2012. márc. 21.

Haladok a korral

Újfent összefogott a hazai bloggerek egy része és össznépi "újításba" kezdett, amelyre én sem tudtam nemet mondani.

Külföldön a bloggerek nem csupán a kritikáikkal szórakoztatják az olvasóikat, hanem rendszeres rovatokat indítottak, tehát hetente/havonta írnak ugyanazon a napon egy-egy témában. Jómagam nem olvasok egyetlen külföldi blogot sem, sajnos a nyelvi tudásom ehhez nulla, így számomra ezek viszonylag ismeretlen információk voltak. Azt viszont már észrevehettem, hogy ami külföldön nagyban megy, már kicsiben nálunk is megjelent, hiszen az általam olvasott hazai bloggerek közül is néhányan már régóta írnak rendszeresen néhány dologról. Sokan beszámolnak a vásárlásaikról, kiteszik kedvenc borítójukat, havonta írnak a várható megjelenésekről és hasonlók. Sőt, ugye én is zárom minden hónap végén a havi tevékenységem.

Most pedig kezdeményezés indult, hogy új rovatok induljanak kis hazánkban is, szélesebb körben eljussanak az olvasókhoz. Jelen pillanatban még kísérleti üzemmódban, de egy helyen már meg is találhatók a lelkes bloggerek első írásai. Könyves blogok

Jómagam 5 rovatot szemeltem ki:
  • Megidézve Kezdjük a HÉTFŐT egy szép idézettel, vagy humorossal, esetleg elgondolkoztatóval. Heti egy idézet a kedvenceim közül. Nem feltétlen aktuális, csak kedvenc és előre bocsánat, de szinte biztos vagyok benne, hogy havi egy Anita Blake szinte biztos lesz. Nagyon nagy kedvencem, nem tehetek róla, de igyekszem visszafogni magam.
  • Top10 - Változatos témákban egy tízes lista, szerintem kéthetente SZERDÁN, de ha jókedvemben vagyok, akkor a heti sincs ellenemre. A vicc az, hogy már nem egyszer bukkant fel a bloggereknél egy-egy Top10 lista és én akkor azt mondtam magamban, hogy olyan nehéz választani, hogy én ugyan nem csinálok és most tessék...
  • Kedvenc hősöm - havi rendszerességgel egy kedvenc karakteremet fogom bemutatni képekkel, idézetekkel, egy kis áradozással miért is szeretem őt. Van egy sejtésem, hogy az urak többségben lesznek. :D
  • Sorozat szombat - hetente írnék egy szösszenetet egy-egy sorozatról, aminek kilátásban van a folytatása.  Mikor máskor, mint SZOMBATON. Valószínűleg megspékelném egy kis értékeléssel magáról a sorozatról is. Ha esetleg aszály lenne a megjelenésekben, akkor is lehet írni egy-egy sorozatról.
  • Azt hallottam... - már régóta tűnődtem, hogy a facebookot is meg kellene "hódítanom" és ott rövid karcokban informálni az olvasóim néhány dologról, de valahogy még nem szerettem meg annyira ezt a virtuális teret, hogy behódoljak neki. Viszont most úgy döntöttem, hogy hetente megírom az újonnan szerzett információimat. Szerintem fórumok, kiadói oldalak és fb számomra érdekes rövidhíreit fogom összegyűjteni.  Valószínűleg a héten megjelent könyvek és a várható  megjelenések lesznek többségben, de szeretnék személyesebb információkat is, pl. könyves filmek, benyomások, élményeim. Remélem a kedv nem hagy el és ha már heti infóáradat, akkor jöjjön VASÁRNAP este.
Nem zárkózom el a lista bővítésétől, de elég lesz most ezeket is betartani. A kezdés, pedig talán most szombat, mára még dolgom akadt, pedig akár jöhetett volna egy Top10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...