Láttam én, hogy ez a könyv a ritkaságba menő kevésbé kedvelt SEP művek közé sorolódott a molyon, de gondoltam nem lehet olyan rossz. És… hát… khmm… nekem sem lesz a kedvencem.
Míg a Tűzgolyó kisasszony c. könyvben szinte teljesen átjött az 1980-as évek amerikájának a hangulata, és mint egykori informatikatörténet előadásomat olvasva, tárult elém egy kevésbé romantikus történet, addig a Csillagvirág eleje elrepít minket az 1950-es évekbe, pontosan James Dean halálának napjára (1955), ahol megismerünk egy fiatal lányt, akit hajt a csillogás utáni vágy, de aki túl gyerekes és tehetetlen, de nagyon behódoló és irányítható. Látjuk, hogy hálózza be egy dúsgazdag francia-orosz hapsi, hogy élete végéig uralkodjon felette. Tehát elég hosszú felvezetéssel megismerjük főszereplőnk szüleit, hogy későbbi tetteik minden irányítórugóját megérthessük.
Fleur, aki addig csúnyának és esetlennek tartotta magát, 16 évesen megkezdi modell karrierjét, kibékül apjával és édesanyja társaságában elkezdi élni a fényűző életét, miközben ő nem is biztos, hogy tényleg ezt akarja. Anyja unszolására 19 évesen már belép a filmiparba, ahol megismerkedik élete első szerelmével, Jake Korandával. Azonban egy idő után kinyílik a szeme és összetörik a szívét, és onnantól megkezdi önálló életét a való világban. A múltbéli szereplők azonban újra felbukkannak. Hol örömet, hol bánatot okozva. Sok küzdelem árán azonban Fleur megkapja a boldogságot, sikeres munkát, családot, barátokat.
Belinda és Alexi Savagar cseppent sem mondható szerethető szereplőnek. Csupa idegesítő figura. Egyik tehetetlen, hálátlan, gyenge nő, míg a másik egy perverz, sznob gazdag pacák, aki azt hiszi, hogy mindent ő irányít. Ők sose változnak, de újra és újra felbukkannak, hogy idegesítsenek engem.
Az igazi főszerep Fleur Savagaré, akit a megfelelni akarás, a szeretet és elismerés utáni vágy, hosszú évekig köti gúzsba, hogy mindig mások kedve szerint cselekedjen, de a könyv folyamán szépen fejlődésnek indul és sikerül saját lábára állnia. Ez a változás még szép és jó is lenne, ha igazán érdekelt volna, de az érdeklődés iránta, csak a könyv csekély részében buzgott bennem.
Őszintén, ha nem lett volna Jake Koranda és az általa provokált csípős párbeszédek, akkor nem is merült volna fel bennem, hogy ez tényleg egy SEP könyv. Mint férfi főszereplő hozta a megszokott formát, bár nem igazán értettem, miért is kellett beletenni a végére egy ekkora lelki sebet.
Már néhányszor említettem, hogy imádom SEP könyveinek utolsó fejezeteit, amikor egy őrült jelenetet berak, ami után már tudjuk, hogy örök boldogság vár a szereplőkre. Most nem igazán találtam ezt az őrületet, de azért sikerült felkacagnom egy jeleneten, mégpedig mikor előkerült a pisztoly és a női fantázia.
Őszintén örültem volna, ha a szülők nem kapnak ekkor szerepet. Sőt ha Kissy és Charlie párosa kap némi figyelmet, mint mellékszál. Róluk szívesen olvastam volna.
Nem éreztem igazán romantikusnak a könyvet, ami nem is meglepő, mert a legnagyobb hangsúly Fleur jellemfejlődésén volt. A szülők történetének olvasása közben ténylegesen úgy éreztem, hogy visszarepültem 1955-be, majd ez a hangulat elmúlt a filmforgatás megkezdésekor és elment egy napjainkban játszódó történetnek. Aminek én személy szerint jobban örültem.
Nem ehhez vagyok szokva az írónőtől, így azt hiszem ezt egyszer elég volt olvasni.
3 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése