Vámpírakadémia IV. Érdekes ez a sorozat, mert sose mondtam még rá, hogy a kedvenceim között lenne, mégis minden egyes kötetét a legmagasabb ponttal jutalmaztam. Az első három könyvet egyszerre faltam fel néhány nap alatt, Rose és Dimitrij, na és aztán Adrian szívemnek kedves szereplők lettek.
És végre megérkezett az újabb kötet, ami már megjelenése előtt elég beszédtémát adott. Úgy láttam két dologba kötöttek bele a rajongók... a cím és a borító. Átlagban az ilyenek, csak kicsit tudnak bosszantani, ha már tudom, hogy egy jó könyvről van szó. A cím hála égnek egy sokkal hűebb fordítást kapott, a borító viszont maradt, amit elsőre terveztek. Mivel a kedvenc színem mostanság a lila, így én is örültem volna, ha nem változtatunk az átvett borítókon és igen itt a leányzó kicsit előnytelenül néz ki.
És a történet?... Úgy gondolom, hogy aki már a 4. könyvről akar kritikát olvasni, az ismeri az előzményeket, tehát nyíltan beszélhetek az előző kötetek történéseiről. Ha nem annak spoiler is következhet.
Ott fejeztem be A halál csókja olvasását, hogy sokkolva bámultam ki az ablakon és a szívem szakadt meg Dimitrijért. Annyira rosszul esett, hogy az édes, bátor, határozottan jólelkű, jófiú... na hát mégis csak Dimitrij... striga lett. Rose pedig még rátéve egy lapáttal elindul, hogy megölje. Kíváncsi voltam, hogyan is fogom viselni a gonosz, lelketlen Dimitrijt, mert biztos voltam benne, hogy drasztikusan meg fog változni a személyisége. Ez be is jött, de egyáltalán nem éreztem iránta szánalmat, szomorúságot.
Merész húzás volt az írónőtől ezt a 180 fokos fordulatot megtennie, de én néha egy picit örültem is neki.
Számomra eddig a VA kötetek, mindig a végére pörögtek fel, ott történt valami izgi, a könyv első fele, csak folydogál. Itt Rose járja Oroszországot, keresi Dimitrijt, megismerkedik új emberekkel, baráttal, ellenséggel. Elmegy felkeresni Dimitrij szüleit, ott éli a mindennapokat, néha bepillant Lissa életébe, hogy ők se maradjanak ki a könyvből. Majd jön a nagy találkozás és belép a képbe az új Dimitrij.
Hát mit mondjak néha jobban tetszik a rosszfiú D. mint a jó. Szeretem, ha egy eddig nyugodt szereplő, hirtelen mást mutat. Ahogy beszélt a terveiről, ahogy Rose-t kezelte, hogy majd ők ketten a világ tetején és mindent megkaphatnak, csak Rose, Rosa adja be a derekát. A szerelme is más lett egy kicsit és nem féltek akár bántani egymást.
Sokaknak híressé vált már a következő kötet elején a levél, hát már itt is kap majd Rose egy pár soros üzenetet és hát nekem már az is bejött.
A szülőknél töltött nyugalmasabb oldalakat a nagyi személyisége és Abe megjelenése tette számomra jópofává. Meg ott volt még a segítő mora-drampyr házaspár.
Akárhányszor megláttam Abe nevét, nekem mindig egy kép ugrott be a hapsiról. Lehet kinevetni (már aki látta a filmet), de nekem akkor is úgy él a fejemben, mint a St. Trinian's - Nem apácazárda Flash Harry-je. Persze a hapsi élőben elég más stílus, sőt elég dilisnek tűnik, de ebben szerelésben nekem ő Abe. Aztán belegondolok ki is ő és hát... kellemes meglepetés volt.
Adrian hiányzott a könyv során, kicsit hanyagolva lett és a végén meg megsajnáltam, mert érzem, hogy nem úgy fognak végződni az események, ahogy ő reméli, pedig megérdemelné.
Annyira nem vagyok jó az előre megjósolt történésekben, az apró árulkodó jelek felfogásában, de van egy tippem, hogy mit is kezdünk majd Dimitrijjel és hogy lehet happy end a vége.
Összességében hozta a VA könyvek stílusát, menetét. Nyugalmasabb események után jön a hajrá, az izgalmak, mind Dimitrij és mind Lissa részéről. Dimitrij nekem kellemes csalódás volt, de nehezen lesz már az a jófiú, akit eddig láttunk.
Várom a folytatást és köszönöm a könyvet az Agave kiadónak.
5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése