Zsadist - a megsebzett szerető

Ő az én kedvenc szereplőm. Egyszerűen imádom... a szívem fáj érte... és vele örül, mikor már végre boldog.

Milyen is ő?.... Először is megsebzett, lelketlen, hűvös, rideg, félelmetes. És tényleg ilyen, de jön Bella és felmelegíti.

"Zsadist furcsaságának csak egy része volt sebhelyes arca és fényes, fekete szeme. Egészen rövidre nyírt haja, tetoválásai a nyakán és a csuklóján, valamint a sok piercing egyértelműen jelezték, mennyire veszélyes. A külső benyomást csak fokozta az a végtelen gyűlölet, ami belülről fűtötte. Rendőrségi kifejezéssel ő volt az elsőszámú közellenség. Jéghideg. Gonosz, mint egy kígyó. És kiszámíthatatlan.
Csecsemőkorában elrabolták a családjától, és rabszolgaságba kényszerítették. A száz egynéhány év rabszolgaság mindent kiölt belőle, ami akár csak távolról is emberi – vagyis vámpírokra jellemző – tulajdonság volt. Ne volt más, mint csupa sötét érzelem, csapdába esve egy megroncsolódott testben. Mindenki, aki jót akart magának, messzire elkerülte."

Én így képzelem el...

"Az emlékek újra visszatértek. Az erőszak, a megalázottság, az évtizedeken át tartó meggyalázás, míg végül elvesztette az időérzékét, és meghalt belül. Csak folyton dobogó szíve, és gépiesen lélegző tüdeje jelezte, hogy még él."


Mennyi szenvedést kellett elviselnie...

"Nem tudta elviselni, hogy… nem tud róla semmit.
Gúnyosan felnevetett. Még hogy nem tudja elviselni! Dehogynem! Az úrnővel eltöltött száz év alapos kiképzése után nem létezett olyan szenvedés, amit ne lett volna képes túlélni. Fizikai fájdalmat, lelki gyötrődést, a legmélyebb megaláztatást és lealacsonyítást, reménytelenséget és tehetetlenséget. Ott volt. Szenvedett eleget.
Ezt is túl fogja élni."


Meggyógyulhat valaha, kiheverheti....

"Zsadist szobája a folyosó végén volt. Amikor benyitott, hideg levegő áramlott ki belőle. Sosem kapcsolta be a fűtést vagy a légkondit, mint ahogy az ágyat, a telefont és az antik szekrényeket sem használta soha. Az egyetlen dolog, aminek hasznát vette, az a gardróbszoba volt. Most is oda ment be, hogy levegye magáról a fegyvereit. Egy tűzbiztos szekrényben tartotta őket a lőszerrel együtt, ruhatárát pedig csupán négy ing és három öltözet bőrruha alkotta, amelyek szorosan egymás mellett lógtak felakasztva. Ettől eltekintve a gardrób szinte üres volt, ezért mindig, amikor bement és ránézett a sok üres vállfára és sárgaréz rúdra, az jutott eszébe, hogy a helyiség olyan, mint egy csontváz.

Levetkőzött és lezuhanyozott. Éhes volt, de szerette ezt az állapotot. Az éhezés gyötrelme és a szomjúság száraz érzése… az a két szükséglet volt, ami felett volt hatalma, és ez mindig megnyugtatta. A pokolba, ha alvás nélkül is képes lenne élni, azt is megvonná magától. Nem beszélve arról az átkozott vérről…
Szeretett volna tiszta lenni. Belül."


Mit is gondol magáról...

"Odament és bekopogott. Amikor nem kapott választ, lassan benyitott. A kiáramló hideg légáramlattól hátrahőkölt, de hamar összeszedte magát, és behajolt a fagyos levegőbe.
- Zsadist?
A zuhanyfülke üvegajtaján keresztül látta, hogy a férfi a jéghideg víz alatt ül. Előre-hátra ringatja magát, miközben egy mosdókesztyűvel a csuklóját sikálja.
- Zsadist! – Odaszaladt, és eltolta az ajtót. Tapogatva megkereste a csapot, és elzárta a vizet. – Mit csinálsz?
A férfi őrült tekintettel nézett fel rá, miközben továbbra is hintázott és súrolta a csuklóját. A fekete tetovált sávon a bőre már vörös volt, szinte sebes.
- Zsadist? – Nagy nehezen megpróbált gyengéden szólni hozzá. – Mit csinálsz?
- Nem… nem tudom megtisztítani. Nem akarom, hogy te is mocskos légy. – Felemelte a karját, és vér csorgott le rajta. – Látod? Nézd ezt a mocskot! Itt van mindenhol. Rajtam. Bennem."

.... és a Zsadist szájából jól ismert mondat.

"Amíg nem találtál rám, halott voltam, bár lélegeztem. Világtalan voltam, bár láttam. Aztán eljöttél, és megsebzett lelkemet életre keltetted."