Lauren Kate - Fallen - Kitaszítva

Fallen 1.

Két kezem szerintem már nem lenne elég, hogy megszámoljam, hányszor is találkoztam sóhajtozó (leendő)olvasókkal, akik nem tudtak ellenállni a borítónak. Azonban szinte minden esetben felmerült bennem a kérdés, hogy én lehetek az egyedüli, aki bizony nem bámulná órákig nyálcsorgatva? Szó se róla, szerintem is jól néz ki, hívogató, gótikus és megmarad az emlékezetemben, de én bizony csak ezért nem rohantam volna megszerezni a könyvet. 

Bevallom őszintén nem túl sokat olvasgattam a kritikáit, csak azt láttam, hogy kapott hideget, meleget, ez pedig engem cseppet sem tudott elriasztani, bár különösebb kíváncsiságra sem sarkallt és mondhatni reménykedve kezdtem neki, hogy lehet ez jó is. Hát kicsit tévedtem.

Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban.
A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézményben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik.
Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani…

Gondolataim olvasás előtt…
… YA könyv, így lesz csipetnyi fantasy, jó sok romantika, hogy mennyire gyerekes azt nem tudhatni előre.
… fél füllel értesültem a leendő főszereplő hűvös és meglehetősen bunkó viselkedéséről.
… fülszöveg hirdeti a bentlakásos iskolát, még nem unom a témát, így bejövős.
Tehát egy szórakoztató, nem feltétlen kiemelkedő történethez nekem jó alapanyagok, hiszen tudom magamról, hogy a sablonsztori általában nem szokott zavarni, századszorra is tudom (még) élvezni valamilyen mértékben.

Gondolataim olvasás után…

Felcsillant a szemem az első oldalakat olvasva, hiszen visszarepültünk a múltba, egy emléktöredékbe, ami sajátos és hangulatos atmoszférát keltett. Aztán azonban nagyon gyorsan pofára is estem, mert amint Luce fejecskéjébe pottyanunk, a hangulat java része elszáll és belekezdünk majd háromszáz oldal unalomba. Hiába sikerült kisilabizálnom, hogy hősnőnk – nem meglepő módon – 16-17 év körüli, valahogy mégis inkább leragadt valahol a 14 körül és a javítóintézetben töltött idő java részét egy fiú utáni futkosással tölti, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzódik hozzá.

Figyeltétek, hogy javítóintézetet írtam? A fülszöveg egyszerűen bentlakásos iskolának nevezi, pedig elvben javítóintézet. Azért írtam, hogy elvben, mert nem sokban különbözött egy megszokott bentlakásostól. Ami tetszett benne, az a szobrokkal teli temető. Nem is igazán értettem, hogy szegény Luce miért érdemelte ki, hogy ide kerüljön. Csak mert nem tudott beszámolni egy barátja halálának körülményeiről és esetleg furcsa dolgokat lát, a pszichológus után már a javítóintézetbe vezet az út? Én inkább valami zenközpontba dugtam volna, de az én vagyok. Nekem a javítóintézetről a bajkeverő hulligánok jutnak először eszembe, így igazán hiányoltam őket a lapokról. Ha volt is, aki provokálni próbált, az is túl erőltetettnek tűnt.

Bevallom őszintén Daniel részéről én tényleg valami irtó bunkó viselkedést vártam volna, helyette azonban az első megnyilvánulás kivételével csupán távolságtartást érzékeltem.

Luce rendkívül ártatlan, sokszor gyerekes gondolkodású és napjait lefoglalta, hogy az újonnan szerzett barátaival Daniel után loholjon. Elvétve érdekesebbé tette az eseményeket, egy másik srác, Cam felbukkanása. Míg Daniel kerülte a lányt, addig Cam szinte üldözte. Ha pedig Cam felbukkant, akkor hamarosan lehetett számítani Danielre is. Ez a kis szerelmi háromszög után már mutattam némi érdeklődést is.

Nem mondom, hogy nem volt néhány jobb jelenet, ami miatt szeretem az ifjúsági romantikusokat, de akkor is kiábrándító volt, hogy a misztikus történet helyett hétköznapi, rendkívül gyerekes tiniácsingózást olvashattam. Be kell vezetni az eseményekbe a főszereplő lányt, értem én, számára minden a tudatlansággal kezdődik, de kérem ennél tempósabban is lehetett volna.

Amíg csigalassan haladtunk a könyv java részében, annyira felpörögtek az események a végére. Amint elkezdett Luce fejében felvillanni valami, úgy hagytuk magunk mögött a szürke hétköznapokat és megjelentek a misztikus lények, hogy a történetnek igazi alapot adjanak. Ősi csatározás, nagy tétek, végzetes szerelem.  A nem annyira meglepő történetet az utolsó sorokkal sikerült azért megfűszerezni, így meg is mentette a történetet, mert bizony megenyhült a szívem és az események száguldásával, a hangulat újbóli visszatértével úgy tehettem le a könyvet, hogy ez még jól is folytatódhat, akár nagyon is jól.

Igazából dühös is lehetnék az írónőre, hogy ennyit tököltünk a bevezető kötetben, hiszen az érdemi történések, az alaptörténet nagyon is bejött. Ha étel lenne, akkor azt mondanám a befejezésre, hogy megnyalnám utána a tíz ujjam, de így nem tudok maradéktalanul elégedett lenni. Csak azért nem jut a Crescendo sorsára, mert olvasás közben nem éreztem késztetést a könyvet falhoz vágni, a főszereplőt, esetleg másokat a földbe gyepálni, és ez azért volt, mert leginkább elaludtam volna unalmamban. A legtöbb szereplő előbb-utóbb nekem szimpatikussá vált, akire az elején még sandán néztem, azzal is megbarátkoztam, azonban Luce került a rangsor legaljára.

A könyv a célját azért elérte, nem kétséges számomra, hogy olvasni fogom a folytatást, bár kétlem, hogy a Fallent még egyszer a kezembe venném, de a folytatás még ígéretes is lehet.

3,5 pont