Diana Rowland - A démon jele

Démonlátó sorozat 1. 

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy a molyos figyeltek, ismerősök közül egyre többen vágnak bele ezen könyv olvasásába. Én meg elkezdtem bosszankodni, hogy még mindig nem olvastam, pedig csak egy karnyújtásnyira van tőlem a polcon, csak le kellene venni. Így minél többször jött fel egy-egy olvasás, értékelés a molyon, egyre inkább azt éreztem, hogy én is akarom. Szóval egyszer csak gondoltam egyet és fellapoztam, kíváncsian várva a végeredményt, hiszen számos jót olvastam róla. 

Amikor a fiatal rendőrnőt, Kara Gilliant ötévnyi utcai járőrözés után előléptetik nyomozóvá, azonnal egy brutális gyilkosság közepébe csöppen. Az áldozat holttestére a helyi víztisztítótelepen találnak rá, testén a kegyetlen kínzásokra utaló ezernyi seb között rábukkannak egy művészi tökéletességgel kidolgozott és hátborzongatóan ismerős jelre. A louisianai Beaulacban azt hitték, három éve véget ért a rettegett sorozatgyilkos vérengzése, most azonban minden jel arra utal, hogy a Jelfaragó visszatért.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy átlagos gyilkosság, hanem egy természetfeletti erővel rendelkező démon borzalmas bűntette. Mivel Kara misztikus képességekkel rendelkezik – másik látása révén képes megidézni a démonokat –, különös összefüggésekre bukkan, és nemcsak arra jön rá, mire készül a gyilkos, de arra is, hogy mikorra tervezi mindent elsöprő gaztettének végrehajtását. Mire eljön a telihold napja, már csak a gyilkos személye kérdéses.

Kara az életét kockáztatva szembenéz a gonosszal, miközben egy természetfeletti szépségű Démon Lord kísért az álmaiban, nappal pedig egy jóképű, de gyanakvó FBI-ügynök követi minden lépését.

Úgy érzem megint abba a csapdába estem, hogy a túl sok pozitív vélemény magasabbra emelte az elvárásaim, mint kellett volna. Viszont nem foghatom csak a pozitív kritikákra, hiszen maga a démonos téma és ritkasága a könyvesboltokban már adta azt, hogy valami különlegest vártam. Nalini Singh rögtön a toppon landolt az angyalos sztorijával, amelyet szintén különlegességnek tartok, találok néhány kiemelkedő farkasos sztorit is, vámpírosról már nem is beszélve. Na de démonok… már előre dörzsölgettem a kezem egy újabb ínyencségre várva. De én nem sok különlegeset kaptam tőle.

A történet jó, hiszen a nyomozósdit kevertük a misztikummal. A démonok és az idézések is adtak némi hangulatot, na de hol voltak a karakterek.

Kérdezem én, hogy Kara Gillian mivel érdemelte ki, hogy ő legyen a főszereplő. Nem láttam benne semmit, se erőt, se stílust, egyéniséget pláne nem. Nem vártam, hogy már most váltsa meg a világot, csak valami erőt, igazi képességet láttam volna, benne, ami kibontakozásra vár. Ha emlékeim nem csalnak, akkor harminc körül jár, néha mégis úgy éreztem, hogy inkább 18 éves csitri, a rendőrségi körökben néha csak hebegett-habogott, Rhyzkahl előtt pedig összehúzta magát, mint egy kisegér és inkább láthatatlanná vált volna. Ezzel nem vált számomra túl érdekessé, vagy erőssé. Hol volt itt a felnőtt nő? Hát elveszett azzal, hogy az írónő betette a kezdő igéző és kezdő nyomozó szerepébe, amivel számomra úgy mínusz tíz évet elvett Karatól.
Nekem valahogy olyan érzésem volt, mintha J.D. Robb által kreált Eve Dallas gyengébb változatát kaptam volna.

A női főszereplőnek pedig dukál egy pasi, a fülszöveg itt már sejteti, hogy nem is egy. Van egy emberi zsarunk, és van egy Démon Lordunk. Hát emberek… a Démon Lord már azzal, hogy démon és még hozzá nagyhatalmú is, már felpiszkálja a fantáziám, viszont ha már ténylegesen Rhyzkahl személyéről kell beszélnem, hát… nem győzött meg. Első felbukkanásai után azt éreztem, hogy ő lett az az eszköz, amivel megvakarják, ami már régóta viszket a hősnőnknek, de hála égnek utána mutatott némi brutalitást és kegyetlenséget, amivel egy kicsit közelebb lépett, ahhoz, hogy egyszer izgalmas karakternek tudjam találni.

Most viszont, ha azt mondják nekem, hogy Kara és Rhyzkahl (aki nevének kiejtésével erősen küzdök) nem jut eszembe semmi, ellenben egy Anita és Jean-Claude, Cat és Bones, vagy Mac és Barrons párosokkal. Persze ez még az első bevezető kötet, és nem vártam semmi nagy romantikát, hisz tudom milyen könyvet vettem a kezembe. Sőt nem is beszélhetek még róluk párosként, ki tudja azok lesznek e egyáltalán, bár nekem ez benne van az alapképletben. Egyszerűen csak egyéniségeket, emlékezetes karaktereket vártam volna.

Kristoff ügynök, vagyis Ryan azonban eléggé a szívemhez nőtt, poénokat szinte csak ő tudott felmutatni a szememben. Karatól is csak egy emlékezetes beszólás futotta, amit értékelni tudok. Hiába mondják mások, nekem aztán nem volt kellően szarkasztikus a humora.

Vártam volna a mocskos dumákat, a trágárságokat is, ha már sok olvasó felhozta kritikaként a túlzott vulgaritást, szlenget. Nem mondhatom, hogy nem voltak, de azért még nem az elviselhetetlen mennyiség, ami különösebben zavart volna. Úgy látszik jól edzet vagyok már ebből is, arról nem beszélve, hogy egy kis változatosság is feldobta volna. 

A nyomozásba nem kötnék bele, ha figyelembe veszem, hogy misztikus krimi, akkor pont megfelelő volt. A gyilkos és teljes története is egész érdekessé vált a végére, tetszett.

Sokáig vaciláláltam a három és fél vagy négy pont között, de a vége egész pofásra sikeredett és összességében tetszett, mégis könnyedén félre tudtam tenni a könyvet, és a könyv végéig vártam volna valami pluszt, amitől emlékezetes lesz számomra. A plusz pedig a karakterekből hiányzott nekem, amit a későbbi kötetekben még bőven megkaphatok és remélem, hogy meg is fogok, mert akarom, hogy nagyon szeressen ezt a sorozatot. Szóval egy gyenge, de mégiscsak négyesre értékelem a "minden jó, ha a vége jó" alapon.

4 pont