Kresley Cole - Vámpírzóna

Halhatatlanok alkonyat után 5. 

Kresley Cole igen előkelő helyet foglal el a kedvenc paraszerzőim között. Nagyon szeretem a stílusát, humorát. Azt, amilyen mesés lényeket teremt, használ. Így szomorúan veszem tudomásul, hogy az Ulpius nem ítéli arra érdemes sorozatnak a köteteket, hogy évente egynél többet jelentessen meg. Szóval egy év várakozás után vehettem kezembe Cadeon történetét, aki már a Vámpírharcban, tehát a 3. kötetben igencsak felcsigázta az érdeklődésem. Büszkén, bár egyáltalán nem meglepetten jelenthetem ki, hogy imádtam a könyvet, a főszereplőket és a valkűrök hibbantságát. 

A Királycsináló Cadeonként elhíresült kufár, a Woede testvérek fekete báránya, a tomboló démonok egy igen szép példánya lehetőséget kap, hogy a majd 9 évszázada elbaltázott tettét jóvá tegye és testvére, Rydstrom fejére helyezze újra a koronát, vagy legalább elindulni a lehetőség útján. Ehhez annyit kellene tennie, hogy leszállítja az Edényt, tehát azt a termékeny szüzet, akit a legenda megjövendöl minden Örökösödés előtt, és akinek a gyermeke lesz a végső jó vagy a végső gonosz. Egyszerű üzlet lenne, amit hazugsággal, istenadta üzleti adottságával könnyedén meg is oldana. Viszont ez a bizonyos szűz, nem más, mint az a nő, akit Cadeon már egy éve kiszemelt magának és a sors által neki rendelt nőjének tart. Aki nem más, mint a kényszerbetegséggel küzdő, zárkózott matematikus Holly Ashwint. Cadeon dönteni kényszerül Holly és a fivére között. Testvériség vagy szerelem. Eddig is nyomta a lelkét a bűntudat, ami most csak fokozódni látszik. Mivel a szeretett nőt elrabolják, és sokan az életét vagy a testét akarják, így Cade megindul vele egy hosszú utazásra, amely végállomása vagy bukás vagy boldogság.

Cade karakterében nem csalódtam, szinte pontosan azt kaptam, amit vártam. Egy pimasz, szégyentelen, faragatlan, kissé arrogáns és öntelt csirkefogót. Míg magát kufárnak vallja, én inkább mondanám kurafinak. Nem állítanám, hogy tud csábítani, hiszen eddig nem igen volt rá szüksége, így Hollyval is vígan közli, hogy ő ugyan megrépázná. Hát igen, érdekes egy kifejezés, de a fordításról kicsit később.

Holly viszont meglepetést okozott, ahogyan Mariketa is. Valamiért az elején a kényszerbetegségével, a hármas számhoz való ragaszkodásával, a heppjeivel, konzervatív és kicsit karótnyelt megjelenésével, matematikus foglalkozásával, egy begyepesedett, kocka szemléletmóddal ellátott szende szűznek gondoltam. Közben meg egyáltalán nem az. Lévén félig valkűr, félig fúria igazi harcos természettel áldotta meg a sors, legalábbis, ha a szükség úgy kívánja. Egyáltalán nem szende és visszahúzódó, ha az erotika kerül a terítékre, ami ebben a kötetben igen előkelő helyet foglal el.

Kresley Cole történeteire mindig is úgy tekintettem, ahol minden pár kap egy-egy sajátos szituációt, egy alaptörténetet, ami vezeti a sztorit, viszont a könyvei lényege az erotikus párbeszédek, kísérletek. Sokáig kerülgetjük azt a bizonyos forró kását, hogy aztán egy extázis közeli jelenetben robbanjanak a szereplők. Végig körüllengi a párbeszédeket, jeleneteket a nyers erotika és inkább erotikus-romantikus kötetek, mint igazi fantasy történetek. Hiszen a nagy szerelem, a megfelelő pár megtalálása áll a középpontban. Olyan női fantáziaregény, na. Ezen nincs mit szépíteni.

A mostani fordítást viszont egy kicsit nyersebbnek érzem, az előzőekhez képest. Nem mondom, hogy ez baj, hiszen Cade karakteréhez pontosan ez illik. De néhol közelebb állt a közönségeshez, mint az erotikushoz. Néha már túl modernnek éreztem az intimitásra utaló, vagyis inkább direktben közölt szavakat. Tele volt szlenggel ebben a témában is. 

Na nem mintha különösebben zavart volna, hisz az élvezetből nemigen vont le számomra, de azért szembeötlő volt a változás.

Cade stílusa ezáltal nyers volt, és csak ritkábban csepegtetett valamit is úriember mivoltából. Viszont tudott igen figyelmes lenni, hiszen leste Holly minden kívánságát, odafigyelt a lány hóbortjaira. Tetszett, ahogy Hollyt állandóan becézte. A babám, tündérem, cicám, kicsim évszázadokkal ezelőtt igen megtisztelő becézések voltak, és csak az igazi kedvest illették így. Szerintem nagyon illett Cade-hez, ahogy a féltékeny kirohanásai is. Az első állomás, a tengerparti csehó az egyik kedvenc jelenetem.

Nix megkapta az új nevét. Furva Klúgos lett belőle a Kaszfalap helyett. Igazából ezt csak azért említem meg, mert nekem mindkét név kiejtése nehézségekbe ütközik, még magamban olvasva is. Hiszen nekem a Kaszfalap inkább Faszkalap, és a Furva Klúgos pedig Furva Kúrós. Nem tudom, lehet ez már a perverz fantázia jele? De ez nem is annyira lényeges, az viszont igen, hogy Nix még mindig a sorozat legőrültebb tagja, flúgos az biztos, de pont ezért szeretjük. 

Mindig is Cadeon volt az érdekesebb Woede testvér számomra. Rydstrom nem is igen mutogatta magát a kötet során, lévén épp börtönben senyvedt a leendő párja által. Igen érdekesnek találtam a helyzetet és most igazán kíváncsi vagyok, ugyan mik is történhettek ama bizonyos helyen, azzal a bizonyos nővel. Szóval igencsak jöhetne a folytatás, de nem igazán reménykedem ebben, mondja ezt a tapasztalat.

Összességében ezt a kötetet találom eddig a legszexuálisabbnak, Cadeon -  mint démon - személyisége és a nyersebb fordítás miatt. Az írónő nem sokat újított a sémáján, heves érzelmek, hosszú utazás, egy kis üldözés és gyilkolászás, bosszú és hazugságok. Nekem így pont megfelelt.

Megérte a várakozást, azt kaptam, amit vártam. Cade fellépett a kedvenc szereplőim közé. Jó volt egy új lényt is felvenni a repertoárba, démonpasiról még nemigen olvastam.

5 pont

A sorozat további kötetei:

1. Vámpíréhség tovább
2. Vámpírszerető
3. Vámpírharc (spoileres) tovább
4. Vámpírvér (spoileres)  tovább