Mindig is úgy gondoltam, hogy ha én egyszer egy Jodi Picoult könyvet veszek a kezembe, akkor ez lesz az első. Valahogy ennek a témája keltette fel leginkább az érdeklődésem. Aztán úgy alakult, hogy befaltam a Nővérem húgát és szinte rögtön vettem a kezembe a Szívtől szíviget, amivel még mindig "szenvedek", de másodikként akkor is a Tizenkilenc perc került befejezésre.
2007. március 6-ai reggel egész Sterling életét megváltoztatta. Peter Houghton fegyverekkel felszerelkezve ment iskolába és megölt 10 embert és 19-et megsebesített. Hogy miért? "Ők kezdték." Mindent megismerünk ugrálva az időben és a szereplők között. Elénk tárulnak Peter megpróbáltatásai, megaláztatásai az iskolai előkészítő óta. Hogyan lesz valaki barátból ellenség, majd újra barát. A szülők története, mert szinte mindenki kapcsolódik valakihez. A tárgyalás pedig tartogat meglepetéseket.
Hiába választ Picoult kényes, akár valós témákat, ez még nekem nem elég. Az ilyen könyvekben is fontos számomra, hogy érdekeljen a szereplők sorsa, ha lehet rokonszenvezzek velük. Sőt Picoult-tól már az első könyv óta szinte megkövetelem, hogy a könyv végén szó szerint vágjon pofon, olyan istenesen, hogy az állam a padlóra kerüljön. Ez a Nővérem húgában egy jelenet erejéig megtörtént, itt csak kicsit ámuldoztam, de igazi pofont nem kaptam.
Az ő könyvei olvasása közben el szeretnék szörnyedni, sokkot kapni, hogy milyen durva dolgok történhetnek a világban. Sokszor ad olyan mondatokat a szereplők szájába, amik ütnek, de nagyon sok az előkészítő esemény bemutatása, ami ugyan kell, hogy tisztán értsük a tettek kiváltó okát. Viszont most 380 oldal kellett, hogy igazán izgalomban tartson, hogy ne tudjam letenni, hogy hűledezzek. A tárgyalás megkezdése volt az a pont, amikor csak lapoztam és lapoztam, mert annyira tetszett.
De addig... bármikor le tudtam tenni. A szülők története, ahogy összekapcsolódnak és összekötik a gyerekek életét is, majd az eltávolodás és Josie gondjai valahogy kevésbé fogtak meg. Persze közben az írónő boncolgatott fontos problémákat. Elgondolkoztatta az olvasót, engem.
A szereplőkkel igazából nem nagyon sikerült rokonszenveznem annyira, hogy az életük minden mozzanata ilyen mélységekig lekössön. Ha mondanom kellene valakit, akkor Patrick, a rendőr volt a legszimpatikusabb. A szülők száján szalad ki olyan mondat, amire csak pislogtam és ilyenkor inkább ellenszenvet éreztem. Josie-t se sajnáltam meg túlságosan, valahogy nem tudtam elfogadni, hogy ennyire a "menők" hatása alá került és csak az a fontos, hogy ne legyen újra lúzer és így a következményeit igen is viselje el. Jordan, a védőügyvéd, a Nőrem húgában szereplő ügyvéddel ellentétben, nem lett számomra olyan nagy karakter, jellem.
De addig... bármikor le tudtam tenni. A szülők története, ahogy összekapcsolódnak és összekötik a gyerekek életét is, majd az eltávolodás és Josie gondjai valahogy kevésbé fogtak meg. Persze közben az írónő boncolgatott fontos problémákat. Elgondolkoztatta az olvasót, engem.
A szereplőkkel igazából nem nagyon sikerült rokonszenveznem annyira, hogy az életük minden mozzanata ilyen mélységekig lekössön. Ha mondanom kellene valakit, akkor Patrick, a rendőr volt a legszimpatikusabb. A szülők száján szalad ki olyan mondat, amire csak pislogtam és ilyenkor inkább ellenszenvet éreztem. Josie-t se sajnáltam meg túlságosan, valahogy nem tudtam elfogadni, hogy ennyire a "menők" hatása alá került és csak az a fontos, hogy ne legyen újra lúzer és így a következményeit igen is viselje el. Jordan, a védőügyvéd, a Nőrem húgában szereplő ügyvéddel ellentétben, nem lett számomra olyan nagy karakter, jellem.
Őszintén olvastam volna Josie barátjáról, Mattről. Ő csak Josie múltján keresztül volt jelen, de tudtam az ő tettein is pislogni rendesen. Egyszer utáltam, máskor szinte sajnáltam. Ő érdekelt volna, nagyon is.
És Peter... bűnössége egyértelmű, de a szenvedése is egyértelmű. Néha furcsa volt nekem, néha sajnáltam. Hol rokonszenveztem vele, hol közömbös volt. Vártam volna valami csavart a tanúvallomásánál, hogy legyen valami fordulat a motiváció terén. Én ott vártam volna a nagy pofont, de nem...
Összességében egy jó könyv, számomra nagyon érdekes témával, de túl sok oldalon kellett átrágnom magam, ahhoz, hogy elérjem azt, amikor már nem tudom letenni.
Összességében egy jó könyv, számomra nagyon érdekes témával, de túl sok oldalon kellett átrágnom magam, ahhoz, hogy elérjem azt, amikor már nem tudom letenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése