2011. ápr. 14.

Jodi Picoult - Tizenkilenc perc

Mindig is úgy gondoltam, hogy ha én egyszer egy Jodi Picoult könyvet veszek a kezembe, akkor ez lesz az első. Valahogy ennek a témája keltette fel leginkább az érdeklődésem. Aztán úgy alakult, hogy befaltam a Nővérem húgát és szinte rögtön vettem a kezembe a Szívtől szíviget, amivel még mindig "szenvedek", de másodikként akkor is a Tizenkilenc perc került befejezésre. 

2007. március 6-ai reggel egész Sterling életét megváltoztatta. Peter Houghton fegyverekkel felszerelkezve ment iskolába és megölt 10 embert és 19-et megsebesített. Hogy miért? "Ők kezdték." Mindent megismerünk ugrálva az időben és a szereplők között. Elénk tárulnak Peter megpróbáltatásai, megaláztatásai az iskolai előkészítő óta. Hogyan lesz valaki barátból ellenség, majd újra barát. A szülők története, mert szinte mindenki kapcsolódik valakihez. A tárgyalás pedig tartogat meglepetéseket.

Hiába választ Picoult kényes, akár valós témákat, ez még nekem nem elég. Az ilyen könyvekben is fontos számomra, hogy érdekeljen a szereplők sorsa, ha lehet rokonszenvezzek velük. Sőt Picoult-tól már az első könyv óta szinte megkövetelem, hogy a könyv végén szó szerint vágjon pofon, olyan istenesen, hogy az állam a padlóra kerüljön. Ez a Nővérem húgában egy jelenet erejéig megtörtént, itt csak kicsit ámuldoztam, de igazi pofont nem kaptam.
Az ő könyvei olvasása közben el szeretnék szörnyedni, sokkot kapni, hogy milyen durva dolgok történhetnek a világban. Sokszor ad olyan mondatokat a szereplők szájába, amik ütnek, de nagyon sok az előkészítő esemény bemutatása, ami ugyan kell, hogy tisztán értsük a tettek kiváltó okát. Viszont most 380 oldal kellett, hogy igazán izgalomban tartson, hogy ne tudjam letenni, hogy hűledezzek. A tárgyalás megkezdése volt az a pont, amikor csak lapoztam és lapoztam, mert annyira tetszett.
De addig... bármikor le tudtam tenni. A szülők története, ahogy összekapcsolódnak és összekötik a gyerekek életét is, majd az eltávolodás és Josie gondjai valahogy kevésbé fogtak meg. Persze közben az írónő boncolgatott fontos problémákat. Elgondolkoztatta az olvasót, engem.

A szereplőkkel igazából nem nagyon sikerült rokonszenveznem annyira, hogy az életük minden mozzanata ilyen mélységekig lekössön. Ha mondanom kellene valakit, akkor Patrick, a rendőr volt a legszimpatikusabb. A szülők száján szalad ki olyan mondat, amire csak pislogtam és ilyenkor inkább ellenszenvet éreztem. Josie-t se sajnáltam meg túlságosan, valahogy nem tudtam elfogadni, hogy ennyire a "menők" hatása alá került és csak az a fontos, hogy ne legyen újra lúzer és így a következményeit igen is viselje el. Jordan, a védőügyvéd, a Nőrem húgában szereplő ügyvéddel ellentétben, nem lett számomra olyan nagy karakter, jellem.
Őszintén olvastam volna Josie barátjáról, Mattről. Ő csak Josie múltján keresztül volt jelen, de tudtam az ő tettein is pislogni rendesen. Egyszer utáltam, máskor szinte sajnáltam. Ő érdekelt volna, nagyon is. 
És Peter... bűnössége egyértelmű, de a szenvedése is egyértelmű. Néha furcsa volt nekem, néha sajnáltam. Hol rokonszenveztem vele, hol közömbös volt. Vártam volna valami csavart a tanúvallomásánál, hogy legyen valami fordulat a motiváció terén. Én ott vártam volna a nagy pofont, de nem...

Összességében egy jó könyv, számomra nagyon érdekes témával, de túl sok oldalon kellett átrágnom magam, ahhoz, hogy elérjem azt, amikor már nem tudom letenni.

Csökkentsd a várólistádat 12/2.

4 pont 


Az írónő további olvasott könyvei:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...