt, így ezek a reakciók annyira eltúlzottak voltak, hogy csak zavarni tudtak.
És akkor Alex Markov… Igen tudom, azért volt elutasító, távolságtartó, túlontúl keménykezű nehogy a lányban érzelmek támadjanak, mégis legszívesebben agyonütöttem volna. Az első szerelmes együttlétnél Daisy helyében én kiraktam volna a szűrét a lakókocsiból és aludjon csak az ajtó előtt a kemény földön, vagy az autóban, minthogy hagyjam, hogy kényeztessen.

És nagyjából most értünk el a történet feléhez, amelytől kezdve az én alapvetően is túl jó szívem, egész gyorsan kezdett meglágyulni, köszönhetően az állatoknak. Nem tudtam távolságtartó lenni olyan jelenetekkel szemben, amikor egy elefántbébi életreszóló barátságot köt a lánnyal, vagy egy szomorú gorilla viszonozza a törődést, illetve amikor egy büszke és magára hagyott tigris lel gondozóra. Alex kezdett egyre emberibb viselkedést felvenni, Daisy se töltött már annyi időt a fenekére pottyanva, és nem hagyta, hogy eltapossák.

Azonban innentől kezdve sem hagyjuk magunk mögött a bosszantó dolgokat és a néhány további „agyam eldobom” jelenetet csak annak tudok be, hogy az írónő biztos elfelejtette bevenni a gyógyszerét, mert én nem értem miért kellett „gazdagítani” a történetet egy Romanovokról szóló történettel, vagy épp miért kellett ennyire egymásra hangolódniuk Daisynek és Sinjunnak, a tigrisnek. Már én sem vagyok vevő az aludjunk a tigrissel dologra, főleg ha az „beszél” hozzánk. Nem, nem és nem.

Rendkívül örültem, hogy hősnőnk szülei hanyagolva voltak. A hírhedt anyuka azzal tette a legjobbat nekem, hogy a történet előtt eltávozott az élők sorából, már az is sok volt, amit hallottam róla és így nem kellett egy újabb Csillagvirág előtörténetet végigaszisztálni. A „kedves” papát és manipulatív oldalát is leginkább a halálba kívántam és erősen megkérdőjelezem, hogy lehet-e egy ilyen embert apának nevezni.

Ha SEP könyvről írok, akkor általában megemlítem a mellékszálat, és az erotikát. Nagyon-nagyon sokáig azt hittem, hogy erről nem is lesz mit mondani, mivel úgy tűnt, hogy e kettő kiveszett a történetből. Viszont, ahogy jött fel a könyv színvonala, úgy csempészett az írónő néhány oldal élvezetet is bele.
Sheba és Brady látványos és igen rövid párbaja tekinthető egy újabb szerelmi románcnak. Sheba a bűntudat nélkül gyűlölhető karakter, a büszke, önző és férfifaló nő egy példánya, aki méltó ellenfélre talál a nőcsábász Bradyben. Nem mondom, hogy kevés volt belőlük, inkább hogy jólesett volna, ha a könyv jelentős részében nem utálom őket ennyire.
Ha az erotikát nézzük, akkor a két pár, Daisy – Alex és Sheba – Brady csupán két említésre méltó jelenetet produkáltak, előtte szerintem cseppet sem izzott a levegő, viszont csigatempóban egyre meghittebbé váltak.

Összességében tehát egyáltalán nem erre számítottam, így nem értem ezt a nagy szeretet a történet iránt. Nem annyira aranyos, csak vannak benne édes jelenetek, amik megérintik a szívet. Számomra sok minden zavaró és idegesítő volt, leginkább dühöt éreztem olvasás közben és ez cseppet sem szórakoztatott. A végére természetesen szinte mindenki előhúzta magából a jó oldalát, valakinek jó mélyre kellet ásni érte, de ha nem így lett volna, akkor kár lett volna olvasni.
Az mellett én is leteszem a voksom, hogy becsülendő egy olyan hősnő, aki a történet végére a sarkára áll, megerősödik. Tisztelni lehet benne azt, hogy sosem adta fel és szárnyai alá vette az elhanyagolt állatokat. Alex viselkedése is végig érhető volt, de ez sem tudott megakadályozni abban, hogy szét akarjam rúgni a seggét, annak ellenére sem, hogy igazán jól alakította azt az embert, akinek a szívén olvadozik a jég. Viszont ezek is csak enyhíteni tudták a dühöm, feledtetni cseppet sem.

3,5 pont

Kiadó: Victoria
Sorozat: önálló regény

Megjelenés: 2011 (keménytáblás)
Oldalszám: 410
Ár: 3399 Ft
Egyedi értékelés: 3,5 pont
Forrás: saját példány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...